Napkelet, 1933. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)
1933-07-01 / 7. szám - Németh Antal: Világnézet és irodalom
NAPKELET VILÁGNÉZET ÉS IRODALOM Beszéd. Elmondotta: Németh Antal a «Napkelet» első irodalmi délutánján. világnézet És irodalom kapcsolatának kérdését nem elvont nézőpontból veti fel ez a kurta elmefuttatás, hanem mint az élő magyar literatúra mélyen mai életproblémáját kívánjuk vizsgálni, hogy mit jelent világnézetes irodalom, — mi a magyar irodalom célja és feladata ma, —lehetséges-e a szétszakított magyar irodalom egyesítése? A világnézet, az ember életérzésének, létezésről való gondolatainak, a cselekvésben beteljesülő akarat indítékainak eszmévé finomult végső képlete. Összetevői mögött rejlő erők elevenen lüktetnek az ember minden mozdulásában, cselekedetében, legyen az az önkifejeződésnek bármilyen alacsony vagy magasrendű formája. A legtöbb emberben sohasem kristályosul a világnézete világos, elvont formába, de ott van feloldva a legegyszerűbb ember lelkében is, ott szunnyad a tudat alatt és láthatatlanul kormányozza minden megnyilatkozását. Az ilyen világnézet tele van zavaros tisztázatlanságokkal, az ösztönök és a bármilyen fokú szellemi kultúra közt felmerülő nagy ellentmondásokkal. A hétköznapi átlagemberben esetről-esetre rögtönözve érvényesíti életformáló erejét a zavaros világkép. Érzéki, konkrét formában jelentkezik. Ezzel az embrionális alakkal szemben a filozófia képviseli a világnézetnek — a tudat által zárt és szigorú egységbe teljessé épített — abstrakt és életfölötti rendszerét. E két pólus között rendeződnek el: az irodalom és a művészetek, egyrészt mint valamiféle kristályosult világnézet kifejezői, másrészt — ezzel egyidejűleg — az érzéki formának hangsúlyozói. Az irodalom tehát: az emberi életérzésnek érzéki szavakba csordulása. Nem közvetlenül, elvont módon hirdet ilyen vagy olyan világnézetet, hanem burkoltan szólaltatja azt meg, azon keresztül, ahogyan az író az életet, a kaotikus életben sodródó embert látja és annak sorsát megrajzolja a regényben, megjeleníti cselekedeteiben a színpadon és amit s amennyit versével kimerít a lelkében kavargó érzéstengerből. Világnézet nélkül nincs irodalom és ha van, az nem érdemli meg ezt a nevet. És az az írói alkotás vagy oeuvre jut el az érték legmagasabb csúcsára, melyben a legtisztább egységű világnézet fejeződik ki az irodalmi műformák sajátos eszközeinek zárt kereteiben. Ha az íróban minden életprobléma tisztázódott és ez a világnézet vérré vált és idegszállá lett a testében, az életet ennek a «vérnek» benne áramló ritmusára éli és ezek az «idegszálak» szállítanak benyomásokat az agynak és az agy rajtuk keresztül indítja s irányítja az író minden szellemi gesztusát. Az irodalom tehát az író világnézete révén a mindenkori élet áramkörébe van kapcsolva. Ez a tény egy állandóan visszatérő nagy kérdést vet fel: milyen mértékben közeledjék az író az időszerű kérdésekhez, vagy mennyire távolodjék 32 Napkelet