Napi Gazdaság, 2002. április (12. évfolyam, 63-83. szám)

2002-04-02 / 63. szám

2002. ÁPRILIS 2. A Csanyik-völgyben az új medicinák Nagyberuházás a Chinoinnál Nyolcmilliárd forintos fejlesz­tő és termelésbővítő beruházás kezdődött a Chinoin Rt. Csanyik-völgyi gyárában. A cég francia tulajdonosa, a Sanofi- Synthélabo a beruházást saját forrásból finanszírozza. A fejlesz­tés három részletben, három év alatt valósul meg. Patrick Chocat vezérigazgató a beruházást beharangozó pén­teki tájékoztatóján elmondta, hogy a Sanofi-Synthélabo 12 év­vel ezelőtt vásárolta meg a Tun­­gsramtól a Bükki Nemzeti Park határában lévő kriptonégő­­gyárat, amelynek üzemcsarnoka­iba 10 milliárd forintos fejlesz­téssel gyógyszeripari technológi­át telepítettek. A végrehajtott milliárdos ráfordítások eredmé­nyeként világszerte elismert­­ a szívinfarktus, az agyiér-elzáródá­­sok megelőzését, a magas vér­nyomás kezelését, a mélyvénás trombózisos betegségek gyógyí­tását szolgáló­­ új medicinák ké­szülnek a Chinoin gyáraiban. A vezérigazgató szerint ezek­re a sikerekre alapozva állapod­tak meg nemrégiben az ameri­kai Bristol-Myers Squibb-bel (BMS) a veresegyházi Pharmavit megvásárlásáról. Az új telephe­lyen lesz mód bővíteni a nemzet­közileg elismert termékek gyár­tását (NAPI Gazdaság, 2002. már­cius 26., 1-5. oldal). A cég által végzett gyógyszeripari kutatás­­fejlesztés egyik legújabb készít­ményének a Csanyik-völgy lesz a gyártóhelye. A Chinoin Rt. ár­bevétele tavaly az előzetes számí­tások szerint meghaladta az 54 milliárd forintot, ami az előző évihez képest 25 százalékos nö­vekedést jelent. (NAPI) A szeletelt jobban fogy a táblásnál Már húsvét előtt nőtt a csokiforgalom Az előzetes adatok szerint idén az első két hónapban a szeletes csokoládé eladása a napi fogyasz­tási cikkek forgalmának növeke­dését is meghaladó mértékben bővült Ettől elmarad a táblás ter­mékek fogyasztásának növeke­dése - áll a GfK jelentésében. A múlt évi tapasztalatok szerint általában húsvét előtt ugrik meg először a szeletes csokoládék forgalma, majd a tél kezdetén „tetőzik" a vásárlási kedv. (A csokifigurák külön kategóriát képeznek, és eladásukat külön mérik.) Idén azonban már janu­ár-februárban erős volt a csoko­ládék forgalomnövekedése. A háztartások a múlt évben 15 ezer tonnát meghaladó mennyi­ségben vásároltak csokoládét. Ebből mintegy 55 százalék sze­letes, a többi táblás volt A vásár­lások értéke meghaladta a 20 milliárd forintot. Az idei januári adatok a fo­gyasztási szokások bizonyos vál­tozását jelzik. A legutóbbi évek­ben januártól szeptemberig nagyjából párhuzamosan ala­kult a táblás és szeletes csokolá­dék forgalma, most azonban a szeletes csokoládék eladása már januárban jelentősen túlszár­nyalta a táblás csokoládékét. (NAPI) MAGYAR VÁLLALATOK 5 Növekvő piaci részesedés, csökkenő eredmény A CIB Bank akvizíciókkal is erősítene A CIB Bank kínálkozó alkalom esetén bankfelvásárlásoktól sem zárkózna el - hangzott el a közgyűlést követő tájékoztatón. A hitelintézet két új társ-vezérigazgatójának továbbra is erős nö­vekedési pályán kell tartania a harmadik legnagyobb magyar­­országi bankot. A társaság beszámolóiból kiderül, hogy a hi­telezési aktivitás és a