Napi Gazdaság, 2011. április (21. évfolyam, 63-82. szám)

2011-04-01 / 63. szám

A NAP BELFÖLDÖN ÉS KÜLFÖLDÖN NAPI GAZDASÁG 2011. ÁPRILIS 1-2., PÉNTEK-SZOMBAT ___________ Ismét felvirágoznak a sufniműhelyek FEKETEMOSÓ A PARKOLÓBAN ► Az egyik közép-dunántúli nagyvárosban nemrég lebukott egy társaság, amely a megye­­székhely legnagyobb lakótelepének elkerített parkolójában működtetett gépkocsimosót, a vizet slagon vezették le az egyik lakásból. A pár száz forintba kerülő szolgáltatás iránt a helyi televíziónak nyilatkozó környékbeliek szerint kezdettől hatalmas volt a kereslet. Miközben a korábban nemritkán százmilliós beru­házásokat végrehajtó márkakereskedők és szerviztu­lajdonosok jelentős része a létéért küzd, erőre kapnak a sufniműhelyek. Az egész Dunántúlon egyre többen vannak, akik a legszükségesebb javításokat ismét a sokszor szinte semmilyen garanciát nem nyújtó kis műhelyekben végeztetik el, alkatrészért pedig a bontóba mennek. Az is gyakori, hogy hétvégén a ba­rátok közösen reparálják a többnyire használtan vett verdát - ennek következményeit lapunk információi szerint már a műszaki vizsgáztatással foglalkozók is érzékelik. Pécsett használt autóalkatrészek forgalmazásá­val foglalkozó Zádor Tibor arról számolt be, hogy forgalmuk az elmúlt fél évben csaknem a duplájára nőtt - pár éves járművekhez is keresnek náluk al­katrészeket egy győri márkakereskedő pedig azzal szembesült, hogy több, a közelmúltban elbocsátott szerelőjük garázsműhelyt nyitott és jó néhány ko­rábbi ügyfelüket elcsábította. Csorba László három nyugat-balatoni kistérség gazdasági ügyekben ille­tékes munkatársa szerint az elmúlt egy-másfél évben Keszthely környékén csaknem duplájára nőtt az ágazatban működő kisvállalkozások száma. Ma már alig van olyan falu, ahol ne lenne valamilyen autó­szerelő műhely, de még többen foglalkoznak feketén javítással, gumicserével vagy épp autómosással. KÖRTÉSZ ZSOLT ÚJ ÜZEMCSARNOKOT ÉPÍT AZ A&A ZRT. Uniós támogatásból bővíti az olasz Artemide-csoporthoz tartozó A&A Világítás és Bútor Zrt. paksi üzemét. A beruházás összértéke mintegy 600 millió forint, ebből az uniós forrás 236 millió. A fejlesztés ötven­egy új munkahelyet is jelent - írta az MTI-Eco. A világítóbe­rendezések megmunkálásával, összeszerelésével foglalkozó cég szeretné megduplázni a paksi gyáregység árbevételét és a lehető legtöbb terméket ebben az üzemben gyártani - mondta Alberto Scotti, az A&A igazgatóságának tagja. A pályázati ké­relem benyújtásának időpontjában a társaság dolgozói állománya 56 aktív munkavállalóból és az anyavállalat által kiküldött két főből állt, a fejlesztés eredményeképpen 2016-ig további 51 fővel bővül a létszám. Tavaly 1,5 milliárd forint volt a paksi ipari parkban lévő üzem árbevétele. A cég 1997 augusztusában jött létre az Artemide-cégcsoport közép-európai bázisaként. Mintegy Termelési csúcsra készül a tatai Gedia A tavalyi net­tó négymilliárddal szemben az idén óva­tos becslések szerint is hétmilliárd forint bevétellel számol­hat az autóipar ré­szére karosszériaele­meket gyártó tatai Gedia Hungary Kft. .­­ 2008-at 2,3, 2009-et h­árommilliárd fo­rint bevétellel zárta a német érdekeltsé­gű társaság. Bár a gyártási technológia magas fokon automatizált, az idén negyven százalékkal bővítik a létszámot. A társaságnak az elmúlt években több je­lentős üzlete meghiúsult, de az időközben bevezetett új gyártmányaihoz sikerült új megrendelőket találnia. Fenyvesi József ügyvezető igazgató óriási szerencsé­nek tartja, hogy olyan autómodellekhez gyárthatnak alkatrészeket, amelyek iránt nem csökkent a kereslet. Ilyen a prémium kategóriás Audi 05, a BMX XI. Ennek is köszönhető, hogy tavaly felpörgött a tempó a cégnél. Előrelátó lépésnek tartja az ügyvezető azt is, hogy nem állították le a fejlesztéseket. A napokban fejeződött be a próbaüzeme a Magyarország egyik legnagyobb, 1100 tonnás transzferprésnek. Az óriás berendezésre és egy új csarnokra 1,6 milliárd forintot költött a Gedia. NAPI ► A Gedia 2007-ben kezdte meg Tatán az autóalkatrészek - első és hátsó lökhárítók, ajtóküszöbök és más alkatré­szek - gyártását, kizárólag az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. részére. Azóta bővült megrendelőinek köre, s ma már a karosszériaelemek 40 százalékát az Audinak, 30 százalé­kát a BMW-nek, a többit a Suzukinak és a Volkswagennek adja el a cég. milliárdos árbevétel a cél a Az idén 7 KIEMELT TÉMAKÖRÖK: ► Hírek minden mennyiségben ► A 2010-es becsült reklámköltési adatok ismertetése ► Megállítható-«, és ha igen, akkor milyen eszközökkel a nyerőlátott sajtó piacvesztése? ► Blogban az Igazság? k Tükör a kiadóknak ► Közterületi reklám korlátokkal » Szűkülő rádiós piac? ► A médiatörvény reklámszabályozásának változása hogyan hat a televíziókra? Üzlet-e a média­­ 2011-ben? REKLÁM-MÉDIA KONFERENCIA A NAPI GAZDASÁG SZERVEZÉSÉBEN Időpont: 2011. április 13. Helyszín: Budapest Marriott Hotel, 1052 Bp. Apáczai Csere János utca 4. A Magyar Reklámszövetség a konferencián ismerteti 2010-es becsült reklámköltési adatsorát. Amennyiben szeretne részt venni a Media Hungary 2011 rendezvényen is, akkor válassza kedvezményes csomagárainkat! SWVMé, tsmeaaté, I^JISia»** A/ Jjy. www.napi.hu Gazda* Ági Vcrecnvwvatav Vfd­tftKNNKUU'UWA KÖZPOAff ■SG 0 inforádió Bővebb információ és jelentkezés a www.napi.hu/konferencia weboldalon. Senki sem tudja, mitől legyen magyar egy termék Tovább csúszik a magyar termék rendelet, mivel a tervezet társadalmi vitája során szá­mos egymásnak ellentmondó és a rendelet célját eltérően definiáló észrevétel érkezett - derült ki az Élelmiszer szaklap által rendezett szakmai beszélgetésen. Ennek megfelelően több verzió készül, a miniszter várhatóan kedden dön­ti el, mikorra kéreti be ezeket - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Kardeván Endre, a Vi­dékfejlesztési Miniszté­rium (VM) élelmiszer­lánc-biztonságért és ag­rárigazgatásért felelős államtitkára. Az eredeti elképzelés szerint a gyártók által önkéntesen feltüntethe­­tően magyar terméknek a Magyarországon - bár meglehet, nagyobb­részt import alapanyagból - előállított élel­miszert lehetne nevezni, míg száz százalék­ban magyarnak azt a terméket, amelynek összetevői 95 százalékban magyar előállítá­sú alapanyagból származnak és teljes mér­tékben Magyarországon készül. A legújabb változatnál már tíz százalék a felhasználható import mennyisége. Abban a szakmai fórum minden résztvevője egyetértett, hogy káosz van az élelmiszeripar­ban és -kereskedelemben, például azért, mert több mint 40-féle védjegyet és logót használ­nak az ágazatban a magyar eredet jelölésére, a nemzeti színek használatáról nem is beszélve, és hasznos lenne a rendelet. A részletekről szóló vitában azonban már megmutatkoztak az élel­miszerlánc egyes szerep­lői, termelők, gyártók, sőt egyes élelmiszer-ipari ágazatok gyártói, vala­mint a kereskedők közti törésvonalak. Sőt, mint­ha maga a jogalkotó sem tudná eldönteni, hogy mi a pontos célja: a szár­mazás vagy a minőség jelzése. Ez egy származási he­lyet igazoló jogszabály, és nem kéne a minősé­gi kérdéseket belekever­ni - sietett leszögezni Gyaraky Zoltán, a VM főosztályvezetője. Egy száz százalékban magyar előállítású alapanyagból gyártott termék is lehet rossz minőségű. Ezt azonban a hallgatóság sze­rint nehéz a fogyasztóknak elmagyarázni, mivel a politika részéről hónapok óta az hallatszik, hogy csak az a jó, minőségben is, ami magyar. Ha azonban az önkéntes elnevezésnek nincs marketingértéke, akkor adódik a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán használni. KISS MELINDA KATALIN NINCS IS MAGYAR CSOKI ► Lehet-e magyar terméknek nevezni például egy olyan édes­séget, amely bár hungarikum, mégis minden összetevője importból származik, vagy egy olyat, ami ugyan tradicionális magyar márka, ám az eredeti recept szerint már külföldön gyártják? - kérdezte a Szamos Marcipán ügyvezetője, ezzel is rávilágítva arra, hogy hiába a gyártói szándék, ha nincs ver­senyképes áron elérhető, ipari mennyiségű alapanyag. Egyedül hajt az orosz piacra a FIAT A FIAT S.p.A. azt