Állami Polgári Fiú és Leányiskola, Nagykáta, 1930
—4 talaníttatott s a nagykanizsai polg. leányiskolához helyeztetett át. Az áthelyezett tanár pótlására ugyanazon számú rendelettel özv. dr. Szőke Józsefné Szuknovich Mária küldetett. A II. osztályok együttes tanításának megszüntetésével újból két tanár idehelyezése vált szükségessé. Ez állásokra 640—11/601 —1930. sz. rendelettel Izsóf Alajost a budafoki és 640—11/996—1930. sz. rendelettel Kiss Endrét az ujkécskei polg. iskolától helyezte át a VKM. úr. Hogy a már évek óta hiányzó tanár helye is betöltessék, — 640—11/613—1930. sz. rendelettel Menning Erzsébet tanárt a tótkomlósi polg. leányiskolától, majd amikor ez Tótkomlósra visszahelyezését kérte, 60—12/983 — 1930. sz. rendeletével Bogányi Erzsébet tanárt a jánosházai polg. iskolától helyezte Nagykátára. g) Tanulmányi ügyek. A tanártestület egyeseinek huzamosabb ideig tartó betegeskedése dacára az előírt anyagot a fiúiskola tanterve szerint végeztük el, az I. és II. leányosztályokat kivéve. Igyekeztünk az iskola és a szülői ház kapcsolatát kimélyíteni a szülői értekezletekkel. 18 tanári értekezleten foglalkoztunk mindazon kérdésekkel, melyek alkalmasak a jólneveltség és az életre jobb előkészültség lehetőségeit fokozni. Ugyanakkor a tanártestület egyes tagjai önálló tárgyú hosszabb előadásban foglalkoztak valamely pedagógiai tétellel. h) Tanulmányi kirándulások. A tervbevett és engedélyezett tanulmányi kirándulásokat a legszebbnek, de egyben a legköltségesebbnek kivételével megtartottuk. A Balaton-Veszprém- Győr-i kirándulásra csak 7 tanuló jelentkezett, mire kénytelenek voltunk egy anyagiakban bőségesebb ellátású évre félre tenni e tervet s helyette a budapesti árumintavásárra vittük fel növendékeinket. Célunk az volt e kirándulással, hogy lássa meg a magyar tanuló a magyar elme és magyar kéz gyártotta árukat, becsülje azt meg és igyekezzék nemcsak maga mindenkor azt használni, de szüleit és hozzátartozóit is erre kérni. Ehhez a kéréséhez mi is csatlakozunk és arra kérjük a szülőket, segítsenek magyar munkástestvéreinken azzal, hogy soha külföldi gyártmányú árut nem vásárolnak. i) Ifjúsági egyesületek. Az intézet kebelén belül működik a fiúiskola Zrínyi Sportköre. A sportkörnek tagjai voltak a fiúiskola összes növendékei. Működése, tekintettel arra, hogy az intézetnek sem tornaterme, sem játszótere nincs, nagyon korlátolt.