bevételek nőttek 2001-ben, az eredmény azonban elmarad a megelőző évitől. A CIB Közép-európai Nem­zetközi Bank Rt. (CIB) a jövő­ben az akvizícióktól sem zár­kózik el. Fiókhálózattal ren­delkező és befektetési bank is szóba jöhet, de egyelőre nincs konkrét jelölt - hangzott el a hitelintézet sajtótájékoztató­ján. Surányi György, a CIB Bank elnöke, az Intesa BCI S.A. közép-kelet-európai regionális igazgatója bejelentette, hogy a közgyűlésen megválasztották a Zdeborsky György eddigi vezérigazgatót felváltó két új társ-vezérigazgatót, Karvalits Ferencet és Farkas Ádámot. A két cégvezető azonos jogkör­rel rendelkezik, de más terü­letet felügyel. A közelebbről meg nem jelölt külső okok miatt távozó Zdeborsky - aki elnöki tanácsadó marad - la­punknak elmondta: nyár előtt­ i PIACI RÉSZESEDÉS nem várható, hogy új felada­tot vállal. Annyit azonban el­árult, hogy már „beszélget” az őt megkeresőkkel. Surányi a CIB Bank tavalyi működéséről úgy nyilatkozott, hogy az az erőgyűjtés éve volt. A beszámolókból kiolvasha­tó, hogy a forintban számított adózás előtti eredmény a 2000. évi nyereség 87 százalékára esett vissza, de csökkent a konszolidált eredmény is. Nyereségnövekedést csak euróra átszámítva értek el. Az olasz tulajdonosnak így 45-ről 48 millió euróra emelkedő, hét százalékkal bővülő profit­ról adtak számot. Azonban a bank tavaly több üzletágban is jelentős fejlesztéseket hajtott végre. Az Intesa BCI most az előző évinél félmilliárddal ke­vesebb, 2,5 milliárd forint osz­talékot vett ki. A 9 milliárdos adózott nyereség csaknem másfél milliárddal marad el a bázisév adatától, és a konszo­lidált mérleg ehhez ké­pest kevés eltérést mutat. A tulajdonos a nyereség nagyobb részét ezúttal is a cégnél hagyta, fedezetül a további fejlődésre, ami­re Surányi szerint a Intesa BCI nagy hangsúlyt he­lyez. A növekvő nettó ka­matbevétel mellett meg­határozó a jutalékbevétel is, míg az értékpapírok­ból származó eredmény keve­sebb mint negyedére olvadt. Elemzők szerint a növekedési tervek mellett a kamatbevéte­lek további bővülése várható attól a döntéstől is, hogy a bank egyre inkább a kis- és középvállalati területre kon­centrál. A bankelnök közölte: egységet tartott fenn. A lekö­szönő vezérigazgató szerint a vidéki hálózat lefedi az orszá­got és elérte a szükséges sűrű­séget, Budapesten viszont le­hetséges a további fióknyitás. Zdeborsky úgy véli, hogy 150- 200 fiókos hálózat létrehozá­sa csak más bank felvásárlásá­val lenne lehetséges. Idén a tervek szerint a mérlegfő­összeget 9-10, a nyereséget 10-15 százalékkal, a tőkeará­nyos nyereséget 2-3 százalék­­ponttal növelik. A következő 3-5 évben a ROE mutatót a jelenlegi 14,6 százalékról újra tartósan 17 százalék fölé szán­dékoznak emelni. Ez tavaly még 21,14, 1999-ben pedig 17,45 százalékon állt. A terve­ket azonban a gazdaság általá­nos helyzete is befolyásolja majd, így rossz hatással lehet, ha az ipari termelés továbbra is stagnál. Vidh György Zsolt Közlemény A Budapest Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. (1033 Bp., Polgár u. 8-10.) ezúton tájékoztatja tisztelt részvénye­seit az alábbiakról. A 2002. március 29- én megjelentetett közgyűlési meghívó­ban technikai okok miatt nem