Napi Gazdaság, 1996. november (6. évfolyam, 253-278. szám)
1996-11-01 / 253. szám
NAPIBsárképel 1996. november 1., péntek Szerkeszti: Korányi G. Tamás (Értékpapírpiac) és Potori Károly (Árupiac) TŐZSDENAP Szárnyal a Humán Tegnap folytatódott a fellendülés a börzén, ám a keddi eufória - amikor 75 ponttal drágultak a részvények - már a múlté. A vezető papírok árfolyamai csak szerényebb mértékben és nagyobb kilengések nélkül emelkedtek. Egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülnek a forgalmazott papírok, jól szerepelt a Humán, a Domus és az IEB is. A BUX ismét átlépte a 3600 pontos szintet, a forgalom 1 milliárd forint felett alakult. Ellentétesen alakult a vegyipari papírok árfolyama, a Borsodchem egyenletesen 3150 forintig erősödött, a TVK viszont lefelé indult el, a nap második felében 1340 forinton cserélt gazdát. Az ársáv rendkívül szűk volt, egyetlen árlépéskör választotta el egymástól a legalacsonyabb és legmagasabb napi árat. Jól szerepelt a Danubius, 3200 forinton tetőzött a jegyzés, záráskor 3170 forintot adtak érte. A szerdai hirtelen erősödés, majd visszaesés után tegnap nyugalmas képet mutatott az Egis piaca, az üzletek 9500 és 9600 forint között jöttek létre. A jelek szerint névérték felett stabilizálódott a Fotex, a papír árfolyamának alakulását jelentősen befolyásolhatja a harmadik negyedéves jelentés. A két nagyágyú, a Mol és az OTP mozgása nagyjából kioltotta egymást, mivel a Mol hajszálnyit gyengült, az OTP kismértékben erősödött. Az olajipari papír jellemző ára a kereskedés vége felé 1585 forint lett, az OTP 2700- 2730 forinton forgott. Záráskor csaknem száz forinttal ért kevesebbet a Richter. Jó napja volt a Domus-tulajdonosoknak, a szerdai 360 forint után tegnap már 400 forintot is megadtak a vásárlók a Domusért. A Humán piacán egyenletesen 2900 forintig emelkedett a jegyzés, megfigyelők szerint a harmadik negyedéves jelentés mozgatja az árakat. Újabb abszolút csúcsot állított be a Horizon-Multiplan, az Inter-Európa árfolyama egyetlen üzlet erejéig megérintette a 39 ezer forintot. A kárpótlási jegy jegyzése viszonylag magas, 80 milliós forgalom mellett ismét 600 forint fölé emelkedett. T. I. BUX: 3601,99 (+9,44)(+03%) Tőkeérték*: 732 992 M Ft -1 929 M Ft Napi forgalom (prompt kötések): 2 066 219 760 CESI**: 1396,96 (+3,76)(+0,27%) * A Budapesti Értéktőzsdére bevezetett valamennyi részvény - a legutolsó kötés napjának záróárfolyamán számított - teljes értéke. ** A BÉT által számított közép-európai (cseh, lengyel és magyar részvényeket tartalmazó) tőzsdei index. rrrj'rrrni nri'ffi fiii.'Luui • . I ii ini Hiniiiiir i . A 666 EZER FORINTOS SKÁLA-KÖTÉS UTÓÉLETE Tőzsdei választott bíróság előtt perel az EMAB? A május végi ominózus - 666 ezer 725 forintos árfolyamon született - Skála-kötés (NAPI Gazdaság, 1996. május 29., 5-6. oldal) körüli hullámok máig sem csitultak el. Alig három héttel azután, hogy az ÁÉTF 300 ezer forintos bírsággal sújtotta a vevő EMAB Rt.