Nefelejts, 1859. április - 1860. március (1. évfolyam, 1-52. szám)
1860-02-26 / 48. szám
HETI NAPTÁR. 1860. Martius-hó. Katholikus és protestáns naptár Görög-orosz naptár Zsidó-naptár Napkelte nyugta 6. p. 15. p. Holdváltozások 1 Csütörtök Albin p. Albin 18 Leo pápa 7 6 41 5 44 2 Péntek Simpl, vért. Simpl. 19 Archip.8 6 40 5 45 3 Szombat Kinga Kinga 20 Leo püsp. 23 Lab. 6 38 5 46 Holdtölte 4 Vasárnap G 2 Remin Ver. G Rém. Kázm. 21 C 1 Onadr. T 10 6 36 5 48 mart. 7-ként Hétfő Adorján Adorján 22 M. Eug. 11 6 34 5 50 estve 2 óra 0 p.6 Kedd Frigyes Fridrik 23 Vasashét vége 12 6 32 5 52 7 Szerda Tamás Tamás 34 Kántor 13 6 30 5 53 KÜLÖNFÉLÉK. Egy tapsonczfőnök. (Törvényszéki jelenet Párisban.) Egy karcsú, izmos termetű, tömött bajszú és szakállú férfiú lép a sorompók elé. Neve Bernard János, 45 éves, sok ideig szolgált az afrikai hadseregnél. Jelenleg egy Petite Matild nevű hölgy tettleges bántalmazásával van vádolva. Bernard Jánosnak nincs szüksége ügyvédre, ő maga védi magát. — Én Afrikában is önmagam védelmeztem magamat a beduinok ellen, midőn a legszélső őrállomáson voltam, azt hiszem itt is tehettem azt, szólt teljes elbizottsággal. Elnök: Bernard János, ön egy hölgy bántalmazása végett áll a törvényszék előtt, ön e hölgyet botjával megverte, mivel tudja ön ezen — férfihez épen nem illő — tettét igazolni? Mondjon ön igazat, mert a hazugság gyávaságot árul el, ezt azonban nem teszem fel önről, mert hiszen katona volt, mégpedig bátor katona, mint ezt bizonyítványai tanusítják. Bernard: Hogy bátor voltam-e ? Meghiszem azt. Őrmester voltam a 3-ik ezredben. Nemours herczeg nem egyszer mondta szemembe: „Bernard János, ön derék, bátor ficzkó!“ Changarnier tábornok egy ízben úgy nyilatkozott felőlem, hogy egy sereg Bernard Jánossal a világot meghódítaná. Elnök: Térjen ön a dologra. Bernard: Ott vagyok, elnök úr. Changarnier tábornok azt mondta.... vagy úgy, ön azt akarja hogy ne beszéljek tábornokomról, jól van tehát, térjünk a dologra. — Február 2-kán... átkozott hideg volt, egészen a laposban... én a Madelaine-i kávéházba mentem, hogy egy pohár absinthoz igyam, ez hideg időben nagyon kellemes ital, megmelegiti az ember gyomrát. Leülök s igy szólok: „Garcon ! hozzon ön egy pohár absintot.“ Elnök: Ne kerítsen oly nagy feneket a dolognak; ön tehát a kávéházba ment, s itt találkozott a kisasszonynyal, beszédbe eredt vele, megkérdd tőle, nem volna-e kedve színházba menni, s midőn a kisasszony erre igenlőleg felelt, egy földszinti zártszékjegyet adott neki. Bernard: Minden úgy volt, a mint ön mondja, elnök úr. A kisasszony elfogadta tőlem a jegyet, és megigéré miként vezényszavamra hallgatni fog. Én így szóltam hozzá: „Kisasszony ! ma új darabot játszanak. A szerző egy szellemdús férfiú s nekem jó barátom, ki kell őt hínunk, okvetlenül. Én a szélső zártszéken fogok ülni a harmadik sorban, balra, fehér nyakkendőt fogok viselni. Ha jelt adok segítsen Ön tapsolni, azonban ne hirtelenkedjék ön, egy idő előtti taps sokat árthat, ez épen olyan, mint egy egyes lövés a sorból, mely rendesen semmit sem használ, sőt az egész ezredet kompromittálja.“ A kisasszony megigérte, hogy mindent rendeletem szerint teend, meg is jelent a színházban, és elfoglalta székét. A függöny felgördül----az első jelenetnek vége, én fölemelkedem ülésemből, és jelt adok, ezt falakat rázkódtató taps követi a karzatokról páholyokból és földszintről. A „Kis Bartolo“ első felvonásában sok sikerült jelenet van, csapataim jól viselték magukat, borzasztó zajjal tapsoltak, a kisasszony azonban meg sem mozdult helyén, sőt némelyek azt mondják — pedig én jól szoktam értesülve lenni — hogy még ásitozott is. Elnök úr!ön okos ember, mondja meg nekem, szabad-e egy oly egyénnek ásitozni a színházban, aki arra van bérelve hogy tapsoljon? A második felvonás csupán vitéz csapatomnak elszánt küzdése által volt megmenthető. Bátorság ! kiáltám bajtársaimnak, s ezek nem is tágítottak, a földszinten már egyegy pisszegést is lehetett hallani, minden erőnket ki kelle tehát fejtenünk, hogy a csatatért becsülettel hagyhassuk el. És mit gondol ön elnök úr, mit ten a kisasszony ezen veszélyes helyzetben?... Egy a páholyban ülő szőke ifjúval a legkaczérabb szembeszédet űzi. A szőke urfi a második felvonás után lejön a földszintre, és hallatlan a kisasszony karját nyújtja neki, hogy elhagyja vele a szinházat. Ez szökés, gondolom magamban, ezt nem lehet büntetlenül hagynom. Oda siettem a kisasszonyhoz, megragadtam őt karjánál fogva s igy szóltam hozzá: „Kisasszony ! ön kissé szemtelen, ön kibérelte magát nekem, s most visszavonul, a csata elhatárzó pillanatában, önnek maradnia kell , egész az utolsó emberig.“ Mit gondolnak önök uraim mit felelt erre a kisasszony ? . . . Bolondnak nevezett! Én ezen kétségbeesett helyzetben, tekintélyem ily érzékeny megsértése után, nem maradhattam közönyös, botommal egy csapást intéztem feléje, melyet azonban krinolinabroncsaival felfogott. Elnök: Ön magaviselete megrovást érdemel, ezt be kell önnek látnia, üzlete olyan, mely becsületes emberhez nem igen illő. Bernárd: Bocsánat, elnök úr, magamviseletét korholhatja ön, de üzletemről ne szóljon oly sértőleg. A tapsoncz vezeti a közvéleményt a színházban, ő ugyanaz, ami a vezérczikkiró egy politikai lapnál. És vájjon jutott-e valakinek valaha eszébe a vezérczikkirást becstelen üzletnek nevezni ? Nem! nem ! mi becsülettel dolgozunk a művészet érdekében. Elnök: Bernard János, ön bevallotta, hogy Petite Matild kisasszonyt nyilvános helyen tettlegesen bántalmazta, a törvényszék azért 2 havi fogságra és 50 frank pénzbírságra ítéli önt. Akarja ön az ítéletet fölebbezni? Bernard: Igen, mindenesetre fölebbezem, önt pedig elnök úr bevádolom, hogy a tapsoncz állását lealacsonyította, megsértette és megbecstelenítette. Erre az elnök mosolyogva feloszlatá az ülést s a nagyközönség vidám kedélylyel hagyta el a teremet.