Napi Gazdaság, 2007. február (17. évfolyam, 23-42. szám)

2007-02-01 / 23. szám

A KERESKEDŐK MÉG MINDIG CSAK AZ ELÉRHETŐ HASZON KISZÁMOLÁSÁNÁL TARTANAK Patikákban vizsgálódhatnak a fogyasztóvédők­ ­• HŐNYI GYULA Hamarosan eldönti a Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelő­ség, indítson-e ad hoc vizsgála­tokat a patikákban a kihelye­zett napi fogyasztási cikkek ár­­feltüntetésének betartásáról. Kathi Attila szóvivő lapunk kérdésére elmondta: minden­képpen felső vezetői döntés szükséges a kérdésben, ugyan­is a szervezet semmiképp sem szeretne „belefolyni’’ a keres­kedők és a patikák közötti harcba. Ugyanakkor leszögez­te, a vizsgálatnak akár lehet létjogosultsága is, hiszen a pa­tika (elvonatkoztatva a gyógy­szereladástól) ugyanolyan ha­gyományos kiskereskedelmi tevékenységet folytat, mint egy hentesüzlet vagy egy hiper­market. A kereskedelmi sza­bályok tehát éppen úgy vonat­koznak a patikákra, mint a töb­bi termékforgalmazóra. Az Országos Kereskedelmi Szövetség azt követően kérte fel a szervezetet a patikákban ki­helyezett napi fogyasztási cik­kek árfeltüntetés-vizsgálatára, hogy tisztességtelen piaci maga­tartás és versenykorlátozás gya­núja miatt bejelentést tett a Ma­gyar Gyógyszerész Kamara el­len. Mindezt azért tette, mert információi szerint a „patika­lobbi” megfenyegette a gyógy­szergyártókat, hogy kilistázzák készítményeiket a gyógyszertá­rakból, ha megjelennek a kiske­reskedelmi egységekben is. (Ke­reskedelmi berkekben egyéb­ként komoly tiszteletet váltott ki a „patikalobbi” kitartása és a szabadpiaci gyógyszerekért folytatott küzdelme, de azért azt a kereskedők is leszögez­ték, hogy „ők sem most jöttek le a falvédőről” és a kilistázásos erőfitogtatást ők is jól ismerik.) Immár kísérletek történtek annak számszerűsítésére is, hogy mekkora forgalomért megy a két érdekkör között a kötélhúzás. Egyes becslések sze­rint nagyjából évi 20-25 milli­árd forintos piacról lehet beszél­ A csekély forgalom miatt egyelőre minden nagy kereskedelmi lánc azt számolja, mekkora befektetés­sel mennyi haszna származhat a szabadpiaci készítmények eladá­sából. Úgy tudjuk, egy modern ke­reskedelmi csatornában 450-900 ezer forint körüli befektetést kell végrehajtani ahhoz, hogy a tájé­koztatási kötelezettségnek megfe­lelő gyógyszersarkot alakítson ki a kereskedő. Ez egy közepes élelmi­szerláncnál 45-50 milliós befek­tetést igényel. A várható alacsony hozamot a szigorú szabályrendszer sem kompenzálja, ezért nem in­dult el tömegesen a kiskereske­delmi láncokban a gyógyszer-érté­kesítés. Továbbra is nagyjából negyven kérelem van az ÁNTSZ-nél a szabadpiaci készítmények for­galmazására. ni, a kereskedelmi láncok sze­rint viszont jó esetben is csak 10 milliárdos forgalmat lehet a kis­kereskedelemben realizálni az Egészségügyi Minisztérium által megnevezett 290 termék eladá­sából. Mindkét összeg magasnak tűnik, de a kiskereskedelmi piac legnagyobbjaival számolva erősen szóródik, vagyis egy-egy szereplőnél a bevételek jó ha elérik az évi egymilliárd forin­tot - nem is beszélve a kibon­takozó árversenyről. KI VOLT ÍRVA A gyógyszerek­től eltekintve a patika is ugyanolyan kiskereskedel­mi egység, mint bármelyik bolt, így ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá is ENGEDJE EL MAGÁT! Tüzes masszázs ! GAZDASÁG Igazán rendkívüli élményben lehet része, csak gon­doskodjon róla, hogy legyen tűzoltó a közelben! Ez lehetne a reklámszlogenje annak az összesen 68 762, 2005 júniusa és 2007 januárja között gyár­tott elektromos masszázsfotelnek, amelyet most hív vissza a japán Matsushita Electric Industrial Ltd., mivel használat közben kigyulladhatnak. A Pa­nasonic márkáról ismert vállalatkonglomerátum 51 százalékos tulajdonában lévő Matsushita Electric Work nevű cég