-t, mert a veszteséget egyes ügyfeleire terhelte, a brókercég igazgatósága úgy döntött, polgári peres úton támadja meg - feltűnő értékaránytalanság címén - a kötést. A jelek szerint a hat éve fennálló tőzsdei választott bíróságnak ez lesz az első pere. Gál Pál Zoltán, az EMAB igazgatóságának nemrég - az IBUSZ Aktív júliusi 73 milliós tőkeemelése nyomán (NAPI Gazdaság, 1996. július 2., 5. oldal) - megválasztott elnöke elmondta a NAPI Gazdaságnak, hogy az igazgatóság átértékelte a brókercégnek a Skála-kötéssel kapcsolatos korábbi álláspontját és a követett gyakorlatot, ezért döntött arról, hogy jogi útra tereli a kérdést. Mint ismeretes, május 28-án az EMAB egyik - azóta a cégtől már távozott - brókere a nyilvános ajánlati könyvbe irreálisan magas (darabonként 1 millió 330 ezer forintos) limitárral vitt be vételi ajánlatot. (A limitár akkor még eltérhetett a mindenki számára látható másik, ún. könyvártól.) A másik oldalon a Raiffeisen Rt. brókere állt. Berecz Attila a NAPI-nak elmondta, hogy a fél évvel ezelőtti napon 2406 darab Skála-részvény eladására kapott megbízást egy osztrák intézményi befektetőtől (nem az anyabankjától). Amikor 32 darabra létrejött az ominózus kötés, az ügyfél úgy döntött - miután meggyőződött arról, hogy a BÉT szabályai szerint érvényes kötésről van szó -, hogy nem kíván elállni az üzlettől. (Folytatás a 6. oldalon) TVK Opció különös árfolyamon Az utóbbi időben viszonylag élénk opciós piac történéseit nyomon követő befektetők tegnap meglehetősen érdekes kötés szemtanúi lehettek. Az utóbbi időben az opciós kereskedelem főszereplőjévé előlépett TVK-ra ugyanis eddig is születtek „érdekes" vételi opciók, amelyek józan emberi számítás szerint soha sem kerülnek lehívásra. Ezen előre megbeszélt - sokszor több tízezer darabra szóló - kötések általában a vételi opció vevőjére nézve szinte biztosan veszteségesek lesznek, azaz az opció vevője a papíronként 50-100 forintos opciós díj elbukásában érdekelt. Tegnap azonban egy 150 ezer darabra (!) szóló TVK eladási opció született 1997. április 30-i határidőre, 2600 forintos árfolyamon, 100 forintos opciós díj mellett. Az opció európai típusú, azaz nem hívható le lejárat előtt. Az opció vevője tehát arra számít, hogy jövő áprilisra a TVK árfolyama 2600 forint alatt lesz, az eladó pedig abban érdekelt, hogy 2600 forint felett legyen a jegyzés. Schalkhammer Erika, a BÉT kereskedési főosztályvezetője a NAPI érdeklődésére megerősítette, hogy nem technikai hibáról van szó, valóban ilyen feltételekkel született a kötés, amely a tőzsde munkatársait is meglepte. Mint az ilyen esetben szokásos, a tőzsde vizsgálja a kötés körülményeit, ám azt, hogy ez formális vizsgálat indítását jelenti, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. A kötésre egyébként szinte tökéletesen ráillik az új értékpapírtörvény-tervezet megállapítása, amely a tisztességtelen árfolyam-befolyásolás kapcsán a nyilvánosan rendelkezésre álló információkkal nem alátámasztható, a többi piaci szereplőt megzavaró árról szól. Ezt a valószínűleg január 1-jén hatályba lépő törvény félmilliótól ötmillió forintig terjedő pénzbírsággal szankcionálja. Az érintett brókercég két hónap múlva már aligha kötné meg ugyanezt az opciót... (NAPI) Újabb IBUSZ-bevezetés Bécsben Az 1995. nyári 440 ezer darabos - névértéken megvalósult - alaptőke-emelésből származó