Nefelejts, 1865. január-december (7. évfolyam, 1-53. szám)
1865-11-19 / 47. szám
Iff pajk ©, ManyMmals. Ha azt kivánod édes lánykám, Hogy rólad zengjen énekem, Ingerlő, pajkos kedvteléssel Ne szerezz gyötrő kínt nekem. Ha lelkem súlyos rabbilincsként Lenyűgözi a fájdalom, Szivem nyög, sóhajt, hánykolódik , De dal nem fakad ajkamon. S bár volna hangja bánatomnak ! Nem könyörög a büszke rab, Minél erősbben nyomja láncra, Annál elzártabb, daczosabb. Ne gyötörj lánykám! kis kezeddel Simítsd meg inkább arczomat, S elhangolt lantom néma húrja Meglátod, — újra hangot ad. A börtönéből kitört lélek Ujjongva röpül ég fele, A menny dörgése hymnussá lesz, A jég illattal lesz tele. Tengeren, földön, hegyen völgyön Átharsog lelkem víg dala, S te gyenge lányka, — föld szülötte — Angyallá leszesz általa. Ha azt kívánod édes lánykám, Hogy rólad zengjek éneket: Vigy karjaidon fel az égbe, Ott hymnust zengek én neked. Torkos László. IEIásmitás iiliPilim mélkil, ia©]F©3®2aéiplL Irta: Lauka Gusztáv. (Vége.) — Flóra, gondolsz-e néha a költői estékre, melyeket kisded szigetem berkeiben töltöttünk ? Flóra összerezzent. Gerő nem igen szokott a szigetről emlékezni, s hogy ma megemlékezett, azt vagy kiszámításból, vagy czélzásból tehette. Az ifjú nő csak azért fedezett föl férjének oly sokat, hogy a legfontosabbat elhallgathassa, s legcsekélyebb gyanút is távol tartson. — Hátha csak a szerelem egy kedves viszfénye, — gondolá magában, s érzékeny hangon válaszolt: —■ Azok voltak életemnek legkedvesebb estéi; én azokat sohasem fogom feledni. — Sohase gondoltál arra, hogy kedvesebb estéket is tölts e kertekben? Flóra egy perczig sem kétkedett tovább, észrevette, hogy férje mindent tud, vagy legalább sokat gyanít, hirtelen megragadva Gere kezét, mosolyogva jegyző meg: —• Csak a körülmények véletlen találkozása következtében fedezek föl egy titkot, mit csak akkor akartam fölfedezni, midőn a találkozás napja s ideje már elhatároztatott. Biztosítalak, hogy mindenről értesítettelek volna. — Édes Flórám, én nem értelek! — Én Lörincznek találkozást ígértem a szigetben! — Mikorra? — Akkorra, midőn te pár napra elutazol. — Ígéretedet bizonyosan be is váltottad volna?! — Soha, Gerő! soha! — Ha szeretsz, ha akarod, hogy hűségedben ne kétkedjem, egyetlen szóval se szabad tudatnod Lőrinczczel, hogy titkotokba beavattál, sőt ezennel írni fogsz neki, hogy én holnap reggel elutazom, hogy csak holnapután estére érkezem haza, s hogy a találkozás biztosan csakis holnap éjszaka történhetik. Bizalmasan és melegen írsz neki, mintha mi sem történt volna, a levelet nekem megmutatod, s én fogom elküldeni. Meg akarom büntetni ez álbarátot, ki boldogságom- s nyugalmamra alkudott.47 4