által készített karosszékek közül kettő fogott lángot, amikor a masszírozásról gon­doskodó motort tápláló elektromos vezetékek szik­rákat vetettek és meggyújtották az ülőalkalmatos­ságok anyagát. Sérülés nem történt, de az ingyenes javítás elkerülhetetlen. A fotelek alapmodellje 200 ezer jenbe (1645 dollárba) kerül, míg az extra válto­zat 400 ezer jent kóstál, és bár a cég szakértői még nem tudják, mennyibe fog kerülni a visszahívás, azt bátran kijelentették, hogy a költség elhanyagolható lesz a Matsushita Works évi 1,6 ezer milliárd jenes árbevételéhez képest. I Túl a kétszázmillió ügyfélen a Vodafone­ ­­ KOMÓCSIN SÁNDOR Üzleti évének ta­valy december végéig tartó harmadik ne­gyedévében 8,7 mil­lió fővel bővítette elő­fizetői körét a brit Vodafone Group Plc, a világ Kínát leszámítva legnagyobb mobilszol­gáltatója. Ezzel 2006 végéig 198,6 milliósra emelkedett a társaság ügyfélköre, ami mos­tanra a cégvezetés szerint meghaladta a 200 millió főt. „Az első 100 millió felhasználót 15 év alatt szereztük meg, míg a második 100 millióhoz elég volt 5 év” - lel­kendezett a sajtónak a Vodafone ve­zérigazgatója, Arun Sarin. A karácso­nyi szezont is magában foglaló ne­gyedév alatt 6,1 százalékkal nőtt a vállalat forgalma, elsősorban a társa­ság kelet-európai, kö­zel-keleti és afrikai ér­dekeltségeinek kö­szönhetően. A Vodafone szüksé­gesnek tartotta közölni azt is, hogy nem emeli az „ésszerű” határokon túl az India negyedik legnagyobb mobilszol­gáltatója, a Hutchison Essar 67 százalékára tett ajánlatát. A tavaly decemberi meghirde­téskor 13-15 milliárd dollárra értékelt pakett ára megfigyelők szerint mostanra 16,5 és 20 milliárd dollár közé mehetett fel. A Vodafone azért igyekszik szélesíteni jelenlétét az ázsiai országban, mert a feltörekvő or­szágok piacai sokkal gyorsabban fejlőd­nek, mint a fejlett országokéi. Indiában havonta 6 millióval növekszik a mobil­telefon-tulajdonosok száma. INDIAI A VILÁG ÖTÖDIK LEGNAGYOBB ACÉLGYÁRTÓ VÁLLALATA Hosszú csata után túllicitálta riválisait a Corusra a Tata Steel­ ­■ GÁTI TIBOR Az indiai Tata Steel Ltd. ve­heti meg a nála nagyobb brit­holland Corus Group Plc. acél­ipari vállalatot, miután a há­rom hónapja tartó csatát lezá­ró tegnapi aukción 6,2 milliárd font (12 milliárd dollár) - rész­vényenként 6,08 font - össze­gű készpénzes ajánlatával 5 pennyvel túllicitálta a brazil Cia­ Siderurgica Nacional SA-t (CSN). Az akvizíció azonnal 19 millió tonnával megnöveli - így megháromszorozza - a Tata éves kapacitását, méghozzá fe­leannyiért, mint amennyibe új üzemek építése kerülne, mi­közben a szinergiák 300-350 millióval növelik az éves nye­reséget. A bejelentés nyomán a Corus részvényeinek árfolyama 7 százalékkal emelkedett és megközelítette az ajánlott vé­telárat, a Tata részvényei azon­ban nem kevesebb mint 10 százalékot zuhantak, mivel a befektetők túl magasnak tart­ják az árat, és attól tartanak, hogy az ügylet meggyengíti az indiai csoport pénzügyi hely­zetét. A cég, amely a felvásár­lással a világ ötödik legna­gyobb acélgyártójává válik, 4,1 milliárd dollárt fizet saját for­rásból, a többit hitelből finan­szírozza. A 6,08 fontos ajánlat egyhar­­maddal magasabb, mint amennyit a Tata eredetileg - még októ­berben - kínált a Corusért, mi­után az ezt követő licitháború­ban a két társaság folyamato­san emelte a tétet. A két riva­lizáló acélgyártó a licit során elment addig a határig, ame­lyet az elemzők még lehetsé­gesnek tartottak. A végső aján­lat 7,6-szerese a Corus tavalyi becsült EBITDA-eredményé­­nek, miközben a Mittal Steel csak 4,6-szeres árat adott a Lu­xemburgban bejegyzett Arce­­lorért. Az indiai vállalati törté­net eddigi legnagyobb külföldi akvizíciója nyomán újabb kon­szolidációs hullám várható a még mindig meglehetősen