Napi Gazdaság, 2011. január (21. évfolyam, 1-21. szám)

2011-01-13 / 9. szám

NEM LESZ A NÉGYES METRÓNAK MÁSODIK SZAKASZA Tarlós: a csőd elkerülése a cél A fővárosi közgyűlés tegnap elfogadta Budapest 2011-es költségvetésnek koncepcióját, amely 473 milliárd forintos kiadással számol, 38,1 milliárd forintos hitelfelvétel mellett. Tarlós István főpolgármester szerint a cél az, hogy a főváros elkerülje a csődöt. Rendkívül rossz gazdálkodási helyzetben van Buda­pest, ezt hangsúlyozta a 2011-es költségvetési koncepció tárgyalásakor Tarlós István főpolgármester a közgyűlés tegnapi ülésén. Ez még nem a végleges költségvetés, annak vitájára várhatóan a következő közgyűlésen kerül sor. Az LMP szerint elhibázott Tarlós válságkommunikációja; a főváros ugyan nehéz helyzetben van, de nem áll az össze­omlás szélén. Az idei költségvetés a tavalyi 539 milliárd forint kiadási terv után 2011-re 473,8 milliárd forint kiadási előirányzatot javasol, amit részben a tavalyi 13 milliárd forint pénzma­radványból és 38 milliárdos hitelfelvételből finanszírozna. Tarlós szerint 2011-ben a főváros számára a fő cél, hogy a csődöt elkerülje. A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy Budapest gazdálkodását elődjétől - a négyéves ciklusra ve­títve - 56-57 milliárd forint hiánnyal vette át, ám szerinte ez a hiány valójában 160 milliárd forintra rúg. ► Andó Sándor MSZP-s képviselő a vitában fel­hívta a figyelmet, hogy a hatályos metrótör­vény szerint a második szakasz költségeinek 80 százalékát a kormány állná, ezért az MSZP szerint hiba lenne a pro­jekt elhalasztása. Ennek ellenére külön szavazás után a négyes metró második szakaszával kapcsolatos kiadások nem kerülnek bele a végleges költségvetési tervbe. A főváros adósságállománya - az idei 40 milliárd forint hitelfelvételi lehetőséggel együtt - eléri a 206 milliárd forin­tot. Ezenfelül kell számolni a fővárosi cégek hitelállományát, ezek közül is a legsúlyosabb a BKV helyzete, ahol 70 milliárd forint a hiány. Az új metrószerelvényekkel kapcsolatban a fő­város nem tudja lehívni a 30 milliárd forint bankgaranciáját, de - tette hozzá Tarlós - a szerződés további 67 milliárd fo­rint része is okozhat még gondokat. A főpolgármester szerint a főváros hitelképessége kimerült. A koncepció nem számol a négyes metró második szaka­szának előkészítésével, erre nem tartalmaz egy fillért sem, mivel a projekt nem áll úgy, hogy arra az idén lehetne költeni - mondta Tarlós. A javaslat mind műszakilag, mind gazda­ságilag illuzórikus. Nem töröljük a négyes metró második szakaszát, de félrevezetés lenne, ha erre a célra akár egyetlen fillért költenénk 2011-ben - tette hozzá a főpolgármester. PAPP ZSOLT v­V­N •IV J n ’ L A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói és a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola diákjai a CIB Bank Zrt. támogatása révén olvassák lapunkat. A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának hallgatói a K&H Közgazdászképzésért Alapítvány támogatása révén olvassák lapunkat. ____________________­_____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________| A NAP BELFÖLDÖN NAPI GAZDASÁG 2011. