Napi Gazdaság, 2015. január (25. évfolyam, 1-20. szám)

2015-01-13 / 7. szám

» üzleti és pénzügyi hírlap » MAGYAR GAZDASÁG KÖZLEKEDÉS Idén befejeződik a „halálút” korszerűsítése is A tavalyi esős időjárás esetenként hátráltat­ta az építkezéseket, ez a tél viszont nem akadályozta a munkálatokat, így a tervek szerint idén összességében több mint 70 kilométer gyorsforgalmi utat adnak át. A beruházások költsége 126 milliárd forint, amit 85 százalékban uniós és 15 százalék­ban hazai forrásból finanszíroznak. Diószegi József Idén több gyorsforgalmi útszakasz építése is befejeződik, ezek között található olyan is, amelyet már korábban át kellett volna adni, de az időjárás közbeszólt. Ilyen például az M43-as Makó­tól Románia felé tartó 23 kilométeres szakasza, amelyet a Duna Aszfalt Kft. épít, nettó 46,5 milliárd forintért. A szakaszon a vál­lalkozó jelenleg 80 százalékos készültségi foknál tart. A munká­latokat akadályozta az elmúlt két évben lehulló, az átlagot jelen­tősen meghaladó csapadék, illetve az esőzéseket követő belvizek. A rendkívül csapadékos időjárás miatt szerződésmódosítás tör­tént, így az átadási határidő és a forgalomba helyezés 2014. szep­tember közepéről 2015. július közepére módosult - tudta meg a Napi Gazdaság Loppert Dánieltől, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetőjétől. Idén elkészül az M85-ös gyorsforgalmi út Enesét elkerülő és Csorna közötti szakasza, valamint befejeződik az M86-os Szeleste-Hegyfalu közötti 7,5 kilométeres részének építése is. Az M85-ös autóút Győr-Enese-Csorna közötti, 13,8 kilométeres szakasza új nyom­vonalon, kétszer kétsávos lesz. A szakasz építése a Colas Út Zrt., valamint a Colas Hungária Zrt. felügyelete alatt 2013 augusz­tusában kezdődött, és 2015 nyarára fejeződhet be. A két részre bontott kivitelezés nettó költsége 27 milliárd forint. A közel 12,5 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, Csornát elkerülő út megépí­tésével nyárra lehetővé válik az autósok számára a város keleti elkerülése. A kapcsolódó új hidakat december közepén megnyi­tották a közúti forgalom számára. A kivitelezést az MK Csorna Konzorcium nettó 29,98 milliárd forintért végzi. Az M0-s fejlesztése az M7-M1 közötti 2,7 kilométeres szaka­szon az Új Széchenyi Terv keretében uniós források segítségé­vel folytatódik. A meglévő kétszer kétsávos autóút forgalmának fenntartása mellett, a bal pálya kiépítésével kétszer három sávot és egy leállósávot alakítanak ki. A beruházás 2015 őszére feje­ződik be, akkortól az M3-as és Győr irányába is három forgalmi és egy leállósávot használhatnak az autósok. A beruházást a Be­tonút Zrt. végzi nettó 6 milliárd forint értékben. Jó hír a Miskolc, illetve Kecskemét felé autózóknak, hogy mind­két várost elkerülve haladhatnak majd tovább. A Miskolcot észak­keleti irányba elkerülő út 2015 második negyedében, míg a Kecs­kemétet elkerülő szakasz a nyár végére készülhet el. Mindezek mellett az ország számos főútvonalán is befejeződ­nek a beruházások 2015-ben. Ezek közé tartozik az egyik leg­­­inkább balesetveszélyes, a köznyelvben halálútnak nevezett 21- es korszerűsítése, amely a nyár végére készül el. A több szaka­szon már korábban gyorsforgalmi paraméterekkel korszerűsí­tett 8-as főúton is folytatódnak, illetve egyes részeken befeje­ződnek a munkálatok. Több úton - például a 31-es, a 33-as, a 47-es, 55-ös egy-egy szakaszán - a burkolatmegerősítésekkel vé­geznek idén, s több helyen az útszakasszal párhuzamosan kerék­párutat is építenek. Nyárra befejeződhet az M85-ös autóút kiszélesítése Fotó: MTI ADÓSSÁGKEZELŐ Már tárgyalhatnak Töröcskei utódával Napi Gazdaság Több mint egy hónapi gondolkodás után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elfogadta Töröcskei István le­mondását az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezér­­igazgatói posztjáról. A tárcavezető tegnap a Kossuth rádió 180 perc, illetve az M1 Ma reggel című műsorában közöl­te: Töröcskei István már csak az új vezető kinevezéséig látja el feladatát. Az új vezetőről hamarosan megszületik a döntés, „vannak nevek a fejemben” - tette hozzá. A Napi. hu internetes portál információi szerint Nátrán Roland, az Eximbank volt vezérigazgatója lehet a befutó, aki 2010-től 2012 júniusáig pénzügypolitikáért felelős helyettes állam­titkár volt a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Az ÁKK vezérigazgatója azt követően jelentette be le­mondási szándékát tavaly december elején, hogy a Ma­gyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a többségi tulaj­donában lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tevé­kenységi engedélyét. Az MNB akkori közleménye sze­rint a hitelintézet működése nem felelt meg a jogsza­bályi rendelkezéseknek, további működése veszélyez­tette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését. HORIZONT 2020 Uniós pénzből valósulnak meg magyar találmányok Gyöngyösi Balázs Újabb négy magyar cég jutott eu­rópai uniós forráshoz az innovatív kis- és középvállalkozásokat (kkv) támogató Horizont 2020 program keretében, így már hét hazai kkv szerepel a győztes pályázók listá-Cégenként