Napi Gazdaság, 2005. június (15. évfolyam, 104-125. szám)
2005-06-01 / 104. szám
4 MAGYAR GAZDASÁG ÉS VÁLLALATOK NAPI GAZDASÁGA 2005. JÚNIUS 1., SZERDA NEM BIZTOS, HOGY VÉGRE LEHET HAJTANI A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA DÖNTÉSÉT Még évekig folytatódhat a tésztaháború Tartalomhoz a forma, amelyről úgy tűnik, még mindig vitázik a Gyermely Rt. és a Mary-Ker Kft. HŐNYI GYULA Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Mary-Ker Kft. a Fővárosi Ítélőtábla napokban hozott jogerős ítélete ellen, amellyel a bíróság a cég és a Gyermely Rt. között 1998 óta tartó, a Korona tészta csomagolása miatt kipattant „tésztaháborút” zárta volna le. Az ítélőtábla a Gyermely javára döntött: megállapította, hogy a „Korona” tészta csomagolása megtévesztően hasonlít a „Gyermelyi” termékekére (jellegbitorlás), és a jogsértés megszüntetésére szólította fel a Mary-Kert. A jogvita azonban még évig folytatódhat, ugyanis a Mary-Ker tájékoztatása szerint a Legfelsőbb Bíróság elfogadta felülvizsgálati kérelmüket. Ettől függetlenül a döntés jogerős, tehát végrehajtandó, vagyis a Mary-Ker termékeit elvben le kellene szedni a boltok polcairól. A végrehajtás azonban nem ilyen egyszerű: szakemberek szerint attól is függ, hogy a gyártó milyen szerződéseket kötött a kiskereskedelmi láncokkal. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a Mary-Ker Kft. is indított egy hasonló „témájú” pert a Gyermely Rt. ellen, amelyben azzal vádolta a Gyermely Rt.-t, hogy az 2001 és 2005 között a Mary-Ker Korona márkájához megtévesztően hasonló külalakkal forgalmazta termékeit. A Gyermely tájékoztatása szerint az 1998 óta eltelt hét év alatt többször megváltoztatta márkájának külalakját, ám sosem tért el az alapoktól. Az ügyben első fokon a Gyermely nyert, a bíróság szerint a felek vitájához nem volt köze annak, hogy a Korona márka időközben ipari oltalom alá került. Másodfokon azonban éppen az oltalom miatt semmisítették meg az elsőfokú ítéletet, ennek megfelelően 2001-től a vita az oltalomról folyt, s a Legfelsőbb Bíróság 2001-ben visszamenőlegesen megsemmisítette az oltalmat. Az ezután kezdődött perújítási eljárás nyomán került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblához, amelynek döntését eltérően értelmezik a felek. Mándy Tas Ferenc, a Mary-Ker ügyvezető igazgatója szerint a Fővárosi Ítélőtábla az 1998 és 2001 között eltelt időre mondott ítéletet, vagyis erre az időszakra állapította meg a jellegbitorlást. Bokros Zsigmond, a Gyermely Rt. elnök-vezérigazgatója szerint viszont az ítélet egyértelműen a teljes elmúlt időszakra vonatkozik. Bokros szerint most folytatódhat az a milliárdos nagyságrendű kártérítési per, amelyet a Gyermely indított a Mary-Kerrel szemben, mivel szerinte az elmúlt évek alatt az alperes által elkövetett jellegbitorlás miatt számottevő anyagi kár érte. Bokros szerint nem lesz könnyű bizonyítani az igazukat, ugyanis a Gyermelyi márka piacvesztése nem csupán a Mary-Ker fellépése miatt következett be. Mándy Tas Ferenc szerint a feldolgozóiparban még nem volt hasonló jogvita, vagyis nincs precedens értékű bírói gyakorlat az ilyen ügyek rendezésére. Mindenesetre a Mary- Ker Kft. is benyújtott egy nagy értékű kártérítésről szóló keresetet a Gyermely Rt. ellen. Úgy tudni, a két cég évekkel korábban megpróbálta megegyezéssel lezárni a vitát, hiszen a tésztaháború egyiküknek sem tesz jót. Információink szerint mindkét vállalat hírnevét megtépázza az ügy, ám a megegyezésre irányuló próbálkozások kudarcba fulladtak. ELNYÚJTOTT TÖRTÉNET Zugliget Önkéntes Nyugdíjpénztár (1121 Budapest, Zugligeti u. 41.) 