Napi Gazdaság, 2012. szeptember (22. évfolyam, 169-188. szám)

2012-09-03 / 169. szám

A taxisoknak nem tetszik a főváros javaslata Úgy tűnik, rövid időn belül nem sikerül megoldást találni a fővárosi taxishelyzetre, mert a városvezetés és a fuvarszervezők között továbbra sincs összhang a tervezett szabályozásról. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövet­ség elnöke lapunknak elmondta, a napokban megtartott egyeztetésen teljesen egységes volt a szakma abban, hogy elutasítják a fővárosi taxiszolgáltatást szabályozó rende­let tervezetét. Ez két változatban készült el, s ezek csak az árakban különböznek egymástól. Mindkét változat előírná a taxik kötelező színét, a csomagtartó méretét, az elvárt évjáratot, az egységes arculatot. Ráadásul mindezt egy éven belül kellene teljesíteni - tette hozzá Metál, aki szerint az egységesítés a tisztességtelen piaci szereplők­nek kedvezne, akik így még jobban elvegyülhetnének az "arcu­latu­ kat" vesztett szolgáltatók között. A taxisok ezért sem támogatják a javaslatot. A Budapesti Közlekedési Központ arról tájékoztatta lapunkat, hogy augusztus 2-án egyeztetett a taxisok minden érdek-képviseleti szervezetével és fuvarszervező társaságával, s az egyeztetésen megjelentek a civil szervezetek és a hatóságok képviselői is. Az egyeztető fóru­mot követően a rendelettervezetet megküldték minden érintettnek - az írásban visszaérkezett észrevételek, javaslatok feldolgozása még folya­matban van. A rendelettervezetben az árakra vonatkozóan két változat készült, az egyik a rögzített, hatósági árat tartal­mazza - mondta Metál. E szerint a várakozás percenként 80 forint, a szállítás költsége kilométerenként 240 forint, az alapdíj pedig 300 forint lenne. A másik változat 700 forintos alapdíjjal számol, ami magában foglalná az első kilométer megtételét, 270 forint lenne a viteldíj és 80 a várakozás díja. A cégek a rögzített árakhoz ragaszkodnak. Az elnök azt is elképzelhetőnek tartja, hogy most csak az árakban állapodnának meg a fővárossal, később rendezve a többi problémás kérdést. A taxisok egy olyan rendeletet szeretnének, ami garanciát jelentene az utasok számára és egyben biztosítaná az ezzel foglalkozó vállalkozások megélhetését is. A taxisok most eljuttatják javaslatukat a BKK-hoz, aztán a fővárosi kabinet elé kerül, de azt nem lehet tedni,kWiW.ikor_tárgyalhatja a közgyűlés. DIÓSZEGI JÓZSEF A NAP BELFÖLDÖN ,­ NAPI GAZDASÁG 2012. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ Egyre alacsonyabb szinten a hazai beruházási aktivitás Továbbra is kiábrándító képet mutatnak a hazai beruházások, annak ellenére, hogy a szakértők régóta várják a gödör alját. A második negyedévben már a feldolgozóiparban is visszaesést mért a KSH. A második negyedévében a nem­zetgazdasági beruházások volumene 5,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszaká­ban, míg a szezonálisan kiigazí­tott volumenindex 2,2 százalékkal mérséklődött ugyanebben az idő­szakban - derül ki a KSH legutóbbi gyorsjelentéséből. A több éve tartó csökkenő trend 2012 második negyedévét is jelle­mezte. Az előző évben erőteljesen emelkedő feldolgozóipari beruhá­zások most csökkentek, ezért az ipar - a tavalyi évvel ellentétben - nem tudta ellensúlyozni a nemzetgazda­sági szinten bekövetkezett vissza­esést - derül