Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1903-03-26 / 13. szám
XX. évfolyam. Nagykároly, 1903. márczius 26. Xaxsad.a.lxxxi, szépiroda,lxxxi és ismaexet terjesztő Ixetilarp. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre................8 kor. 1j Negyedévre..................2 kor. Félévre.........................4 kor. Egyes szám..................20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Építsünk szállodát. (Két czikk.) I. (—r.) Köztudomású tény, hogy városunkban sem egy a kor igényeinek megfelelő szálloda, sem egy ilyen igényeknek megfelelő kávéház nincs. Az is áll, hogy nincs egy nagy termünk, amely színielőadások, hangversenyek, tánczmulatságok vagy felolvasó-estélyek tartására alkalmas hely lenne. Minthogy pedig ahhoz, — ha azt akarjuk, hogy városunk igazi városi jelleggel bírjon, — feltétlenül szükséges oly szálloda, vendéglő és kávéház, amelyben az idejövő idegen megfelelő ellátást nyerjen és máris igen sok panasz hallatszik a mostani helyiségek nem korszerű alkotása és berendezése ellen, kétségtelen, hogy a szálloda-kérdés megoldása aktuálissá vált és azzal foglalkozni kell. Tudomásunk szerint a szálloda létesítésének kérdésével polgármesterünk már kezdett foglalkozni s most a villanyvilágítás ügyével lévén elfoglalva, tevékenységének legnagyobb részét ezen kérdés megoldásának szenteli s az eredmény majd igazolni fogja, hogy működése nem volt-e reménytelen ; ha mindazonáltal a szálloda létesítésének kérdését már most felvetjük, tesszük azt azért, mivel nézetünk szerint a kérdéssel már most foglalkozni kell, ha azt akarjuk, hogy a szálloda 1904. évben elkészüljön. Márpedig ennek a kérdéses időre el kell készülnie, ha csak azt nem akarjuk, hogy az idegenforgalom városunkból egészen eltereltessék, mert bizony most a dolog úgy áll, hogy itt csak az száll meg, akinek okvetlenül meg kell szállania s ha egy idegen dolgát városunkban egy nap alatt elvégezheti, akkor az éjszakát más városban tölti, ahol pénzéért korszerű épületben, a mai kor igényeinek megfelelőleg berendezett szobát kap, ahol ugyanily kávéházban tölthet el néhány órát és ily étteremben étkezhetik. De nemcsak az idegen nem érezheti jól magát városunkban, hanem még a helybeliek is nélkülözzük a korszerű kávéházat, nélkülözünk egy színielőadások, hangversenyek, felolvasások, mulatságok és estélyek tartására alkalmas helyiséget, mert meg kell vallanunk, a meglevők sem a nagyság, sem a kényelem, sem a berendezés, sem a szellőztetés tekintetében a kor követelményeinek meg nem felelnek. Pedig városunknak nagyszámú intelligens közönsége méltán elvárhatja azt, hogy egy szép kávéháza legyen; elvárhatja, hogy egy megfelelő vendéglője és nagy terme legyen, amely ha meglenne, benne köz a társadalmi meglenne az eszélet felfrissítésére, kissé élénkebbé tételére. Ismerünk sok úriembert városunkban, aki vasárnap és ünnepnapokon, sőt néha köznapokon is szívesen elmenne a kávéházba egy kis eszmecserére, egy kis beszélgetésre, egy kis újságolvasásra, ha egy oly kávéházunk lenne kicsiben, mint a debreczeni Hungária- vagy Bika-szállodabeli kávéház, vagy újabban a szatmári Pannónia kávéháza. Nem akarunk bántani senkit, de kérdjük, lehet-e a városunkban levő kávéházak bármelyikében egy órácskát eltölteni anélkül, hogy füstös, megromlott levegőt ne szívjon magába és a bosszantó zaj ne zavarja meg olvasásban, beszélgetésben egyaránt? Avagy van-e oly kávéház városunkban, ahová valaki nejével avagy leányával bemehessen egy kávét, egy fagylaltot venni és egy órát társaságban elcsevegni? Avagy van-e egy megfelelő termünk, ahol közönségünk — ha szép számban megjelenik — egy színielőadást kényelmesen Végig nézhetne, avagy egy felolvasó-estélyt, tánczestélyt tarthatna úgy, hogy a nők össze ne legyenek zsúfolva