Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)

1866-11-25 / 47. szám

íjfim&p ¥©lí . . . Ünnep volt a természetben, Napsugáros, fényes ünnep, Szellőszárnyon jött a vigság, A boldogság minden i­mnet. Nap­szemével még az ég is ide nézett le a földre, Még az omló béreztető is Virágokkal volt befödve. Virág úszott a habokban, 8 fényben úsztak a virágok, Mámoromban elfeledtem Azt is, hogy a földön járok. Fű, fa, ág, lomb enyelegve kinálgatta könnyű karját, Kínálták, hogy égő arczom, Égő lelkem eltakarják. Mert valóba’ lelkem, arczom Oly szokatlan tűzben égett, S fűtől, fától kéregettem Árnyas, enyhe menedéket. S fűbe’, fába’ szerelem volt, Szerelemrül szólt az ének, Melyet fészkin a madárka, Csók közt monda kedvesének. Szerelem volt a habokban, Melyek lágyan rengve ringtak; Szerelem volt kutforrása Vágyaimnak, álmaimnak. Szerelem volt ajkaimon, Szerelem volt sóhajomban; Könvem szerelemtől hullott, Szivem szerelemtől dobbant. Szerelem volt lenn a földön, S fönn a tiszta levegőben . . . Én Istenem! mi is lenne Szerelem nélkül belőlem?! Udvardy Géza. — Beszély. — Irta: Csepeli Sándor. (Vége.) Pista és Vincze, mintha nem is volnának a világon egy hang se emlité nevük. De az idő meg volt nyerve. S egyikért Flóra szüntelen ott volt Bella mellett, Rikkancs­­csal szemben. A másikért Darvady őrködött Ilonka fölött, hogy Hodocskay ne legyen a hold , a mi elfödje a napot, így e két barát minél közelebb hivé a szólt, annál kevésbé juthatott szóhoz. Flóra szebb lett naponkint. S e tiszta kék szemek tü­­zében annyi szemrehányás égett, hogy Rikkancs nem tudta tovább kitartani. Ily szép volt, midőn angyalának nevező, de most úgy tekinti, mint öldöklő angyalát, ki csak egy szót szól Bellának, s mint villám, egyszerre meg fogja sem­misíteni. Boldog volt, mégis irtóztatón szenvedett, mint a­kinek teljesül minden vágya, de egy kard függ feje fölött, s nem tudja, a selyemszál mikor szakad el. Nagy kín, s annál inkább fájt, mert megérdemelte. Érezé, hogy most Flóra hatalmában van élete, s ha meg nem bocsát, ha nem biztosítja, hogy legalább a jegyváltásig Bella előtt hallgatni fog — jobb, még jókor visszalépni. Szép nyári délután volt. Rikkancs Bükkösdy úrral beszélgetett, midőn meglátta Flórát a kertben egymagán. Ez a legjobb alkalom, hogy vele tanú nélkül szólhasson. Flóra a kis nyaraló felé tartott, hol már Ilon­a Bella várták. Rikkancs utánasietett, s az ajtó előtt elérve, igy szó­­k­ta meg: — Csak egy szót, szép Flóra, meg tud-e bocsátani? Flóra visszafordulván, megvetőn mondá: — Veheti észre, nem tudom, hogy ön létezik.

Next