Napi Magyarország, 1999. december (3. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-01 / 280. szám
Napi MAfiVAkOKSzAo Kis létszámú a testület Pest megyében Mintegy ezer rendőr hiányzik A számok önmagukért beszélnek: az Európai Unió országaiban a statisztika szerint 243 lakosra jut egy rendőr, Magyarországon átlagosan valamivel több mint 350-re. Pest megye kullog a sor végén, itt 501 állampolgár testi épségét és vagyonát óvja az egyenruhás testület egyetlen őre. Azonban arra van remény, hogy ha kis lépésekkel is, de javulni fog a megye biztonsági helyzete, mert a költségvetés várhatóan 0,5 milliárd forinttal emeli jövőre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büdzséjét. Ennek mintegy fele elmegy dologi költségekre, valamelyest azonban a létszámot is lehet növelni. Többek között erről tájékoztatta a pályakezdőket Komáromi István dandártábornok, megyei főkapitány, M. M. Aztán rendőrök megtudhatták Komáromi Istvántól, hogy a megyei testület létszáma mintegy 2500, ezerrel kevesebb a szükségesnél. Az átlagéletkor nem éri el a harminc évet, a fiatalokra hárul tehát a feladat, hogy növeljék a rendőrség tekintélyét, s mindan kineveljék az utánpótlást. Jövőjüket, egzisztenciájukat anyagilag ugyan egyelőre nem tudják kellőképpen megalapozni, de ezt más módon igyekeznek kompenzálni. Ma egy rendőrtiszt bruttó fizetése havi 120 ezer, egy tiszthelyettesé 67 ezer, a közalkalmazottként dolgozóké 49 ezer forint. Támogatást kapnak viszont, ha továbbtanulnak, ez a lehetőség jár mindenkinek, igaz, emellett keményen kell dolgozni is. A főkapitány elmondta: Pest megye önkormányzatával közösen közbiztonsági koncepciót dolgoztak ki, amelynek fontos alapeleme a megelőzés. A rendőrség és az önkormányzat egyetértenek abban, hogy a bűnözésnek okai, és elősegítő feltételei vannak. Az okok az ellátottságban, a fejlettségben, a műveltségi szintben, az igazságszolgáltatásban, a munkanélküliség, a gazdasági helyzet, a létminimum és a lakáskörülmények alakulásában keresendők. A mikrokörnyezetben a család, az iskola, a munkahely és a baráti kapcsolatok befolyásolják, hogy mivé fejlődik az ember. A megelőző munka állami, önkormányzati és társadalmi feladat - hangsúlyozta a főkapitány, ám hozzátette: a feladatokat nem lehet összemosni, egymástól átvállalni. Minden szerv - így a rendőrség is - a sjáz feladatkörében meghatározott jó munkájával és ötleteivel járulhat hozzá a közbiztonság javításához. A feladatok helyes kitűzésének az alapja a pontos helyzetmeghatározás. Ismeretes, hogy Pest megye az ország legsűrűbben lakott, legnagyobb népességű közigazgatási területe, s a lakosság lélekszáma a bevándorlás miatt folyamatosan növekszik. Egyedülálló az országban a fővárost körülölelő agglomeráció, itt él a megye népességének 60 százaléka összetétele, ingázása a fővárosba sajátos problémákat vet fel. Sokan az ország keleti megyéiből vándorolnak ide, rendkívül rosszak a lakáskörülményeik, és ráadásul munkát sem kapnak. A prognózisok szerint az elkövetkezendő években a helyzet javulására nem lehet számítani, másfél évtized alatt várhatóan 17,7 százalékkal növekszik az agglomerációs övezet lélekszáma. A főváros közelségének köszönhetően jelentős számú külföldi él legálisan vagy illegálisan a megyében. A rendőrségnek különösen oda kell figyelni a román állampolgárokra, akiket esetenként állati körülmények között dolgoztatnak például kertészetekben. Nincsenek jobb helyzetben azok sem, akik a FÁK-álamokból érkeztek ide szerencsét próbálva. A rendőrségnek figyelnie kell arra is, hogy sok, kiemelten fontos objektum működik a megyében, itt vannak a főváros vízellátását biztosító vízművek létesítményei, a százhalombattai hőerőmű, a lakihegyi adótorony, és még sorolhatnánk. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságához 14 intézmény tartozik, köztük Szentendre múzeumai, amelyekben felbecsülhetetlen értékű műkincseket őriznek. A tájékoztatón elhangzott: sok munkát ad a rendőröknek, hogy a megyében nyivántartott gépjárművek száma megközelítően 300 ezer. Ám a több mint hatezer kilométernyi közlekedési útvonalat nemcsak ezek járják, az átmenő forgalom naponta ennek többszöröse. Komáromi István tájékoztatta hallgatóit a megye gazdasági jellemzőiről, a feketemunka térhódításáról, a szaporodó bevásárlóközpontok következtében várható közbiztonsági problémákról. A beszélgetésen részt vevő pályakezdő rendőrök kérdéseire válaszolva a főkapitány úgy nyilatkozott, hogy a munkakörülmények javítására ígéreteket ugyan lehet tenni, sajnos azonban ennek az anyagiak szabnak határt. A fiatalok továbbképzési lehetőségeivel, lakásproblémáival a rendőrség szociális bizottsága foglalkozik. A továbbtanulásnak nincs akadálya, sőt a tiszti végzettség ma már feljogosít magánnyomozói tevékenységre is. Ezzel persze senkit sem akar biztatni, hogy elhagyja a rendőrség kötelékét. Ami a lakáshoz jutást illeti, ennek a problémának teljes körű megoldása még várat magára, de bízik abban, hogy idővel ez is megoldódik. Komáromi István a közbiztonsági koncepcióról is beszélt Fotó: Burger Zsolt Euro Info Központot avattak Pécsett Kamarai panasz MTI Euro Info Központot (EIC) avattak kedden Pécsett az Európa Házban. Az Európai Unió által 1987-ben a kis- és középvállalkozások támogatására életre hívott nemzetközi EIC-hálózat pécsi központja 1997-től mostanáig levelező státusban működött a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) székházában. Sikei Tamás, a PBKIK titkára az avatáson hangsúlyozta: a központ kis- és középvállalkozásainak Európai Unióra vonatkozó információi a hasonló központtal még nem rendelkező déldunántúli megyék vállalkozóinak is rendelkezésére állnak. Ugyanakkor hozzátette: a horvátországi magyar vállalkozókkal fennálló ■ kapcsolatai, illetve eszéki képviselete révén a PEKIK a szomszédos ország EU-információs igényeit is kielégítheti. A megyei iparkamara titkára érthetetlennek nevezte a kormánynak a kamarai törvény módosítási tervezetében megtestesülő támadását, mely a gazdasági önkormányzatok megszüntetésére irányul. A másfél évszázados múltú kamarai rendszer eltörlése beláthatatlan károkat okozhat a magyar gazdasági életnek - hangsúlyozta Síkfői Tamás. Fizessen elő a Napi Magyarországra egyetlen telefonhívással, OTP-bankkártyával! önnek nem szükséges csekkek kitöltésével, postázásával fáradnia. Lapunkat telefonon is megrendelheti, és azt OTP-bankkártyája segítőével egyúttal ki is fizetheti. Az InterTicket bankkártyás telefonos ügyfélszolgálata a (06-1)266-0000 számon hétfőtől szombatig 9-20 óráig hívható. OLD Segély helyett P. M. „Számomra a legszebb karácsonyijándék annak a vaknak az öröme, aki munkahelyre kerülvén arról beszélt, hogy végre nem segélyt visz haza, hanem fizetést, és ezzel a család megélhetését segíti.” Így jellemezte Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson- Sopron Megyei Munkaügyi Központ igazgatója a központ rehabilitációs erőfeszítéseit. - A regisztrált munkanélküliek nagy része hosszabb ideje van álás nélkül, és megváltozott munkaképességű - mondta Hozzátette: a megyében 6-7 ezren vannak azok, akik nem tudnak az elsődleges munkaerőpiacra bekerülni. 