Napi Gazdaság, 2015. július (25. évfolyam, 129-155. szám)

2015-07-15 / 141. szám

POLITIKAI VÁLSÁG LEHET A GÖRÖG EGYEZSÉGBŐL A görög kormány tegnap délután benyújtotta a parlamentnek a re­formokról szóló törvényjavaslatot, a vita ma kezdődik és a törvényho­zók előreláthatóan késő éjjel sza­vaznak majd róla. Alekszisz Ciprasz kormányfőnek nagy valószínűséggel csak az ellenzék segítségével sikerül majd elfogadtatni a megszorításo­kat, ami egyben azt is jelenti, hogy a szavazás után kormányalakításra is sor kerülhet. A helyzet kísértetiesen hasonlít az előző kormánypárt bu­kásához, hiszen a feltételek elfoga­dását sokan most is Ciprasz kudar­caként értékelik. * 8. oldal KÉSZÜL A PRÓBAKERÍTÉS A SZERB HATÁRON A migráció fedésében olyan terroris­ták jöhetnek be szinte szabadon Eu­rópába, akik a következő évtizede­ket a rettegés korszakává tehetik - hangsúlyozta Kövér László házelnök a PestiSrácok.hu portálnak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz­ter arról beszélt, hogy egyelőre nem lehet felmérni annak következmé­nyeit, ha Európa nem talál közös vá­laszt a bevándorlók problémájára. A szerb-magyar határszakaszon köz­ben készül a próbakerítés. Péntekig három verziót építenek ki 150 méte­ren, a teljes 175 kilométert várhatóan november 30-ig építik meg. * 2. oldal PALESZTINA „DÉL-AFRIKAI” STRATÉGIÁJA Nyomást gyakorolunk Izraelre, hogy a megszállás nagyon sokba kerüljön neki - mondta lapunknak az új pa­lesztin stratégiáról Nabil Saat. A Fa­tah palesztin kormánypárt központi bizottságának tagja, a palesztin dip­lomácia veteránja szerint olyan bé­kés módszert kell követniük, amely végül anyagi okokból teszi érdekelt­té Izraelt a kiegyezésben. A korábbi külügyminiszter és első számú bé­ketárgyaló úgy vélte: Amerikának és Iránnak együtt kell működnie a bé­csi megállapodás után, amely remél­hetőleg jó hatással lesz a térség poli­tikai viszonyaira. * 9. oldal Lecsapnak az ügyeskedő nagybirtokosokra Köpöncei Csilla Nem hagy kiskapukat a nagybirtokosok­nak a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Az uniós joggyakorlatot átvéve bezárja a kerülő utakat és lehetetlenné teszi, hogy a földeket több cégnek osz­­szák szét, így szerezve meg az uniós te­rületalapú támogatásokat. Vagyis hiába darabolják fel gazdaságukat a nagybir­tokosok, a szigorodó támogatási rend­szert így sem játszhatják ki. A szaktárca rendelete minden olyan vállalkozástól elvonja az ügyeskedés árán megszerzett területalapú juttatást, amelynek szét­válása mögött nincs komoly gazdasági indok - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a szaktárca. Az idei területalapú támo­gatás összege hektáronként hozzávető­legesen 43 ezer forint, vagyis ennyivel csökken azoknak a gazdálkodóknak a támogatása, akik a törvényben meg­határozott 1200 hektár feletti terüle­tet birtokolják. Ehhez jön a zöldítés út­ján elnyerhető támogatás, ami további 24 ezer forintot jelent. Ez utóbbit bir­tokmérettől függetlenül minden ter­melő megkapja, aki megfelel a köve­telményeknek. A teljes elvonás összesen 525 vállal­kozást érinthet, amelyek a becslések sze­rint nagyjából 20 milliárd forinttól es­nek el. Az így megmaradt összeget a kor­mány az állattartó gazdaságok támoga­tására fordítja. Az FM ugyancsak teg­nap számolt be arról, hogy fontolgatja egyes települési jegyzők büntetőjogi fe­lelősségre vonását. Erre azért van szük­ség mert néhány esetben birtokvédel­met biztosítottak olyan külföldi cégek­nek, amelyek jogtalanul művelték az ál­lami területeket. Bitay Márton, az ál­lami földekért felelős államtitkár a teg­napi helyszíni szemle után nonszensz­­nek nevezte a helyzetet, és jelezte, a tár­ca minden szükséges lépést megtesz, hogy megvédje a helyi gazdák érdekeit. * 11. oldal Fotó: Havran Zoltán Megszületett a történelmi megállapodás Iránnal Napi Gazdaság Történelmi jelentőségű megállapo­dás született Bécsben a hat nagyha­talom és Irán tárgyalásain. A mara­toni hosszúságú egyeztetés eredmé­nyeképp Irán folytathatja békés célú atomprogramját a nemzetközi közös­ség szigorú felügyelete alatt, cserébe feloldják a gazdasági szankciókat. Egy Bécsben tartózkodó francia diploma­ta elmondta, a megállapodás értelmé­ben az Irán elleni nemzetközi szank­ciókat legkorábban 2016-tól, fokoza­tosan oldják fel, és amennyiben az or­szág megsérti a vállalt kötelezettsége­it, a korlátozások ismételten életbe lép­nek. Sikerült elérni a legfontosabb célt, az atomfegyverek további elterjedésé­nek megakadályozását - jelentette ki Francois Hollande. „Irán nem juthat atomfegyverhez, ellenőrizni tudjuk, és ha kötelezettségszegést tapasztalunk, ismét bevezethetjük a szankciókat” - mondta a francia államfő. Haszan Ró­­háni iráni elnök délután televíziós be­szédet tartott, amelyben kijelentette, az egyezséggel új fejezet nyílik orszá­ga és a nagyhatalmak között. A 3. és 7. oldal Egyelőre mentelmi joga védi meg Kovács Bélát Napi Gazdaság A nyilvánosság kizárásával, zárt ajtók mögött hallgatta meg tegnap az Eu­rópai Parlament (EP) jogi bizottsága Polt Péter legfőbb ügyészt Kovács Bé­lának, a Jobbik uniós képviselőjének mentelmi ügyében. Az ügyészi szervezet vezetője a brüsz­­szeli esemény után újságíróknak azt mondta: úgy véli, sikerült választ ad­nia a felvetődött kérdésekre. Polt Pé­ter tudatta, hogy csak a mentelmi jog felfüggesztése után lehet gyanúsított­ként meghallgatni Kovács Bélát, s a vádhatóságnak még sok olyan adatra lenne szüksége, amelyek nélkül nem dönthető el, lehet-e megalapozottan vá­dat emelni és ítéletet hozni az ügyben. Ezeket az információkat viszont csak a mentelmi jog felfüggesztése után tudná megszerezni az ügyészség. Kovács Bé­lával szemben kémkedés gyanúja mi­att 2014 áprilisában érkezett feljelen­tés, miután a polgári elhárítás figyel­mét felkeltették a politikus és orosz diplomaták konspiratív találkozói, va­lamint az, hogy a képviselő rendsze­resen Moszkvába utazott. * 3. oldal

Next