tervezi, hogy 1,6 milliárd eurós (2,3 milliárd dollár) beruházással egyedül épít autó­összeszerelő üzemet Oroszországban - tudta meg a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásból. Az olasz vállalat már fel is vette a kapcsolatot az állami tulaj­donban lévő VEB fejlesztési bankkal, hogy forrást szerezzen a beruházáshoz. Sergio Marchionne, a FIAT vezérigazgatója azt mondta a társaság szerdai közgyűlésén, hogy jelenleg éppen felmérik, milyen orosz partnerekkel működhetnének együtt, arról azonban nem mondott semmit, hogy kikkel tárgyal­nak. A FIAT korábban az OAO Sobers nevű orosz autóalkatrész-gyártóval tervezett közös vállalkozást, de ez februárban kútba esett, mivel az utóbbi cég más partnerekkel - például a Toyotával - állt össze. A fe­lek 2,4 milliárd eurós beruházásban gondolkodtak. PRIUSHIÁNY AZ USABAN ► A Toyota a japán földrengés miatt nem képes elegendő hibrid meghajtású Priust szállítani az Egyesült Államokba éppen abban az időszakban, amikor gyorsan nő a kereslet a gazdaságosan üzemeltethető autó iránt. Az év első két hónapjában az egy évvel korábbihoz képest 47 százalékkal, 24 ezer fölé emelkedett a típus értékesítése, és az online autókeresőkön 30 százalékkal ér­deklődtek többen a Prius iránt. A katasztró­fa miatt 500 alkatrészből mutatkozik hiány. Az olasz cég korábbi közleménye szerint olyan üzemet akarnak építeni Oroszországban, amely évi 300 ezer autó előállítására képes. Közepes és nagyobb szedánokat, hobbiterepjárókat és kisáruszállítókat gyártanának FIAT és (az amerikai Chryslerhez tartozó) Jeep márkanév alatt. A vállalat jelezte beruházási szándékát az orosz hatóságok­nak, de a helyszínről még nem döntöttek. napi MÉG NAGYOBB A VILÁG LEGNAGYOBB BANKJA A vártnál jobb eredményekről számolt be az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC), piaci értéke alapján a világ legna­gyobb bankja - jelentette a BBC. A pénzintézet nettó nyeresége 28 százalékkal, 65 milliárd jüanra (25 milliárd dollár) nőtt 2010-ben az egy évvel korábbihoz képest, amit a dinamikusan bővülő kínai hitel­piacnak köszönhet. Ez utóbbi a többi pénzintézetet is segítette: az Agricultural Bank of China például 46 százalékkal bővítette profitját az elmúlt évben. A hitelkihelyezések annak elle­nére nőnek, hogy a kormány - megelőzendő egy pénzpiaci vagy ingatlanpiaci buborék kialakulását - igyekszik visszafogni a pénzkiáramlást. Elemzők szerint az elmúlt időszakban hozott intézkedések, például a tőkekövetelmények emelése, illetve a bizo­nyos városokban bevezetett ingatlanadó, le fogják nyesni a bankok nyereségének egy részét. Vissza fog esni a regionális hatóságok finanszírozási alapjainak nyújtott hitelezés is és a rossz hitelek állományának növelése miatt szükségessé váló tartalékolás miatt kamatemelésre kényszerülnek a bankok, százalékkal növelte hitelezését az elmúlt évben Az ICBC 28 NEM CSÖKKENT A HÁZTARTÁSI VEGYI ÁRUK PIACA Az utóbbi egy évben stabilizálódott a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok piaca: kiskereskedelmi forgalmuk változatlanul mintegy 300 milliárd fo­rintot ért el 2010. március és 2011. február között. A mennyiséget tekintve plusz egy százalékot regiszt­rált a Nielsen piackutató felmérése. A legnagyobb forgalmú húsz vegyiáru-kategória közül értékben kiemelkedően nőtt a toalettpapír, papír zsebkendő, arc- és szemránckrém, továbbá konyhai törlőkendő bolti eladása, egyik évről a másikra 4-8 százalékkal - mondta Villányi Ágnes, a Nielsen kereskedelmi kapcsolatok osztályvezetője. Megugrott a rovar­irtók értékesítése is, 41 százalékkal, mivel a tavalyi összehason-BOLTTÍPUSOK RÉSZESEDÉSE lításban két Forrás: Nielsen tekrejut. (SZÁZALÉK) bolttípus pi-Bolttípus 7009.ill.-7010.ll.2010.lll.-2011.il. ad­ pozíciója 2500 négyzetméter felett 39 39erősödött, a 401-2500 négyzetméter 18 17drogériáké és 201-400 négyzetméter 4 4a patikáké. A 51-200 négyzetméter 8 8kiskereladás 50 négyzetméter alatt3 2 legnagyobb Vegyié­ru-szaküzlet 26 27 része to-Patika t­ovábbra is a Összesen 100 100 hipermarket

Next