Nefelejts, 1869. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)
1869-05-23 / 21. szám
242 NEFELEJTS. volt, minden nap újabb meg újabb kalandok szövésén törték fejüket. A féltékenység szörnye, ismeretlen állat volt előttük, sőt oly gyöngéd figyelemmel voltak egymás iránt, hogy ha közülök valamelyik egyik-másik szépnél látszólagos előnyt vívott ki a másik kettő fölött, ezek, nemhogy nehezítették volna küzdelmeit, sőt azt minden áron elősegíteni törekedtek. Ritkán is lehete őket egymás nélkül látni nyilvános helyeken, mulatságokon, s az ifjúság bennök őszpontosítá a barátság szentháromságának eszméjét. És nem is ok nélkül, mint később tapasztalni fogjuk. Megengednek tisztelt olvasóink, hogy őket nem saját, hanem költött neveiken mutatjuk be; kik őket ismerik, úgyis azonnal kitalálják, kik rejlenek ez álnevek alatt. Különben is, a történet lényegére nézve mindegy bármi nevet viseltek legyen hőseink, kik közül még életben vannak. Mindhárman régi jó magyar nemes család ivadékai voltak. Születésükkel kellő arányban állott műveltségük és jellemük. Botrányos csínyekben soha részt nem vettek; feéleményük szerelmi kalandok Szövésében rejlett, mihez, ha leszámítjuk is külkellemeikben rejlő előnyüket — nagyon értettek. A három ifjú közül legkiválóbb volt Nérey Károly. Termete a legszabályosabb. Nemes, finom arczélét koromsötét bajusz és szakál diszné; nagy kék szemei s finom metszetű fasorra arczának bizonyos parancsoló, hóditó kifejezést adtak s ha mosolygott, vakító fehér fogai a sötét bajusz alatt oly igézőleg tűntek elé. A hölgyeknek eszménye volt ő, s bár minden nő iránt egyaránt udvarias volt, senki sem dicsekedhetett, hogy szivét lebilincselte. Tarpay Endre szintén érdekes alak volt, kit egy tekintetre nem lehetett úgy odahagyni, hogy még egyszer szemébe ne nézzen az ember. Nem volt ugyan oly kihívó szépség, mint Nérey, de alakja nem kevésbé szabályos; termetre előbbinél nagyobb s egész lényén a férfias erő kinyomata látszott. Torzonborz bajuszával, daliás arczával Márs hadistent jutatta eszünkbe. A harmadik ifjú Esztári Béla volt. Magas, karcsú ifjú világos gesztenyeszín hajjal, szépen domboruló értelmes homlokkal s világos-barna ragyogó szemekkel ékeskedő ifjú volt ez-Mindhárman pedig vidám kedélyre, könnyűvérre, elmésségre, és társalgási finomságra nézve annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha csak édes testvérek lettek volna. És ép ebben rejlett azon delejes vonzalom, mely őket oly elválhatlan, önzést nem ismerő barátokká tette. Voltak, kik e hiedelemben annyira mentek, hogy Castor és Pollux baráti érzületét csak egyszerű mindennapi czimboraságnak lárták, e szent szövetséghez viszonyítva azt. Mintegy negyedóra múlt el, mialatt még mindig a Zrínyi előtt állván, nem tudták elhatározni, a város melyik részébe vegyék útjukat. Már épen indulóban voltak ifjaink a hatvani utcza felé, midőn előttük gyönyörű arczu fiatal leányka haladt el. Szeme elé mesterileg faragott finom elefántcsont legyezőt tartott, de ez nem volt elegendő arra, hogy ifjaink fürkésző tekintete oly szemsugarakkal ne találkozzék, mely őket legott egyszerre átvillanyozta. Némán, mintegy megkövülten tekintenek e bájos jelenség után, kinek