szerepelt az alábbi napirendi pont, amelyet a tár­saság ezúton tesz közzé: 7. Döntés a vezető tisztségviselők, a felügyelő­bizottsági tagok valamint a könyvvizs­gáló díjazásáról. Értelemszerűn az egyéb napirendi pont sorszáma 8-ra változik. Budapest Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. igazgatósága a hitelintézet mérlegfőösszege 12 százalékkal javult, az ez alapján számított piaci része­sedése néhány ezrelékkel lett magasabb, 8,4 százalék. A bankvezetők kijelentették, hogy az erősödő piaci vetélke­dés mellett az állami bankok fellépésétől sem tart a ver­senyhez szokott CIB. A CIB az elmúlt évben erő­sítette a hálózatát, ma 45 fiók­kal rendelkezik, egy évvel ko­rábban 42, 1999-ben pedig 37 Az új bankvezetés nem tervez további változtatásokat a menedzsmentben. A közgazdász végzettségű bankárok nem­zetközi tapasztalatokkal is rendelkeznek, Karvalits a Világ­banknál, Farkas az EBRD-nél dolgozott, illetve külföldi ta­nulmányokat is folytattak. Amellett, hogy mindketten ren­delkeznek kereskedelmi banki tapasztalatokkal és a Magyar Nemzeti Bank ügyvezetői és igazgatósági tagjai voltak, a vállalatirányításban is otthonosan mozognak, Karvalits pél­dául a Wallis Rt.-nél és a Wallis Internationalst is dol­gozott. A két bankvezér korábban már dolgozott együtt. Most úgy ítélik meg, hogy a jövőben a bank treasury, corporate és befektetési területén kellene erősíteni. Farkas egyébként úgy látja, hogy középtávon csökkenni fog a ke­reskedelmi bankok száma Magyarországon. (2001, százalék) Mérlegfőösszeg 8,4 Betétek 8,5 Hitelek 11,7 Forrás: CIB I A CIB BANK ADATAI (milliárd forint) CIB CIB (konszolidált) 2000 2001 2000 2001 Kamatkülönbözet 17,3 20,7 17,3 21,4 Jutalék- és díjbevétel 7,4 7,6 7,48 Mérlegfőösszeg 679,9 756,6 Jegyzett tőke 23,5 23,5 23,5 23,5 Saját tőke 54,5 1­61 54 61,8 Adózás előtti eredmény 12,3 10,9 12 11,9 Mérleg szerinti eredmény 6,4 5,7 5,7 6,2 Forrás: CIB Bank Hitelbiztosítási újdonságok a MEHIB-nél A Magyar Exporthitel Biztosító Rt. főosztályve­zetője, Orosz György válaszol a minden bizonnyal sok exportáló vállalkozást érdeklő kérdésekre. Miben foglalható össze a hitelbiztosítás, mint spe­ciális pénzügyi szolgáltatás lényege és milyen előnyei származhatnak egy exportáló vállalkozás­nak abból, ha él is ezzel a lehetőséggel? A kereskedelmi szerződések eladó részéről történő tel­jesítése és a vevő fizetése szinte mindig időben el­válik egymástól, ami a leggyakrabban azt jelenti, hogy a leszállított áru ellenértékét egy későbbi időpontban fizetik ki. A szállító tehát hitelez vevőjének. Gyakran a fizetési feltételek kialakításában is verseny folyik az exportőrök között. Bizonyos ágazatokban a vevők egy­általán nem hajlandóak fizetési biztosítékot nyújtani szállítójuknak, így hitelben, ún. nyitva szállítással ke­rül az exportált termék hozzájuk, ami mindenképpen kockázatot jelent az eladónak. Exporthitel-biztosítás­sal azonban kezelhető a vevő fizetési kockázata, sőt egyes külföldi országok esetében a politikai kockáza­tok elleni biztosítás is indokolt lehet. Az exportőrök zöme ma 30, 60, 90 napos halaszott fizetésben álla­podik meg, de vannak esetek, amikor a fizetési ha­táridő években mérhető. Az