Napjaink, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-01 / 11. szám

A felvételek 1913 szeptemberében folytak, amikor Palágyi Lajos miskolci színtársulata Egerben tartotta a szokásos nyárvégi színi évadot. A film szcenikai rendezője s egyben a film főszereplője, a török Ali megszemé­lyesítője Doktor János volt. A csábító ma­gyar orvost Vidor József, a hűtlen magyar szépasszonyt pedig Retteghy Margit alakította. A film részben műtermi, részben pedig sza­badtéri felvételek során készült. A műtermi felvételekre a már említett Rónai Hajnal Széchenyi utca 6. szám alatti fényképész­műtermében került sor. A külső felvételek Egerben és az andornaki Mocsáry-kastély parkjában zajlottak. Természetesen óriási volt az érdeklődés az eladdig még sohasem látott játékfilmforgatás iránt, úgyhogy „a rendezők — a sajtó útján — arra kérik a kö­zönséget, hogy ha egyesek meg is tudnák, mely helyen készülnek a felvételek, tartóz­kodjanak attól, hogy a munkálatoknál meg­jelenjenek, mert az ilyen munkánál nehéz a rendfenntartás, ha pedig ez nincs, a föl­vételek sikere kétes.” A rendezőnek, a szcenikusnak, akinek e téren még nem volt kellő gyakorlata, komoly munkát és gondot okozott az egyes jelenetek beállítása, a szereplők megfelelő mozgatása. Erről az érdekes témáról 1913. szeptember 20-án azt írta Damó lapja, az Egri Újság: a próbák során „már elérkeztek ahhoz a pont­hoz, hogy a felvételeket nemcsak a drámai gördülékenység szempontjából kell bírálni, hanem a képszerűség szempontjából is. És már ebben is nagy különbség mutatkozik a színpad és a film között. A színpadon a szó­nak fontos szerep jut, míg a filmen (termé­szetesen némafilmről van szó, S. I.) a szónak a szerepe abszolúte semmi nincs, amit a szí­nész a színpadon szóval fejez ki, azt a filmen gesztussal, arcjátékkal kell elvégezni...” A miskolci színház művészgárdájának ter­mészetszerűen óriási élményt jelentett a már akkor is fárasztó filmezés, így nyilatkozott erről Retteghy Margit művésznő a Miskolci Napló riportere előtt: „ ... Egerben csodaszép őszi napokon, sza­badban felállított színpadokon a legnagyobb lelkesedéssel játszottuk végig a Gárdonyi­novella mozidarabját. Megloptuk napi pihe­nőnket és étkezési időnket, délelőtt próbál­tunk a színházban, este játszottunk, s nap­kelte és naplemente mégis ott talált a mozi­gép előtt, mosolyogva, frissen ... minden fá­radtság dacára is. .. kedves időnk volt ez a mozijátszás. Esténként fáradtan hajtottuk álomra fejünket és aludtunk, mint gyermek, míg megszólalt az autó tülkölése, és mi ro­bogtunk a szeptemberi reggeleken Pályára (helyesen Andornakra, S. I.) ... Ali rózsás­kertje felé . . .” A szeptemberi egri felvételek budapesti ki­dolgozása során kiderült, hogy sajnos, 300 méter „nem sikerült, olyan sötét volt, hogy ki kellett dobni.” Az új, pótló filmforgatásra 1914 tavaszán már Miskolcon került sor, ahol a színészek helyben voltak. Végül is elkészült Ali rózsáskertje, és 1450 méteres terjedelmével az akkor bűvös, 1000 méteres határt először átlépő magyar film volt. Damó igényes filmje messze túlszár­nyalta a korszak alkotásait, s ma már az egyik első magyar művészfilmként tartják nyilván. Az Egri Újságban 1913. szeptember 20-án — kétségtelenül magának Damónak a tollá­ból — a következő, páratlanul érdekes és ér­tékes nyilatkozat hangzott el: „Akik azt hiszik, hogy a mozgófénykép­­színházak pusztán izgalmas drámák bemuta­tásával tudnak hatást elérni, úgy tévedésben vannak. Mert hisz egy város mozgófénykép­­színházainak van olyan publikuma is, mely nem az izgalmas drámák kedvéért ... jár mo­ziba ...” Említésre méltó, hogy nyomban felfigyelt a külföldi filmpiac is. Többek között Rio de Janeiro legelső filmkölcsönzője, aki egyéb­ként magyar ember volt, 28 kópia megvéte­lére tett komoly ajánlatot. Egerben egyéb­ként a tőkeerős Széchenyi utcai Uránia film­színház szerezte meg a Gárdonyi-filmek egri előadásának kizárólagos jogát. 