Napi Gazdaság, 2008. március (18. évfolyam, 44-63. szám)

2008-03-03 / 44. szám

A népszavazástól is függ a pártfinanszírozás sorsa Tavasszal az MSZP újra parlamenti vitára bocsátja a pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló, 2007 őszén már elvetett törvényjavaslatát - tudta meg lapunk. Céljuk a visszaélések lehetőségének korlátozása és a választási kampányban az egyes jelöltek esélyegyenlőségének biztosítása. Az MSZP a valós igényekhez igazítaná a pár­tok és a kampány finanszírozásával kapcsolatos jelenlegi, be nem tartott szabályozást. A javaslat a pártok számviteli és beszámolási kötelezettsé­gének megteremtésével bővítené az Állami Szám­vevőszék (ÁSZ) ellenőrző jogkörét, amely akár szankciókat is alkalmazhatna. Az ÁSZ szerepét a folyamatban az is növelné, hogy rövid időkö­zönként közzétenné honlapján a hozzá benyújtott kampányszámla-kivonatokat. További válto­zás lenne, hogy a pártok nem fogadhatnának el névtelen adományt és nyilván kellene tartaniuk minden pénzmozgást. Könnyítés lenne azonban, hogy választási évben a támogatási összeg más­­félszereséből gazdálkodhatnának. A kampányok­ban az egy jelöltre jutó jelenlegi egymillió forint helyett tízmillió forintot költhetnének a pártok, amely összeget 2010-től az inflációhoz igazítanák. A legújabb tervek, vagyis a jogszabálytervezet második verziója szerint a kormány a választások előtti huszonegyedik naptól már nem adhatna fel hirdetést, valamint a pártok médiaszereplésre leg­feljebb egymilliárd forintot költhetnének. A lapunk körkérdésére adott válaszok alapján az MSZP pártfinanszírozási javaslatának sorsa legalábbis kétséges. Elfogadásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges, és a tava­lyi tapasztalatok alapján elképzelhető, hogy erre megint nem kerül sor, attól függetlenül, hogy mind a kormány-, mind az ellenzéki pártok a megegyezés szándékával ülnek tárgyalóasztalhoz. Az MSZP azt reméli, hogy a pártok gazdálkodási átláthatóságának igénye úrrá lesz a pillanatnyi . Az MSZP-hez tagdíjakból és esetleges adományokból befolyó összegekről nem kaptunk infor­mációt a párt sajtóosztályán. Az SZDSZ a népszavazási kam­pányra való tekintettel az idén nagyobb összegből gazdálkodik, költségvetése 700 millió forint körül lesz (az állami támogatás ebből 261,1 millió)-tudtuk meg a párt sajtósaitól. A kampány során ebből 50-80 millió forintot terveznek elkölteni. A Fidesz egymilliárd forintnyi összegből gazdálkodik az idén, amelyből 833,2 millió forint állami támoga­tás, a többi adomány és tagdíj, politikai taktikázáson, és hosszú távú megoldás születhet. A Fidesz ugyanakkor inkább saját, hét törvényjavaslatot tartalmazó csomagját fogadtat­ná el. Ennek leglényegesebb elemei a kampány­finanszírozással és a választások költségeinek csökkentésével kapcsolatos javaslatok. Ez utóbbi szerint a választások informatikai rendszerének fejlesztésével, illetve a borítékos rendszer eltörlé­sével a költségek tetemesen csökkenthetők. Ezzel együtt a Fidesz minden értelmes és reális javasla­tot támogat, amely „olcsóbb és több” demokrácia megteremtését célozza. Az SZDSZ a népszavazás lezárultával folytatná az egyeztetéseket, míg az MDF-nél kérdésünkre azt hangsúlyozták, hogy a javaslat nemcsak az MSZP, hanem részben ötpárti javaslatok és a 2007-es tárgyalások eredménye, mi­közben új, szigorúbb, tárgyilagosabb és reálisabb szabályozást tartanának szükségesnek. napi A PÁRTOK KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSA (2008, MILLIÓ FORINT) MSZP 953,7 Fidesz-MPSZ 833,2 SZDSZ 261,1 MDF 227,6 Forrás: PM Gucci az Andrássy úton Néhány hét múlva megnyitja első budapesti üzletét a Gucci - értesült a Napi. A luxusmárkák közül egyre többen választják a főváros legelegánsabb sugárútját. A jelek szerint lemaradt a vetélkedésben a Chanel. A fran­cia divatház előtt ugyanis az olasz Gucci szerezte meg az Operával szemben, az egykori Wahrmann-palotában levő üz­lethelyiséget és ott nyitja meg első budapesti boltját. Az avatás­ra értesüléseink szerint akár már néhány hét múlva sor kerülhet, hiszen