és a férfiak legnagyobb része ne legyen kénytelen állva tölteni az estét? Avagy van-e egy megfelelő éttermünk, ahol egy nagyobb társaság egy estét eltölthessen anélkül, hogy a por és füst élvezetének ki ne legyen téve ? Mindezekre nézve a felelet csak egy: nincs. Ami pedig nincs, aminek lenni kell, ami a város lakosságának közszükséglete, amit megkövetelhet a városban megforduló idegen, ami kell ahhoz, hogy a város városi színezettel bírjon, ami kell ahhoz, hogy az idegenforgalmat megteremtsük, kell ahhoz, hogy a város a vidék lakosságára vonzerőt gyakoroljon, hogy a várost minél gyakrabban mennél több vidéki meglátogassa, sőt hogy a városba való beköltözéshez is kedvet csináljon , azt meg kell teremteni. Tehát a szállodát fel kell építeni lehetőleg mielőbb! Hogy minő eszközökkel kell azt létesíteni, hogy melyik hely lenne e czélra a legalkalmasabb, s hogyan lehet azt létesíteni a város anyagi megterhelése nélkül, erről szólunk lapunk legközelebbi számában. Előre is kijelentjük, hogy szívesen vesszük városunk tollforgató embereitől, ha a közérdek szempontjából e kérdéshez hozzászólnak, s lapunk tere e czélra bárkinek rendelkezésére áll. HÍREK. — Személyi hírek. Gróf Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja, e hó 23-án a délutáni gyorsvonattal Budapestről székhelyére érkezett. — Károlyi István gróf, ki f. hó 14-én városunkba érkezett, folyó hó 20-án este utazott vissza a fővárosba. — Adományok. A múlt év folyamán Meszlényi Gyula püspök, valóságos belső titkos tanácsos, 137,938 , 86 fillért adományozott egyházmegyéjének templom-, iskola-, zárda-épitési és más culturális czélokra. — Kossuth-lakoma a fővárosban. Folyó hó 20-án a Kossuth-serleg felavatása alkalmából az országos függetlenségi és 48-as párt által a Hungária-szállóban rendezett Kossuth-lakomán lapunk szerkesztője, mint a helybeli függetlenségi és 48-as párt elnöke, szintén részt vett és a lakoma előtt egy szép babérkoszorút tett le a párt nevében Kossuth Lajos sírjára. TARCZ A. Err:líüa. Irta: Zámbó Imre. II. Gyöngéd baráti kezek küldenek azután a tengernek e drága gyöngyéből egy üveg — csényit az özvegy édes anyának s a kedvesnek is, hogy legyen nekik egy maroknyi poruk kedves halottjuk jeltelen sirhalmáról. De im az admirálisi asztalfőn praesideáló főherczeg, ki mint a tengerészet főfelügyelője, a nagy gyakorlatra jött, asztalbontásokra int, mintha tudná, hogy a nős tisztek rég nem látott családi otthonukba vágynak, a nőtlenek meg hadd engedjenek szabad folyást a fesztelen jó kedvnek. „Narancs- és cziprus-lugasok között szétszórt asztaloknál szűkebb baráti körök verődnek össze, de vaj jó kedv kaczaja harsan fel itt is, ott is, valamely jól nyélbesütött úti ésemény, vagy csintalan tréfa felett. A legnagyobb érdeklődés azok felé fordul, akik a keleti behajózásról tértek meg. Ezeknek útba kell ejteni a Formosa szigetet, ahol minden valamirevaló tengerész megfeleségesedik és pedig nem ám csak amúgy „bal kézről“, hanem annak a rendje és módja szerint törvényes házasságot köt. — Hogy hívták a feleségedet, Mufti ?— Mi mosának. — Nem ott lakott a pagoda mellett, jobbra a forrástól ? — De bizony ott lakott. — Adta kópéja! Hogy merted elcsábítani a tavalyi feleségemet? — Hát a te feleségedet Pepi hogy hívták ? Kezdi a másik. — Mineka volt a neve. — Nem egy sánta vén asszony volt az anyja ? — Ördögöd van, eltaláltad. — Szervusz rokon! Az az én tavalyi anyósom volt. Nagyokat kaczagnak s tovább beszélnek a tengerészek Eldorádójáról, erről a bűbájos paradicsomról, ahol száz és száz porczellán baba-arczu kis japán lány várja szerelemmel a csókszomjas tengerészt s megy vele szivrepelve a „kadikához“, a bíróhoz, hogy ott, annak rendje és módja szerint aláírják és megpecsételjék a házassági szerződést, — két