2004. 12 .31-i mérlege (eFt-ban) Mérleg 2003 2004 2003 2004 A) Befektetett eszközök 0 0 D) Saját tőke 336 443 B) Forgóeszközök 37 717 48 764 Induló tőke 0 0 Követelések 132 158 Tartaléktőke 354 399 Értékpapírok 37 504 42 817 E) Céltartalékok 37 315 48 236 Pénzeszközök 81 5789 F) Kötelezettségek 56 45 C) Aktív időbeli elhat. 0 0 G) Passzív időb. 10 40 Eszközök összesen 37 717 48 764 Források összesen 37 717 48 764 Az éves pénztári mérleg és beszámoló, a pénztár vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad. Ignácz Pál s. k. bejegyzett könyvvizsgáló Igazságügyi könyvszakértő Tartalék megjelölése Hozamráta 2000 2001 2002 2003 2004 Fedezeti tartalékra nettó 10,72% 10,95% 8,45% 3,08% 12,3% bruttó 10,72% 10,95% 8,45% 3,08% 12,3% Pénztár összes eszk. nettó 11,35% 9,96% 8,65% 4,68% 12,2% bruttó 11,35% 9,96% 8,65% 4,68% 12,2% A pénztár 2004. évre vonatkozó referenciaindexe: (MAX+RMAX)/2, 13,02% Pénztár befektetési formái (eFt) 2000 2001 2002 2003 2004 Házipénztár 108 163 1119 61 837 Pénzforgalmi számla 352 313 3852 20 1157 Banki betét 0 0 0 0 3792 magyar állampapír 13 237 20 988 23 406 37 385 41 443 Befektetési politika szerinti megoszlás Min. Max. 2004 értéke 11 év alatti DKJ 10% 100% 22 149 Államkötvények 0% 50% 19 294 Létszámadatok 2001 2002 2003 2004 Taglétszám életkor szerint év végén 16-24 év között 0 0 0 0 25-34 év között 6 6 6 6 35-44 év között 9 9 7 8 45-54 év között 21 23 30 28 55-64 év között 3 3 3 5 Összesen 39 41 46 47 Egyéb mutatószámok Egyéni számlák éves záróáll. átl. 1.023.213 Ft Egy főre jutó átlagos havi befizetés (rendkívülivel együtt) 16.127,- Ft tartalékok tárgyévi tagdíjbevétele/tartalékok tárgyévi összes bevétele 65,4 % (Megjegyzés: a rendkívüli befizetéseket is figyelembe vettük) tartalékok tárgyévi hozambevétele / tartalékok tárgyévi összes bevétele 34,6 % Bér és személyi jellegű kiadások / működéssel kapcsolatos tárgyévi költségek és kiadások 0% - befizetések tartalékok közti megosztása: fedezeti: 92%, működési: 7%, likviditási: 1% - nyugdíjszolgáltatást a pénztár még nem teljesít. Budapest, 2005. május 31. Tisztelettel Dr. Réti Olga Igazgatótanács elnöke OFFICIUM Országos Nyugdíjpénztár 4400 Nyíregyháza Korányi F. út 12. Megalakulásának ideje: 1995.09.07. Tagdíjmegoszlás arányai a tartalékok között: Működési Fedezeti Likviditási Éves 50 000 alatt 9% 90% 1% Éves 50 000 felett 5% 95% 0% 2003. év 2004. év Taglétszáma: 91 fő 54 fő Teljes vagyon: 12 271 eFt 10 572 eFt Készpénz: 20,19% 11,08% Állampapír: 79,81% 88,92% Hozamráta: 2000. év 2001. év 2002. év 2003. év 2004. év Bruttó: 11,62% 10,81%10,21% 2,26% 13,5% Nettó: 11,12% 10,21% 9,78% 2,01% 12,67% Referenciaindex: MAX Composite 10,03% 1,17% 13,4% Eszközcsoport Cél Minimum Maximum Állampapírok 80% 60% 100% Állampapír alap 20% 0% 30% Nyíregyháza, 2005. május 31. Tisztelettel: Szekeres László Igazgatótanács elnöke A rovatban szereplő jelöletlen forrású adatok a CompLEX CD Céghírekből (www.complex.hu) és a $ lemez szolgáltatásaként elérhető IM Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálatától származnak .: mi/^Vrnryni' Telefon 1/464-5656. E-mail: complex@kjk-kerszov.hu ÍVJ IV IyLKjÍam Internet: www complex.hu FOKOZNÁ A MÉBIH A SZAKHATÓSÁGI KOORDINÁCIÓT Több pénz kellene az élelmiszer-biztonságra ► TÓTH LÁSZLÓ LEVENTE A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Mébih) az idén 204 millió forintból gazdálkodik, ami megegyezik az előző évi büdzsével - mondta Szeitzné Szabó Mária, a hivatal közelmúltban kinevezett új főigazgatója, aki Biacs Pétert váltotta a Mébih élén. A hivatal forrásai az egészségügyi tárca költségvetésében vannak, miután a Mébih ez év elejétől ide került át az agrártárcától. Ez az összeg szűken fedezi a hivatal személyi és dologi kiadásait, de nincs benne olyan tétel - például programfinanszírozás amellyel a hivatal működtetésén túlmenően a hazai élelmiszer-biztonsági helyzet javítását lehetne megcélozni. Az új főigazgató kiemelt feladatának tartja a hatékony, kölcsönös előnyökkel járó együttműködés megvalósítását az uniós és hazai hivatalokkal, intézményekkel, továbbá a fogyasztók naprakész felvilágosítását, valamint az élelmiszer-biztonság fontosságának megismertetését a fogyasztókkal, a médiával, a gyártókkal, feldolgozókkal. Emellett fokozni kívánja a hazai élelmiszer-ellenőrzés hatékonyságát, gyors reagáló képességét és koordinált működését is. Lapunk érdeklődésére úgy becsülte: a hatékonyabb együttműködés és a más hatóságokkal közös ellenőrzési programok megvalósításához 500 millió forintra, míg a teljes körű ellenőrzések lebonyolításához 2-3 milliárd forintra lenne szükség. Az élelmiszer-biztonság Magyarországon jó, az itthon forgalmazott élelmiszerek legalább annyira biztonságosak, mint az EU-ban. Az élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésében ugyanakkor hatékonyabbak azok az országok, amelyekben ha nem is egy, de kevesebb kézben vannak az élelmiszerellenőrzési feladatok - tette hozzá Szabó. Fantasy filmet forgat Foton a Fox .■ FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A stáb nyáron Máltán forgat, majd ősszel érkezik hazánkba, igénybe véve a Mafilm-stúdiókat. A film magyar gyártó partnere Zákonyi S. Tamás cége, a Flashback Kft. lesz. Spielberg megszokott alkotótársaival dolgozik ebben a drámában is: az operatőr Janusz Kaminski, a zeneszerző pedig a „nagy öreg”, azaz John Williams. (Az Eric Bana, Daniel Craig főszereplésével készülő Bosszú című film alapja a magyar származású George Jonas azonos című könyve.) A Fox 2000 már elkezdte a tudományos-fantasztikus történet, az Eragon magyarországi gyártásának előkészítését, a forgatás július közepén indul. A magyarországi gyártó partner a márciusban bejegyzett Mid Atlantic Films Kft., amelyet két producer, a több Hallmark Entertainment-megrendelésre készített filmben is közreműködő angol Adam Goodman és az amerikai Howard Ellis alapított. (Goodman jegyzi meg a Hallmark magyarországi filmgyártó leányvállalatát is.) A film direktora Stefen Fangmeier, akinek ez lesz az első