Napi Gazdaság, 2007. május (17. évfolyam, 82-102. szám)

2007-05-02 / 82. szám

HÍRHÁLÓ ­ Megugrott tavaly a Flextronics nyeresége A március 31-én zárult negyedik üzleti negyedévben 121 millió dollár volt a Szingapúrban bejegyzett Flextronics International Ltd. nettó nyeresége, csak­nem háromszorosa az egy évvel korábbi értéknek. A globális kommunikációs elektronikai piac legnagyobb beszállítója a negyedévben 4,7 milliárd dolláros nettó árbevételt ért el, ami 32 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. Különösen jól teljesített a forgalom csaknem harmadát adó mobiltelefon-üzletág, amely több mint 50 százalékkal tudta növelni eladásait. Az előző év egésze 18,9 milliárd dolláros forgalmat hozott, 3,6 milliárd dollár­ral többet az egy évvel korábbinál, az adózott eredmény pedig 141 millió euróról 509 millió euróra emelkedett. A valamivel rosszabb eredményekre számító piac jól fogadta a vállalati gyorsjelentést, a társaság részvényeinek árfolyama több mint 2 százalékot javult a tőzsdén kívüli kereskedésben. ► Agip lesz az Esso-kutakból Az olasz ENI megvásárolja az amerikai ExxonMobil mintegy száz cseh, szlovák és magyar benzinkútját. A megállapodás nem vonatkozik az ExxonMobil három ország­ban működő egyéb vegyipari termékekkel foglalkozó, illetve úgynevezett üzletsegítő egységeire, ezek továbbra is a csoportban maradnak. Az ügylet negyven magyar Esso-kutat érint, amelyekkel az Agip-hálózat 161 tagúra bővül. Az eladást kommen­tálva Sarlós Gábor, az ExxonMobil Hungária Kft. kommunikációs képviselője a Nép­­szabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy az Esso-kutak minden erőfeszítés ellenére hosszú távon sem ígérték az anyacég által elvárt 20 százalékos megtérülési mutatót. TOVÁBBI LENDÜLETET VÁRNAK AZ ÚJ TERMÉKEKTŐL Bebiztosította a Microsoft negyedévét a Vista­ ­ GÁTI TIBOR A Wall Street elemzőinek elő­rejelzését felülmúlva 65 száza­lékkal, 4,93 milliárd dollárra, részvényenként 50 centre nőtt a Microsoft Corp. nettó nyeresége márciusig tartó harmadik üzle­ti negyedévében, elsősorban az új Windows Vista operációs rendszernek a vártnál nagyobb sikere miatt. Az árbevétel 32 százalékkal, 14,4 milliárd dol­lárra emelkedett, szemben a 13,89 milliárdos elemzői kon­szenzussal. Ebben azonban sze­repet játszik, hogy 1,7 milliárd dollár árbevételt a második ne­gyedév helyett most könyvelt el a Vista és az Office 2007 janu­ári bevezetése előtt a fogyasz­tóknak adott vásárlási kupon után. A világ vezető szoftver­­gyártója arra számít, hogy e két termék, amely mostani árbevé­telének több mint felét és nye­reségének nagyobb részét adja, a következő években is biztosí­tani fogja a profit növekedését. A Vistából származó árbevétel 300-400 millió, az új Office-ból származó pedig 200 millió dol­lárral múlta felül az amerikai cég várakozásait, ami kompen­zálta, hogy az Xbox 360 játék­konzolt és a Zune zenelejátszót gyártó üzletág árbevétele éves összehasonlításban 21 százalék­kal, 929 millió dollárra esett. Az eredmény közzététele után 5 százalékot erősödtek a Microsoft részvényei, de így is 3 százalék­kal elmaradtak az év eleji szint­től. A vállalat 1,68-1,72 dollár részvényenkénti nyereséget és 56,5-57,5 milliárd dollár árbe­vételt vár a július elsején kezdő­dő pénzügyi évre, amelyben a Vista és az Office 2007 hatása már a teljes időszakban érvé­nyesülni fog. KÖZLEMÉNY bankszünnapról és széfszolgáltatásra vonatkozó ügynöki szerződésről Az Általános Értékforgalmi Bank ZRt. (a továbbiakban: ÁÉB) a Hpt. 215.§ (2) bekezdése és a Tpt 395. (1) bekezdés e) és h) alpontjai alapján az alábbiakról tájékoztatja ügyfeleit, valamint a pénz- és tőkepiac más, érintett szereplőit: 1. ) Az ÁÉB 2007. május 10-én várhatóan könyvelési és pénztári bankszünnapot tart, mely bankszünnapon a bankfiók zárva tart, a fiók pénztárának szolgálata valamint a megbízások befogadása és könyvelése szünetel. A bankszünnap miatt a szokásostól eltérő megbízási határidőkről és árfolyam­alkalmazásokról, valamint az egyéb technikai tudnivalókról az AÉB a bankfiókjaiban kifüggesztett, valamint az internetes honlapján megjelentetett hirdetmény útján ad tájékoztatást. 