Napi Gazdaság, 2009. május (19. évfolyam, 84-103. szám)

2009-05-04 / 84. szám

Albérlők világa jön az irodapiacon A válság mélyülése egyre több céget kénysze­rít költségoptimalizálásra. Mivel a folyamatos létszámcsökkentések és a szűkülő üzleti tevé­kenység amúgy is kisebb irodaterületet igényel a korábbinál, a vállalkozások az elsők között az irodaköltségeken próbálnak takarékoskodni. Mindezt ráadásul számukra kifejezetten kedve­ző környezetben teszik, hiszen a fejlesztési boom nyomán idén piacra zúduló, az elő­rejelzések szerint 250-300 ezer négyzetmé­ternyi új irodaterület meglehetős rugalmasságra készteti a bérbeadókat. A fogadókészség a tárgyalásokhoz tehát adott, ám ennek mértékét minden szakértő kicsit másként ítéli meg. Borbély Gábor, a CB Richard Ellis vezető elemzője úgy látja, a fu­tamidő közben karcsúsításra kényszerülő cégek leginkább az albérletbe adással próbálkoznak, s ebbe a folyamatba csak ritkán vonnak be tanácsadókat. Ilyenkor néha egészen alacsony, akár csak az üzemeltetést fedező díjat is elfogad­nak feleslegessé vált területeikért, hogy legalább ennyivel csökkenthessék kiadásaikat. Ha az irodaház amúgy telített, a bérbeadó is segít új bérlőt szerezni a helyben bővülni szándékozók körében. A bérbeadók nyitottságát a feltételek újra­tárgyalására a DTZ szakértői is tapasztalják, s mint azt Stephen Morris ügyvezető igazgató . A létszámcsökkentések után jelentős irodai kapacitás válik feleslegessé elmondta, az irodaház-tulajdonosok inkább hajlanak a kölcsönös megegyezésre, mintsem megkockáztassák, hogy a bérlő ne tudja foly­tatni működését. Ugyan véleménye szerint az albérletbe adás még nem terjedt el, azonban elkerülhetetlennek tartja, hogy fél-háromne­gyed éven belül jellemzővé váljon ez a gyakorlat. Mivel a bérlők elégedettsége a bérbeadók érdeke is, így várhatóan nagy részük segítséget nyújt az albérlőkeresésben. Ha a kényszer miatt kialkudott albérleti díj a piacinál jóval alacsonyabb szintre kerül, az lejjebb nyomhatja a bérleti díjakat, ezért sok bérleti szerződésben kikötik, hogy az albérletbe adás csak az aktuális bérleti díjakon történhet - persze az eredeti bérlők ki is egyenlíthetik az albérleti díj és a fő szerződésben szereplő bérleti díj közti különbséget a tulajdonos felé. Tilki Róbert, a GVA Robertson ügyvezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy albér­letbe adásra rendszerint csak a nagy területet elfoglalók képesek, a pár száz négyzetméteres helyiségek megosztása fizika­ilag nem megoldható. Tapasztalatai szerint a cégek inkább a lejáró szerződéseknél próbál­nak kisebb területet megszerezni, s a költözé­seknél inkább az iroda minőségéhez, mintsem a lokációhoz ragaszkodnak. Tilki úgy látja, a szerződések újratárgyalására, a bérleti díj csökkentésére, átütemezésére vagy a területek visszaadására az erős, nagy helyigényű, hosszú távon elkötelezett bérlők esetében nyitottabbak a bérbeadók. SZEPESI ANITA ► A területcsökkentési kény­szer hullámokban éri el a bér­lőket, például az it-szektorhoz tartozó és a telekommuniká­ciós cégek még nem nagyon érintettek a válságban, így akár terjeszkedni is szeret­nének, míg a tanácsadók és auditor társaságok már erősen az összehúzódás stádiumában