Napi Gazdaság, 2004. május (14. évfolyam, 83-103. szám)
2004-05-01 / 83. szám
PUBLICISZTIKA- ANTAL LÁSZLÓ CSATLAKOZUNK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ! Új történet kezdődik a azok közé tartozom (újabban kezdem hinni, egyre kevesebben vannak ilyenek), akik mindenféle fenntartások és fanyalgás nélkül örülnek Magyarország csatlakozásának az Európai Unióhoz. Ezt a lépést történelmi fordulópontnak és visszafordíthatatlan folyamatnak tekintem. (Például azért is visszafordíthatatlannak, mert a taggá válással kötelezettséget vállaltunk arra is, hogy belátható időn belül csatlakozunk a közös pénzhez, a monetáris unióhoz.) Már az is nagy dolog, ha egyszer azt ünnepeljük, ami lesz (illetve lehet) és nem azt, ami valamikor, lehetőleg kerek évfordulós idővel korábban megtörtént. Európa persze nem földrajzi egység (határait a múltban is tologatták, volt idő, amikor a határt a Donnál húzták meg, most az Urálig terjed), hanem mindenekelőtt civilizációs és kulturális közösség. Újabban pedig egyre inkább gazdasági régió, amely egyre több szállal fonódik mind szorosabban össze. Erről a közös Európáról álmodoztak a földrész nagy gondolkodói. Voltaire szerint jelent „egy nagy köztársaságot, amelyik több különböző államra oszlik, vannak köztük királyságok vagy más államformájúak..., de mind kapcsolatban áll egymással. Vallási alapjuk azonos, még ha felekezetekre oszlanak is. Ugyanazok a törvények és a politika alapelvei, s ezek a világ más táján ismeretlenek” - írta nem kevesebb mint két és fél évszázaddal ezelőtt. Közös gyökereken, civilizáción alapuló, egyedi vonásait megőrizve is közösséggé formálódni képes nemzetek összességére és arra a civilizációra gondolunk, amely magában foglalja az emberi jogokat (beleértve természetesen a kisebbségi jogokat), a toleranciát, a másság elfogadását, az egyéni szabadság tiszteletben tartását, a közös kulturális értékek őrzését és - hogy a gazdaság se maradjon ki - a kreativitás, a vállalkozó szellem megbecsülését, sőt talán Max Weber protestáns etikáját is. (És még sok minden egyebet.) A közös Európa évszázados léptékben gondolkodni képes művészek, tudósok és államférfiak a 20. század második felében kivételes esetként megvalósulni látszó elképzelése. A határokat, a falakat, sőt a vasfüggönyt lebontó Európa-idea valósággá válása sokak közös erőfeszítésének eredménye. Olyanoké, akik nem csak álmodni, de a részleteket megtervezni, ha kell kompromisszumokat kötni, majd azokon szívós munkával túllépni voltak képesek. Így jutottak el a közös pénz bevezetéséig, a közös alkotmányig és az unió folyamatos bővítéséig. Mi talán a kiegyezéstől az első világháborúig terjedő időszakban voltunk részesei az európai fejlődés fő áramának, egyébként csak kiemelkedő és többnyire csak szerény társadalmi visszhangot kiváltó elkötelezett gondolkodók, művészek juttatták kifejezésre odatartozásunkat. Két évtizeddel ezelőtt udvariasan mosolyogtam volna, ha valaki az európai gazdasági közösséghez való tartozásunkat a belátható jövő realitásai között említi. Egy évtizeddel ezelőtt pedig azt nem hittem volna el, hogy akadnak, akik megkérdőjelezik magát a most már belátható távolságba került célt is, ecsetelve a csatlakozás hátrányait. Valaha a helyi piacok nemzeti piaccá való egységesülése, a nemzetállamok színpadra lépése jelentette azt a pluszt, amely felgyorsította az európai gazdaság fejlődését, hátterében az ipari forradalomnak nevezett rohamtempójú technikai átalakulással, amely azután rövidesen gyökeresen átalakította az agrárgazdaságot is. Nem kétséges, hogy a szelekció, a verseny terepének kiszélesülése a lokálisról a nemzeti piacra óriási felszabaduló hajtóerő. (A különbség körülbelül olyan, mint a járási és a nemzeti bajnokság között a labdarúgásban.) De az sem lehet vitás, hogy ennek az átalakulásnak nem kevés áldozata volt. Angliában a hagyományos mezőgazdaság nem csekély része tönkrement a bekerítések nyomán. Még többen akkor, amikor a parlament eltörölte a gabonavámot és az olcsó kanadai gabona bezúdult a szigetország piacára. Az ipar fejlődése sem volt éppen diadalmenet, ha hinni lehet (és szerintem igen) Engels leírásának az angliai munkásosztály helyzetéről. Ami a gazdaságtörténet vagy