1999-ben elsősorban őket támogatta a központ. Rimányiné Somogyi Szávia szerint el lehet mondani, hogy Győr városában nincsen vak ember, aki számára ne tudnának munkahelyet ajánlani. Ugyanez vonatkozik a siketekre és a nagyothallókra is. A mozgássérülteket is el tudják helyezni, legalábbis azokat, akik a kezükkel tudnak dolgozni. A pályakezdőket pedig támogatás nélkül el tudják helyezni. - A karitatív szervezetek sokat segítettek abban, hogy megtalálják őket, mert közülük sokan nem is regisztráltatják magukat - hangsúlyozta az igazgató. Szociálpolitika és foglalkoztatás Új munkahelyek PÁKOVICS Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye szakembereinek részvételével tartottak regionális szakmai konferenciát a minap Győrött. A programban Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára a kormány 2002-ig szóló család- és szociálpolitikai, valamint foglalkoztatáspolitikai elképzeléseiről szólt. A polgári kormány két dolgot ígért meg működése kezdetén: gazdasági növekedést, valamint a családtámogatási rendszer, a szociálpolitika helyzetének megreformálását, jobbítását - nyiatkozta ebből az alkalomból a Napi Magyarországnak Lakner Zoltán. - Ami a gazdaságot illeti, az oroszországi válság, a délszláv háború és más megrázkódtatások ellenére ma a magyar gazdaság fejlődik Európában a legdinamikusabban - tette hozzá - Tizenhét havi kormányzás után 120 ezer új munkahely teremtéséről, a munkanélküliek számának csökkenéséről lehet beszámolni. Az 1995-96-ban leépített családtámogatási rendszer kedvező formában történő rekonstrukciója jövőre befejeződik, amikor is a kormány visszaálítja a gyermekgondozási díjat. Az elkészült nemzeti családpolitikai koncepció szellemének megfelelően új szolgáltatások lépnek életbe, amelyek a válsághelyzetbe még nem került személyeket, családokat karolják fel. Az eddigi korrekciós jelleg egyeduralmával szemben preventív rendszerek megerősítése dominál a család- és gyermekvédelemben - hangoztatta a helyettes államtitkár. Bálint Miközben egyesek bírálják a magyar rendőrséget, az eredményességi mutatók arról tanúskodnak, hogy a testület tagjai említésre méltó teljesítményeket érnek el - jelentette ki Orbán Péter országos rendőrfőkapitány, miután tegnap beiktatta tisztségébe Balogh Zoltán alezredest, Szeged új rendőrkapitányát. A főrendőr biztatónak tartja, hogy idén csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma Vonatkozik ez a gépkocsi- és betöréses lopásokra is. Csongrádban ugyanilyen tendenciát lehet tapasztalni. Ez a megye azonban kitűnő abban, hogy itt pénzintézetet még nem raboltak ki. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot csak dicsérni lehet azért, mert kiváló programot dolgozott ki a tanyavilág biztonsága érdekében, ahol sok idős és magányos ember él. Orbán úgy véli: Szeged közbiztonsága - miként az ország többi településéé is - hagy némi kívánnivalót maga után, de ezen a téren sehol sem tökéletes a helyzet. Nagyra értékelte azt a munkát, amelyet Szőke Péter ezredes, eddigi szegedi rendőrkapitány fejtett ki, akinek sikerült bebizonyítania a város lakóinak, hogy a rendőrség tényleg polgárbarát. Kiváló szervezéssel azt is megoldotta, hogy jó eredményeket értek el a bűnüldözés területén, bár néhány évvel ezelőtt egyesek Szegedet még a bűnök városának aposztrofálták. A rendőrség anyagi helyzete, műszaki felszereltsége kifogásolható, de ennek ellenére a bűnüldözés területén olyan eredményeket ér el, amelyekkel kevés európai ország kérkedhet. Leszámítva egy-két rendhagyó esetet, az országos főkapitány szerint az is figyelemre méltó, hogy a rendőrségnek sikerült széles körben megtisztulnia Orbán Péter elégedett Beiktatták az új szegedi kapitányt 1999. DECEMBER 1., SZERDA Békési útviszonyok A Budapest-Békéscsaba közötti 200 km-es távolságot - a KRESZ-szabályokat betartva - ma átlag négy-öt óra alatt lehet megtenni, ha Kecskemétig az autópályát használjuk. Gyakran félórás torlódást okoz az áthaladó vonat miatt a közúti forgalom elől lezárt tiszaugi híd, ezt követően akár 50-60 km-es szakaszon is 60-70-nel közlekedhet a szabályos vezető a kanyargós út előzési tilalma miatt, és nyolc település állja a gázpedál