Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1990. 2. szám

Bruno Schulz: A valóság mitizálása

Bruno Schulz A VALÓSÁG MITIZÁLÁSA A valóság lényege az értelem. Aminek nincs értelme, az számunkra nem valóságos. A valóság minden darabja azáltal létezik, ha egy e­­gyetemes Értelem részévé válik. A régi kozmogóniák ezt azzal a szentenciával fejezték ki, hogy "Kezdetben vala az Ige". Aminek nincs neve, az számunkra nem létezik. Valamit megnevezni annyit tesz, hogy azt egy egyetemes értelem részévé tesszük. Az elszigetelt szó, ez a mozaikdarabka késői képződmény, a technika következ­ménye. Az eredeti szó a világ értelme körül keringő tünemény volt, maga a nagy, egyetemes egész. Hétköznapi használatában a szó ma már egy hajdanvolt, osztatlan és mindenható mitológia csenevész tö­redéke csupán. Ezért törekszik arra, hogy újra kisarjadhasson, re­generálódjék és teljes értelemmé egészüljön ki. Egy szó úgy él, hogy pattanásig feszül, s ezer meg ezer kapcsolódás felé tör, mint a me­sebeli kígyó szétdarabolt teste, melynek részei egymást keresik a sötétben. A szónak ezt az ezerarcú de sértetlen egészét, fordulatokra, hangokra, köznyelvre szakították szét, és ebben az új, gyakorlati igényekhez igazított formájában, a közlés eszközeként jutott el hoz­zánk. A szó életét és fejlődését új vágányra, a gyakorlati élet irányába terelték, és új törvényeknek vetették alá. Ha azonban a gyakorlat va­lamilyen módon enyhíti parancsainak szigorát, s a szó fölszabadul e kényszer alól, és jogaiba visszahelyezve magára marad, akkor egy­fajta regresszió veszi kezdetét benne, ellenáram a szó régi kötelékei, az értelemmé való kiegészülés felé. A szónak ezt az anyasejthez való vonzódását, állandóan visszatérő vágyakozását, a szó őshaza iránti sóvárgását nevezzük költészetnek. A költészet: szavak közötti értelem-villámok, ősi mítoszok hirtelen újjászületése. Miközben mindennapi életünkben a szavakat használjuk, el­feledkezünk arról, hogy azok elveszett, de ősi, öröklétű történetek fragmentumai, így barbárok módjára istenszobrok cserepeiből épí­tünk házat magunknak. Legtisztább fogalmaink és kifejezéseink mind mítoszok és hagyományok távoli leszármazottai. Gondolata­inknak nincs egyetlen paránya sem, amely ne a mitológiából szár­maznék, s ne annak átváltozása, megcsonkítása és átlényegülése lenne. A szellem eredendő funkciója a mesélés, "történetek" létre­hozása. Az emberi tudás mozgatóereje az a meggyőződés, hogy ku­tatásai végén majd rátalál a világ végső értelmére. A tudomány vizs­gálódásait saját mesterséges tudás­halmain és állványzatain végzi, ezek építőelemeit azonban már felhasználták egyszer, hiszen az el­feledett és szétzúzott "történetekből" származnak. A költészet felis­meri az elveszett értelmet, régi helyükre állítja vissza a szavakat és ősi jelentésük alapján kapcsolja őket egymáshoz. A költő művében a szó ráébred valódi értelmére, spontán módon kivirágzik, kifejlődik, és belső törvényei szerint visszanyeri teljességét. Ezért minden költészet mitologizálás, törekvés a világ mítoszainak feltámasz­tására. A világ mitizálása még nem fejeződött be. E folyamat csak le­

Next