IBUSZ- részvényeket október 28-án bevezették a bécsi értéktőzsde első kategóriájába, ahol a társaság részvényei 1990. június 21. óta -egyedüli magyar papírként - forognak. (Árfolyamuk a hat évvel ezelőtti 893 schillinges első kibocsátás árának 4,5 százalékára, 41 schilingre esett.) Az új részvényeket a BÉT-re egyébként már idén március 21-én bevezették. BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE A napi forgalmi és árfolyamadatok, valamint a tőzsdeindex forrása: Budapesti Értéktőzsde. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, felelősséget nem vállalunk. Az eredményadatok általában konszolidáltan értendők, az osztalékadót nem vettük figyelembe. * A napi átlagárfolyam és az 1995 évi egy részvényre jutó adózott eredmény aránya. ***Az adatok francia frankbank értendők. PROMPT ÜZLETKÖTÉSEK, RÉSZVÉNYEK Teljes alaptőke (M Ft) Tőzsdére bevezetett részvények (M Ft) 1994. évi adózott eredmény (M Ft) 1995. évi adózott eredmény ( Ft) 1995-ös részvényenkénti eredmény (Ft) Elmúlt 12 hónap napi átlagárt, min. max. (Ft) Kötések száma Forgalom darabszáma Árfolyamérték (Ft) nyitó (Ft) minimum (Ft) Ár átlag (Ft) maximum (Ft) záró (Ft) Legutóbbi forgalom időpontja záróárfolyama (Ft) Változás CAP/E* 1995-ÖS osztalék (%) JEGYZETT A BORSODCHEM 10 204,80 10 204,80 1 673 6 169 7785 3 220 39 5 543 17387 515 3 080 3 080 3 137 3 150 3 140 10.30. 3 065 2,454 0,0 COFINEC 308,56*** 308,56*** 14,3*** 17,1*** 5,546*** 3 595 7 3652 120 565 500 4 700 4 700 4 713 4 750 4 750 10.30. 4 700 1,06 29 0,0 DANUBIUS HOTELS 8 000,00 8 000,00 705 1 647 206 1 160 3 200 49 9 734 30865 530 3 160 3 140 3 171 3 200 3 170 10.30. 3 125 1,44 15 0,0 DUNAHOLDING 2 828,81 2 828,81 256 104 37 4 000 7 500 10.29. 7 300 197 7,0 EGIS 7 785,71 7 785,71 2 546 4 881627 2 965 11 100 74 16 327 155434 570 9 550 9 500 9 520 9 600 9 585 10.30. 9 375 2,24 15 8,0 FOTEX 6 484,62 6 232,81 1 368 828 1378 215 51 133 364 13617 125 101 101 102 103 102 10.30. 101 0,998 0,0 GRABOPLAST 4 128,85 4 078,80 393 501 156 1 600 4 9207 984 4668 560 4 750 4 730 4 744 4 760 4 760 10.30. 4 760 0,00 30 6,5 IBUSZ 1 760,50 1 760,503554330 785 1 1005 620 480 900 785 750 776 785 750 10.29. 760 - 1,320 0,0 KONZUM 860,00 860,00 -220 25 12 150 4401 1 000 135 000 135 135 135 135 135 10.22. 280 - 51,79 11 0,0 MOL 98 400,00 98 400,00 -3 313 3 494 35 1 030 2 000 153 64 454 103059 815 1 620 1 585 1 599 1 620 1 585 10.30. 1 620 - 2,16 46 0,9 OTP 28 000,00 26 850,00 6 069 8 480 303 790 2 910 7229 507 79820 720 2 700 2 700 2 705 2 730 2 700 10.30. 2 700 0,009 10,0 PANNONPLAST 402,10 402,10 503 838 279 1 600 5 200 21 19 152 96882 680 5 050 5 050 5 059 5 100 5 080 10.30. 5 000 1,60 18 70,0 PICK 2 657,00 2 656,99 1 376 1 807 680 5 000 7 530 19 5 190 36330 000 7 000 7 000 7 000 7 000 7 000 10.30. 7 000 0,00 10 15,0 PRÍMAGÁZ 3 600,00 3 600,00 947 1 258 393 3 580 6 800 4 300 2009 175 6 685 6 685 6 697 6 700 6 700 10.30. 6 700 0,00 17 15,0 RICHTER 17 637,48 17 411,83 4 294 7 865 446 2 000 11 180 125 27 668 232474 465 8 445 8 355 8 402 8 470 8 355 10.30. 8 450 1,12 19 10,0 SOPRONI SÖRGYÁR 1 352,00 674,00 494 192 142 2 000 3 050 13 338 732 080 2 100 2 100 2 166 2 300 2 300 10.30. 