vannak. Számukra megol­dás lehet, ha az adott bérleti szerződést felbontják, és egy kisebb területre, de hosszabb távon újra elkötelezik magu­kat, így a területspóroláson túl az évekkel ezelőtt megállapí­tott bérleti díj azóta indexált értékénél alacsonyabb tari­fával jöhet létre az egyezség. Ez a változat a bérbeadónak is kedvező, mivel így újabb hosszú távú bérlőt tudhat az ingatlanában. A NAP BELFÖLDÖNÍ A NAPI GAZDASÁG 2009. MÁJUS 4., HÉTFŐ I...W Már jobban zuhan az import Bár a gazdasági világválság erősödése próbára teszi a ma­­i gyar külkermérleget, a kivitelnél jobban lassult a behozatal az­­ idei második hónapban - derül ki a KSH részletes adataiból,­­ amelyek kissé jobbak lettek az előzetesnél is. Amíg januárban­­ az import volumene 27, az exporté pedig 28 százalékkal lett kisebb, addig februárban az előbbi 28, az utóbbi 25 százalékkal zuhant a múlt évihez képest. A második hónapban a kivitel ér­téke 4469 millió euró, a behozatalé 4158 millió euró volt, így a külkermérlegben az első két hónapban összesen 46 milliárd fo­rint (117 millió euró) aktívum alakult ki, ami 24 milliárd forint (49 millió euró) javulást jelent az előző évihez­­ képest. A kutatóin­tézetek szerint 2009 egészében a magyar gaz­daságban re­cessziós pályán javulnak az egyensúlyi mu­tatók. A Pénz­ügykutató Zrt. legújabb előre­. , . . . Forrás: KSH jelzése szerint a globális válságból adódó külső keresletcsökkenést protekcionista törekvések és a „finom, rejtett” korlátozások is erősítik, emiatt az export euróban számolva 10-11 százalékkal csökken, míg az import 11-12 százalékkal lehet kisebb a tavalyinál, a külkereske­delmi mérlegben pedig 600-800 millió eurós aktívum alakulhat ki. Ehhez hasonló a GKI prognózisa, amely 2009-re volumenben az export 9, az import 10 százalékos, míg euróban 7, illetve 10 százalékos visszaesésével számol. A külső kereslet apadása külö­nösen a beruházási és a továbbfelhasználásra - döntően a külföldi részesedésű nagyvállalatok által - gyártott közbenső termékek­­ kivitelét fékezi. A külkermérlegben viszont akár 2 milliárd euró többlet is összejöhet, mivel a cserearányok az energiaárak csök­kenése miatt akár 2 százalékkal is javulhatnak idén, ám negatív kockázati tényező a külső kereslet vártnál nagyobb esése - vélik a GKI kutatói. Ennél óvatosabbak a Kopint-Tárki szakértői, akik szerint a 8-9 százalékos forgalomcsökkenés nyomán összességé­ben csupán 300-500 millió euró lehet az idei külkereskedelmi aktívum. Az Ecostat viszont egyenesen arra számít, hogy a vég­eredmény nullszaldó körüli lesz. NAPI Vegyes átlagfogyasztás: 7,9-12,51/100 km, C02-kibocsátás: 208-300 g/km. Az adatok a rakomány súlyától függően változhatnak. *Ford Transit áruszállító, Trend felszereltségű, 350 LWE, elsőkerék-meghajtású, 2.2 TDCi, 115 LE, MG váltóval felszerelt modell esetén. Az ajánlat 2009. május 1-től május 31-ig kötött vevőszerződésekre érvényes, a készlet erejéig. További részletekről érdeklődjön a Ford márkakereskedésekben! FordVonal: 0640200024, www.ford.hu. Az autó illusztráció. Transit A Ford haszongépjárműveknek mindig akad munka. Talán nem véletlenül. Ford Transit akar brutto 1.160.000 Ft kedvezménnyel!* FordTransit Feel the difference

Next