útját. Az átlagnál négyszer nagyobb a baleseti ráta. A helyzet tarthatatlan. Fehér Ibolya Az előző ciklusban Békés megye országgyűlési képviselőinek 85 százaléka kormánypárti volt, mégsem tudták a megye közúti „érszűkületét” megszüntetni. Közismert, hogy a gazdasági fejlődést az áldatlan állapot nagymértékben hátráltatta. Közszájon forog az anekdota arról a külföldi befektetőről, aki visszafordulót parancsolt sofőrjének a tiszaugi híd láttán. A ’98-as választások utáni jobboldali többség a megye népessége meg- és eltartó erejének növelését jelölte meg céljának. Ehhez pedig a legfontosabb a megye megközelíthetőségén javítani. Domokos László fideszes képviselő és Vantara Gyula, a megyei közútkezelő kht. nemrégiben kinevezett igazgatója a napokban tette le a sajtó elé a kész terveket. A szakmai és a politikai szereplők is úgy tartják: megvalósítása „csak” pénzkérdés, akár el is kezdődhetnek a kisajátítások. Domokos László lapunknak elmondta, hogy álmok és irreális vágyak kergetése helyett a realitásokat tartották szem előtt. Ezzel arra utalt, hogy a választások után kisebbségbe került szocialista megyei képviselők a Budapest-Bukarest autópálya nyomvonalának megváltoztatásrt léptek fel. Évekkel ezelőtti nemzetközi egyezmény állapítja meg, hogy ez az autópálya nem fog Békés megyén áthaladni, felesleges tehát húzni az időt a választók előtti szerepléssel, inkább a megoldáson kell dolgozni. Autópálya ezután már csak fizetős formában képzelhető el - akár koncessziós, akár állami kivitelezés -, a megye lakosságának egyébként is szűkös pénztárcája már nem terhelhető tovább - véli Domokos. Vantara Gyula szerint a gyorsforgalmi út ugyanúgy osztott pályás és kétszer két sávos, a műszaki követelmények nem sokban térnek el, ugyanakkor díjat nem lehet szedni használatukért. Vitán felüli, hogy a kormánypártok képviselői ezt a formát támogatják. Első lépésként a tiszaugi új hidat építik meg, a munkálatok már elkezdődtek. Domokos László 2001 októberében szeretné átadni a négysávos közúti hidat. A TFes ezen szakaszának áteresztőképessége jelentősen javul, az előzetes forgalombecslések szerint ugyanakkor 2007-re Szarvas „bedugulna”. A szakemberek e dátumok figyelembevételével állapították meg a gyorsforgalmi út ütemezését, tekintetbe véve az ország anyagi teherbíró képességét is. Ami a települések elkerülőútjait illeti, az egyedi kerülőutak helyett egy összefüggő új nyomvonalat tartanak megfelelőnek. Cserkeszőlőt és Kunszentmártont északról kerülné ki az új M44-es, aind délre kanyarodva, Kardos előtt csatlakozna be a jelenlegi szakaszba Öcsöd, Békésszentandrás, Szarvas és Csabacsűd lakossága számára kellően távol marad a jövőben a sűrű nemzetközi terherforgalmat is bonyolító út. Kondorost és Békéscsabát északról kerüli mad el a gyorsforgalmi. Jó hír a békéscsabaiaknak, hogy a 47-es út a jelenlegi szegedi elágazástól a városon kívül, Mezőberény irányában folytatódik. A Horn-kormány közútfejlesztési tervei között a következő húsz évben nem szerepelt gyorsforgalmi út építése Békés megyében. Domokos László elmondta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy 2007-re készen legyen a gyorsforgalmi egy sávpárja A teljes útvonal az ütemterv szerint 2015-re készülne el. Hajléktalanhelyzet MTI Szegeden mintegy 600-ra tehető a valamilyen önkormányzati ellátásban részesülő hajléktalanok száma. Az ellátásukkal foglalkozó intézményrendszer működtetésére és az utcai szociális munkások alkalmazására az idén 18 millió forint normatív állami hozzájárulást költhet a város. A népkonyhán naponta 150 hajléktalan kap egyszeri meleg ételt, amit helyben fogyasztanak el. A téli hidegben naponta 50 személy melegedhet napközben. Ezzel a lehetőséggel nemcsak a haléktalanok élnek, hanem elszegényedett városlakók is.