exporthitel-biztosítás tehát védelem olyan fizetési veszteségek ellen, mint a vevő fizetésképtelensége vagy huzamosabb ideig tartó nem fizetése, de politi­kai kockázatok ellen is védhet. A biztosítási fedezet segítségével kialakítható kedvező fizetési feltételek újabb üzleteket eredményezhetnek az exportáló vállal­kozásoknak, pénzforgalmuk kiszámíthatóbbá válik, s nem utolsó sorban bankjaiknál a hitelfelvevői képes­ségük is javulhat. Milyen újdonsággal jelentkezett a Mehib 2002. év elején? Az elmúlt évben az exportáló kis- és középvállalkozá­sok számára kialakított Partner biztosítást kiterjesztet­tük a belföldi értékesítésre is, ami azt jelenti, hogy az export mellett a belföldi eladások fizetési kockázatát is biztosíthatják a Magyar Exporthitel Biztosítónál. Bővült az országlista is, egyebek mellett Jugoszláviá­val és Albániával. A biztosítható országok száma meg­haladja a százat. Ami a biztosítási díjat illeti, szintén jó hír a kis-, és középvállalkozások részére, hogy ebben az éveben 50%-os engedményt ad a Mehib. Természetesen a nagyvállalatokról sem feledkezik meg a Magyar Exporthitel Biztosító. Újdonság, hogy a tel­jes forgalom elvén működő export- és belföldi hitel­­biztosítás - bizonyos feltételekkel - kiterjeszthető kül­földi leányvállalataikra is. A Mehib mintegy 50 ország hitelbiztosítóját tömö­rítő hálózat, a Credit Alliance magyarországi tagja és ezáltal hitelbiztosítási szolgáltatója azoknak a multi­nacionális vállalatoknak is, amelyek magyar leány­­vállalattal rendelkeznek és anyavállalatuk a hálózat egyik tagjánál kötötte meg a hitelbiztosítást a válla­latcsoportra. Árfolyam-biztosítást is köt a Mehib? Igen, az exportszerződés-kötés és a pénzügyi teljesí­tés közötti időpontokban bekövetkező EUR/HUF és USD/HUF árfolyam változásából eredő kockázat kivé­désére. Újdonság, hogy árfolyam-biztosítást a beutaztatással foglalkozó utazási irodák, vállalkozások is köthetnek a Magyar Exporthitel Biztosító Rt.-nél. Az érdeklődő vállalkozások hol vehetik fel a kap­csolatot a Magyar Exporthitel Biztosító Rt-vel? A Mehib Rt. munkatársai telefonon, írásban és sze­mélyesen adnak részletes tájékoztatást a biztosítási le­hetőségekről, de természetesen az interneten is sok érdekes információ található a Magyar Exporthitel Biz­tosítóról. H-1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: 06-1-37­49-200 Fax: 06-1-269-1198 e-mail: info@mehib.hu Internet: www.mehib.hu 200 M Ft jegyzett tőkéjű részvénytársaság elhatárolt veszteséggel, tehermentesen ELADÓ. Érdeklődni a 265-2334-es telefonszámon lehet. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tv. 205. §-a értelmében tájékoztat­juk a Tisztelt befektetőket bennfen­tes személy által kötött ügyletről. 2002.03.28-án a K&H Bank Rt. köz­reműködésével Miszori István igaz­gatósági tag 399 103 db, Horváth Barnabás felügyelőbizottsági tag 413 324 db K&H Aranykosár befektetési jegyet értékesített 2 177 472 Ft ár­folyamon, míg dr. Krizsai János felügyelőbizottsági tag 747 614 db, K&H Pénzpiaci befektetési jegyet ér­tékesített 1,305372 Ft árfolyamon. K&H Általános Befektetési Alapkezelő Rt. FORINTOS PERCEK GAZDASÁGI-PÉNZÜGYI HÍRMAGAZIN az EST FM 98.