Napi Gazdaság, 2011. július (21. évfolyam, 126-146. szám)

2011-07-01 / 126. szám

A Hír24-be olvasztják az fn.hu oldalt Várhatóan beolvasztja az fn.hu internetes gaz­dasági hírportált a tulajdonos Sanoma Budapest Zrt. a Hír24 portálba - értesült lapunk több for­rásból. A Sanoma sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést. A kiadó vezérigazga­tója, Szabó György lapunknak korábban adott interjújában annyit elmondott, hogy figyelemmel kísérik az újonnan alakult hir24.hu működését, és sok múlik majd a hirdetési piac reagálásán (Napi Gazdaság, 2011. június 8.). A mérlegadatok szerint weboldalszerkesztésből mindössze 95 millió forint bevétele keletkezett a kiadónak, ehhez képest informáci­óink szerint a Sanoma a Hír24 oldalba milliárdos nagyságrendű tőkét invesztált. A beolvadást követően információink szerint az fn.hu lényegében a Hír24 gazdasági rovata lehet. Ám ténykérdés, hogy egyelőre nem dőlt el minden részlet az egyesítést illetően, így nem titHWií­ Híf lesz az egybegyúrt új oldal neve: az egyik verzió szerint az fn márkanevet beépítenék a Hír24 el­nevezésbe, míg a másik változatlanul hagyná az oldal nevét. Utóbbi esetben az fn.hu csak korábbi munkatársaival képviseltetné magát a médiapi­acon, a név eltűnne - az online felület nélkül el­adott Figyelő hetilap figyelo.hu néven működteti saját oldalát, amely egyik menüpontjában egyelő­re még az fn.hura mutat. Azt egyelőre nem lehet tudni, jár-e létszámváltozással az összeolvadás. Ugyanakkor általános múltbeli tapasztalatok alapján elmondható: viszonylag ritkán marad hasonló ügylet után az új gárda változatlan lét­számú. Az is kérdés, hogy mi lesz a Hír24-gyel. Úgy tudni, jövőre felülvizsgálják az oldalt, hogy a tulajdonos elvárásainak megfelelően hozza-e a profitot. A piaci pletyka szerint az fn.hu beolva­dása csak része lenne a hir24.hu átalakításának, a portáiddó ráncfelvarrásnál komolyabb átalakítások lehetnek. (ir4i íí.pi ► A Sanoma egyetlen gazdasági lapját az online felület nélkül adta el a Word Communications Kft.-nek. Már éles a médiatörvény Mától a nyomtatott és az online sajtó is büntethető, ha megsérti a médiatörvényt. Az új jogszabály féléves moratóriumot biztosított. A törvény valójában tevőleges kötelezettséget nem ró ki, a ké­sőbbiekben sem kell gyorsnak, hitelesnek, kiegyensúlyozottnak lennie az újságoknak, internetes oldalaknak, csak a törvényben említett normákat kell követnie. Az elektronikus médiával szem­ben nem volt moratórium, az RTL Klub Való Világ 4 szériája már büntetést is kapott. A jogalkotás terén egyébként a médiarendszer átalakítása volt az Orbán-kormány egyik első jelentős lépése - nemcsak azért, mert ezzel kihívta maga ellen a világsajtót és néhány uniós politikust, hanem azért is, mert elődeivel ellentétben - kéthar­mados többségének köszönhe­tően - neki sikerült lecserélnie az előző jogszabályt. A jelenlegi kormánytöbbség emellett tel­jes egészében megreformálta a médiarendszert. Összevonta a közmédiumok kuratóriumi irányítását, amely testület az­tán az egykori elnökök helyébe kinevezte a társaságok (Magyar Távirati Iroda, Magyar Rádió, Magyar Televízió, Duna Televí­zió) vezérigazgatóit. E cégeknek nem nagyon maradtak alkalma­zottai, a vezérigazgatók néhány tucat munkavállaló fölött gya­korolhatták jogaikat - kivéve az MTI-t -, s megrendelőként lép­tek fel a Médiaszolgáltatás-tá­­mogató és Vagyonkezelő Alap­pal (MTVA) szemben, ahová a közmédiumok vagyona mellett az egykori rádiósok, tévések többsége is átkerült munkavál­lalóként. Az MTVA alkalma­zottjainak száma meghaladta a háromezret, amit a következő hónapokban akarnak tetemesen lefaragni. Ezeket az intézkedéseket, il­letve az őket