a statisztikák szerint magasról nézvést sikertörténetnek számít, az átélve, közelről keserves folyamat lehet, a példát folytatva nemcsak az elszegényedettek, hanem a nemzetállamok folytán leértékelődő helyi autonómiák szempontjából és az ugyancsak leértékelődő tradíciók folytán is. 1. nemzetállam létrejötte egységes játékszabályok bevezetésével járt. Ehhez alkalmazkodni kellett, és akik ebben lassúnak bizonyultak, azok vesztesekké váltak. Ilyenek voltak, nem is kevesen. A gyors kiemelkedés és a gyors bukás olyan jellemzők lettek, amihez bizony hozzá kellett szokni. A folyamat csődökkel, munkanélküliséggel, pénzügyi válságokkal tarkítva úgy ment végbe, hogy nem a vesztesek számának minimalizálása volt a fő cél. Ha az lett volna, akkor a mai fejlett országok körülbelül fél évszázados késésben lennének. Védőháló létezett persze, de ez nem küszöbölte ki a bukás kockázatát. Ahogy egykor a nemzeti piac kíméletlenül fölébe kerekedett a helyi piacoknak, ugyanúgy megállíthatatlanul érvényesül a határok nélküli, mind egységesebb játékszabályokon alapuló európai piac fölénye a nemzetállamok piacaival szemben. (Felesleges mondani: annál inkább érvényesülni fog ez a fölény, minél szőkébb a nemzeti piac, mint a mi esetünkben is.) Nem nehéz belátni, hogy a közös pénz, ami kizárja az árfolyamok szeszélyes ingadozását (azt már megtapasztalhattuk, hogy ez mit jelent és főként, hogy mennyire költséges játék), kiszűri a pénz átváltásának költségeit is, olcsóbbá és biztonságosabbá teszi a nemzetközi kereskedelmet az unió tagországai között. A nagyobb piac nagyobb merítési arányt jelent a jobbak - ahogy mi, közgazdászok szeretjük mondani -, a versenyképesebbek kiválasztódásában. A gyorsabban, akadálytalanabbul mozgó tőke is elsősorban ezt és nem a spekulációt jelenti. Gyorsabban terjednek a technikai újdonságok. Tömörebben: az első kérdés nem a torta szeletelése (aki mennyit nyúlhat le kérdése), hanem az, hogy ettől a változástól nagyobb lesz a torta. Mellesleg nagyobb lesz a szabadság is. Tágul például a külföldön tanulás lehetősége és előbb-utóbb a külföldi munkavállalásé is. Kellemes érzés a procedúramentes határátlépés és örülni fogunk a fapados légitársaságoknak is (a Malév persze nem). Körülbelül ezek azok az okok, amelyek miatt annyira örülök, hogy újra az európai fejlődés fősodrába keveredünk. (Lehet persze rezervátumban élni „szabadon”, de bekerítve a közös Európa által. Én ezt nem szeretném, és gondolom, sokan mások is így vannak ezzel. Erről szólt a népszavazás.) A hosszú távú előnyök tehát nyilvánvalóak. A kérdés az, hogy mi lesz addig, amíg a pozitív hatások számunkra is kézzelfoghatóvá válnak. Azt hiszem a viták, nem egyszer a félelmek valahol itt kezdődnek. Kájus másodikán nyilván nem történik semmi. Nem változnak érdemben az árak, de persze a bérek sem. Fel kell adnunk néhány illúziót. A bérek felzárkózása csak olyan tempóban valósulhat meg, ahogy a termelékenység erre fedezetet ad. Ma a magyar termelékenység nagyjából fele az unió átlagának. Ahogy ez a rés szűkül, úgy közelíthetnek a hazai bérek is az osztrák bérszinthez. Ha ezt ennél gyorsabban tennénk, akkor a hazai termelők kiszorulnának az exportpiacról és előbb-utóbb az olcsóbb import révén a hazai piacról is. A klubtagság azzal jár, hogy tudomásul kell vennünk a játékszabályokat. Főként azt, hogy a versenyfeltételek szigorúan egyenlőek. Ennélfogva nem magánügy többé az agrárium támogatása, de az adórendszer sem. A közösség bármely üzletemberének ugyanolyan feltételeket kell biztosítani, ha nálunk vállalkozik, mint magyar társának. Fegyelmezett gazdaságpolitikát kell folytatnunk, ami az inflációt, a költségvetési deficitet illeti. (Ezt jómagam inkább előnynek tartom, mint hátránynak.) Tudomásul kell vennünk a többi kilenc most csatlakozó országhoz hasonlóan, hogy nem kapunk olyan bőséges pénzforrásokat, mint kapott Írország vagy Portugália. Nehezebb feltételek közé kerülnek azok a gazdaságok, amelyek méreteiknél fogva eleve nem versenyképesek, hacsak nem hozzák létre a termelési méreteket növelő integrációt. Tudomásul kell venni a támogatási procedúrát, amely bürokratikus (ez számunkra nem különösebben szokatlan), de szereti ellenőrizni, hogy a közösségi forrásokat