Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1994. 4. szám
A borítón Bánfalvi András néhány ékszere, fél-ékszere és tárgya látható. (Fotó: Nappali ház) 1994 nyarán úgy döntöttem, hogy összeköltözöm az Emlékiratok könyvével. Vele ébredek és vele fekszem. Bár ez a regény nem könnyen adja rá meg magát nekem, idegen. Éppen azért. Értem és mégsem értem. Kihívást jelent. Meg kell fogalmaznom a saját pozíciómat. Az életemet kellene belevinnem, hiszen a másik is az életét vitte bele. Persze, józanul tudom, fikcióról van szó. Éppen azért. Nem olyan az életem. De olvasóként mindenhol ott vagyok, mindenbe belelátok. Ez egy igen tekervényes regény. Elemezni szeretném. Komótosan ide-oda járkálni a szövegben. Be akarom lakni az utcáit, az erdei tisztásait. Más célom ilyenkor nincs, azt sem tudom, ha a szobám ablakán kinéznék, téli vagy nyári udvarra látnék-e rá. A szövegben változékony az időjárás. Én meg kíváncsian, néha elkalandozva, néha izgatottan figyelek. Mit jelent regényt olvasni?