megalapozó jog­szabályokat koronázta meg a később elfogadott, nagy nem­zetközi visszhangot kiváltó mé­diaalkotmány és a médiatörvény. A törvény több ponton kedvező változásokat hozott: új alapra helyezte például a televíziók, rá­diók terjeszkedési lehetőségeit, s markánsan beavatkozott koráb­bi reklámozási gyakorlatukba. A törvénykezés újításaként a televíziók, rádiók és az internet mellett a nyomtatott sajtó is e jogszabály hatálya alá került, va­gyis ilyen értelemben egységes "elbánás" vonatkozik minden sajtótermékre. DIÓSZEGI JÓZSEF Gyorsabban nő a mobilinternet-piac Az áprilisi 1,977 millió után májusban 1,98 millió vezetékes szélessávú internet­­előfizetés volt Magyarországon, és mind­emellett körülbelül 1,5 millió volt azok száma, akik mobilinternetre fizettek elő - egy hónappal korábban pedig 1,448 ezer -, vagyis a mobilinternet-piac na­gyobb dinamikával nő, mint a vezetékes - derül ki a Nemzeti Média és Hírköz­lési Hatóság (NMHH) adataiból. Mind a vezetékes, mind pedig a mobilinternet­­piacon a Magyar Telekom a piacvezető, a fix hálózati internetpiacon a UPC a má­sodik. Piaci részesedése 20,7 százalék, a harmadik a sorban több száz kisebb szolgáltató együttes részesedése, ami 12,3 százalékot tesz ki. Jelentős előfize­tői tábora van még a Diginek és az Invitelnek is. Feltehetően az egyre élesedő piaci versenynek is szerepe volt abban, hogy a Telekom átstrukturál­ta mobilinternet-tarifáit, aminek közép­pontjában a sebességarányos díjfizetés áll (Napi Gazdaság, 2011. június 30.) Miközben a mobil- és a vezetékes internetre előfizetők száma gyarapszik, ezzel párhuzamosan tovább csökken a ve­zetékes és kábeltel-hangszolgáltatásra elő­fizetők száma. Az áprilisi 2,939 millióról 2,926 millióra mérséklődött az e szolgál­tatást igénybe vevők száma. A vezetékes hangszolgáltatások terén a legnagyobb piaci részesedése a Magyar Telekomnak van, ez 63,2 százalékot jelentett május végén. Második helyen az Invitel áll 13,4 százalékkal, a UPC 10 százalékkal, majd a Digi 7,4 százalékkal következik a sorban. Az NMHH adataiból az is kiderül, hogy májusban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 155,8 perc volt. Ez növekedett áprilishoz képest, napi Májusban 1 internet­felhasználó volt I A NAP BELFÖLDÖN A NAPI GAZDASÁG 2011. JÚLIUS 1-2., PÉNTEK-SZOMBAT Számít, kit választ! Nálunk Ön az első. Válassza a 9 hónapos futamidejű Erste KamatBiztos Betétet magas, évi 8.00% kamattal. EBKM: 8.20% az első kamatperiódusra új megtakarítás elhelyezése esetén! Kamata az elhelyezett összeg nagyságától független, és már 100 000 Ft elhelyezésével igénybe vehető. A betét m*vav.d *e <v.u v­'Ht lekötött betét A betét szerződési feltételeit a vonatkozó betétlekötési megbízás. a Lakossági tunks.-.H­ u ,>< Lakosság betét Általános Szór­ódási Feltételei. aktuális kondíciói­ a mindenkor hatályos Hirdetmény tag­ta­ ".1.' m A »ent neteb Kamat kizárólag az első lekötési kamatperiódusra vonatkozik, a második kamatperiódustól kezdve a következő ̋ már Másokban a lekötött betét az elhelyezett összegtől függően a mindenkori hatályos l­akosság! Bankszámla es Bete:­ka -a* H­elmem - m u havi folyamatos betétlekötésre megállapított kamat­ával kamatozik tovább (EBKM értéke a jelenlegi nem akciós, 6 havi folyamatos betéti kamattal 9 hónapra számolva: 4.59^ - 5.02 Az uj megtakaritas foga­mat a mindenke aktuáls Hirdetmény tartalmazza A fenti betetlekötési ajánlatban a 2013 06. 01 től hatályos H dóime­, s­zinti kamat és EBKM értékek kerültek f eltüntetésre, az visszavonásig érvényes, a Bai v a kamatváltoztatás •ogat v • : a. A tajekoztatás nem teljes korű, részletek a bankfiókokban es a w\u\.eistelbank.hu honlapon. V»

Next