Nefelejts, 1863. április - 1864. március (5. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-25 / 30. szám

viszonzásul a, „Balaton partján naplementekor“ czímű költeményére. Balatonról zeng dalod, A szív, melyen bú­éje ül Újra elém varázsolod Érzi a tavaszt, kiderül A fényes képeket . . . És megfényesedik. Minden, minden eszembe jó : Árny, csillám, hab, kék levegő, Óh, nem is véljük, hogy a hab, Templom a bérez felett. Midőn halkan a partra csap, Minő fényesség! Föld s az ég, Mily messzire nyomul! A partot látszik verni, de És köztük a kék messzeség Szivünkön törik meg vize Sugárral van tele, Titkon, látatlanul. De a hova nem hat a nap, És mégis legvilágosabb, Szivem, mit a búérzetek Az keblem belseje. Sötétté, zorddá tettenek, Fényt áraszt ujonan . . . Látom a szép tájt! A hegyek Ott kezdődik uj korszaka ! Két ég színétől kéklenek, Benne a tónak sugara Lábuk a tóba ér . . . És ragyogása van ! A habok egymást kergetik, A napot hozza mindegyik, Dalolj! A szerelem, mely ott Hogy csupa láng a tér. E sugárárban gyuladott A merre nézek, mindenütt Tiszta és igazi ! A szót, dalt, mely onnan repül Öröm, mosolygás, béke, üdv A paradicsom kertibül Be a végtelenig! Gondolom hallani. SZÁSZ BÉLÁNAK, 30

Next