Napi Gazdaság, 2005. szeptember (15. évfolyam, 170-191. szám)
2005-09-01 / 170. szám
I MAGYAR VÁLLALATOK 4 [I NAPI GAZDASÁGA• 2005. SZEPTEMBER L, CSÜTÖRTÖK_________________________________________________________________________________________________________ ÉVENTE TIZENNYOLCMILLIÁRD FORINTOT ZSEBELNEK BE A MAGYAR DVD-KALÓZOK Harcba lépnek a nagyok az illegális filmkereskedelem ellen A világ vezető gazdasági hatalmai is összefognak az illegális filmmásolás, illetve -kereskedelem ellen, a G8 őszre ígéri a konkrét terveket. Magyarországon nem a hamis dvd-k, hanem az illegális letöltés és a másolatokkal való kereskedelem jelenti a fő gondot .■ EGERSZALÓKI TÍMEA A világ vezető gazdasági hatalmai körében is betelt a pohár a hamis és illegális dvd-k miatt: a G8-országok nemrégiben bejelentették, hogy harcba szállnak a számottevő költségvetési kieséseket okozó törvénytelen filmmásolás és -forgalmazás ellen, s e téren már ősszel konkrét tervekkel állnak elő. Abból kiindulva, hogy a hamisított termékek egyre növekvő forgalma világszerte fenyegeti a foglalkoztatást, a beruházásokat, elősegítenék a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos jogszabályok betartását - kiemelt szerepet szánva az online lopások elleni akcióknak - és összehangolják a terület bűnmegelőzési stratégiáit is. Az USA mozgóképszövetsége (MPAA) a nagy hollywoodi stúdiókkal közösen tavaly jelentette be, hogy keményen fellép a filmkalózkodás ellen, ezért például olyan személyeket pereltek be, akik illegálisan töltöttek le filmeket vagy kereskedtek velük az interneten. Az MPAA becslése szerint a filmipart tavaly 3,5 milliárd dolláros veszteség érte (az internetes fájlmegosztások során okozott károk nélkül). A szervezet szerint a világ filmiparának vesztesége 2005-ben megközelítőleg 5,4 milliárd dollárra nő. Magyarországon tavaly 3,6 milliárd forint bevételkiesést okoztak a filmkalózok a moziszakmának - közölte lapunkkal Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) igazgatója. A szervezet adatai szerint tavaly 18 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a videokazetta- és dvdforgalmazók - ugyanennyire becsülik az illegális kereskedők forgalmát. Az alacsony magyarországi filmköltségvetések, az állami támogatási rendszer felépítése miatt a magyar filmkészítőket még érzékenyebben érinti az illegális kereskedelem, mint az amerikai stúdiókat. (A magyar filmesek gyártási támogatása a Magyar Mozgókép Közalapítvány szabályzata szerint a rendező és a producer korábbi filmjének nézőszámától függ.) Az ASVA a helyzet javítása érdekében szorosan együttműködik a rendőrséggel, már több dvd-kalózt buktattak le közösen. Az ORFK tavaly több mint 19 ezer szerzői jogsértéshez kapcsolódó esetet vizsgált, arra viszont nincs adat, hogy hány százalékuk kapcsolódott az illegális filmmásoláshoz és -kereskedelemhez. Az MPAA felmérése szerint az illegális filmpiac egységesen fest az Európai Unió új tagországaiban. A szerzői jogok védelmének tör-zugába dőltek a iSIPl Toshiba Corp. és a Sony I Corp. tervei: a két cég a következő generációs dvd-lejátszók számára kínáltak volna egységes formátumot. A Toshiba - a NEC Corp. és a Sanyo Electric közreműködésével - eredetileg a HD DVD- technológiát preferálta, a Sony és a Matsushita Electric Industrial Co. viszont a Blu-ray rendszert fejlesztette ki. A két csoport között sokáig folytak a megbeszélések arról, hogy formátumaikat egységesítsék, ami az ágazat növekedését is segítette volna. Az egyeztetéseken azonban nem tudtak közös nevezőre jutni a vállalatok képviselői, így egyelőre belátható időn belül nem lesz a piacon egységes formátum. vényi rendezése ugyan megvalósult, de a kalózkodás társadalmi veszélyességének megítélése elmarad a nyugat-európai országokban megszokottól. Ezt jól mutatja, hogy Magyarországon jellemzően nem a hamis lemezek forgalma magas, hanem az „írt” korongoké, vagyis a vevő tisztában van vele, hogy másolatot vásárol. A helyzet javulását segítheti, hogy Magyarországon a