Napjaink, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
A felvételek 1913 szeptemberében folytak, amikor Palágyi Lajos miskolci színtársulata Egerben tartotta a szokásos nyárvégi színi évadot. A film szcenikai rendezője s egyben a film főszereplője, a török Ali megszemélyesítője Doktor János volt. A csábító magyar orvost Vidor József, a hűtlen magyar szépasszonyt pedig Retteghy Margit alakította. A film részben műtermi, részben pedig szabadtéri felvételek során készült. A műtermi felvételekre a már említett Rónai Hajnal Széchenyi utca 6. szám alatti fényképészműtermében került sor. A külső felvételek Egerben és az andornaki Mocsáry-kastély parkjában zajlottak. Természetesen óriási volt az érdeklődés az eladdig még sohasem látott játékfilmforgatás iránt, úgyhogy „a rendezők — a sajtó útján — arra kérik a közönséget, hogy ha egyesek meg is tudnák, mely helyen készülnek a felvételek, tartózkodjanak attól, hogy a munkálatoknál megjelenjenek, mert az ilyen munkánál nehéz a rendfenntartás, ha pedig ez nincs, a fölvételek sikere kétes.” A rendezőnek, a szcenikusnak, akinek e téren még nem volt kellő gyakorlata, komoly munkát és gondot okozott az egyes jelenetek beállítása, a szereplők megfelelő mozgatása. Erről az érdekes témáról 1913. szeptember 20-án azt írta Damó lapja, az Egri Újság: a próbák során „már elérkeztek ahhoz a ponthoz, hogy a felvételeket nemcsak a drámai gördülékenység szempontjából kell bírálni, hanem a képszerűség szempontjából is. És már ebben is nagy különbség mutatkozik a színpad és a film között. A színpadon a szónak fontos szerep jut, míg a filmen (természetesen némafilmről van szó, S. I.) a szónak a szerepe abszolúte semmi nincs, amit a színész a színpadon szóval fejez ki, azt a filmen gesztussal, arcjátékkal kell elvégezni...” A miskolci színház művészgárdájának természetszerűen óriási élményt jelentett a már akkor is fárasztó filmezés, így nyilatkozott erről Retteghy Margit művésznő a Miskolci Napló riportere előtt: „ ... Egerben csodaszép őszi napokon, szabadban felállított színpadokon a legnagyobb lelkesedéssel játszottuk végig a Gárdonyinovella mozidarabját. Megloptuk napi pihenőnket és étkezési időnket, délelőtt próbáltunk a színházban, este játszottunk, s napkelte és naplemente mégis ott talált a mozigép előtt, mosolyogva, frissen ... minden fáradtság dacára is. .. kedves időnk volt ez a mozijátszás. Esténként fáradtan hajtottuk álomra fejünket és aludtunk, mint gyermek, míg megszólalt az autó tülkölése, és mi robogtunk a szeptemberi reggeleken Pályára (helyesen Andornakra, S. I.) ... Ali rózsáskertje felé . . .” A szeptemberi egri felvételek budapesti kidolgozása során kiderült, hogy sajnos, 300 méter „nem sikerült, olyan sötét volt, hogy ki kellett dobni.” Az új, pótló filmforgatásra 1914 tavaszán már Miskolcon került sor, ahol a színészek helyben voltak. Végül is elkészült Ali rózsáskertje, és 1450 méteres terjedelmével az akkor bűvös, 1000 méteres határt először átlépő magyar film volt. Damó igényes filmje messze túlszárnyalta a korszak alkotásait, s ma már az egyik első magyar művészfilmként tartják nyilván. Az Egri Újságban 1913. szeptember 20-án — kétségtelenül magának Damónak a tollából — a következő, páratlanul érdekes és értékes nyilatkozat hangzott el: „Akik azt hiszik, hogy a mozgófényképszínházak pusztán izgalmas drámák bemutatásával tudnak hatást elérni, úgy tévedésben vannak. Mert hisz egy város mozgófényképszínházainak van olyan publikuma is, mely nem az izgalmas drámák kedvéért ... jár moziba ...” Említésre méltó, hogy nyomban felfigyelt a külföldi filmpiac is. Többek között Rio de Janeiro legelső filmkölcsönzője, aki egyébként magyar ember volt, 28 kópia megvételére tett komoly ajánlatot. Egerben egyébként a tőkeerős Széchenyi utcai Uránia filmszínház szerezte meg a Gárdonyi-filmek egri előadásának kizárólagos jogát. 