Állami főreáltanoda, Nagyvárad, 1917
PETRY GYULA 1858 1917. A világháború súlyos csapásai keménnyé edzette lelkünket. Ismerőseink, barátaink, sőt hozzátartozóink halála érinti, vagy fájóan reszketteti meg szivünket, de a szenvedés fásultakká tett. A Petry Gyula halála azonban úgy hatott reám, mint a villámcsapás, mely mindent lesújt, amit szerettem, nagyrabecsültem. Még hónapok múltán is fájó remegés fogja el a szívem, ha reá gondolok. Petry Gyula egyénisége, tanítványai, tanártársai és barátai szemében a legnagyobb erkölcsi érték volt, a valóra vált ideál, melyet szükségszerűleg kell minden nemesebbre törő embernek lelkében alkotnia. Reám nézve üresebbé vált a világ halálával, mert eltűnt előlem a legnemesebb, legtökéletesebb férfi, akit valaha is ismertem, avagy olvasmányaim, tanulmányaim folyamán lelkemben alkottam. Tanítványai szerették legjobban, mert igazi s tökéletes tanár volt. Lelkiismeretessége, pontossága, következetessége, mély és alapos tudása imponált, szigorú, de mélységes jósága megnyerte és örökre lekötötte tanítványai szívét. Soha senki keményebb szavakat tőle nem hallott, de hibája tudatában tőle mégis jobban félt a diák, mint a tanári ítélőszéktől, viszont egy elismerő pillantása nagyobb jutalom volt, mint mások hivatalos elismerése, dicsérete. Hittek, bíztak benne s ami ennél több, nagyon szerették. A diák éles szeme a mindennapi érintkezésnél csak egy istenien tökéletes jellemet, eleven és okos, szeretettel teljes szívet fedezett fel benne. Ezt a képet soha idegen más vonás meg nem zavarta, de idők folyamán tisztább, élesebb és tökéletesebb lett. A példa valóban a legjobb tanítómester. Egyéniségének példája minden tanítványát egész életén végig kíséri s hinni tanítja az üzérkedő, ideálronta való élet harcaiban az emberi jóságban.