Nagyszeben és Vidéke, 2009 (11. évfolyam, 50-52. szám)
2009-01-01 / 50. szám
2 2009/1 Józsa Benjámin Móricz Zsigmond élete és irodalmi tevékenysége CiI. rész A fáklya című regényének cselekménye egy elmaradott magyar faluban játszódik le. Hőse Matolcsy Miklós kisnemesi származású fiatal protestáns lelkész. Móricz jól ismerte a papok életét, mert anyai nagyapja is az volt, s az édesanyja őt is szerette volna arra a pályára irányítani. (Rövid ideig teológus volt Debrecenben.) Matolcsy Miklós a teológián elhatározta, hogy népének igazi fáklyája lesz. Nagy lelkesedéssel kezdte meg a papi hivatás gyakorlását, de a faluban uralkodó maradi viszonyok nem tették lehetővé, hogy tehetsége kibontakozzék. A falusiak önzők és nagyon műveletlenek voltak, de nem különbözött tőlük Dékány esperes sem, aki már rég lemondott arról, hogy kiemelje a parasztokat az elmaradottságból. Dékány pap felesége szeretné, ha valamelyik lányát elvenné Matolcsy, de még ő is kacérkodik a fiatal pappal. A falu hatalmaskodó és zülött földesura, Arday, aki szeretné, ha Miklós lemondana a fáklya szerepéről. A földesúr egy kortesbeszéd alkalmával a sok szeszesitaltól rosszul lesz, és részegen szónokol a parasztoknak. Matolcsy Miklós megismer egy kedves, hivatásának élő fiatal tanítónőt, s köztük romantikus szerelem bontakozik ki, de a földbirtokos megakadályozza házasságukat, Matolcsyt erkölcstelenséggel vádolja. A falusi idősebb tanító nem törődik a gyermekek nevelésével és oktatásával, hanem ehelyett a földjén dolgoztatja azokat. Móricz Zsigmond beleszőtte a regény cselekményébe a XX. század elején történt ököritói tragédiát (Szatmár megyei község). A fiatalok bált rendeztek egy csűrben (Nem volt kultúrotthonuk) s bezárták a csűrkaput, hogy aki nem fizetett, az ne mehessen be. Tűz ütött ki a mulatság közben, óriási pánik tört ki, és sok ifjú elégett. Matolcsy Miklós felriadva álmából, elindul az égő csűrhöz, hogy segítsen a tűz eloltásában. Meghűl, tüdőgyulladást kap, és fiatalon meghal. Tehát a mostoha társadalmi körülmények miatt a hős nem teljesíthette az önként vállalt fáklya szerepet. A Móricz által megjelenített valóság nagyon hasonlít a költőbarát, Ady Endre „Magyar ugarjához”. 1918 őszén Budapesten kirobbant a Polgári forradalom, amely a következő év márciusában proletárforradalommá minősült. Móricz, akárcsak Ady, lelkesedett a forradalomért, akkor még nem sejtették, hogy ez még súlyosabb tragédiába süllyeszti az országot. Az újjászervezett Vörösmarty Akadémián Móricz olvasta fel az Ady által írt beszédet. Ady lett az intézmény elnöke, de betegsége miatt nem vehetett részt az avató ünnepségen. A Tanácsköztársaságnak nevezett, szovjet mintára szervezett forradalom megtévesztette Móriczot. Azt hitte, hogy végre eljött a nép szabadságának a korszaka. Járta az ország falvait, lelkes hangú újságcikkeket írt (Az új közönség). A Tanácsköztársaság elfojtásakor (1919 augusztus) Leányfaluban tartóztatták le, s onnan csendőrök Szentendrére kísérték, majd két hetet börtönben raboskodott. Amikor kiszabadult, tobzódott az ellenforradalom, Móriczot kizárták az irodalmi társaságokból, s próbálták elszigetelni az olvasóktól. Ilyen körülmények között írta a Légy jó mindhalálig című regényét, amely 1920-ban jelent meg nyomtatásban, majd drámát írt belőle, amelyet a Nemzeti Színházban nagy sikerrel mutattak be. Az írói jövedelem nagy részét a Nyugat folyóirat szerkesztésére költötte, így hálálta meg azt, hogy ez a folyóirat közölte első novelláit, és így lehetővé tette az írói érvényesülést. Az író szándéka az volt, hogy elítélje az ellenforradalmi terrort, de véleményét nyíltan nem fejezhette ki a szigorú cenzúra miatt. A szerző regénye részben önéletrajzi jellegű, hiszen akárcsak Nyilas Misi, a regény gyerekhőse, ő is faluról került a kollégiumba, az ő édesapja is ács volt. A szegény családból származó Nyilas Misi bekerül a kollégiumba, ahol igyekszik úgy élni, ahogyan az édesanyja tanácsolta („Fiam, légy jó, légy jó mindhalálig!”) amikor elindult Debrecenbe. A kollégiumba meglehetősen rideg környezetbe kerül. Egymás után érik a viszontagságok: elveszti kalapját a Füvészkertben, az egyik diák (Böszörményi) kölcsönkén az olajfestékét és elpazarolja, a szobatársai felbontják az otthonról kapott csomagját. Szorgalmas tanuló, de állandóan megalázzák. A legtöbb tanár embertelen, rossz pedagógus, ilyen a tornatanár, aki valósággal gyötri a gyengébb fizikumú gyermekeket és ittasan tartja az órákat. Az osztályfőnöke magántanítványt szerez Misinek, a gyenge képességű Doroghi Sanyikát tanítja, majd felolvassa az újságok cikkeit egy idős nyugdíjas tisztviselőnek, Pósalaky úrnak. A magánóráért és a felolvasásért kapott pénz egy részét hazaküldi a szegény sorsú szüleinek. Pósalaky megbízza, hogy vásároljon sorsjegyet (reskontót) a megálmodott számokkal. Egy ismerőse, Török János, a kicsapott diák, ellopjátok a reskontót. Pósalaky feljelenti Misit, lopással vádolja, s a kollégiumban rendőrök jelennek meg, s Misit kellemetlen helyzetbe juttatják. Összehívják a fegyelmi bizottságot, ott kell jelentkeznie Misinek. Nyerészkedéssel és lopással vádolják. A gyermek túlságosan gyenge ahhoz, hogy védekezzék, de elmondja, hogy az édesanyja milyen tanáccsal indította a kollégiumba. Közben tisztázódik a gyermek helyzete, Török János barátnője, Bella levelet ír, amelyben közli, hogy ki lopta el a reskontót, s bizonyítja Misi ártatlanságát. Megérkezik Misi tanár nagybátyja, akinek elmondja, hogy nem akar többé debreceni diák lenni. Géza bácsi, az igazgató tanár megkérdezi, hogy mi szeretne lenni? - „Az emberiség tanítója” illetve költő. „Ahhoz - mondja a nagybátyja - sokat kell tanulni.” Ezután Kisújszálláson, a nagybácsi által igazgatott iskolában folytatja tanulmányait. Az ellenszenves debreceni tanárokkal Móricz az ellenforradalom embertelen veszítőit ábrázolta. A szerzőt sokan támadták, amiért ilyen képet rajzolt a kollégiumról. Móricz a válaszában kifejtette, hogy neki nem volt kellemetlensége a kollégium tanáraival, csupán jelképesen ábrázolta ezt a kort, amelyben a cenzúra megakadályozta az igazság kimondását. (folytatjuk) Dr. Boros Gábor C^óTrészJ) A nagyszebeni közoktatás története (A szöveg az akkori helyesírással íródott) Az 1848/9. tanév már ugyancsak meg volt zavarva. A tanítás nov. 1-től csakis január 19-éig folyhatott, mert néhány nap múlva városunkba is átterjedtek azok a mozgalmak, amelyek lehetetlenné tették az oktatás zavartalan munkáját. Ezek miatt februárban nem is gyűlhetett össze az ifjúság a második félév megkezdésére. Már január végén kiadta Brukenthal Sámuel, a polgári őrség főparancsnoka, a lakossághoz intézett felszólítását, amelyet azzal kezd, hogy: „A város veszedelemben van, a kényszerítő szükségesség parancsából fel kell használni minden erőt.” Nemzetünk ellenségei csakhamar betöltötték a várost kósza mendemondákkal, ijesztgették a lakosságot, hogy mi vár reá, ha a magyar sereg benyomul a városba és mikor ez márczius 11 -én tényleg bevonult, ámulattal látták, hogy a rémítgetések alaptalanok voltak, sőt a „Der Siebenbürger Bote” márczius 20- iki számában először is nyíltan rámutat a szászság helytelen eljárására politikai magatartását illetőleg, azután meg jellemezvén a helyzetet és Bem humanizmusát, politikai érettségét, így kiállt fel: „Achtung und Dank diesem Mann!” Ez azonban nem azt teszi, hogy tehát városunk irigylésre méltó csendet élvezett. Ellenkezőleg. Az utczákon nyüzsgött az ember tarka vegyületben, a főtéren ott meredeztek az ágyúk, az élelmező és más szekerek, szakadatlanul harsogott a trombita. De azért katonaságunk távol volt attól az ördögi színezettől, amelyet szíves jóakarói reáfogtak. Intézetünket közelebbről érdeklő dolog, hogy a hazafias lelkesedés nem csak egyik tanárt, Benedek Istvánt, hanem intézetünk növendékei közül többeket ragadott a lánglelkű honvédek sorába, így Kiss Józsefet, a ki még 1848-ban el is esett a csatatéren, - Borszéki Soma, ki jelenleg nyúg. miniszteri hivatalnok, - Gratze Károlyt, a ki 1849-ben kholerában halt meg, - Ketzeli Sándort, aki a nagyszebeni csatában esett el, mint kapitány, - Veress Ignáczot, intézetünk mostani igazgatóját, - Budai Imrét, ki tüzérkapitány lett s most Déván árvaszéki