valóban arra a célra fordítják-e, amire kérték és hogy valóban hatékonyan használták-e fel. A tudomásul veendő realitások sorát még folytathatnám, de a lényeg az, hogy a közösséghez tartozás korlátozza a nemzeti szuverenitást és élesebbé teszi a versenyt. A előttünk álló időszak tehát az alkalmazkodás és - nem félek kimondani - a gazdaságpolitika szintjén a tervszerűbb gazdálkodás, a vállalkozások szintjén pedig az élesebb verseny periódusa lesz. Tanulási folyamat, amelyben a sikeresség az alkalmazkodóképesség és a kreativitás függvénye. Lesznek természetesen vesztesek is, akik ebben a folyamatban elmaradnak. Schumpeter szavait idézve a piacgazdasági fejlődés teremtő rombolás, amelyben az innovatívok kiszorítják a makacsul a megszokotthoz ragaszkodókat. Rajtunk múlik, hogy a magasabb osztályba lépést sikerként, felzárkózóként éljük-e meg vagy csalódottan fanyalogva. ANTAL LÁSZLÓ A szerző a NAPI Gazdaság szerkesztőbizottságának tagja NAPI GAZDASÁG , 2004. ÁPRILIS 30.-MÁJUS 1., PÉNTEK-SZOMBAT így látták, így látják a csatlakozási folyamatot BESZÉD PRÁGÁBAN 1992-BEN: „Nekünk tudni kell azt, hogy mi nem az 1992-es Európai Közösséghez fogunk csatlakozni, hanem feltehetően a századvég Európai Közösségéhez. Feltehető, sőt biztos, hogy meg fog előzni minket Ausztria, Svédország, esetleg Norvégia és Finnország. Ezek után kerülhet sor ránk, de ez egyáltalán ANTALL JÓZSEF nem elvesztegetett idő, ha jól készülünk fel erre.” PARLAMENTI FELSZÓLALÁS 1991-BŐL: „Valóban számunkra az Európai Közösség, az európai integráció jelenti a kiút, a kitörés legjobb módját, legfőbb reményét. Nyugodtan állíthatom, hogy erre a kormány, valamennyi minisztérium felelősséggel készül és nem csupán ezzel az Európai Közösséggelfoglalkozó osztályok jöttek létre a minisztériumokban, JESZENSZKY GÉZA hanem ennek a kérdésnek a súlyát felmérő külügyminiszterük..." PARLAMENTI FELSZÓLALÁS 1995-BEN, NYILATKOZAT AZ MH-BAN 1996-BAN: „Mind az Európai Unió, mind a NATO a bővítés első körében számol Magyarországgal. Megteremtettük a felkészülés hazai irányításának szervezeti és személyi feltételeit, és meg is kezdtük a gazdaság, a jogrend, az államigazgatás, az oktatás és a közvélemény felkészítését a csatlakozásra." „Magyarország senkitől sem kéri, hogy várja meg az Európai Unióba való csatlakozásnál, de nem áll szándékában, hogy mások belépése miatt várakozzon. Magyarország számára különösen fontos, hogy a felvételi feltételek tekintetében az unió tartsa magát az esetenkénti megítélés elvéhez, amely mellett korábban elkötelezte MARTONYI JÁNOS magát. Leginkább talán a kis csoportokban való bővi külügyminisztertés lenne célravezető.” „Föl szeretném tisztelettel hívni az ellenzéki képviselők figyelmét, hogy ez a kormány végigviszi az Európai Unióhoz, a NATO-hoz való csatlakozás folyamatát, illetve lehetőségeinek megteremtését. Minden mást ennek fog alárendelni." SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2000-BEN A NYILATKOZAT 2000-BEN: „Az utóbbi időben sokat emlegetett 2005-ös csatlakozási időpontot szóvá tettem Martonyi János külügyminiszterrel együtt a nagyköveteknek, azzal, hogy az utóbbi időben felreppentek ilyen találgatások, és ez a bizonytalanság nem tesz jót egyik ország felkészülésének sem." NYILATKOZAT 2004-BEN: „Magyarország részt akar venni Európa formálásában, nem csak igazodni akar. Magyarországnak méreteinél fogva nincsenek nagy illúziói, de reméli, hogy új EU-tagként képes lesz a térség stabilizálására. Az európai szövetségi állam gondolata rokonszenves, először azonban az Európai Uniónak meg kell emésztenie a májusi bővítést.” miniszterelnök miniszterelnök külügyminiszter miniszterelnök MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök |____________ 3*1 m NYILATKOZAT A HVG-NEK 2002-BEN: „Részese voltam azoknak a nem hivatalos megbeszéléseknek, amelyek 1982-ben kezdődtek Magyarország és az Európai Gazdasági Közösség között, s 1988-ban a diplomáciai kapcsolatok felvételét eredményezték. Első külügyminiszteri megbízatásom egyik legfelemelőbb pillanata volt 1998. március 31-én a csatlakozási tárgyalások megnyitása; akkor korábbi időpontra és jobb feltételekre számítottam. ” KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter