Napi Magyarország, 1998. május (2. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-02 / 102. szám

4 * iMxfu MAGYARORSZÁG «1998. május 2., szombat ­Orbán: A Fidesz győzelemre esélyes párttá vált Folytatás az 1. oldalról Elnök úr, Ön az utóbbi időben többször is nyilatkozta, hogy az ország - szakzsargonnal élve - kormányváltó hangulatban van. Kutatási eredményekre alapozza ezt a véleményét, vagy inkább személyes tapasztalataira hagy­atkozik? A közvélemény-kutatási adatoknak sosem tulajdonítottam túl nagy jelentő­séget, bár kétségtelen, hogy valameny­­nyi intézet ugyanolyan irányú változá­sokat mér. A polgári ellenzékről, első­sorban a Fideszről egyre többen gon­dolják úgy, hogy rá lehet bízni az or­szág kormányzását, a kormányzó balol­dalról pedig azt, hogy ideje lenne kipró­bálni valami jobbat, tisztességesebb, rendezettebb, biztonságosabb ország­ban élni. Amennyiben személyes ta­pasztalataim nem ezt az előrejelzést erősítenék meg, sokkal inkább kétel­kednék. A Fidesz politikusai hónapok óta járják az országot, s az enyémhez nagyon hasonló élményekről számol­nak be. Egyre többekben fogalmazódik meg az igény, hogy az áldozatvállalás gyümölcseiből ne csak kiváltságos réte­gek részesedjenek, hogy gyermekeink biztonságban nőhessenek fel. Már én sem merem a gyerekeimet egyedül el­engedni a szomszéd utcában lévő isko­lába. A polgárok azt szeretnék, hogy ne kelljen az utcán rettegni, hogy tisztessé­ges mértékű adókulcsok mel­lett ne kényszerítsék a vállal­kozókat csalásra. Ebben szö­vetségest látnak a Fideszben. Politikai ellenfelei szintén elismerik, hogy „van még tennivaló”. Az Önök programját boncolgatva viszont felteszik a kér­dést: miből? Én is erősen csodálkozom azon, hogy a kormányzó pár­tok nem saját elképzeléseik is­mertetésével vannak elfoglal­va, ahogy az a demokráciák­ban szokásos, hanem kihívó­juk programját elemeztetik, kritizálják. Ebből a választó - és aligha alaptalanul - arra kö­vetkeztethet, hogy nyilván vannak elképzeléseik az elkö­vetkezendő négy évre, ezeket azonban nem kívánják meg­osztani vele. Pártja programadó 40 pontját ön úgy mutatta be, mint intézkedési ter­vet. Milyen anyagi forrá­sokból kívánják megvaló­sítani elképzeléseiket, ha egyfelől adó- és tb-járulék csökkentést ígérnek a választóknak, másfelől pedig növelnék a szociális juttatá­sokat? A Fidesz negyven pontja valóban nem ígérethalmaz, hanem a progra­munk főbb elemeinek összegzése. Pon­tosan kidolgoztuk, hogy a kormányala­kítás után az első száz napban milyen lépéseket tennénk meg. Igen, csökken­lépésénél termet­k meg, igen, csa­sz-----------------------------------­tenénk az adókulcsokat, és mérsékel­nénk a tb-terheket, mert a jelenlegi el­vonások a vállalkozókat - ha nem akar­nak tönkre menni - arra kényszerítik, hogy eltitkolják jövedelmüket. Ebből pedig az következik, hogy a feketegaz­daság aránya a GDP-n belül mintegy kétszerese például a Szlovéniában ta­pasztaltaknál, ahol a közterhek fele ak­korák, mint nálunk, az adó formájában befolyó pénzek mégsem alacsonyab­bak. Az állam forrásai ezáltal tehát nem csökkennek. Akik azt mondják, hogy a polgár tisztességes feltételek mellett sem hajlandó befizetni adóját, azok egyben azt is állítják, hogy ebben az or­szágban mindenki született csaló. Én ezt másképpen látom. Az elmúlt négy évben bebizonyoso­dott, hogy a korrupció, a panamázás összefonódott a kormányzó