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK Százezer cég ellen folyik végrehajtás A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelenleg 114 ezer cég ellen folytat végrehajtási eljárást a fekete­­lista.hu adatai szerint. Az elmúlt egy évben 12,5 százalékkal nőtt az eljárás alá vontak száma, akiktől összesen mintegy 705,2 milliárd forint adó-, járulék- vagy illetéktartozást pró­bálnak behajtani. A listán szereplők száma annak ellenére sem csökken, hogy hetente átlagosan több mint ötezer cég ügyét lezárják, és törlik őket a kimutatásból, mert hasonló nagyságrendben újabbak kerülnek fel a helyükre. Van olyan cég, amely már huszon­­hatszor kapott ilyen határozatot, és az is jellemző, hogy még a századik helyen sorolt vállalkozás neve mellett is tizennégy adóvégrehajtás szerepel. Az adóhatóság adatai szerint a hazai vállalkozások adótartozása körül­belül 1900 milliárd forintra rúg. A működő cégek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek hátralékának összege meghaladja a 600 milliárd forintot, a többi tartozás a nem mű­ködő cégeket terheli. Ez azt is jelenti, hogy a kintlévőség java részére, 1300 milliárd forintra keresztet vethet az állam. Megyei bontásban Pest megyében folytatnak a legtöbb cég ellen adó­­végrehajtást: az itt működő mintegy 82 ezer cégre 18,7 ezer eljárás esik. A több mint 23 ezer vállalkozást eltar­tó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ötezer cég ellen, míg a több mint 22,5 ezer vállalkozást nyilvántartó Bács- Kiskun megyében 4,8 ezer cég ellen van folyamatban adóvégrehajtás. A legkevesebb eljárással Nógrád megye cégei szerepelnek a kimutatásban 1144 eljárással. A folyamatban lévő összes eljárás mintegy 45 százaléka, szám szerint 51 ezer, Budapesten ta­lálható cégeket nevez meg. NAPI ADATSAROK-BELFÖLD A MAGYAR GAZDASÁG NÉHÁNY JELLEMZŐ ADATA Konfliktusokhoz vezethet a politikai faktor az MT-ben Várhatóan nem változik a jegybanki alapkamat a január 24-i ka­matdöntő ülésen, mivel az MNB monetáris tanácsának (MT) tagjai nem akarnak masszív vagy hosszú távú szigorítási ciklust - mondta Csáki Csaba, a testület tagja a Bloombergnek. Csáki nem volt jelen a decemberi voksoláson, de nem szavazott volna a szigorításra, szerinte legfeljebb egy kamatemelés­re van lehetőség és ez nem feltétlenül januárban történhet meg. Véleménye szerint az MT-ben fennáll a konf­liktus veszélye, ha pártpolitikusokat delegál a parlament a tanácsba márciustól, ez pedig be­láthatatlan következményekkel járhat. (Ha az új tagok irracionális döntéseket hoznak és drámai módon csökkentik a kamatot.) Az első csata az inflációval kapcsolatosan alakulhat ki, az újak ugyanis várhatóan magasabb inflációs célt kíván­nak majd követni, ami lazább monetáris politikát is megengedhet. A jegybankelnökről úgy nyilatkozott: Simor kemény harcos, aki nem adja fel egykönnyen állását, bár elgondolkozhat a távozáson, ha folyamatosan leszavazza a tanács. Az MT tagjai a december 20-i ülésen kétféle verzióra voksoltak, a többség a 25 bázispontos emelés mellett döntött - derült ki a tegnap köz­zétett rövidített jegyzőkönyvből. A szigor mellett szavazott Bihari Péter, Király Júlia, Neményi Judit és Simor András, míg Karvalits Ferenc még tar­totta volna az 5,5 százalékot. Az MT egységes volt abban, hogy a kamatdöntésnél a kiindulópontot továbbra is a novemberi inflációs prognózis jelen­ti, amely szerint változatlan monetáris kondíciók mellett 2012-ig a háromszázalékos cél fölött lehet az infláció. Domokos László Megnevezés időszak Érték Folyó fizetési mérleg egyenlege­­ 2010.július—szeptember 471,0 millió euró GDP változása (év/év, naptárhatást kiszűrve) 2010. július-szeptember 1,70 százalék GDP változása (n.év/n.