Ferenc rendi elemi és polgári leányiskola, Nagyszeben, 1914

4­ 2. Személyi változások. Badilla János hittanárt a püspöki főhatóság a helybeli Teréz-árvaházhoz plébánosnak, hitoktatónak és a gimn. nö­vendékek tanulmányi felügyelőjének nevezte ki és helyébe Garabet Gerő helybeli segédlelkészt nevezte ki intézetünkhöz hitoktatónak. Badilla János öt évig volt hitoktatónk. Isten kegyelme és jó kívánataink kísérjék új pályáján. Az új hitoktatót pedig örömmel üdvözöljük körünkben és Isten áldását kérjük munkál­kodására. Török Mária kisasszony, aki az előző iskolai évben, mint segédtanítónő volt alkalmazva tanítónőképző intézetünkben, Budapestre az Apponyi-kollégiumba pályázott és föl is vették. Helyébe Rácz Renáta aki. polgári iskolai tanítónő, volt növen­dékünk alkalmaztatott. Blees M. Villbetta nővér a tanítónőképző intézethez rendes tanítónőnek neveztetett ki. Glosser Anthusa nővér az elemi iskolánál rendes tanító­nőnek alkalmaztatott. Bauer M. Aegidia nővér, zenetanítónő, hosszas és súlyos betegség után, amelyet példás türelemmel és Istenbe vetett bizalommal viselt, az anyaház szanatóriumában visszaadta hal­hatatlan lelkét Teremtőjének. Az intézet egy hivatásos, lelki­­ismeretes tanerőt, növendékei egy szerető, gondos tanítónőt veszítettek benne. Emlékét hálás szeretettel őrizzük. Jutalmazza meg Isten az örökélettel fáradhatatlan munkásságáért. 3. Épület, fölszerelés. Az intézet Nagyszeben legegészségesebb részében, a Hegy­utcában terül el. Magaslaton fekszik s ablakaiból gyönyörű ki­látás nyílik a szép Fogarasi- és Szebeni-havasokra, ahonnan a tiszta, ozondús levegőt nyerjük. Ezen végtelenül előnyös fek­vésénél fogva, hozzávéve még azt is, hogy minden oldalról kerttel van körülvéve, összes ablakai befásított területre nyílnak, maga az épület az utóbbi 30 esztendő alatt épült, nagy, szellős és világos termei vannak, bátran kelhet versenyre az ország legegészségesebb tanintézeteivel és internátusaival.

Next