a patinás épület felújítá­sát hamarosan befejezi a spanyol Hi Grupo. Az is megtörténhet, hogy egy időben két luxusüz­let nyílik az Andrássy úton, hiszen a Gucci­­üzlettel átellen­­ben a Burberry építkezik gőzerővel - a brit luxuscikk­gyártó cég boltnyi­tását szintén tavasz végére-nyár elejére tervezik. A luxuscikkgyár­tók budapesti „honfoglalása” a Louis Vuitton megjelenésével kezdődött, amely 2006-ban nyitotta meg üzletét az Ope­raház mellett. Azóta több vi­lágmárka is kisze­melte magának a sugárutat, megnyi­tott már a Guess és az Ermenegildo Zegna és erre ké­szül a Chanel és a Dior is. A luxus­üzletnyitásnak újabb lendületet adhat az egykori Divatcsarnok felújítása, amelyben irodák mellett üzlethelyiségeket is ki­alakítanak. Az Andrássy úttól néhány száz méterre levő Deák Ferenc utcai Fashion Street is várhatóan tovább bővül, a már itt levő Boss, Escada, Polo Ralph Laurent és Byblos mellett más luxusmárkák is terveznek boltnyitást. SZAKONYI PÉTER ► Bőrárukkal és táskákkal kezdte karrierjét Guccio Gucci a múlt század húszas éveiben. A családi cég az ötvenes évek­ben New Yorkban és Milánóban nyitott boltokat, majd szinte az összes fővárost meghódította. Kelet-Európában csak Ukrajnában és Oroszországban vannak jelen. A Gucci cégcso­port tagja többek között a Boucheron, a Stella McCartney, a Sergio Rossi és az Yves Saint Laurent márka is. A második félévtől élénkül a gazdaság A magyar gazdaság az idén ki­jön a 2007-es gödörből, az első ne­gyedév növekedése azonban még minimális lesz. Az infláció csak nehezen lassul, a belső és külső egyensúly azonban tovább javul, a reálkeresetek pedig, ha szeré­nyen is, de emelkednek - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült legújabb előrejelzésében. A kutatók szerint a növekedés­nek jót tesz, hogy az agrárszféra tavaly nyári nagy visszaesése valószínűleg nem ismétlődik meg az idén. A közszolgáltatás­ok csökkenése 2007-ben az első negyedév után lett markánsabb, így a bázis még viszonylag magas. Hasonló a helyzet a kiskereskedelemben, ahol ► Az inflációt az emelkedő világpiaci ener­gia-, nyersanyag- és élelmiszerárak továbbra is húzzák, de a költségvetési konszolidációs lépések egyszeri áremelő hatása már nem jelentkezik. Az infláció üteme 2008 elején csak lassan csökken, éves átlagban 6 százalék körülire várja a GKI, a decemberi szint pedig 4,5 százalék körül lehet. A forint a sáveltörlés bejelentése óta erősödött, éves átlagban 253 forint körüli euróárfolyammal számolnak. 2007 első három hónapjában még volt némi forgalomemelke­dés. Az építőipar fellendülését segítő uniós támogatások hatá­sa is inkább csak a nyár elejétől várható. A jelek szerint továbbra is az ipari export marad a gaz­daság húzóereje. A szállítási ágazat aligha tudja megismételni a tranzitforgalom 2007-es gyors bővülését (ami részben Románia és Bulgária EU-csatlakozásának volt a következménye), miköz­ben a várhatóan nagyobb mező­­gazdasági termés növekvő bel­földi szállítási igényt támaszt. A GKI szerint a kivitel lendülete a romló euró­pai konjunktúra és a tavalyi rossz mezőgazdasági termés miatt lassul. Az import dinamikája viszont alig mérséklődik, a beruházások élénkülésének, a fogyasztás kezdődő emelkedésének és a csere­arányok némi romlásának a következményeként. Mindezek miatt az áruforgalmi deficit évek óta tartó csökkenése az idén valószínűleg megáll. A folyó fizetési mérleg hiánya nagyjából változatlan, 5 milliárd euró körüli marad. Az uniós támogatá­sokkal együtt a nemzetgazdaság külső finanszíro­zási igénye 3,2 milliárd euróra, a GDP mintegy 3 százalékára mérséklődik. NAPI PROGNÓZIS 2008-RA (ELŐZŐ ÉVI 100) Bruttó átlagkereset 107,5 Fogyasztói árindex 106,0 Forrás: GKI GDP­ 103,0 Ipari termelés 106,0 Beruházások 106,0 Kiskereskedelmi forgalom 101,5 Kivitel 110,0 Behozatal 110,0 Kü­lkermérleg hiánya (Mrd euró) 0,7 Folyó és tőkemérleg hiánya (Mrd euró) 3,2 Átlagos euróárfolyam (forint) 253,0 Államháztartási deficit (pénzforgalmi, Mrd Ft) 1050,0 A NAP BELFÖLDÖN• A NAPI GAZDASÁG 2008. MÁRCIUS 3., HÉTFŐ

Next