2 115 8,75 15 10,0 STYL RUHAGYÁR 1 180,00 1 180,00 104 201 170 750 1 770 10.29. 1 3958 10,0 TVK 24 000,00 24 000,00 241 12 471 436 1 320 1 420 110 158 778 212 905 890 1 345 1 335 1 341 1 345 1 340 10.30. 1 345 - 0,373 ZALAKERÁMIA 1 836,91 1 836,91 390 713 388 2 800 7 1003 1 623 11273 150 6 950 6 945 6 946 6 950 6 945 10.30. 6 950 0,07 18 10,0 ZWACK UNICUM 2 000,00 2 000,00 522 600 300 2 260 3 900 18 2 025 464 4 365 2 300 2 270 2 294 2 300 2 300 10.30. 2 300 0,008 15,0 JEGYZETT B AGRIMPEX bem. 1 327,75 101,52 140 649 4 888 10 000 21 000 ....... 09.27. 17 8004 0,0 AGRIMPEX név. 1 226,23 4 888 8 500 23 500--10.24. 19 000-4 0,0 ARANYPOR 430,00 430,00 33 43 1 001 3 550 6 000 10.25. 5 050-5 6,0 BALATON FŰSZÉRT 1 330,00 1 200,00 86 48 358 3 050 7 5001 6 24 000 4 000 4 000 4 000 4 000 4 000 10.15. 4 700 - 14,89 11 3,6 BONBON HEMINGWAY 170,00 170,00 33 - 40 500 2 010-10.28. 520-0 8,0 CSEMEGE-MEINL 5 752,00 185,00 1 001 732 1 272 7 000 12 650-10.29. 7 500-6 13,0 CSOPAK 1 200,00 1 200,00 217 308 256 545 1 1802 190 206 100 1 090 1 080 1 085 1 090 1 080 10.30. 1 090 . - 0,924 8,0 DOMUS 1 633,00 1 633,00 202 189 115 280 6259 3 200 1 199 200 360 360 375 400 400 10.30. 360 11,113 0,0 ERAVIS 2 870.00 2 828,46 146 187 651 3 850 7 3001 8 32 800 4 100 4 100 4 100 4 100 4 100 10.30. 4 100 0,006 0,0 FŐNIX 293,00 165,006 - 1300 150 795-10.30. 200• 0 0,0 GARAGENT 381,85 368,05 50 64 167 1 600 2 3401 30 000 49 500 000 1 650 1 650 1 650 1 650 1 650 10.30. 1 650 0,00 10 0,0 GLOBAL TH 3 834,23 3 756,43 410 603 157 1 200 2 0005 1 468 2 687 400 1 800 1 800 1 831 1 850 1 850 10.30. 1 850 0,00 12 0,0 GLOBUS 997,03 997,03 188 284 285 775 1 4202 6 755 6 928 700 1 030 1 025 1 026 1 030 1 025 10.30. 1 025 0,004 8,0 GOLDSUN 1 064,02 1 063,97 143 - 1920 160 5952 1 000 200 000 200 200 200 200 200 10.30. 200 0,000 0,0 HAJDÚTEJ 1 001,00 1 001,00 141 118 118 1 500 2 5001 10 14 000 1 400 1 400 1 400 1 400 1 400 10.24. 1 400 0.00 12 0,0 HORIZON-MULTIPLAN 154,48 154,48 -33 132 154 251 20 63 492 16 116 441 249 249 254 256 256 10.30. 249 2,81 121 0,0 HUMÁN 2 800,00 2 710,00 388 494 176 695 2 950 22 1 520 4 283 040 2 790 2 720 2 818 2 900 2 900 10.30. 2 800 3,57 16 6.0 HUNGAGENT 320,00 300,00 -68 - 410 300 1 500 10.04. 5000 0,0 INTER-EURÓPA 2 807,00 2 175,50 886 1 438 5 122 9 600 40 000 14 273 10 503 500 38 000 38 000 38 474 39 000 38 500 10.30. 38 200 0,798 15,0 MARTFŰI SÖRGYÁR 1 071,00 1 071,00 880 327 305 1 775 2 2902 12 22 100 1 850 1 800 1 842 1 850 1 800 10.21. 2 000 - 10,006 15,0 NITROIL 274,90 274,90 61 20 742 15 300 20 000 08.15. 16 0000 0,0 NOVOTRADE 554,28 554,28 - 184 - 110 805 1 410-04.10. 1 4008 0,0 PANNON-FLAX 447,57 447,57 26 32 72 270 6002 201 90 450 450 450 450 450 450 10.30. 470 - 4,266 0,0 PANNON-VÁLTÓ 1 750,00 1 750,00 104030 570 6401 510 295 800 580 580 580 580 580 10.30. 580 0,000 0,0 SKÁLA-COOP T 5 338,42 4 930,57 16 613 115 1 375 1 9008 23 251 37 146 620 1 550 1 520 1 598 1 600 1 540 10.29. 1 520 1,32 14 0,0 SKÁLA-COOP S 30,87 80 1 350 1 9001 10 15 300 1 530 1 530 1 530 1 530 1 530 08.26. 1 750 - 12,57 19 KÁRPÓTLÁSI JEGY 139,90-142 690 142 131 084 79 506 479 580 580 607 615 607 10.30. 590 2,88