pártokkal. A botrányos, de semmilyen következmén­nyel nem járó eseteket hosszasan sorol­hatnánk a Tocsik-Szokai-ügytől az olaj­­gaten át az energetikai privatizációig. Elemzők szerint 94-ben az MSZP az­zal nyerte meg a választásokat, hogy minden társadalmi rétegnek ígért valamit Kósáné Kovács Magda pél­dául egy rádióvitában azt mondta, hogy tizedére, vagyis negyvenezer fő­re csökkentik a munkanélküliséget A kormányfő most Önöket nevezi fe­lelőtlen ígérgetőnek. Nem érdemes a szocialisták egykori ígéreteiről beszélni, mert mindenki a maga bőrén tapasztalhatja, hogy ezek­ből mennyi valósult meg. A támadáso­kat pedig a kapuzárás előtti pániknak tudhatjuk be. Ahogy mondtam, mi nem csupán igyekszünk mindenkinek vala­mi jót mondani. Ha bizalmat kapunk, mostani javaslataink számon kérhetőek lesznek. Ami például a munkanélkülie­ket illeti, a problémát gazdasági kon­cepciónk képes kezelni. Az országban megvan a hétszázalékos gazdasági nö­vekedés lehetősége. Sőt, aki azt állítja, hogy erre nem képes az ország, az örö­kös segédmunkás szerepére kárhoztat­na bennünket, mert az Európai Unió növekedési ütemét meg kell haladnunk, ha valaha utol akarjuk érni. Erre egyéb­ként a kontinensen is vannak pozitív példák. Megfelelő kormányzati munka, biztonságos adó- és jogi környezet mel­lett a mainál jobban is tudunk teljesíte­ni. Ha a hazai kis- és közepes vállalko­zásokat meg tudjuk erősíteni, s nem kényszerítjük feketemunkások alkal­mazására, a jelenleginél lényegesen több alkalmazottat tudnak majd foglal­koztatni. A Fidesz 1988-ban generációs pártként indult. Ma még a balol­dali politológusok is, mint az egyik nagy gyűjtőpártot emlege­tik. Ugyanakkor a szavazótábo­rukban ma is megmutatkoznak a gyökerek. Nem csupán a fideszes generáció növekedett fel a tíz év alatt, de otthont találtak nálunk más nemzedékek, nem marxista gyökerű politikusai is. A pol­gári Magyarországot felépíteni kívánó erők nagyobbik része ma a Fideszben dolgozik. Az 1988-90-es ellenzék olyan jelentős politikusait tudhatjuk munkatársainknak, mint Tölgyessy Pé­ter vagy Varga László, aki már az 1947- es, szabadon választott parlamentnek is képviselője volt. A Fidesz tehát ebben az értelemben is gyűjtőpártnak tekint­hető, ám még ennél is fontosabbnak tar­tom, hogy támogatóink legfőbb jellem­zője nem fiatal életkoruk, hanem a va­lódi változások iránti igény; közös ne­vezőnk egy olyan polgári Magyaror­szág, amelyet csak velük szövetségben vagyunk képesek felépíteni. A kutatások szerint a nyugdíjasok a szocialistákra szavaznak. Egyes vélemények szerint ennek oka az, hogy önök elsősorban a fiatal csa­ládokat akarják előnyökhöz jut­tatni. A fiatal családok támogatása hallat­lanul fontos, mert ha néhány éven belül nem válik általánossá a három-négy­­gyermekes családmodell, visszafordít­hatatlan folyamatok indulnak el az or­szágban. A jelenlegi rendszer kifejezet­ten bünteti azokat, akik több gyermeket nevelnek. Márpedig egy öregedő társa­dalomban nagyon is könnyen kiszámít­ható következményekkel jár, ha a nyug­díjasok száma egyre növekvő mérték­ben múlja felül az aktívakét. Ezt neve­zik társadalombiztosítási csapdának. A mi generációnk büszke szülei és nagyszülei munkájára, mert amit el le­hetett érni a diktatórikus államszocia­lizmusban, azt annak ellenében érték el. A nyolcvanas évek elejére megindult egy olyan, lépésről-lépésre magának utat törő polgárosodási folyamat, amelynek a rendszer - bár szeretett vol­na -, de nem tudott gátat szabni. Töb­bek között ennek a következménye a rendszerváltozás is. Tehát nem tekin­tünk mindenkit kollaboránsnak, aki itt élt. Ellenkezőleg! A keveseknek kivált­ságokat jelentő rendszert egy elenyésző kisebbség tartotta fenn, melynek ellené­ben a többség - ha passzívan is - ellen­állt. Ebből a szüleink által felhalmozott erőből táplálkozunk ma is. Tisztes megélhetést szeretnénk biz­tosítani a nyugdíjasoknak, s progra­munk - ha a választók bizalmából megvalósíthatjuk - erre lehetőséget is nyújt majd. A kormány által eddig vég­rehajtott emelések nem tudták meg­őrizni a nyugdíjak reálértékét, hogy a félszázalékos „adományról” már ne is beszéljünk. Ígéretekből persze ma sincs hiány, de ezek gyakorlatilag in­gyen vannak. Az elmúlt két hétben mintha rit­kábban lehetne hallani, hogy nincs más alternatíva, mint az MSZP-SZDSZ koalíció. Ugyanak­kor az újságok szalagcímeiben azt olvashatjuk, hogy semmi sem dőlt el, meg hogy továbbra is nyílt a verseny... Ez mindenképpen előre­lépésnek látszik a korábbiakhoz képest. Gondolja, hogy a sajtó most jobban kedveli Önöket? Egyszerűen arról lehet szó, hogy a Fidesz mára egyértelműen győzelem­re esélyes párttá vált, már nem lehet tagadni, hogy a választások a Fidesz és az MSZP között dőlnek el. Melles­leg, akik azt mondják, hogy nincs más alternatíva, mint a saját hatalmon ma­radásuk, azok valamilyen másfajta rendszer felépítésére törekednek, mint például az Európai Unióban bevettnek tekintett parlamentáris demokrácia. Egy ilyen kijelentés mondjuk Ausztri­ában elképzelhetetlen. Persze az el­múlt évszáza­­dokban hosszabb-rövi­­debb ideig léteztek már ilyen rendsze­rek - mondjuk a hitleri Németország, vagy a Szovjetunió —, mi azonban nem szeretnénk ezekhez az időkhöz visszatérni. Horn Gyula a minap a Nap-kelte műsorában azzal indokolta, hogy nem áll ki Önnel nyilvános vitára, hogy ő diplomata, ám Orbán Vik­tor csupán a Európai Ügyek Bi­zottságának elnöke, ezért nincs miről vitatkozniuk belpolitikai kérdésekben... Sajnálatosnak tartom, hogy a miniszterelnököt nem érdekli a belpolitika, mert a választások itthon lesznek. Tény, hogy a Köz­gazdaságtudományi Egyete­men szervezett „mérkőzé­sünket” Horn Gyula le­mondta, mert éppen akkor lakossági fórumon kell részt vennie. Én kész vagyok még az első forduló előtt, más időpontban is ütköztetni el­képzeléseinket, annál is in­kább, mert szépen gyűlnek a kíváncsi hallgatóság köré­ben az erre felkérő aláírások. Remélem, hogy ezt a mi­niszterelnök úr is elfogadja. A politológusok — és a sza­bad demokrata politiku­sok - kedvenc időtöltés­ének újabban a koalíciós latolgatás látszik. Az MSZP-Fidesz koalícióról ugyan már nem értekez­nek a kolumnisták, most azonban a választóvonalat a bal- és jobboldal közé teszik, tehát vagy a mostaniak maradnak hatalmon, vagy a teljes ellenzék alakít kor­mányt, legalábbis Hack Péter és Kuncze Gábor szerint. Hogyan vé­lekedik erről a Fidesz elnöke? A mostani koalíciós pártokkal, azaz az MSZP-vel és az SZDSZ-szel nem készülünk semmiféle együttműködés­re, hiszen elképzeléseink megvalósítá­sához éppen ezeket a pártokat tartjuk kívánatosnak leváltani a hatalomból. Azok a politikusok pedig, akik a vá­lasztások eredményének ismerete előtt koalíciós találgatásokba bocsátkoznak, nem a választók bizalmának elnyeré­sére törekednek, hanem saját hatalmuk minden lehetőség szerinti fenntartásá­ra. A sötét dolgozószobák mélyén kö­tött paktumok nem szolgálhatják az or­szág érdekeit, s mi a magunk részéről soha nem is törekedtünk erre. Már 1994-ben hívtak minket a baloldali ko­alícióba, s ha a hatalmat tartottuk vol­na fontosabbnak, mint elképzeléseink megvalósíthatóságát, akár úgy is cse­lekedhettünk volna. Ahogyan akkor sem, most sem vagyunk rákényszerít­ve semmilyen elvtelen kompromis­szumra. A választások két értékrend, két jövőkép között dőlnek el. A jelen­legi utat már ismerjük. Mi a mostani­nál igazságosabb, testvériesebb világ­ban szeretnénk élni, s ezt közös akarat­tal - ha a választók leveszik rólunk az ellenzéki lét béklyóját - meg is való­síthatjuk. Benyovszky László Fotók: Tallum Attila Ú­jabb páratlanul érdekes résszel folytatódik az olajgate-ügy, mint a kormányon lévő politikai hata­lom legnagyobb korrupciós bot­rányának taglalása. Néhány mondatban mégis érdemes ös­szefoglalni az eddigi fejezete­ket. A 90 előtti politikai hatalom élve avval a lehetőséggel, hogy még utoljára összeállíthatják a költségvetést, gyakorlatilag még 1990 áprilisában is úgy terelget­tek különböző ügyeket, gazda­sági és pénzügyi folyamatokat, hogy a rendszerváltozás fecsegő felszíne, a nagy lelkesedés, elte­relje a figyelmet a mélyben munkálkodó szocialista pénz­ügyi nehézfiúk tevékenységéről. Az MSZP nagymenői 90 és 94 között csendben privatizálgat­­tak, kihasználva azt a lehetősé­get, hogy az első szabadon vá­lasztott magyar kormány nem nyúlt le azokra a szintekre, ahol mindenféleképpen szükségsze­rűek lettek volna a személycse­rék. 94-től - újra a hatalomban - elővették a régi taktikát, amely nem volt más, mint állami üzle­tek közé ékelt magánérdekeltsé­geken keresztül hatalmas men­nyiségű pénzhez jutni. Ehhez a legkedvezőbb terepet az ener­giaszektor szolgáltatta, a gáz és a kőolaj, illetve a későbbiekben majd alaposan bemutatásra ke­rülő orosz államadósság lebon­tása. Elsőként Patkó András cé­ge, a HFT kívánt beékelődni az orosz-magyar kőolajszállítások közé koordinátori szerepben, majd más cégek is ilyen szerep­re vágytak, de ezekről szintén később. Mai fejezetünk egy nemzet­közi kapcsolatrendszerről leb­benti fel a fátylat, a szereplők természetesen ugyanazok. A hidegháború évtizedeiben a nyugati blokk számos terüle­ten presszionálta a gyakorlatilag minden téren fejletlenebb keleti világhatalmat és csatlósait. Ez a helyzet - amelyet bízvást nevez­hetünk történelmi kényszernek - számos ellenlépésre sarkallta a szocialista szektor erre szakoso­dott potentátjait, már ami az ide­ológián túli területeket, mond­juk a tudományos-technikai te­rülethez tartozó diszciplinákat illeti. Az ideológiák vezényelte gyilkos és titkos háborút a maga titkos vonalain keresztül a KGB irányította, beszerezve különféle hétpecsétes nyugati titkokat, tu­dományos felfedezéseket, ered­ményeket és technológiákat. A KGB és alvállalkozásai szerez­ték be a COCOM-listás termé­keket, felügyelték a fejlesztése­ket, mindent alárendelve a fegy­verkezési versenynek. Sokak előtt közismert, hogy a szocia­lista országokban a tudomány és a technika kvázi civil felügyelet­ét az úgynevezett országos mű­szaki és fejlesztési bizottságok látták el, amely grémiumok sze­mélyes összetételét, s nem csak a rossz nyelvek szerint, a KGB által felügyelt szovjet OMFB el­lenőrizte, sőt, ez is nyílt