év, szűrt) 2010. július-szeptember 0,80 százalék Fogyasztói árindex (év/év) 2010. november 4,20 százalék Fogyasztói árindex (év/év) 2010.január-november 4,90 százalék Fogyasztói árindex (középtávú cél, év/év) 2011. december 3,00 százalék Jegybanki alapkamat 2010. december 5,75 százalék Ipari termelés (munkanappal kiigazítva, év/év) 2010. október 8,30százalék Ipari termelés (munkanappal kiigazítva, év/év) 2010. január-október 10,00százalék Építőipari termelés (volumen, év/év) 2010. október­­12,20százalék Kisker, forgalom (év/év, naptárhatástól tisztítva) 2010. október -2,70 százalék Külker mérleg egyenlege 2010. január-november 1656 millió euró Munkanélküliségi ráta (háromhavi átlag) 2010. szeptember-november 10,70 százalék 95-ös benzin átlagárad liter) 2011. január 364 forint Gázolaj átlagárad liter) 2011. január 354 forint Havi nettó átlagkereset a versenyszférában 2010. október 131,20 ezer Ft Havi nettó átlagkereset a közszférában 2010. október 125,20 ezer Ft Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés A MONETÁRIS TANÁCS TAGJAINAK MANDÁTUMA Tagok Mandátum vége Simor András (elnök) 2013. március 2. Bánfi Tamás 2011. február 28. Bihari Péter 2011.február 28. Csáki Csaba 2011.február 28. Karvalits Ferenc 2013. március 26. Király Júlia 2013. július 2. Neményi Judit 2011. február 28. Forrás: MNB..... AZ ÚJ DÖNTÉSRE EGY HÓNAP VAN Meglepte a BKV-t a KDB határozata A BKV Zrt.-t váratlanul érte a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata, amelyben helyt adott a Vértes Volán (VV) Zrt. által benyúj­tott jogorvoslati kérelemnek, aminek következté­ben a közlekedési társaság egyelőre nem köthetett szerződést a midibuszok forgalomba állítására a pályázat nyertesével, a Orangeways Zrt.-vel (Napi Gazdaság 2011. január 11.). A VW egyebek között azt kifogásolta, hogy a nyertes kirívóan alacsony áron nyújtaná a szolgáltatást. A BKV szerint jelenleg az érintett midibuszok üzemeltetése 541 forint közvetlen önköltséget jelent a közlekedési cégnek kilo­­méterenként. A nyertes ajánlata alapján ez a költség 379 forintra csökkenne, ezáltal a hatéves al- WmnJUKZIKk vállalkozói üzemeltetési szerző­dés során több mint kétmilliárd forint megtakarítás érhető el. A második legalacsonyabb árat a VT-Transman Kft. aján­­lotta, a harmadik helyezett VV pedig kilométerenként 610 forintot helyezett ki­látásba. A BKV - a pályázati kiírásnak megfelelő­en - a legolcsóbb ajánlattevőt választotta. A KDB viszont úgy ítélte meg, hogy a midibusztenderrel kapcsolatos döntés megalapozásához a közleke­dési társaságnak még részletesebben vizsgálnia kell azt, hogy a nyertes ajánlattevő által adott üzemeltetési költség nem minősül-e a kirívóan alacsonynak. A közlekedési vállalat most kije­lentette: eleget tesz a KDB határozatában foglal­taknak. Az új döntés meghozatalára a határozat kézhezvételét követő harminc nap áll rendelke­zésre. NAPI 379 forint volt a legalacsonyabb ár Megint jön az influenzajárvány Az elmúlt év utolsó hetéhez képest megkétsze­reződött az influenzaszerű megbetegedések száma - hangzott el a tisztiorvosi szolgálat (ÁNTSZ) saj­tótájékoztatóján. 2011 első hetében már 12,6 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegség elsősorban a fiatalokat és középkorúakat támadja meg, a gyerekek és a 60 év feletti lakosság körében 11-12 százalékos arányban fordult elő a fertőzés. Az első naptári héten a kórházi felvéte­lek száma is több mint kétszeresére emelkedett: influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 40 embert ápoltak, illetve ápolnak kórház­ban. Valamennyi intenzív ellátást igénylő beteg felnőtt. Az első héten egy új típusú influenzával (HIN1) összefüggésbe hozható halálesetről is ér­tesült az ÁNTSZ. A betegség hazai terjedése, valamint az Euró­pai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai is arra figyelmeztetnek, hogy sürgető a védekezés, amelynek leghatékonyabb módja a védőoltás. Európában is a 2010-2011. évi influen­zajárvány terjedésének erősödését tapasztalják, annak ellenére, hogy az év végi szabadságolások és az iskolaszünet miatt általában csökken az ilyen tünetekkel orvoshoz fordulók száma, az elmúlt év utolsó hetében a 25 országból 15-ben emelkedést érzékeltek. B. VARGA JUDIT

Next