ki a KSH jelentéséből. Az építési beruházások számot­tevően, 8,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A gép- és berendezésberuházások vi­szont - a mezőgazdaságban és az infokommunikáció te­rületén bekövetkezett növe­kedés hatására - mindössze 2,6 százalékkal mérséklőd­tek. A nemzetgazdasági be­ruházások volumene 2012 első félévében 7,1 százalék­kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipar beruházásai az előző ne­gyedévi stagnálás után március és július között már csökkentek, sőt az alágak több mint felénél volt tapasz­talható visszaesés. Elemzők szerint a közeljövőben nem is lesz látványos fordulat a hazai beruházások terén. Két éve látványosan esik Magyarországon a GDP-arányos beruházási aktivitás. Egy felzárkózó gazdaságban a beruházási rátának (bruttó állóesz­­köz-felhalmozás/GDP) a 25-30 százalék közötti sávban kellene mozognia, fölötte a gazdaság túlfűtötté válik, alatta viszont lanyhulni kezd a fel­zárkózás. M­agya­rországon 20(!) és 2010 között 20-22 százalékos szűk sávban, vagyis az egészségesnek tartott szint alsó határán mozgott ez a mutató. Csúcsát 2001 tájékán, még a látványos állami beruházások idején érte el, 24 százalék közelében. A beruházások kifulladása 2009- et követően felgyorsult, az akkori, 21 százalék körüli beruházási ráta 2010-re 18 százalék alá csökkent, az elmúlt egy évben pedig példátlanul alacsony szintre, 16,5 százalékra esett, és a legfrissebb adatok szerint idén még lejjebb kerülhet.­­ Fordulatra továbbra sem lehet számítani, bár a vissza­esés mértéke az igen alacsony bázis miatt mérséklődhet. Az egyre bizonytalanabb nemzet­közi és hazai gazdasági kilátá­sok nem indokolnak jelentő­sebb bővítéseket, a bankok a vállalkozási hitelezés további szigorítását tervezik. Összességében a beruházások az idén 4,5-5 százalékkal csökkenhet­nek. A jövő évi kilátásokat javíthatná az IMF-tárgyalások gyors lezárása, a gazdaságpolitika kiszámíthatóbbá tétele, valamint tartózkodás az egyes ágazatokat különösen sújtó, torzító hatású intézkedésektől, ám a kilátá­sok érdemi javulásához leginkább a nemzetközi kilátások javulására lenne szükség - emelte ki elemzésé­ben Suppan Gergely, a Takarékbank szakértője. Szerinte csalódás, hogy a feldolgozóipari beruházások is 5 százalékkal visszaestek. GERÓCS TAMÁS —vr--------------Hit1----t----­ A BERUHÁZÁSOK ALAKULÁSA (ÉV/ÉV, SZÁZALÉK) -12 ................................................ • • 2005.1. 2012. VI. Forrás: KSH ÁTALAKULÓ m „ENERGIAPIAC 2012 Ú­I Energetikai konferencia a Napi Gazdaság szervezésében Hogyan változik az energiafloralalsfecape• Állami részvétel az energetikában Szén, urán és gáz • Távhőhelyzet Erőműhelyzet CNG és LNG vs. e-mobilitás Kvótapénzek a 2013-ban kezdődő periódusban Okos mérés Megújulok háztartási és energiatermelői szinten Arany fokozatú |tf| Bronz fokozatú , Szervező:­i VSSrdasá* támogató: Jdlíh **** ELMÜ • EMASZ­K i 5—2 BŐVEBB INFORMÁCIÓ ÉS JELENTKEZÉS: Telefon: +36-1/450-9699 - E-mail: konferencia­napi.hu - Web: www.napi.hu/konferencia - Ahol üzlet lesz a hírből Másfél milliárdért vihetnék a Népszabadságot Másfél milliárd forint vételár, legalább ötéves szerződés a Ringier nyomdájával nyomtatásra és papírbeszerzésre, továbbá határidő nélküli megállapodás a magyar Ringier-érdekeltséggel, a Médialoggal