Nyolcosztályú gimnázium, Nagyvárad, 1896

A jászóvári premontrei kanonokrend nagy­váradi főgymnasiumának tulajdonát képező tanári könyvtár jegyzéke. Midőn e jegyzéket közöljük, nem tartjuk fölöslegesnek, hogy pár sorban felvilágítást adjunk a közönségnek a könyv­tár keletkezéséről, gyarapodásáról, s jelenlegi állapotáról. Intézetünk tanári könyvtárának első alapját ama mun­kák képezték, melyeket a gymnasium a nagyváradi aka­démia könyvtárából kapott. Az akadémiai könyvtárat a váradi 1. sz. egyházmegye területén élt, de később feloszlatott szerze­tes­rendeknek, különösen a jezsuitáknak a birtokában levő, s legnagyobb részben a theologiai szakhoz tartozó művek alkot­ták, idő folytán azonban a többi szakok is szépen gyarapodtak, úgy, hogy Gedeon László akadémiai tanár az 1836. évről keltezett kéziratában a különféle szakokhoz tartozó munkák számát 2860-ra, a kötetekét pedig 5000-re teszi. Ezt a kizá­rólagosan akadémiai könyvtárt a Nagyváradon székelt cs. k. helytartósági osztálynak az 1856. évi 4718. sz. a. és a cs. k. közokt. minisztériumnak az 1858. évi 19.724. sz. a. kelt leiratai értelmében az újonnan szervezett jogakadémia és a nyolczosztályúvá lett főgymnasium között kellett fel­osztani. «A megosztás, vagyis helyesebben szólva a kivá­logatás a jogakadémia részéről előlegesen végeztetvén, a gymnasiumi könyvtárnak többnyire csonka, s az intézet szükségleteinek meg nem felelő művek őrizetül inkább, mint használatul átadattak».­ E munkák mellett az 1850—51.­ ­ Krausz G. László, A nagyváradi tanintézetekre vonatkozó történelmi és statisztikai adatok. Nagyvárad, 1867. 194. lapon.

Next