titok, a megfelelő vonalakon az egyes országok OMFB-it állandó je­lentési kötelezettség terhelte a nagy testvérnek. Hogy közelebb kerüljünk tárgyunkhoz, érdemes még egyszer megemlíteni a vé­letlen egybeesést, a hazai OMFB párttitkárát Pál László­nak hívták, és hogy egy példával még beljebb kerüljünk, említőd­­jön meg még egy érdekesség: az OMFB hatáskörébe tartozott, hogy egy gyárüzem kaphat-e COCOM-listás technológiát. Mint például egy gyárüzemen belüli számítógépes há­lózat kiépítése is, anno. Például a Budapesti Vegy­ipari Gépgyár szemfüles politikai tanácsadóinak (a párttitkárok új megnevezése) si­került kijárnia egy ilyen fejlesztést. A Budapesti Vegy­ipari Gépgyár po­litikai tanácsadóját e sikeres tranzak­ció idején Máté Lászlónak hívták, aki jelenleg tulaj­donosa is egykori sikerei helyszíné­nek. A különböző országok OMFB-i - egyúttal hírszer­zése is - legális állami vállalato­kat felügyelve kereskedelmi te­vékenységet is folytattak, irá­nyítottak. Hazánkban ilyen tevé­kenységet például a Techmoimpex is végzett, ahol a külkereskedőknek adott esetben bizonyos külföldi ügyfelekről jelentéseket is kellett írniuk. A Technoimpex egyes külkereske­dői például jelentéseket írtak az egykori odesszai emigráns, bi­zonyos Shlomo Áron tulajdoná­ban lévő osztrák cégről, az Altro Gmbh.-ról, amely valójában iz­raeli érdekeltség. Erről még a későbbiekben lesz szó. A különleges kereskedelem­mel foglalkozó cégek feltételez­hetően kapcsolatot tartottak olyan Nyugat-Európában be­jegyzett vállalkozásokkal is, amelyet a magyar hírszerzés ala­pított a költséges hírszerzés fi­nanszírozására, úgymond fedő jelleggel. Ez már bevett gyakor­lat, fedővállalkozásnak nevezik az ilyen cégeket. MegaBotrány - GigaStorage A GigaStorage botrány há­rom hónappal az olajgate kirob­banása után 1996. február 12-én tört a nyilvánosság homlokteré­be, amikor is a magyar napila­pok külföldi tudósítóinak beszá­molói szerint a francia hatósá­gok őrizetbe vettek egy bolgár származású amerikai állampol­gárt, bizonyos Bisser Dimitro­vot, a svájci határ közelében fekvő francia városkában, Belfortban. A bolgár üzletember vállalkozását hívták Giga- Storage-nek. Természetesen a francia lapok is írtak az ügyről, amelyet nagyszabású pénzmo­sási vállalkozás leleplezésnek neveztek, s kiemelték, hogy eb­ben a tranzakcióban magyar bankoknak is szerepe volt. Az 50 millió frankos pénzmosás hátterében (ahogyan az AFT francia hírügynökség világgá kürtölte) a Magyar Nemzeti Bankot és az OTP-t nevezték meg. Az ügy 48 éves főszerep­lője Bisser Dimitrov 1994-ben ajánlotta fel a belforti önkor­mányzatnak, hogy amerikai pénzen feltámasztja a francia város tönkrement számító­­gépiparát. Az önkormányzat sokmilliós támogatásban része­sítette a Giga-Storage nevezetű vállalkozást, mert Dimitrov el­hitette a városatyákkal, hogy 270 magasan képzett helyi munka nélküli szakembernek biztosít munkalehetőséget. Hozzá kell tennünk, a kis fran­cia város polgármestere sokáig francia nemzetgyűlési képviselő volt, s az a hír járja róla, hogy ő a legbaloldalibb francia kom­munista. Az első munkanélküli­ekkel azonban a bolgár csak ak­kor kötötte meg a munkaszerző­dést, amikor már elfogtak 47 malajziai bevándorlót, akiket Dimitrov fillérekért kezdett el foglalkoztatni. OKA-DHG (Folytatjuk) X^X^ . Olajgate-sztori V)( h S b [ ~ Egy internacionalista kémsztori Pál László, még fungál

Next