2. ) A most meghirdetett bankszünnapot akkor tartja meg az ÁÉB, ha a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyja az ÁÉB és a Magyarországi Volksbank Zrt. között létrejött az ÁÉB fiókjának állományátruházására vonatkozó Megállapodást. Ennek hiányában az ÁÉB a jelen­legi közlemény megjelentetési helyein, azzal azonos módon, közleményben tájékoztatja ügyfeleit arról, hogy a bankszün­napot nem tartja meg. 3. ) Az ÁÉB az átruházni kívánt bankfiókjában lévő széfekre vonatkozóan - a folyamatos, zavartalan szolgáltatás érdeké­ben - ügynöki szerződést kötött a Magyarországi Volksbank ZRt.-vel. Az Ügynöki szerződés alapján­­ a Pénzügyi Szerve­zetek Állami Felügyelete engedélyének megérkezését köve­tően várhatóan 2007. május 11-től a Magyarországi Volksbank ZRt. ügynökként nyújtja a szélszolgáltatásokat mindazon ügyfeleknek, akiknek az erről szóló értesítés ki­postázásra került. További, részletes információt a bankfiókban kifüggesztett és az internetes honlapunkra kihelyezett hirdetmények tartalmaznak (www.aeb.hu). Általános Értékforgalmi Bank Zrt. FELHÍVÁS rögy BUDAPEST FŐVÁROS ■ ’ v* •• z UZ«ftlllH*t: T3.fW.ttij ÖNKORMÁNYZATA (1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 9-11.) MEGBÍZÁSÁBÓL A BUDAPEST FŐVÁROS VAGYONKEZELŐ KÖPONT ZRT. (1091 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 45.) értékesíteni kívánja a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló Díjbeszedő Holding Zrt. 16.830.000 Ft névértékű (2,34% tulajdoni hányadú) részvénycsomagját. A részvénycsomagra ajánlatot tehetnek Magyarországon működő és bejegyzett, illetve - a jogi személyre vonatkozó szabályok szerint - nyilvántartásba vett jogi személyek, tovább ezen jogi személyek által alkotott konzorciumok, valamint magánszemélyek, amennyiben az információkat bizalmasan kezelik. Az értékesítendő részvénycsomagról készült tájékoztató és pályázati feltételek 2007. április 17. napjától kezdődően 2007. május 10-ig vehető át­­ titkossági nyilatkozat aláírását követően (jogi személyek esetében cégszerű aláírással) az alábbi címen (naponta 9-14 óráig): Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., Portfolió Iroda 1091 Budapest, Üllői út 45. II. em­. 220. Érdeklődni lehet: 456-9030, 456-9032, 456-9033 telefonszámokon, dr. Radnóti Angélánál és Kovácsné Varga Ágotánál. A jelentkezés személyesen vagy meghatalmazott képviselő útján történhet. Az ajánlatokat 2007. május hó 16-án (szerda) 10.30 - 11.00 óráig kell benyújtani a Kiíró székhelyén. Megbízónk egy nemzetközi vállalatcsoport magyarországi leány­­vállalata. A cég több, mint 50 éves tapasztalattal rendelkezik a MICUmann­­ hajtástechnika területén. Partnereit mintegy háromezer tapasz­­taTásbanozít­ta­, szakkember segíti a hajtástechnika és az automatizálás terü­­­letén. Termékei mellett komplett megoldásokkal, szolgáltatással igyekszik partnereit magas színvonalon kiszolgálni. A cég világ­szerte rugalmasságáról, hatékony, ügyfélorientált megoldásai­ról ismert, budapesti irodájuk jelenleg pár fővel működik, most sales csapatukat szeretnék bővíteni Nyugat-Magyarországon és Kelet-Magyarországon, egy-egy TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatárssal (a jelöltek lakhatnak a térségben, de Budapesten is) (Ref. szám: 470) Feladatok: az új munkatársak feladata részben a meglévő partnerek kiszolgálása, kapcsolattartás, illetve erőteljes piacfejlesztés, új ügyfelek felkutatása és meg­nyerése. Kiemelten fontos, hogy a leendő munkatársak képesek legyenek a part­nerek fejével gondolkozni, számukra nemcsak terméket eladni, hanem megoldá­sokat szállítani. Az adminisztrációs hátteret az irodai munkatársak biztosítják. A jelölt szorosan együttműködik a magyar belső munkatárssal, az applikációs mér­nök kollégával és a nemzetközi szakmai csapattal is. A hét négy napját partne­reknél tölti. Elvárások: • felsőfokú végzettség (gépészmérnök, villamosmérnök, automatizálási szakember), • 2-3 éves eladási tapasztalat (hasonló műszaki termékek, pl. pneumatika is lehet érdekes), • szerzett már tapasztalatot hajtástechnika területén vagy dolgozott projekt, illetve konstrukciós irodában, • németül vagy angolul beszél (német előny), • személyiségére a vállalkozói, üzleti szemlélet jellemző, magáénak érzi a céget és ennek megfelelően tesz is érte, • őszinte, lojális, megbízható ember, aki nyitott a világra, jól kommunikál, képes csapatban dolgozni. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy pályázatát (magyar és angol vagy német nyelvű fényképes önéletrajz, motivációs levél) a referenciaszám fel­tüntetésével, 2007. május 15-éig küldje el irodánknak. Neumann International Kft. 1026 Budapest, Házmán u. 11. Tel.: 00 36 (1) 200 8800, fax: 00 36 (1) 200 8366, budapest @ neumann-inter.com Austria - Slovenia - France - Spain - Russia - Hungary - Germany - Croatia - Italy - Czech Republic - Serbia & Montenegro - Bulgaria - Belgium -Turkey - The Netherlands - Romania - Poland MAGYAR ÉS NEMZETKÖZI VÁLLALATOK NAPI GAZDASÁG ► 2007. MÁJUS 2., SZERDA MÁR TELJESÍTETTÉK A 2010-ES ÁRBEVÉTELCÉLT Dinamikusan nőtt a Suzuki nyeresége Forrás: Reuters EPS (jen)­ ­• KOLOZSI PÁL PÉTER A március 31-én befejező­dött üzleti évben 14 százalék­kal, 75 milliárd jenre (461,3 millió euró) emelkedett a Su­zuki Motor Corp. japán autó­gyártó vállalat nettó nyeresége - derül ki a társaság pénteken közzétett gyorsjelentéséből. A Magyarországon is gyártóüzem­mel rendelkező Suzuki üzemi eredménye 17 százalékkal, 132,9 milliárd jenre nőtt, a cég nettó árbevétele pedig 3164 milliárd jent tett ki, ami 15 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. A társaság bejelentette, hogy az idei üzleti évre 134 milliárd jenes üzemi eredményt várnak, ami a tavalyi értéknél 0,8 százalékkal nagyobb, de az eddigi elemzői várakozásoktól jelentősen elmarad. A cég döntése értelmében az egy évvel korábbi 12 jenről 14 jenre emelkedik az egy rész­vényre jutó osztalék. A Suzuki korábban elfogadott középtávú terve 2010-ig tűzte ki célul 3000 milliárd jen fölé emelni a nettó árbevételt, de ez már a most befejeződött üzleti évben valóra vált, ezért 500 milliárd jen­nel megemelték a célszámot. Az üzemi eredményre vonatkozó terv eddig 150 milliárd jen volt, ezt is 25 milliárddal megfejelte a vál­lalat vezetése. Szuzuki Oszamu vezérigazgató szavaiból kiderült, hogy némi aggodalommal tekint a következő évek elé, ugyanis a társaság fő piacain egymás után jelennek meg a konkurensek, ami veszélyeztetheti a tervezett forgalombővülést. A tervek szerint há­rom év múlva 3 millió gépkocsi gördül majd le a Suzuki, illetve leányvállalatai futószalagjairól, ami a múlt éves teljesítménynél 24 százalékkal nagyobb termelést tételez fel. A cég legsikeresebb piacán, Indiában 2010-ig 1,7 milliárd dollárt fektetne be a Suzu­ki, amivel 1 millióra emelkedne a gyártókapacitás. Tavaly 170 ezer autó készült a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében, ez 20 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az idén 38 százalékos bővülést tervez a gyár. A korábbi évek bővülési ütemét tervezi folytatni a cég májusi közgyűlése után hivatalba lépő új vezérigazgató, Isao Ozava, ami 220 ezer autó gyártását jelenti Esz­tergomban. Az év végén megjelenő új modellnek abban is szerepe lehet, hogy a vállalat megvalósíthassa 2008-ra kitűzött tervét, vagyis hogy jövőre az ideinél mintegy 80 ezerrel több, 300 ezer autó készüljön Esztergomban. A Magyar Suzuki 2006-os pénzügyi eredményét a hetekben hozzák nyilvános­ságra, információnk szerint a társaság tavaly 410 milliárd forintot meghala­dó bevételre tett szert. A legutolsó hivatalos adatok szerint a Magyar Suzuki bevétele 2005-ben több mint 313 milliárd forint volt, adózott nyeresége pe­dig megközelítette az 5 milliárd forintot. SUZUKI-ADATOK I (MILLIARD JEN) 2006* 2007* Árbevétel 2750 3160 Üzemi eredmény 113,8 132,9 Adózott eredmény 65,9 75 125,64 169,41 március 31-én befejeződött üzleti év 5

Next