- on HÉTFŐTŐL SZOMBATIG fs egy 8 és 9 óra között Végleg elváltak Csépi és az Index.hu útjai Csépi Lajos végleg távozott az Index.hu Rt. vezérigazgatói székéből - erősítette meg la­punk információját Braun Róbert igazgatósági tag. Az üz­letember tavaly június óta töltötte be ezt a posztot. Az InterCom Rt.-től már augusz­tusban kapott ajánlatot, de ak­kor még nem szegődött el a filmforgalmazóhoz, mondván, addig marad az Indexnél, amíg oda új befektető nem érkezik. Az ügylet egyelőre nem zárult le, bár a Vivendi-Webigen pá­rost számos sajtóhír befutóje­löltként emlegeti. Csépi febru­ár közepén mégis elfogadta az InterCom vezérigazgatói posztját, leszögezve, hogy a cég értékesítésének befejezé­séig marad az Index.hu élén. Abbéli reményének azonban szintén hangot adott, hogy ez „rövid időn belül” bekövetke­zik (NAPI Gazdaság, 2002. február 15., 6. oldal). A végle­ges távozás indokaként Braun annyit mondott, hogy az érté­kesítési folyamat előkészítésé­ben Csépi részt vett, majd az átmeneti időszakot követően - néhány hete - a tranzakció zá­rását is lebonyolító igazgató­ság vette át a vezérigazgatói teendőket. m­ i. Halimbán nyit bányát a Bakonyi Bauxitbánya Kft. Halimba II. néven nyit új bá­nyát a Bakonyi Bauxitbánya Kft. - tudta meg a NAPI Gaz­daság. A mintegy 2 millió ton­nányi ércvagyonú bányaterület kialakítása már elkezdődött - nyilatkozta lapunknak Faze­kas János. A társaság vezér­­igazgatója elmondta, hogy ta­valy 1 millió tonna bauxitot termeltek ki. A 760 dolgozót foglalkoztató cég az elmúlt évet 6,5 milliárd forint nettó árbevétel mellett 21 millió fo­rint mérleg szerinti ered­ménnyel zárta. Az új mélymű­velésű bánya megnyitására fő­leg a kimerülő Halimba III-as mező pótlása miatt van szük­ség. (E területről az elmúlt harminc évben több mint 20 millió tonna bauxitot termel­tek ki.) Vizsgálják új külfejté­sek megnyitásának lehetőségét is. Erre - úgy tűnik - a már meglévő bányaterületek köze­lében, Bakonyoszlop, Óbarok és Németbánya térségében van lehetőség. Egyes bányaterüle­teken a bauxit minősége nem a legjobb, s a lakossági ellen­állás miatt sem tudnak mindig a legalkalmasabb területeken bányákat nyitni, ezért valószí­nűleg kisebb mennyiségű alapanyag behozatalára szorul az ország - véli Fazekas. A cég az idén 600 millió forintot költ környezeti rehabilitáció­ra, míg beruházásokra és fej­lesztésre félmilliárd forint jut­hat. K. Zs. Bővített a fitneszgépeket gyártó MKB Hungária A kereslet folyamatos bővü­lése miatt tovább bővítette tabi bázisát az elsősorban fitneszgépeket gyártó MKB Hungária Kft. A tavaly 1,7 mil­liárd forint nettó árbevételt el­érő, termékeinek 95 százalékát a külpiacokon értékesítő cég most 80 millió forintot költött új CNC gépekkel felszerelt forgácsolóközpontjának kiala­kítására. Nagy Lajos ügyveze­tő közölte, ezentúl a berende­zések valamennyi alkatrészét helyben állítják elő. A társaság az elmúlt években átlagosan 100-120 millió forintot fordí­tott fejlesztésekre. (napi) A rovatban szereplő jelöletlen forrású adatok a KJK-KERSZÖV JOGI ÉS ÜZLETI KIADÓ KFT által kiadott CompLEX CD Céghírekből és a lemez szolgáltatásaként elérhető Országos Cégnyilvántartó és Céginformációs Rendszer (IM Online) adatbankjából származnak.

Next