Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)
1866-11-25 / 47. szám
íjfim&p ¥©lí . . . Ünnep volt a természetben, Napsugáros, fényes ünnep, Szellőszárnyon jött a vigság, A boldogság minden imnet. Napszemével még az ég is ide nézett le a földre, Még az omló béreztető is Virágokkal volt befödve. Virág úszott a habokban, 8 fényben úsztak a virágok, Mámoromban elfeledtem Azt is, hogy a földön járok. Fű, fa, ág, lomb enyelegve kinálgatta könnyű karját, Kínálták, hogy égő arczom, Égő lelkem eltakarják. Mert valóba’ lelkem, arczom Oly szokatlan tűzben égett, S fűtől, fától kéregettem Árnyas, enyhe menedéket. S fűbe’, fába’ szerelem volt, Szerelemrül szólt az ének, Melyet fészkin a madárka, Csók közt monda kedvesének. Szerelem volt a habokban, Melyek lágyan rengve ringtak; Szerelem volt kutforrása Vágyaimnak, álmaimnak. Szerelem volt ajkaimon, Szerelem volt sóhajomban; Könvem szerelemtől hullott, Szivem szerelemtől dobbant. Szerelem volt lenn a földön, S fönn a tiszta levegőben . . . Én Istenem! mi is lenne Szerelem nélkül belőlem?! Udvardy Géza. — Beszély. — Irta: Csepeli Sándor. (Vége.) Pista és Vincze, mintha nem is volnának a világon egy hang se emlité nevük. De az idő meg volt nyerve. S egyikért Flóra szüntelen ott volt Bella mellett, Rikkancscsal szemben. A másikért Darvady őrködött Ilonka fölött, hogy Hodocskay ne legyen a hold , a mi elfödje a napot, így e két barát minél közelebb hivé a szólt, annál kevésbé juthatott szóhoz. Flóra szebb lett naponkint. S e tiszta kék szemek tüzében annyi szemrehányás égett, hogy Rikkancs nem tudta tovább kitartani. Ily szép volt, midőn angyalának nevező, de most úgy tekinti, mint öldöklő angyalát, ki csak egy szót szól Bellának, s mint villám, egyszerre meg fogja semmisíteni. Boldog volt, mégis irtóztatón szenvedett, mint akinek teljesül minden vágya, de egy kard függ feje fölött, s nem tudja, a selyemszál mikor szakad el. Nagy kín, s annál inkább fájt, mert megérdemelte. Érezé, hogy most Flóra hatalmában van élete, s ha meg nem bocsát, ha nem biztosítja, hogy legalább a jegyváltásig Bella előtt hallgatni fog — jobb, még jókor visszalépni. Szép nyári délután volt. Rikkancs Bükkösdy úrral beszélgetett, midőn meglátta Flórát a kertben egymagán. Ez a legjobb alkalom, hogy vele tanú nélkül szólhasson. Flóra a kis nyaraló felé tartott, hol már Ilona Bella várták. Rikkancs utánasietett, s az ajtó előtt elérve, igy szókta meg: — Csak egy szót, szép Flóra, meg tud-e bocsátani? Flóra visszafordulván, megvetőn mondá: — Veheti észre, nem tudom, hogy ön létezik.