napra, négy napra vagy egy hétre — a szerint, a mennyi ideig a hajó ott horgonyozni fog. Attól a percztől fogva van aztán a fáradt tengerésznek czipruslomjbök árnyába rejtett zöld redőnyös hófehér házikója, hófehér házikóban hófehér szobácskája, hófehér szobában hófehér nyugvóhelye, de leghófehérebb, legtisztább maga a kis aranyos feleség, csak a haja, a szeme fekete, mint az éj. Abban a házban azután a férj a korlátlan ur, ő a mikádó. Ha azt mondja a kis feleségnek: sírj! hát sír. Ha ! azt mondja neki: nevess! hát nevet. S ha azt mondja neki: halj meg! hát leroskad lábaihoz s galambszemeit szomorúan rávetve kéri, hogy szúrja szivén. Mikor aztán a férj elnevetve magát pardont mond neki, galamb kaczagással ugrik a nyakába s nincs az az erő és hatalom, mely lerázza onnét, mig azt az ezer csókot a mit ad, vissza nem kapja. De eldördül az indulásra intő ágyuszó, száz kaczagó ajak pityeredik el egyszerre s száz bús kis menyecske kiséri férjét a kadikához, a ki könyörtelenül széttépi a házassági szerződést s ezzel aztán le is lett járatva a válóper minden proczessusa. A kikötőhöz már mint bús kis özvegyek kisérik ki volt férjeiket s olyan őszintén, olyan szivreható módon megsirdogálnak ott, hogy ha az első nekik adott csók talán érzéki lett volna is, az utolsó már szívből és pedig nehéz szívből fakadó őszinte lett. Operettbe illő dolog ez, pedig hát csupa valóság, s ezek a mandula vágása szemű, tej fehér arczú naiv kis japán lányok annyira szentnek és törvényesnek hiszik amit cselekesznek, hogy ha akad például lelketlen tengerész, ki az elválást csak hókusz-pókusznak tekintve, búcsú nélkül szökik a hajóra, a kis menyecske éveken át ott sirdogál a kikötőben, várva-várva, hiába várva a hűtlen férj visszajöttét. Mert ő addig férjhez nem mehet, törvénytelen frigyet pedig a világ minden kincséért sem kötne, elhervad hát sirdogálva, szeretetlenül szerelemért epekedve. Poharak csördülnek s a sok mesébe illő kaland után, rákövetkezik a sor az élet reálisabb oldalára is s szóba kerül a gyakorlat utáni előléptetés. Az admirális segédtisztje bizalmasan közli az előléptetésre felterjesztettek névsorát. Senki se kap akkora éljent, mint Hurai Jenő sorhajó-zászlós, az admirális és a tisztikar bálványozott kedvencze, ez az Atcibiadesi testben, lovagkorba illő erényekkel s hadvezéri képességekkel ékeskedő dalia. — Éljen Jenő! a 26 éves korvett kapitány. — Éljen a praesumtiv admirális Hurai!' S a halvány arczú, sugár, szép barna fiú szomorú mosollyal kocczint a bajtársakkal:— Éljetek ti fiuk! de engem hagyjatok ki az avanzsmából, mert én a gyakorlat után kvietálok. A fiuknak torkukon reked a hang. Jenő még tréfából sem szokott valótlant mondani. Kvietálok fiuk és itt hagyom a régi szerelmemet, szépséges hajómat. Itt hagyom bölcsőmet és világomat a tengert, anyámat a zászlót, apám helyett apámat, azt az ősz admirálist, testvéreimet, titeket fiuk, mert erre kötelez a becsületszó és a szerelem. Leszerelmesedtem fiuk, de nem úgy, mint ti szoktatok, hanem úgy, mint az „Azrák“, kik a halálra is készen vannak, ha szeretnek. Tudjátok, hogy az én hajómat a mostani parancs Alexandriában érte. Hetek óta horgonyoztunk már ott s én ez időt arra használtam fel, hogy a konzuloknál, Berleps báróéknál tegyek naponta látogatásokat. A kedves családtól többnyire az est vezett a hajóra, mi czélból — két matrózzal — rendesen egy csónak szokott rám várni a tengerparton. Remek kivitelű fényképnagyitások! Életnagyságai asasaß Baaaaasa mellkép Q ft Qf> Lin papirkerettel Q fn, Qfi U 1896. KITÜNTETVE SZAKKIÁLLÍTÁSON,wn 1896. HUSZTHY ZOLTÁN kitűnő hírnevű fényképészete Nagykárolyban. Egyes alakok, gyermek-képek, családi, testületi, stb. csoportfényképek a szokott, természetim, gondos kivitelben. asszonyi képek 3 írttól feljebb.