lapterjesztésre, illetve a cég köny­velésének, pénzügyeinek intézésére - a Hvg.hu értesülései szerint ezek a feltételei a svájci Ringier AG-nek az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa felé a Népszabadság eladására. A Ringier a Népszabadság kiadójának 70,77 százalékos részvénycsomagját ké­szül eladni az alapítványnak, amely jelenleg a kiadó 27,69 százalékát birtokolja. Az ajánlatot - amiről részleteket nem árult el - az alapítvány kuratóriu­mi elnöke, Kránitz László a múlt hét elején a Napi Gazdaságnak korrektnek nevezte. A Hvg.hu az üzlet további részleteiről is tudni vél információkat: aláíráskor hárommilliót kellene fizetnie az alapít­ványnak, 2015-2025 között pedig a kiadó nettó árbevételének 5 százalékát, ha a Ringier nyomdája készíti a lapot. A Hvg.hu arról is értesült, hogy az üzlet részét képezi, hogy a Ringier elengedi a nyom­dája felé fennálló több mint 1,5 milliárdos tartozást, cserébe pedig a Népszabadságnak át kell adnia tu­lajdonrészét a Médialog terjesztési cégben, napi A kormány tartja a rossz irányt Magyarországon az év hát­ralevő részében is folytatódik a recesszió. A kivitel a Mercedes fellendülő exportja ellenére alig PROGNÓZIS 2012-RE Forrás: GKI gyorsul, a belföldi keresletben pe­dig nem várható javulás - állapí­totta meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb előrejelzése. A kuta­tók szerint miközben szavakban az Orbán-kormány gyors megál­lapodásra törekszik az IMF-fel és az EU-val, tényleges lépései nem ebbe az irányba mutatnak, sőt a nyár eleje óta ismét erősödött a valós pénzügyi fedezet nélküli költekezésre, államosításra és árbefagyasztásra való hajlam. Ez rövid távú népszerűségi célokat szolgál, miközben egyensúlyi és növekedési szempontból is problematikus. Nincs jele annak, hogy a kormány változtatni kí­vánna azon a kudarcos gazdaság­­politikán, amely idén a régióban a legalacsonyabb növekedéshez és legmagasabb inflációhoz veze­tett, s az áht-egyensúlyt - többek között az adósságfinanszírozás kiugróan magas kockázati felára miatt - csak ismétlődő megszo­rításokkal tudja kézben tartani. Az idei és különösen a jövő évi hiánycél eléréséhez további ki­igazításokra lesz szükség - vélik a GKI kutatói. A forint a nyár folyamán kiala­kult - a viszonylag kedvező nem­zetközi pénzpiaci hangulatnak és az IMF-tárgyalások megkez­désének köszönhető - erőssége átmenetinek bizonyult. Mivel a magyar kormány deklaráltan nem kíván változtatni gazdaság­­politikáján, a GKI szerint aligha születhet meg az IMF-fel való megállapodás, s nem lesz megte­remthető az a befektetői bizalom sem, amely a gazdasági növe­kedés beindulásához szükséges beruházásokat fellendítené. NAPI : Az EU-ban kiugróan magas és emelkedő magyar infláció, valamint a bizonytalan idei és jövő évi költségvetési helyzet ellenére megtett, az MNB monetáris tanácsa külső tagjainak nö­vekvő aktivitására utaló lépés erodálja az MNB iránti bizalmat. (ELŐZŐ ÉVI 100) GDP 98,5 Beruházások 96,0 Ipari termelés 101,0 Építés-szerelés 93,0 Kiskereskedelmi forgalom 98,0 Export 102,0 Import 101,5 Külkereskedelmi egyenleg (milliárd euró) 7,5 Euró árfolyama (forint) 295,0 Áht-hiány (pénzforgalmi, milliárd forint) 700,0 Bruttó átlagkereset 104,5 Fogyasztói árindex 105,7 Munkanélküliségi ráta (év végén, százalék) 10,8

Next