Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1996. 4. szám
Adok neked egy marék vizet. Vidd tovább óvatosan és töltsd át valaki tenyerébe. Vigye ő is tovább és csurgassa át egy negyedik ember markába. Menjen ő is vele, keressen valakit és adja tovább. Most meg ez menjen, és töltse át a hetedik ember tenyerébe. Mennyi víz lehet még a markában? Én még ihattam volna belőle, ő már csak megnedvesítheti az ínyét. De még mindig víz. És a harmincadik embernél is az lesz, bár már csak kis nyirkosság a tenyerén. Víz az még mindig. Hűvös és nedves. Tehát víz. A mester megsimogatja az arcát, kéri, hogy erre forduljon, így tartsa a fejét, távol lép, közelebb megy - lerajzolja a fejét. Megsímogatja a rajzot. Az még mindig az ő arca. A fényképész megsímogatja az arcát, elrendezi a haját - lefényképezi, előhívja. Megsímogatja a fényképet. Az még mindig az ő arca. És ha lefényképezi a rajzot, vagy ha a mester lerajzolja a fényképet, még mindig ugyanaz az arc marad. Eltűnik minden, csak grafit, papír meg fixáló marad, mégis az arc az ő arca. Már csak az orr íve, a fej formája van ott, dehát az ő arca az. A képen az ott ő maga.