Napjaink, 1962 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1962-04-01 / 1. szám

L évfolyam 1. szám ÉSZAK-M­AGYARORSZÁGI IRODALMI ÉS KULTURÁLIS LAP 1962. április 4. VÁLLALJUK A VÁRAKOZÁS, AZ ÖRÖM, a beteljesülés és az újabb tervezés, nekigyűrkőzés izgalmában ime megszületett a Napjaink első szá­ma. Április 4-én, hazánk felsza­badulásának évfordulóján kerül először az olvasó kezébe. Véletle­nül esett egybe megjelenésünk napja felszabadulási ünnepünkkel, így szép jelképpé lett a Napjaink jelentkezése. Olvasók és írók egyaránt nagyon vártuk már első számunk megje­lenését. Vártuk és bíztunk benne, mint ahogy bíztunk abban, hogy Borsod megye, szélesebben Észak- Magyarország irodalmi és kultu­rális élete előbb-utóbb meggyor­sult ütemben követi óriásléptű gaz­dasági fejlődését. Akartuk az új la­pot itt Miskolcon, minthogy re­méltük, hogy ez a város az elsők között számontartott kulturális központja lesz az országnak. Nem a rangja, az ország gazdaságában elfoglalt helye miatt! Nem azért, második város, hanem a számában ma is állandóan növekvő munkás­­osztálya, lakossága, a benne fe­szülő erő és mozgás miatt. Érdemes lesz megrajzolni Mis­­kolcnak, vagy a második, harma­dik észak-magyarországi városnak a változását. Milyen nagyszerű le­hetőség az íróknak, a művészek­nek ez a több százezres találkozó­­hely. Bizony, birkóznunk kell az idővel, ha pótolni akarunk valamit mulasztásunkból. Lapunk, a maga szerény eszközeivel, vállalja e bir­kózást. Az észak-magyarországi rész el­sősorban iparáról híres. Nem ke­vésbé jelentős azonban mezőgazda­sága sem. Borsod a harmadik leg­nagyobb mezőgazdasági megyéje az országnak. Tájunk tehát gaz­dagon buzgó forrása, jó táptalaja mind a munkás-, mind a paraszt­élet új vonásai ábrázolásának. Tud­juk és tapasztaljuk azt a szinte hi­hetetlen iramú változást, amely fal­­vainkban játszódik le. Azt is érez­zük, hogy a gazdasági változás nyomán gyorsítani kell az emberek gondolkodásának változását is. Le­hetőségeink határain belül igyek­szünk ehhez hozzájárulni. Látjuk, hogy mind a városi, mind a falusi ember gondolkodása, ízlése állan­dó mozgásban van. Viszonylag gyorsan kopnak a múlt politikai, ideológiai, etikai lerakódásai. Mi fiatalos türelmetlenséggel hadako­zunk azért, hogy ezek a lerakódá­sok mihamarább jelentéktelenek­ké zsugorodjanak, majd végképp eltűnjenek. Nem véletlenül adtuk az új lapnak a Napjaink nevet. Programunkat summáztuk e címben. Tiszteljük és ápoljuk haladó történelmi, mun­kásmozgalmi, és irodalmi, művé­szeti hagyományainkat, azonban úgy véljük, akkor cselekszünk iga­zán jód hagyományaink szellemé­ben, ha tekintetünk napjainkat ku­tatja és jövőnket keresi. Hitünk szerint a szociali­st­­a kommunis­ta ember nevelését , nemesebb fel­adatot aligha látott el művészet. A Napjaink egyik fóruma lesz a szo­cialista gondolkodás és ízlés for­málásának. AZ ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS megköveteli, hogy íróink állandó és szoros kapcsolatban legyenek az emberekkel, az élettel. Manapság múlt emlékeiből, vagy felületes tá­jékozódásból vajmi keveset merít­het az író. A borsodiak ilyen vo­natkozásban — néha terhes — helyzeti előnyben vannak. Bennün­ket nem kell „kihelyezni az életbe,” hisz valamennyien dolgozunk, ki a gyárban, ki másutt. Mégis várjuk, hogy ilyen „kihelyezésre” is sor ke­rüljön az eddiginél több ösztöndíj formájában. Ebből már adott ízelí­tőt a SZOT és a megyei