1913 őszén „a magyar kinematográfiai szaklapok”, a Mozi-Világ, a Mozgókép-Híradó, a Mozi-Színpad és a Színházi Élet, mint „szenzáció”-t emlegették Damó Oszkár Gárdonyi-filmjét. A filmkereskedők közötti konkurrenciaharc oda fajult, hogy egyesek kétségbe vonták azt, miszerint Gárdonyi Géza hozzájárulását adta volna Damó Oszkárnak művei megfilmesítésére. Végül is az Ali rózsáskertjét finanszírozó Hungária Első Magyar Filmkölcsönző Vállalat igazgatója a következő levéllel kereste meg az egri írót vár mögötti magányában: „Nagyságos Gárdonyi Géza úrnak. Midőn mai soraimért szíves tőreimét kérem, egy kérdéssel bátorkodom Nagyságos Úrhoz fordulni. Én, mint a fenti cég tulajdonosa, Damó Oszkár úrral írásbeli szerződést kötöttem arra vonatkozólag, hogy az Ön műveit filmesítjük, és ezeket kizárólag én fogom forgalomba hozni. Mivel azonban Ali rózsáskertjéből kifolyólag már több ezer korona költségem volt, és további befektetést elkerülendő, tisztelettel kérem, szíveskedjék engem arról értesíteni, hogy Damó Oszkár úr a Nagyságos úr műveinek egyedüli jogos tulajdonosa. Ezen szívességéért előre is köszönetet mondva maradok kiváló tisztelettel Ajánlva Klein Sándor.” Ezt a becses filmtörténeti Damó-dokumentumot az egri Dobó István Vármúzeum birtokában lévő Gárdonyi-hagyatékban őrzik. Gárdonyi válaszát nem ismerjük, de az csakis kedvező lehetett, hiszen Damó még további Gárdonyi-filmeket készített. A MAGYAR ZSÁNER FILM VÁLLALAT A Magyar Zsáner Film Vállalat, melynek igazgatója és főrendezője Damó Oszkár lett, aki a Gárdonyi Gézával kötött megállapodás alapján három Göre-filmet forgatott: Göre Gábor lepéndi bíró budapesti kalandozásainak két „eresztés”-ét 1913—14-ben és Göre Marisa lakodalmát 1915-ben. A filmeket országosan általában igen változó sikerrel vetítették. Sikerült a Gárdonyi-hagyatékban megtalálnom az Uránia mozgónak „az egri remeté”-hez intézett levelét, melyben meginvitálta őt Göre Marisa lakodalmának 1915. december 8-i bemutató előadására, így fejeződik be a Gárdonyihoz intézett szíves hangú meghívás: „Ha nagybecsű megjelenésével bennünket megtisztelni méltóztatik, úgy a Göre-film bemutatója díszelőadássá válik.” Nevezetes érdekessége a Göre-filmeknek, hogy azokban Kátsa cigány tipikus alakját maga Damó Oszkár alakította. Az igazsághoz tartozik, hogy a Göre-filmeket, bár az egri publikum tömegesen megnézte, de meglehetősen kedvezőtlen, rossz kritikával fogadta. Érdekes körülmény, hogy Gárdonyi Géza 1914 májusában, Damó Oszkárral kötött megállapodás során a Göre Martsa lakodalma mellett a Veszedelmek című írásának a „filmírozásá”-hoz is hozzájárulását adta, de megvalósítására a háború miatt azonban már nem került sor. Mint a Magyar Zsáner Film Vállalat tulajdonosa és főrendezője, 1915-ben a Göre-film mellett, feldolgozta Barlanglakók címen Tömörkény István egy sikeres novelláját is. Úgy ezt, mint az egri Bródy Sándor darabjából 1919-ben forgatott A dada című filmjét Nemeskürty István „jeles tett”-ként értékeli. 1919- ben Tömörkénynek még egy írását vitte filmre, A lelkiismeret címen. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALATT A Tanácsköztársaság uralomra jutása nyomán a Társadalmasított Mozgókép Üzemek Központi Üzemvezető Tanácsának titkára, majd pedig politikai megbízottjának a helyettese lett. A Vörös Hadsereg hadműveleteiről is rendszeresen készített felvételeket a híradószámba menő Vörös Riport Film részére. Ez a híradófilm frissen pergő képeivel hűen adott számot a legjelentékenyebb forradalmi és hadieseményekről. Kivált a magyar Vörös Hadsereg honvédő harcairól beszámoló „harctéri tudósítások” voltak országszerte népszerűek. A Vörös Riport Filmet Damó Oszkár szerkesztette, és állt annak a kis forgatócsoportnak az élén, mely a Vörös Hadsereg Főparancsnokságának vasúti szerelvényéhez kapcsolt különkocsiban utazta be a hadszínteret. A proletárdiktatúra bukása után, mint a budapesti Astra filmgyártó cég főrendezője, 1920- ban két filmet is forgatott: a Fax vobiscum-ot, valamint Eötvös József A falu jegyzője regényéből írt Viola, az alföldi haramia címűt. Semmiképpen sem közömbös annak az ismerete, hogy az Astra cég filmjeit bizonyos mértékű radikális társadalomszemlélet jellemezte. Damó eddig ismeretlen okból és körülmények között eltávozott Budapestről, s a miskolci Reggeli Hírlapnál folytatta újságírói pályáját. Rövidesen azonban, — nincs kizárva, hogy esetleg politikai okból (?) — elhagyta Magyarországot és Csehszlovákiába emigrált, s ott is filmgyártó céget hívott életre. Egy akkor készült filmjéről van tudomásom, Az aranyfarkas címűről. További feladatot jelentene Damó csehszlovákiai munkásságának felderítése. Damó Oszkár végül is hazatért Magyarországra, s újból Miskolcon telepedett le. 1927. január 21-én a magyar filmgyártás egy nemes célokért küzdő, jeles úttörő egyéniségét elragadta a halál. Bizonyosnak vélem, hogy Damó Oszkár életútjának megismerése hozzá fog járulni e kiváló férfiúnak az eddiginél számottevőbb megbecsüléséhez. S SUGÁR ISTVÁN 35