rendezése, hiszen ő eddig vezető látványtervezőként és számítógépes grafikusként működött közre számos kasszasikert hozó produkcióban, mint például a A Magyar Filmiroda idén az első öt hónapban a magyarországi gyártás után 35 magyar és külföldi játék- és dokumentumfilmnek adott ki összesen 317 millió forint értékben adóigazolást. Az összesítésben még nem szerepelnek a nyárra-őszre tervezett nemzetközi produkciók, hiszen magyar partnereiknek koprodukciós gyártásban a forgatás előtt 45 nappal, míg bérmunka esetén a forgatás kezdetekor elegendő regisztrálniuk a filmirodánál. Jelek, a Jurassic park vagy a Terminátor II. A regény - amelyet témájában A gyűrűk urához hasonlítanak - egy trilógiának szánt sorozat első darabja, szerzője egy 16 éves amerikai fiú, Christopher Paolini. Főhőse a tinédzser Eragon, aki egy kődarabból kikelő, zafírkék színű sárkány segítségével lovaggá (az utolsó, jóindulatú, mágikus erejű sárkánylovaggá) válik és leszámol a gonosz királlyal, megmentve az egész birodalmat. A film bemutatóját a Fox 2006 júniusára tervezi. E héten már elkezdődött a magyar, olasz és angol koprodukcióban készülő The moon and the stars című film forgatása a Mafilm műtermeiben. Az angol Catherine McCormack, Alfred Molina és Jonathan Pryce főszereplésével készülő romantikus dráma Rómában, egy filmforgatáson játszódik. A magyar partner a Focus Film Kft. Az Eurofilm Stúdió Kft. bérmunkában a teljesen Magyarországon - Sopronban, Kecskeméten és a fóti műtermekben - forgatott Copying Beethoven című filmben működött közre (az angol The velvet side of the hell című film után). Az Ed Harris és Diane Kruger főszereplésével, Beethoven utolsó évéből és a IX. szimfónia alkotásáról szóló mozit Agnieszka Holland rendezte. Az angol Myriad Pictures megbízásából készült film gyártói Magyarországon 550-600 millió forintot költöttek el. Aki nyerni akar, annak biztosra kell mennie.... Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Pályázati Iroda PÁLYÁZATI ÜGYINTÉZÉS GYORSAN ÉS A LEGKEVESEBB KOCKÁZATTAL 1055 Budapest, Alkotmány u 12. Aktuális pályázati információk a legjobb cégek tanácsadójától! Ingyenes zöld szám: 06-80-204-327 Email: info@consultingcenter.hu Honlap: www.consultingcenter.hu KÖZLEMÉNY ÜGYNÖKI KERETSZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL Az ERSTE Bank Befektetési Rt. (1075 Budapest, Madách I. út 13-15., tev. eng. szám: 111/75.005-19/2002, tőzsdetagság: BÉT Rt., Deutsche Börse AG) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 395. § (1) e) pontja alapján közzéteszi, hogy módosult az ERSTE Bank Befektetési Rt. és a DLL Befektetési és Tanácsadó Kft. („Ügynök") (9700 Szombathely, Paál László u. 3. tev. eng. szám: III/42.080/2002) között kötött Ügynöki keretszerződés 2005.05.30-án. Felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy az Ügynök a módosított szerződés értelmében az ügyfelektől nem vehet át pénzt és értékpapírt, nem fogadhat be ügyfélmegbízást az ügyfelek számla feletti rendelkezései körében, az ERSTE Bank Befektetési Rt. nevében keretszerződést és számlavezetésre vonatkozó megállapodást nem írhat alá, továbbá az ügyfél bejelentett adatai körében nyilatkozatokat nem vehet fel. Itt a I Cmbank BEFEKTETÉSI RT.