szét­aprózott acéliparban. A LEGNAGYOBB ACÉLGYÁRTÓK* 1. Mittal Steel (Hollandia)_________63,0 2. Arcelor (Luxemburg)___________46,7 3. Nippon Steel (Japán)___________32,0 4. Posco (Dél-Korea)_____________30,5 5. JFE Steel (Japán)_____________29,9 6. Shanghai Baosteel (Kína)________22,7 7. US Steel (USA)_______________19,3 8. Nucor (USA)_________________18,4 9. Corus (brit-holland)___________18,2 10. Riva (Olaszország)___________17,5 *éves termelés 2005-ben______________ Forrás: International Iron and Steel Institute MAGYAR ÉS NEMZETKÖZI VÁLLALATOK I _____________________________NAPI GAZDASÁG­­• 2007. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK 1­5 Külföldön erős a Flextronics­ ­• NAPI GAZDASÁG A várakozásokat meghaladó, 119 millió dollá­ros nettó nyereséget ért el üzleti évének decem­ber 31-én zárult harmadik negyedévében a Szin­gapúrban bejegyzett Flextronics Ltd., a kommu­nikációs elektronikai termékek piacának legna­gyobb beszállítója. Az árbevétel 5,42 milliárd dol­lár volt a szakértők 5,22 milliárdos várakozásá­val szemben. A cég elsősorban a karácsonyi sze­zonban megugró mobiltelefon-érté­kesítésnek köszön­heti a jó eredményt - ez az üzletág hoz­za forgalmának 30 százalékát -, de jól teljesített az ipari, autóipari és egész­ségügyi berendezé­seket gyártó divízió is. Az elektronikai infrastruktúrákban használatos eszkö­zök előállítása 26 százalékkal bővült. A Magyarországon is jelen levő cég nyíregyházi gyárá­nak 590 saját állományú dol­gozójától válik meg 2007 ele­jén - erősítette meg lapunk in­formációját Papp Péter, a tár­saság kelet-közép-európai személyzeti igazgatója (NAPI Gazdaság, 2006. november 17., 5. oldal). A kényszerű dön­tés hátterében a szezonális ha­tásokon kívül a cég egyik nagy vevőjének távozása áll. 2003. Oktober i fffJIHI ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP MramnB *m évfolyam r ■ sr rrmgazdasag |megújuló gazdasági erőforrás m­hmmm 1 1232 gazdaság előfizetés online szolgáltatással bővítve □ 1 példány egy évre 56 400 Ft + áfa □ 1 példány egy évre 65 200 Ft + áfa □ 1 példány fél évre 29 400 Ft + áfa □ 1 példány fél évre 33 800 Ft + áfa □ 1 példány negyed évre 15 000 Ft + áfa Az előfizetéses lap után az áfa 5%, az online-szolgáltatás után 20% Cégnév:................................................................................................................................................................. Név:..............................................................................Beosztás:........................................................................ Cím:..................................................................................................................................................................... Telefon:.............................................................................E-mail:.......................................................................... Fizetés módja:­­ átutalás­i csekk Amennyiben a számlát más névre kéri, kérjük, töltse ki az alábbi részt: Számlafizető neve:.....................................................Számlafizető címe:................................................................ Ahhoz, hogy ön hó elejétől megkaphassa az újságot az előfizetési díjnak előző hónap 20-áig kell kiadónkhoz beérkeznie. Lemondás esetén előfizetői díjat nem áll módunkban visszatéríteni! • A NAPI Gazdaság megrendelésével Ön elfogadja az általános, előfizetői feltételeket, amely a NAPI Gazdaság impresszumában, valamint a www.napi.hu/copyrigM oldalon található. • A NAPI Online előfizetői szolgáltatás megrendelésével Ön elfogadja az általános előfizetői feltételeket, amely a NAPI Gazdaság impresszumá­ban, valamint a www.napi.hu/copyright oldalon található.

Next