tanács. Reméljük, hogy e támogatás a jö­vőben tovább fokozódik és a pél­dát más szervek — a városi tanács, a nagyüzemek — is követik. Kor­mányzatunk azért teremtette meg e lap lehetőségét, hogy az ország e gazdaságilag — iparban és mező­­gazdaságban — fontos részén ezzel a lappal is segítse a kulturális for­radalom megoldását, és ennek egyik fontos eszközeként az iro­dalmi élet felvirágzását. Kívánjuk helyi szerveinknek, hogy a jövő­ben még gondosabb gazdái legye­nek városunk, megyénk irodalmi életének. Ismereteink állandó gazdagítását követeli meg az a célkitűzésünk is, mely szerint őszintén és bátran írunk életünk jelenségeiről, kímé­letlenül ostorozzuk a visszatartó, gátló tényezőket. A szocializmust, az emberiség haladását segítő te­hetséges írók ilyen szándékának megvalósítását ma csak egy dolog hátráltathatja: nem ismerik kellő­en anyagukat, gyerek tapasztala­taik mai életünkről. Köztudott, hogy a gyenge tudás minden téren bizonytalanná, gyávává, ellenke­ző végletben pedig demagóggá tesz. Hogyan segíthetnénk másoknak a valóság megismerésében, ha mi sem tájékozódunk abban biztosan? MÉLTATLANOK LENNÉNK lapunk címéhez, ha nem köve­telnénk meg önmagunktól és íróinktól, munkatársainktól a ma­gas művészi színvonalat. Nem akarunk „vidéki” lap lenni. Mi tagadjuk a fővárosi és vidéki irodalom fogalmát. Azt az álláspontot valljuk magunkénak, hogy csak egy magyar irodalom van: magyar irodalom, szülessen az akár Budapesten, akár Pécsett, Szegeden, Debrecenben, vagy Mis­kolcon. A „vidéki” megkülönböz­tetés helyett a jó és a rossz jelzők alkalmazását helyeseljük. Bízunk abban, hogy a Miskolcon megin­dult pezsgő, vitatkozó kedvű iro­dalmi, művészeti, kulturális élet jó irodalmat szül. A magas művészi színvonal számunkra korszerűséget is jelent Jelenünk és a jövőnk tart bennünket izgalomban. A napjain­kat és a holnapjainkat keressük mind a tartalomban, mind a for­­mában. Jól tudjuk: e kettő nem választható el egymástól. Visszatet­szőnek tartjuk, ha az új tartalom konzervatív formában jelenik meg, még visszatetszőbb azonban a sem­­mitmondás, különcködő, újnak ha­tó megoldásban. Inyenckedőknek, sznoboknak nem szerkesztünk la­pot, de a tunyaszelleműeknek sem. A Napjaink szerkesztésének elő­készületei tulajdonképpen már évekkel ezelőtt megkezdődtek. A TIT írócsoportjába tömörült írók, költők és kritikusok alapozták meg e lap megjelenését Kérték és kö­vetelték Észak-Magyarországnak az új irodalmi és kulturális lapot Kérésüket évről évre jobb érvek­kel, javuló, a jövő ígéretét maguk­ba hordozó művekkel támogatták Most megkaptuk a lapot — kö­szönjük felsőbb szerveinknek a megértést és bizalmat — és kérünk minden Észak-Magyarországon élő írót: támogasson bennünket szín­vonalas, jó művekkel. AZ ÚJ LAP MINDENEKELŐTT a borsodi­ írók fóruma, de — mint említettük — örömmel fogadjuk a szomszédos megyék — Hevesre, Nógrádra gondolunk — íróinak je­lentkezését is. Feladatunknak te­kintjük, hogy serkentői legyünk egész Észak-Magyarország irodalmi és kulturális életének. E tájjelleg nem teszi lehetetlenné azt, hogy közöljük az ország bármely részé­ben élő szerző írását Azon fára­dozunk, hogy lapunk szerves része, mégis friss, új színfoltja legyen az ország szellemi életének. Szeret­nénk, ha élvonalbeli íróink is meg­keresnének olyan írásaikkal, ame­lyek a mércét jelenthetnék szá­munkra. Megszületett a gyermek. A szü­lők örülnek, boldogok. Látogatók jönnek, mondják: szép. Az óvato­sabbak így: szép gyermek lesz, erős, nagy emberré nőhet. Ezért azt mondjuk: lehet, hogy egy-két szá­munk próbára teszi kedves olva­sóink bizalmát, mégis, ne feledje: a nyűgös kicsi is deli legénnyé ser­dülhet, ha egészségét féltik, védik és testét, lelkét gondosan táplálják. Bizalmat kérünk tehát és tartós ér­deklődést várunk. Mi vállaljuk a gyűrkőzést ezért a bizalomért és érdeklődésért. A tartalomból: Baráth Lajos, Heldi János, Szekrényesi Lajos, Tóth Lajos elbeszélései. ♦ Akácz István, Bihari Sándor, Becze Károly, Borsodi Gyula, Ernyey Gyula, Forgács Károly, Füzes László, Hallanna Erzsébet, Kalász László, Kuzmányi Gusztáv versei. ♦ Gulyás Mihály, Gyárfás Imre, dr. Kabdebó Lóránt, Sz. Kovács Lajos, Simon Ferenc írásai. ♦ Cs. Nagy András, Lenkey Zoltán, Lukovszky László, Vati József rajzai. NIKI.AZ ADAM,­ ­ Szelíd Dunántúl: rég nem idézlek én. Az ifjúsággá, eltemetődik így a táj, hol otthonomra lelnem nem sikerült sose nékem. Mennyi magányos álom partja feroskadott, míg ódon házak ambitusán pipált a Gőg — és asztalán a kulcsok fénye a flaska hasján csillant meg. Kanyargó utca macskakövén szegény utam kopogtak céltalan lépteim s reményeim között a gond, mint medve a málnabokorban, úgy ült.­n. Csak ha lehúnyt szemeim pirosán megszűrtem a Tónál déli időben a fürt-szem Napnak aranyszínű mustját: láttam, amint kecses íját megpendíti Diána és fiatal fák árnya remeg puha­ illatú testén, így nevelődtem e tájon. Az antikos iskolakönyvek nyíltak elém csak; torzókat sejtettem a földben, márvány-ágyékú, rég holt szeretőket idéztem — és ha keményizmú tenyerével a szél zivatarkor Üstökömet borzolta: apámat véltem, a holtat — titkolt gyengédsége e mozdulatában álétt el. Messzirenyúlt árnyékom elomló körvonalán így látlak most: Pannónia. Hűvös-büszke Humánum fényei szikráztak fel kristályos szeleidben, tündöklő dombhátakon és vén templomaidban. Lám, az Idő Cellini-finom vésője felrántja azt, ami több volt: ennyi maradt meg. Már idegen vagyo­m. Szigorúbb ez a táj s igazabb. Homlokodon. Borsod, nem a­ múltat idéző képzelet tűnő színei sejlenek: szürke koromszemcsék felhőiben hull el a perc a jövőért. Itt, ha esik, bizony nagy a sár még: nem issza fel feledékeny, sárga homok, óriás teknőidben sietős gumicsizmák dagasztják okos csodákon átlényegítve földed nagy kenyerekké: héjuk beton, belük érc, így szel a nép mind’ jobbízű s nagyobb karéjt érdes reggeleken. Dombjaidon nem antik istenlányok tánca liheg: acélcsontú traverzek lépte alatt döndül e föld: vállukon hordják szerte a fényt. Barna e föld, mint a teremtő kéz és életet osztó: tenyeréből esznek a csillék — a vasbegyű galambok. Kohók izzó torka nyakalja az éjek aszúját s felcseperednek az ifjú­ erős falak is gondos gondjaink szárnya alatt. Tavad nem Balaton, nem kéklő ámulat. Úgy szűkül a Hámori-tó a bozontos hegyek között, mint amikor a hűs­ józan tekintet hunyorít, hogy a művet a mércéhez igazítsa. Húsz éve élek itt. Töprengéseim kései szeltek utat nekem. Otthonra találtam, s már bennem is él a vidék: gondja enyém és súlyosléptű szülöttei járnak előttem. Tétova ifjúságom sápadt sárgarezéből és e valóságot mérő ónból ötvözött bronzveretű sisakot tudatomra e tájék, e kor, ez a rend s­e humánum. Megőrzőm hitem én már benned, borsodi táj, felfénylő szemsugaramba fürösztve — s dolgos jobbodat el nem engedem immár. rpami, lilátéi - Qiöv­l&cLIg ÁRA: 2 FORINT Feledy Gyula rajza

Next