jegyző, - Furka Ferenczet, s akkori igazgatója s egyúttal belvárosi plébános, Schlauf Ignácz olvasott misét. Hatalmas, háromszoros éljennel üdvözölték a főtéren fölállított bataillonok a templomból kijövő imádott hadvezérüket. Ugyane napon indult aztán Bem Brassó felé. Az események fontosabbjai elterelték városunktól a figyelmet, a felzavart kedélyek itt lassanként lecsendesedtek, a lakosság visszatért félben hagyott munkaköréhez, az egymást érő rendeletek meghozták a város nyugalmát. Megjött a tavasz s a tél izgalmai eltünedeztek. A kényszerű szünet alatt pedig intézetünket illetőleg az történt, hogy kórháznak akarták berendezni a muszka csapatok számára. De a kiszálló bizottság nem találta megfelelőnek az épületet erre a célra, minthogy az első emelet Schlauf igazgató-plébános és a paptanárok lakóhelyisége volt, nem lehetett őket az utczára kergetni, hisz a 7-8 ezer lélekszámot tevő katholikus egyházközség ügyeit folytatni kellett, a második emeletnek úgy is szűk czelláiban (az osztályokban) meg csak azzal a veszedelemmel lehetett volna elhelyezni a beteg katonákat, hogy a város kellő közepén legélénkebb forgalmú tájékán, menthetetlenül elterjesztik a ragadós betegségeket. A Teréz árvaháznál nem vették tekintetbe az ehhez hasonló és ép oly nyomós okokat s oda még az év tavaszán is typhosus betegeket helyeztek el. Végre május 1-én megkezdődött intézetünk második féléve, fennakadás nélkül folyt aztán a tanítás a július 19-21. napjain tartott vizsgálatokig. A nyári szünidő folyamán, augusztus 5-én újból a kórházzá alakítás veszedelme forgott fenn. A városi elszállásoló hivatal ugyanis az igazgató megkérdezése nélkül kijelölte egy muszka ezredorvosnak e célra intézetünket és másnap mindjárt száz beteg katona számára akarták lefoglalni. Schlauf igazgató azonban magánúton értesülvén a tervről, átírt Wohlgemuth hadtestparancsnokhoz, kifejtette, hogy az intézet már az előző tavaszon is alkalmatlannak bizonyult a jelzett célra s különben is van a városban elég megfelelő helyiség (mint „weisser Löwe” vagy a „blaue Kugel” nevű szállók), van a városnak barakkja is elég stb., ezeket sokkal czélszerűbben lehet kórháznak használni fel anélkül, hogy egyes betegségek elterjedésétől lehetne tartani; kéri tehát a hadtestparancsnokot, tegye meg azonnal a szükséges intézkedéseket e végből, mindenek előtt pedig semmisítse meg az elszállásoló hivatal önkényes és célszerűtlen tervét. Az igazgató magyaros, energikus hangú fellépésének meglett a kívánatos sikere, amennyiben Wohlgemuth utasította az illető bizottságot, hogy tekintsen el a gymnasium épületétől, lásson más helyiségek után. De, sajnos, a rendeletet csak részben teljesítették. Beszállásoltak bizony a gymnasiumba annyi katonát, amennyi csak sért s nagyon is elképzelhető, hogy a miveletlen muszka csőcselék milyen kíméletlenül bánt mindennel, a mi keze ügyébe akadt. Legvilágosabb bizonyság erre Hubatschek Ádám id. igazgatónak 1850. Február 26-áról kelt 48. sz. jelentése, a mely szerint az okozott romlásokat előlegeges engedély nélkül, utólagos jóváhagyás reményében kénytelen megcsináltatni. 1849. júliusától novemberéig világraszóló események játszódtak le hazánkban. Megtörtént a világosi katastropha, ezt követte a többi fegyverletétel Déván, Bánffihunyadon, Karánsebesen, Zsibón. Görgei megkapta a kegyelmet, az orosz csapatok kivonultak az országból, elkövetkezett Komárom átadása is s befejezte mindezt az aradi vérnap. Ily körülmények között alig lehetett remény arra, hogy az 1849/50. tanév a maga idejében megnyílhatik. Éppen ezért Kovács Miklós, erdélyi püspök, 1849. okt. 4-én elérkezettnek látta az időpontot, hogy 13 sz. iratában, a melyet Wohlgemuthhoz intézett, hangsúlyozva a nevelés fontosságát, az oktatás szükségességét a haza érdekében, kifejtse, hogy kötelességének tartja kikérni a kormányzó engedélyét arra, hogy a felügyelete alatt álló összes erdélyi r. kath. iskolát (elemieket, középiskolát, kolozsvári lyceumot) a következő november folyamán újból meg lehessen nyitni. (folytatjuk) (Megjegyzés: A jelentést 1896-ban írták. Az akkori helyesírással közöljük.)