Napút, 2005 (7. évfolyam, 1-9. szám)
2005-02-01 / 1. szám - Tréfát fűzünk
ypicr Csoóri Sándor Szóljon a csörgődob Elálmosodom a vers fölött, magam fölött, mintha vasárnap délután volna már hetek óta s az ég kifordult szeme fehérjét nézném csak egyfolytában. Készül esni a hó, megszólalni a telefonom, az imbolygó tetőantennáról lezuhanni az elgémberedett galamb, de a világűr fáradt képzeletében most ez a zuhanás is félbemarad. Bekapcsolom a rádiót, a múltat, az emlékek mennyezetlámpáit, hadd zúduljon felém egy zöld rét félrebillenő lepkékkel a Vértes alól s Havanna vörös felhői mögül egy hosszú füttyszó. Életet, zajt, sírást akarok egyszerre több időből, a tökéletlenség szörnyű lármáját vagy bármit, amitől a dobhártya megszégyenül; házasságtörő testeket s országokat, hogy’ amit újra megszeretek, csak a világgal múlhasson el. Nincs szakállam, hatalmam, öngyilkosjelölt se vagyok, a régi haláltánc-muzsikát mégis elhívom vendégségbe, szóljon a csörgődob, a csiklandós csontváz-zene, remegni, borzongani szeretnék mint a meghajszolt lovak. Vidám számunkban vidámabb esztendőket kívánunk a hetvenöt éves Csoóri Sándornak