1913 őszén „a magyar kinematográfiai szak­lapok”, a Mozi-Világ, a Mozgókép-Híradó, a Mozi-Színpad és a Színházi Élet, mint „s­z­e­n­­z­á­c­i­ó”-t emlegették Damó Oszkár Gárdo­nyi-filmjét. A filmkereskedők közötti konkurrenciaharc oda fajult, hogy egyesek kétségbe vonták azt, miszerint Gárdonyi Géza hozzájárulását adta volna Damó Oszkárnak művei megfilmesíté­sére. Végül is az Ali rózsáskertjét finanszí­rozó Hungária Első Magyar Filmkölcsönző Vállalat igazgatója a következő levéllel ke­reste meg az egri írót vár mögötti magányá­ban: „Nagyságos Gárdonyi Géza úrnak. Midőn mai soraimért szíves tőreimét ké­rem, egy kérdéssel bátorkodom Nagyságos Úrhoz fordulni. Én, mint a fenti cég tulajdonosa, Damó Oszkár úrral írásbeli szerződést kötöttem ar­ra vonatkozólag, hogy az Ön műveit filmesít­­jük, és ezeket kizárólag én fogom forgalomba hozni. Mivel azonban Ali rózsáskertjéből ki­folyólag már több ezer korona költségem volt, és további befektetést elkerülendő, tisztelet­tel kérem, szíveskedjék engem arról értesíte­ni, hogy Damó Oszkár úr a Nagyságos úr műveinek egyedüli jogos tulajdonosa. Ezen szívességéért előre is köszönetet mond­va maradok kiváló tisztelettel Ajánlva Klein Sándor.” Ezt a becses filmtörténeti Damó-dokumen­­tumot az egri Dobó István Vármúzeum bir­tokában lévő Gárdonyi-hagyatékban őrzik. Gárdonyi válaszát nem ismerjük, de az csakis kedvező lehetett, hiszen Damó még to­vábbi Gárdonyi-filmeket készített. A MAGYAR ZSÁNER FILM VÁLLALAT A Magyar Zsáner Film Vállalat, melynek igazgatója és főrendezője Damó Oszkár lett, aki a Gárdonyi Gézával kötött megállapodás alapján három Göre-filmet forgatott: Göre Gábor lepéndi bíró budapesti kalandozásainak két „eresztés”-ét 1913—14-ben és Göre Mari­sa lakodalmát 1915-ben. A filmeket országosan általában igen vál­tozó sikerrel vetítették. Sikerült a Gárdonyi-hagyatékban megtalálnom az Uránia mozgó­nak „az egri remeté”-hez intézett levelét, melyben meginvitálta őt Göre Marisa lako­dalmának 1915. december 8-i bemutató elő­adására, így fejeződik be a Gárdonyihoz in­tézett szíves hangú meghívás: „Ha nagybe­csű megjelenésével bennünket megtisztelni méltóztatik, úgy a Göre-film bemutatója dísz­előadássá válik.” Nevezetes érdekessége a Göre-filmeknek, hogy azokban Kátsa cigány tipikus alakját maga Damó Oszkár alakította. Az igazsághoz tartozik, hogy a Göre-filmeket, bár az egri publikum tömegesen megnézte, de meglehetősen kedvezőtlen, rossz kritikával fogadta. Érdekes körülmény, hogy Gárdonyi Géza 1914 májusában, Damó Oszkárral kötött meg­állapodás során a Göre Martsa lakodalma mellett a Veszedelmek című írásának a „fil­­mírozásá”-hoz is hozzájárulását adta, de meg­valósítására a háború miatt azonban már nem került sor. Mint a Magyar Zsáner Film Vállalat tulaj­donosa és főrendezője, 1915-ben a Göre-film mellett, feldolgozta Barlanglakók címen Tö­mörkény István egy sikeres novelláját is.­­ Úgy ezt, mint az egri Bródy Sándor darab­jából 1919-ben forgatott A dada című filmjét Nemeskürty István „jeles tett”-ként értékeli. 1919- ben Tömörkénynek még egy írását vitte filmre, A lelkiismeret címen. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALATT A Tanácsköztársaság uralomra jutása nyo­mán a Társadalmasított Mozgókép Üzemek Központi Üzemvezető Tanácsának titkára, majd pedig politikai megbízottjának a he­lyettese lett. A Vörös Hadsereg hadműveleteiről is rend­szeresen készített felvételeket a híradószám­ba menő Vörös Riport Film részére. Ez a hír­­adófilm frissen pergő képeivel hűen adott számot a legjelentékenyebb forradalmi és ha­dieseményekről. Kivált a magyar Vörös Had­sereg honvédő harcairól beszámoló „harctéri tudósítások” voltak országszerte népszerűek. A Vörös Riport Filmet Damó Oszkár szer­kesztette, és állt annak a kis forgatócsoport­nak az élén, mely a Vörös Hadsereg Főpa­rancsnokságának vasúti szerelvényéhez kap­csolt különkocsiban utazta be a hadszínteret. A proletárdiktatúra bukása után, mint a budapesti Astra filmgyártó cég főrendezője, 1920- ban két filmet is forgatott: a Fax vobis­­cum-ot, valamint Eötvös József A falu jegy­zője regényéből írt Viola, az alföldi haramia címűt. Semmiképpen sem közömbös annak az ismerete, hogy az Astra cég filmjeit bizo­nyos mértékű radikális társadalomszemlélet jellemezte. Damó eddig ismeretlen okból és körülmé­nyek között eltávozott Budapestről, s a mis­kolci Reggeli Hírlapnál folytatta újságírói pályáját. Rövidesen azonban, — nincs kizárva, hogy esetleg politikai okból (?) — elhagyta Ma­gyarországot és Csehszlovákiába emigrált, s ott is filmgyártó céget hívott életre. Egy akkor készült filmjéről van tudomásom, Az arany­farkas címűről. További feladatot jelentene Damó csehszlovákiai munkásságának felderí­tése. Damó Oszkár végül is hazatért Magyaror­szágra, s újból Miskolcon telepedett le. 1927. január 21-én a magyar filmgyártás egy ne­mes célokért küzdő, jeles úttörő egyéniségét elragadta a halál. Bizonyosnak vélem, hogy Damó Oszkár életútjának megismerése hozzá fog járulni e kiváló férfiúnak az eddiginél számottevőbb megbecsüléséhez. S SUGÁR ISTVÁN 35

Next