Nefelejts, 1865. január-december (7. évfolyam, 1-53. szám)
1865-05-28 / 22. szám
I. Hadd zengjen újra hát az ének Dicséretére szép szemének; Hadd fesse báját újra annak, Kit híven vissza sohsem adhat. Ne zengjen fájón, csak vidámon, Tükrözze vissza szívvilágom. Nagy csengve-pengve azt hirdesse: Hogy kibékültünk tegnap este! II. Hévvel fogadtuk hogy egymásnak Sziveink végleg megbocsátnak. A mi történt feledve lészen, Egymásé leendőnk egészen. Frigylevelünkön béke pontok A csókok voltak, s végül volt ott — Egy záradék is, mely nem tett mást: Hévvel szivünkre zártuk egymást. III. Lehetnek nálad talán szebbek, De sohsem láttam kedvesebbet. Érdekesb arczczal bírhat néhány, De nem üdébbel tiednél, lány ! Ilyen tüzes szem, ily mosolygás, Milyen ajkaddal játszik folyvást, Ilyen nincsen több a világon, — Micsoda hát ha úgy imádom ?! Kojazi Lajos. — Történeti elbeszélés. — (Folytatása és vége.) A zenélő s éneklő csapat után az ősz Ete vezér lovagolt, körülbelül ötven, az élet delét már túlhaladt bajnok kíséretében. Nyomukat ismét 15—20 éves daliák követték , kik azonban nem magyarok voltak, hanem a rabbá lett bihari vezér legelőbbkelő vitézeinek gyermekei. Az ő lövegeik mellett is zöld gályák voltak láthatók. Utánuk szintén dallosok s zenészek jöttek, de ezek nem használták műszereiket, s amazok ajkairól nem zengettének a perczben, midőn velük találkozunk. Ezen csapat mögött apró lovakon ülő, rózsaszínű bő köntösbe öltözött tizenkét—tizenöt éves leánykák voltak láthatók; virágkoszorukkal fekete hajfürtök által körüllengett fejeiken, s virágcsokrokkal ékesített zöld gallyal kezeikben. Mindezen szép gyermekek a bolgár faj ivadékai voltak; utánuuk a magyar leánykákból alakult lovascsapat jött, közbe fogva egy ritka szépségű tiz éves leánykát, ki fehér koszorúval fürtdús fején, a nap drágakő ékes jelvényével homlokán, s ezreket érő bolgár női öltözetben gyöngéd termetén, lovagolt egy szép kis fehér lovon, melyet ajándékul külde neki jegyese Zsolt, az atyja fölött diadalmaskodott Árpád tizennégy éves fia. A fejedelemfi jegyesét —a Hamzárt — környező magyar leánykák csapatát Maróth s neje követték szintén lóháton, s a legfényesebb díszöltözetben, s rangjuk minden jelvényeivel, utánuuk szintén egy előkelő ősz bolgár lovagolt, több vele egykorú vitéz által kisérve. A menetet társzekerek zárták be, melyeken nagy nyílt ládák voltak, színig telve arany s ezüst pénzzel, női arany ékszerekkel, ivós evő edényekkel és drága szövetekből készült köntösökkel, a gyermekara jegyes kiházasitási marháival.*)lm a lelki szemeink előtt fölmerülő jelenet mily egészen más, mint a minőt tisztelt olvasónőink vártak; mert a meggyőzött, a megalázott vezért, kit a kétségbeesés rémképei rettegtettek, midőn utoljára találkoztunk vele, s ki a magyar fejedelem hóhérjának boszuló bárd *) Még a középkorban is, minden férjhezmenő leánynyal adott ingó tárgyak, drágaságok stb. marhák név alatt fordulnak elő az okmányokban s krónikákban.22