ötvenezer eurós támogatást nyertek ötleteik megvalósítására. tán. Közülük az ipari képfeldolgozó rendszereket fejlesztő Falcon-Vision Zrt. és az intelligens növényvédelmi struktúrát kidolgozó QuantisLabs Kft. számára olyan finanszírozást biztosít Brüsszel, amellyel 2,5 mil­liós euró összeghatárig innovatív tevékenységet valósíthatnak meg, illetve üzleti tervüket fejleszthe­tik. A többi öt cég rendelkezésé­re 50-50 ezer euró áll, ezt áttörést ígérő ötleteik megvalósíthatósági tanulmányára fordíthatják, ezen­kívül minden kiválasztott cég sze­mélyre szabott tanácsadásban is részesülhet. A Horizont 2020-on keresztül az uniós tagországok vál­lalkozásai közül eddig 275 kkv ré­szesült 117 millió euró uniós tá­mogatásban. Az Európai Bizottság azzal a céllal hozta létre a progra­mot, hogy a kisebb innovatív cége­ket segítse ötleteik megvalósításá­ban az adott termékkel vagy szol­gáltatással való piacra lépésben. A kkv-támogató eszközökön keresz­tül a 2014-2020-as fejlesztési idő­szakban összesen 80 milliárd euró jut kutatás-fejlesztésre és innová­cióra, ennek legalább 20 százaléka közvetlenül a cégekhez jut. www.napigazdasag.hu , 2015. január 13., kedd ­ KÜLGAZDASÁG ' Felpörgőben a nemzeti kereskedő­házak Dénes Zoltán Ötvenmillió dollár becsült értékű, 410 ügylet van folyamatban a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. közreműködé­sében - közölte egy képviselői kérdésre Szijjártó Péter külgaz­dasági és külügyminiszter. Tájékoztatása szerint a szervezet ta­valy 25 kereskedőházat kívánt megnyitni, s ezt decemberben a dél-afrikai iroda átadásával teljesítette. Időközben az MNKH si­keresen magába olvasztotta a nemzeti külgazdasági hivatal iro­dáit is. A kereskedőházak négy földrészen épültek ki, lefedve a legfontosabb Európai Unión kívüli exportpiacokat. A miniszter beszámolója szerint az MNKH tavaly értékes üzleteket kötött és fontos üzleti együttműködéseket hozott tető alá. A szervezet egy integrátorként tevékenykedő ügyfél­lel együttműködve például többkonténernyi magyar gyapjút exportált Kínába és Indiába; a kínaiak erre az évre a tavalyi mennyiség tízszeresének megvételére tettek ajánlatot. Édes­ipari termékek kivitelében segédkeztek Mongóliába, Azerbaj­dzsánba és Szerbiába, egy tavaly novemberi kínai borászati szakkiállítást követően pedig - amelyen hazai borok bemu­tatását tették lehetővé - a magyar cégek húsz konkrét aján­latot kaptak. Javították a liba- és kacsamáj ismertségét, emel­lett hozzájárultak burgonyapehely, lenmag és más hasonló termékek exportjához is. Azerbajdzsánból magyar parkettá­ra is érkezett megrendelés, és Kínában sikerült piacra vinni egy hungarikumnak nevezhető, propoliszos, C-vitamint tar­talmazó készítményt - sorolta a kereskedőház tavalyi ered­ményeit a miniszter. Érdekesség, hogy Japánból a tradicio­nális magyar csipke- és hímzett ruhára van kereslet. Emel­lett több keleti országba sikerült elektronikai gépeket és más szolgáltatásokat, illetve technológiát exportálni. Néhány héten belül három új amerikai beruházás érkezik Magyarországra, amelyek összesen több mint 500 új mun­kahelyet teremtenek, összértékük 15,5 millió dollár (4,17 milli­árd forint) - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügymi­niszter az AmCham tegnapi rendezvényén. Az MTI beszá­molója szerint hozzátette: Magyarországnak érdeke a ma­gyar-amerikai viszonyban meglévő nyitott politikai kérdések lezárása, mert a magyar külpolitika és külgazdasági straté­gia sikeréhez szükség van a kiegyensúlyozott kapcsolatra. Fotó: MTI CSÖKKEN A BENZIN ÁRA Bruttó 5-5 forinttal csökkenti a 95-ös /­ 95-ös benzin benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a ára literenként Mal Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Ezzel a 95-ös benzin ,­em literenkénti átlagára 325-326 forintra, a gázolajé 347-348 forintra mérsék­­­­l­­ődik. Az autósok jelentős eltérése­ket tapasztalhatnak a kutaknál, forinttal csökken NEM ÉRINTETT KORRUPCIÓBAN AZ MVH A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) még 2014 júniusában ellenőrizte a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó Vegoline Kft.-t, és nagy vagyoni hátrányt okozó visszaélés gyanúja miatt tavaly feljelentést is tett az ügyben. A hivatal az MTI-nek küldött közleményében hangsúlyozta, hogy az ed­dig lefolytatott vizsgálatok során nem merült fel az MVH egyetlen dolgozójával szemben sem szabálytalanság gyanú­ja. Tegnap arról számoltunk be, több esetben felmerült, hogy a Gyurcsány-kormány alatt megjelent pályázatokon le sem gyártott gépeket is elszámolhattak egyes társaságok. PERELNEK A BANKOK Huszonhat pénzintézet - köztük az OTP, az Erste, az FHB és a Raiffeisen - nyújtott be keresetet tegnapig, a jogszabályban meg­szabott határidőig a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiu­mához a forinthiteles szerződések egyoldalú módosítása ügyé­ben - közölte a törvényszék az MTI megkeresésére. A hitelinté­zetek - a parlament által tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében - a forintalapú fogyasztói kölcsönszerződések egy­oldalú módosításainak tisztességességét bizonyíthatják.

Next