Állami főgimnázium, Nagyszeben, 1887
I. Tanszereit A. Tanári személyzet. Mindjárt e tanév elején két tanári állomásban történt személycsere. Fesztory Lajos, a ki 1881/2 óta működött hat tanéven át az államgymnasiumban, egészségi érdekből és saját kérelmére lett innen a főmért. m. kir. vall. és közoktat. minisztériumnak 1887-diki Augustus 15-én 25448. sz. a. kelt magas rendeletével a szolnoki állami gymnasiumhoz áthelyezve. Fesztory Lajos a helyi magyar körökben igen jó emléket hagyott hátra; ifjúságunkat hazafiai nevelésével hálára kötelezte. Uj működési terére legjobb kívánságunk kiséri. Helyét eddigi helyettese dr Székely István töltötte be. Egy másik tanári változás Paezer Károly nyug. rendes tanár helyének Kárpáthy Gusztáv kinevezésével ment végbe. Kárpáthy Gusztáv, ág. hitv. rendes tanár, született Szepes Olasziban 1854-ben. Gymnasiumi tanulmányait Iglón végezte 1874-ben, egyetemi tanulmányait Budapesten 1878-ban. Tanári képesítést u. ott nyert a történelemből mint főtárgyból s a földrajzból mint melléktárgyból 1882-ben. Tanári pályáját a homonnai polgári iskolában kezdette meg 1878-ban, a honnan a főmért. m. kir. vallás- és közoktatási minisztériumnak 1887-diki Julius 13-án 19492. sz. a. kelt magas rendeletével a nagyszebeni államgymnasiumhoz lett rendes tanárrá kinevezve. Ezek után a tanári kar személyzete ekképen alakult: I. Rendes tanárok: 1. Veress Ignác, igazgató, tanított magyar nyelvet a VI. osztályban hetenkénti 3 órában; 2. Andrásy Károly, tan. a magyar nyelvet a IV—V. osztályban, a mennyiségtant a II—III. oszt. és bölcsészetet a VIII. oszt. hetenkénti 16 órában ;