Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1990. 2. szám
Bruno Schulz: A valóság mitizálása
Bruno Schulz A VALÓSÁG MITIZÁLÁSA A valóság lényege az értelem. Aminek nincs értelme, az számunkra nem valóságos. A valóság minden darabja azáltal létezik, ha egy egyetemes Értelem részévé válik. A régi kozmogóniák ezt azzal a szentenciával fejezték ki, hogy "Kezdetben vala az Ige". Aminek nincs neve, az számunkra nem létezik. Valamit megnevezni annyit tesz, hogy azt egy egyetemes értelem részévé tesszük. Az elszigetelt szó, ez a mozaikdarabka késői képződmény, a technika következménye. Az eredeti szó a világ értelme körül keringő tünemény volt, maga a nagy, egyetemes egész. Hétköznapi használatában a szó ma már egy hajdanvolt, osztatlan és mindenható mitológia csenevész töredéke csupán. Ezért törekszik arra, hogy újra kisarjadhasson, regenerálódjék és teljes értelemmé egészüljön ki. Egy szó úgy él, hogy pattanásig feszül, s ezer meg ezer kapcsolódás felé tör, mint a mesebeli kígyó szétdarabolt teste, melynek részei egymást keresik a sötétben. A szónak ezt az ezerarcú de sértetlen egészét, fordulatokra, hangokra, köznyelvre szakították szét, és ebben az új, gyakorlati igényekhez igazított formájában, a közlés eszközeként jutott el hozzánk. A szó életét és fejlődését új vágányra, a gyakorlati élet irányába terelték, és új törvényeknek vetették alá. Ha azonban a gyakorlat valamilyen módon enyhíti parancsainak szigorát, s a szó fölszabadul e kényszer alól, és jogaiba visszahelyezve magára marad, akkor egyfajta regresszió veszi kezdetét benne, ellenáram a szó régi kötelékei, az értelemmé való kiegészülés felé. A szónak ezt az anyasejthez való vonzódását, állandóan visszatérő vágyakozását, a szó őshaza iránti sóvárgását nevezzük költészetnek. A költészet: szavak közötti értelem-villámok, ősi mítoszok hirtelen újjászületése. Miközben mindennapi életünkben a szavakat használjuk, elfeledkezünk arról, hogy azok elveszett, de ősi, öröklétű történetek fragmentumai, így barbárok módjára istenszobrok cserepeiből építünk házat magunknak. Legtisztább fogalmaink és kifejezéseink mind mítoszok és hagyományok távoli leszármazottai. Gondolatainknak nincs egyetlen paránya sem, amely ne a mitológiából származnék, s ne annak átváltozása, megcsonkítása és átlényegülése lenne. A szellem eredendő funkciója a mesélés, "történetek" létrehozása. Az emberi tudás mozgatóereje az a meggyőződés, hogy kutatásai végén majd rátalál a világ végső értelmére. A tudomány vizsgálódásait saját mesterséges tudáshalmain és állványzatain végzi, ezek építőelemeit azonban már felhasználták egyszer, hiszen az elfeledett és szétzúzott "történetekből" származnak. A költészet felismeri az elveszett értelmet, régi helyükre állítja vissza a szavakat és ősi jelentésük alapján kapcsolja őket egymáshoz. A költő művében a szó ráébred valódi értelmére, spontán módon kivirágzik, kifejlődik, és belső törvényei szerint visszanyeri teljességét. Ezért minden költészet mitologizálás, törekvés a világ mítoszainak feltámasztására. A világ mitizálása még nem fejeződött be. E folyamat csak le