hipermarketekben megjelent akciós lemezek és a dvd-melléklettel ellátott magazinok lenyomták az árakat az elmúlt másfél évben. Jelenleg több mint ezerféle filmet lehet megvásárolni 1000 forint körüli áron. Az Auchanban 2003 óta foglalkoznak komolyabban a dvdforgalmazással, s idén a tavalyihoz képest eddig 90 százalékos bővülést produkáltak - tájékoztatta lapunkat Gillemot Katalin, a hipermarket sajtóreferense. Magyarországon a legnagyobb gondot az írható korongok jelentik Új néven fut a Számaik • NAPI GAZDASÁG A társaság közgyűlésének, valamint a cégbíróság döntésének értelmében végképp lezárult a Számaik Kereskedőház Rt. korábban megkezdett átalakulási folyamata. Ennek részeként immár Disztributor.hu Kereskedelmi Rt. néven működik tovább az ország egyik vezető számítástechnikai disztribútora. A vállalat működését 1990-ben mint a Microsoft első hazai partnere kezdte meg, majd profilját 1993-ban bővítette hardvereszközök forgalmazásával, emellett a Compaq is elsőként e céggel írt alá disztribúciós megállapodást. Aki nyerni akar, annak biztosra kell mennie.... PÁLYÁZATI Wilfilmi ügyintézés GYORSAN ÉS Kutatás-fejlesztési 1t LEGKEVESEBB Tanácsadó Központ Pályázati Iroda KOCKÁZATTAL 1055 Budapest, Alkotmány u 12. Ingyenes zöld szám: 06-80-204-327 Email: info@consultingcenter.hu Honlap: www.consultingcenter.hu ICAO-JELENTÉS: LISTA, AMELY „VAN, DE MÉG SINCS” Magyarország a fekete harmincak között? • DIÓSZEGI JÓZSEF ROZSONYI GYÖRGY Egy a Le Figaro által közzétett repülési feketelistára - a hazai szakmai szervezetek legnagyobb megdöbbenésére - Magyarország is fölkerült. A mértékadó francia lap megne A Budapest Airport (BA) Rt. tulajdonosa, az ÁPV Rt. a határidőn belül fellebbezik majd a Fővárosi Bíróság minapi nem jogerős döntése ellen, amelyben a bíróság érvénytelennek nyilvánítja a BA privatizációs pályázatát. A BA Rt. üzemi tanácsa fordult a bírósághoz arra hivatkozva, hogy velük nem véleményeztették a társaság privatizációjával kapcsolatos elképzeléseket. Pichler Ferenc, a pénzügyminiszter kabinetfőnöke kiemelte, hogy három alkalommal is történt egyeztetés a felek között. A Népszabadság információi szerint az üzemi tanács keresetének visszavonása fejében az ÁPV Rt. egyebek mellett 2,5-3,5 havi jövedelemnek megfelelő pivatizációs bonuszt (jutalmat) ígért a dolgozóknak, ám mielőtt az erről szóló egyezség megszületett volna, a bíróság meghozta fenti döntését. Pichler kiemelte, hogy a privatizációs folyamat a meghatározott menetrend szerint folytatódik. vezni nem kívánt forrásokra hivatkozva állítja, hogy a „szégyenpadra” olyan országok és társaságok kerültek, amelyek nem tesznek meg mindent az utasok repülésbiztonsága érdekében. A lap cikke arra utal, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) egyik listáját szerezték meg. A szervezet elismerte, hogy világszerte 111 auditot végzett el az egyes helyi, repülésbiztonságra felügyelő szerveknél és harminc ország fennakadt a rostán, de hogy melyek, azt nem tették közzé hivatalosan. A Le Figaro szerint a megemlített országokban a „megfelelő pénzügyi fegyelem néha teljesen hiányzik vagy hiányos”, emellett egyes helyeken „még a minimálisan elvárható ellenőrzés sem eléggé biztosított”. Most Magyarországot olyan országokkal szerepeltetik együtt, mint például Albánia, Mongólia, Botswana, Burkina Faso, Pápua Új-Guinea, Togo, Laosz, Tonga, Vanuatu vagy Uganda. A listán egyébként hazánkon kívül egyetlen újonnan csatlakozott EU-tagország sem található. A Polgári Légiközlekedési Hatóságnak (PLH) nincs tudomása az ICAO-listáról - nyilatkozta lapunknak Bajkó Erika, a PLH szóvivője -, amely azért sem létezhet, mert a szervezet elveivel is ellentétes a lista készítése az auditok kapcsán. A PLH vizsgálja, hogy milyen jogi formában reagálhatna a Le Figaróban megjelent cikkre. Az igaz, hogy az ICAO 2001- ben auditot végzett a magyar hatóságnál, s ennek során bizonyos észrevételeket tett, s 2003 közepén egy „nyomkövető audit” miatt tértek vissza Magyarországra a szervezet szakemberei, akkor azonban a PLH intézkedéseinek kétharmadát elfogadták, és egyáltalán nem volt olyan körülmény, amely a szerepeltetést indokolná. A szóvivő kiemelte, hogy a SOFA biztonsági program keretében valóban készül lista, s az ehhez szükséges nemzetközi adatbázist a nemzeti légügyi hatóságok a hozzájuk érkező gépek azonos elvek alapján történő - biztonsági ellenőrzése során szerzett információkra hagyatkozva töltik fel. Ez képezi tehát annak a listának az alapját, amely aztán az érintettek előtt nyilvános. Bajkó Erika kiemelte, hogy eddig egyetlen magyarországi légitársaságnál sem tapasztalt egyetlen nemzeti hatóság sem súlyos hiányosságot. (A hatóságok egyébként megtilthatják a problémás gépek felszállását, ilyen viszont már Magyarországon is előfordult). PROBLEMATIKUS LÉGITÁRSASÁGOK Légitársaság____________Ország____________________Indoklás Aerocondor_____________Portugália___________________"egyéb* Africa Lines_____________Közép-Afrikai Közt._______belga feketelista Air Cairo_______________Egyiptom____________________egyéb* Air Koryo_______________Észak-Korea__________________francia feketelista Air Mauritanie____________Mauritánia______________________brit feketelista Air Memphis_____________Egyiptom_____________________belga feketelista Air Mozambique___________Mozambik___________________francia feketelista Air Saint-Thomas_________USA_______________________francia feketelista Air Universal____________Sierra Leone _________brit feketelista Air Van Airlines___________Örményország_________________belga feketelista Albanian Airlines__________Albánia________________brit feketelista Alexandair______________Görögország__________________egyéb* AMC Airlines_____________Egyiptom____________________egyéb* Cameroon Airlines_________Kamerun_______________brit feketelista Central Air Expres_________Kongói Dem. Közt, brit és belga feketelista Fly Air_________________Törökország__________________egyéb* Dniprovia_______________Ukrajna______________svájci feketelista Girjet_________________Spanyolország_________svájci feketelista Hemus Air______________Bulgária __________svájci feketelista I.C.T.T.P.W._______________Líbia________________belga feketelista International Air Services Libéria 1_______francia feketelista International Air Tours______Nigéria_______________belga feketelista Johnsons Air_____________Ghána_______________belga feketelista JR Executive____________Libanon______________svájci feketelista Karthago_______________Tunézia_____________________egyéb* Luxor Air_______________Egyiptom____________________egyéb* Olympic Airlines__________Görögország__________________egyéb* Onur Air________________Törökország__________________egyéb* Phoenix Aviation__________Kirgizisztán_____________brit feketelista Phuket Air______________Thaiföld_____________francia feketelista Premium Air Shuttle_______Nigéria______________svájci feketelista Silk Way________________Azerbajdzsán__________svájci feketelista Silverbeck Cargo Freighters Ruanda______________belga feketelista South Airlines____________Ukrajna______________belga feketelista Star Air________________Sierra Leone____________brit feketelista Tadjikistan Airlines________Tádzsikisztán___________brit feketelista Tuninter_______________Tunézia_____________________egyéb* *az elmúlt három év folyamán komolyabb problémák merültek fel___________ Forrás: Le Figaro_____________________________________________ I A Napi Gazdaság vírusvédelmét a VirusBuster megoldásai biztosítják m 8 i§ lUS tS I J f V*# I wwwwvi^sbusterhu VirusBuster Kft. • Telefon: 382-1000 #Fax: 382-7007 •email: mail@virusbuster.hu •internet: www.virusbuster.hu -------------------| _ ~ SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Antal László, Bartha János, Berend T. Iván, Békési László, Czirják Sándor, Dankó Ádám, Erdély Zsigmond Gábor, Hardy Ilona (elnök), KftziAnnti 450-9600 IWT*Ti AlllillP limiuIMBi k„ 1NTIT1 Hetényi István, Kardos Péter, Köves András, Lengyel László, Simor András, Surányi György, Szálkai István, Vadász Péter, Vértes András Központi telefonszám.