ízlésteljes piperéje egyelőre is előkelő hölgyet gyanittatott. — Soha életemben nem láttam szebb hölgyet még álmaim világában sem! — szólalt meg Esztári, még mindig a zerge könnyedséggel tovahaladó lány után bámulva. — Valóban szép a teremtésnek valódi remeke! — szólt Tarpay. Nérey még egy szót sem szólt, sőt úgy tetszett, mintha nem is hallotta volna barátainak megjegyzéseit. Végre midőn a hölgy már a Grassalkovics-palota közelében járt, Nérey hirtelen barátaihoz fordult s hevesen kérdé: — Melyikőtök ismeri e hölgyet? — Most láttuk őt először életünkben! — volt az ifjak válasza. — Pedig nekem e hölgygyel beszélnem kell okvetlenül. Ily nőt életemben még nem láttam soha, bírnom kell őt, ha ég-föld összerendül is! Várjatok itt kissé reám! —Ezzel gyorsan tova indult azon irány felé, merre a szép tündért menni látta. — Hohó! Édes Károlyom! — szólt Tarpay, nem addig van az. Neked még semmi előjogod nincs e hölgyre nézve. Egyszerre láttuk mindhárman, egyszerre lelkesedtünk föl látására, az ismerkedésből mi is osztályrészt követelünk! Eközben gyors léptekkel haladtak Nérey mellett. — De barátaim, engedjétek meg, de itt osztályrészről szó sem lehet. Én e hölgyet ép úgy mint ti, most láttam ugyan először, de egy pillanat elég volt arra, hogy beleszeressek s kezemet, szivemet ajánljam neki föl. Én ez angyalt nőül akarom venni . . . — Mintha csak szándékomat lested volna el, vagy szivem rejtekéből olvasnád ki érzelmeimet! — szólt Endre mosolylyal. Én is e hölgy szerelme által vélem földi mennyemnek föltárulását. — Ne töltsük az időt versenygéssel! — szólt közbe Esztári. — Miután ugyanegy hajóban evezem veletek s engem is megragad, miként titeket a szerelem bubája, rövid tervem ez; siessünk utána, mutassuk be magunkat előtte; adjuk elő komoly szándékunkat, hogy őt mindhárman nőül óhajtjuk venni s bízzuk a választást tetszésére. Kit e hölgy választaná csak az lehet férje. Ellenben ha hármunk közül egyikünk sem hódíthatja meg szivét, szépen visszavonulunk s megkíséreljük, egymást, szerelmi bánatunkban vigasztalni. Nos, az idő rövid, — mindjárt közelében leszünk szivünk bálványának, — beleegyeztek? . . . — Helyesen! Döntsön e szép hölgy sorsunk fölött. A leánykától már alig lehettek harmincz lépésnyire, midőn ez, az uri-utczán át a váczi-utczába tért be. Ifjaink mindenütt nyomban követték. Mielőtt e bájos hölgy a váczi-utcza egyik palotájának kapuján befordult volna hátra tekintett, s midőn az ifjakat közelében megpillantó, a mint ezek sugárzó arczczal feléje közeledtek, a gyönyörű arczon a legszebb biborszin ömlött el. Pillanatig tétovázott, mert lépteik irányáról ítélve azt hitte, hogy ők is ugyanezen épületbe mennek s helyesebbnek gondolá, ha maga előtt látja őket elvonulni. De az ifjak félkört képezve megálltak s a hölgyet tiszteletteljesen üdvözölve, Nérey kedves, csengő hangján azonnal a következő szavakat intézé a szép ismeretlenhez: — Bocsánat, ezer bocsánat kisasszony, hogy pár pillanatra föltartóztatni bátorkodtunk. Mielőtt e szokatlan föllépésünket igazolnék, szükséges, hogy először is bemutassuk magunkat. Én Nérey Károly vagyok, e barátom itt Esztári Béla semez Tarpay Endre, mindannyian jó család ivadékai. E szó- XI. ÉVFOLYAM