______________430 800!! liMiálUIHIHg WWW.napi.hu ■ kul m m Uu/iilCljClU A szerkesztőség szavazata alapján 2004-ben az év újságírója: Böröcz Petra • Főmunkatársaink: Diószegi József, Nagy László Nándor, Tóth László Levente filMMÉlMI & & ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS MARKETINGIGAZGATÓ: Pölöskei Gábor • HIRDETÉSI IGAZGATÓ: Urbán Zsolt • ÁRUS TERJESZTÉSI VEZETŐ: Csontos Enikő • MAGYAR GAZDASÁG: Domokos __________________________430 M aDUI Kiadó: ______________www.Napi.hu Online Kft. László, Molnár Csaba (rovatszerkesztők) • NEMZETKÖZI GAZDASÁG: Gáti Tibor (rovatvezető), Barabás T. János (rovatszerkesztő) MAGYAR VÁLLALATOK: Ábrahám Ambrus, Horniák Balázs (rovatszerkesztők) • PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC: Korányi G. Tamás (rovatvezető), Almás Andor (rovatvezető-helyettes), Eidenpenz József, Lovas András, Madarász E-mail-cím: Mpordoník ntcTik pom hoton János, Mezősi Tamás, Molnár Gergely (rovatszerkesztők) NYERSANYAGPIACOK: Böröcz Petra, Tóth László Levente (rovatszerkesztők) BEFEKTETŐ: Eidenpenz József, Lovas megjelenig uiszui egy neten András Hornyák Balázs . NAp| p|HENŐ: Domokos Erika (szerkesztő) • KÉPSZERKESZTŐ: Túrós-Bense Levente • SZERKESZTŐSÉGI TITKÁR: Pajor Péter • VEZETŐ TÖRDELŐ: Hirdetésfelvétel: 450-9696, 450-9600 Hírigazgató:____________________Adam Viktor Folprős wrkpsztn- Süle László Máriás Judit * DOKUMENTÁCIÓ: Fazekas Márta • SZERKESZTŐSÉG: 1135 Budapest XIII., Csata utca 32. • Postacím: 1555 Budapest, Pf. 8 • ISSN 1217-5501. • A -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- grafikai tördelés Aldus PageMaker tördelőprogrammal készül. Számítástechnika: ORGI Bt. Tiszteletbeli főszerkesztő• Dankó Ádám ELŐFIZETHETŐ a kiadónál: NAPI Gazdaság Kiadó Kft. (1135 Budapest, Csata u. 32., tel.: 350-0452), a Magyar Posta Rt. LHI Hírlapelőfizetési Irodájában (HELIR Budapest XIII., --------------------------------------------------------------- Szerkesztők: Domokos László, Madarász János, -------------------------------------------------------------- Lehel út 10/a, postacím: HELIR 1900 Budapest), a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, valamint Budapesten a kerületi ügyfélszolgálati irodákban. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Mezősi Tamás, Szabó Márta Lapszerkesztők• Baka Zoltán Árusításban terjeszti a HÍRKER Rt., a LAPKER Rt., valamint az alternatív terjesztők. ELŐFIZETÉSI DÍJ: egy évre 43 200 Ft + áfa, fél évre 22 200 Ft + áfa, negyed évre 11 400 Ft + áfa. -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÓI ÉS ELŐFIZETŐI FELTÉTELEK: A NAPI Gazdaság bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A NAPI Internet. www ringier hu Munkatársak: Csendes Iván (hírügynökségi üzletágai. Varga Judit Szabó Márta Gazdaság, valamint a NAPI Online tartalmai (fotók, írott anyagok, vagy azok részletei) kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével ---------1 1--------— üzem csernai Katalin (web manager) Göcsej Gábor -------------------------------------------------------------- többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2)bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak r!nm*mmn*«rim»i«r hu , . . , „ .... ,. . Kiadó: NAPI Gazdaság Kiadó Kft. minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a Kiadó témaH:______________ringierprimngringier.nu (webmaster), Csernák Valéria ------------------------------------------------------------- írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a NAPI Gazdaságra való hivatkozással lehet. A hirdetések a , ,. . . .... . . . ., falorincnn ügyvezető:________________Süle László Malmáért a Szerkesztőség felelősséget nem vállal._________________________________________________________________________ Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató Cm1135 Budapest, Csata u. 32., telefon: 450-960D napi@napi.hu Ügyvezető igazgató:______________Rónai Balázs