Nefelejts, 1871. január-december (13. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-26 / 9. szám

XIII. évfolyam, 9. szám. Nyílt ablakomon bólint a virág, A szép kikelet besüt fényesen, S a virágról az apró szellemek Elkezdenek leszállni csendesen. A lombon, indán kúsznak lefelé, Utánuk egy-egy kis levél szakad, Belépve a szobába én felém Veszik komoly lépéssel utjukat. Isten hozott, kedves kis szellemek! Jó régi ismerősim énnekem — Virág-szellemkók! hisz tinálatok Szólott egykoron vidám énekem Ámde még akkor ti is zsongtatok És bongtatok, miként a kikelet Vállamra szállva, s ajkaimra nem Hagytatok szólanom sem engemet. És most miért e komoly arcz, miért ? Mind, mind megannyi kis tudós van itt, És mind megannyi kis tanár, ki mind Az élet gyarlóságáról tanít. Nagy könyv hiányzik csak és pápaszem, így tekintélyes lesz a kis sereg. De hogyha tán mosoly lesz ajkamon, kérlek, ezért meg ne ítéljetek! így szóltam lehajolva, csendesen A kicsinyekhez gyöngéden közel És tenyeremre véve egyiket, Hogy jobban lássam, igy emeltem fel. A kis szellemke meghajta magát, Amint ez már nagy világban szokás, És komolyan nézett reám, ugyan Én vagyok-e valóban, avagy más! Azután elmosolygva igy beszólt: „Mégis te vagy! Oh! miként örülünk, Hogy a szellő, amely rólad beszélt, Csak tréfát űzött, játszott mivelünk. Ő azt mondá: te nem vagy többé az, Ki egykor minket forrón szeretél, Hogy bús és boldogtalan vagy, aki Azóta sokat, sokat, szenvedői. De most látom, hogy még örülni tudsz, És miként egykor, bennünket szeretsz, Azért én azt hiszem, bár szenvedői, Egészen boldogtalan nem lehetsz. Azért e komoly álarc­czal el, el, Legyünk vidámak, miként ezelőtt. Hogy meg ne sértsük szivedet, azért jelentünk így meg bánatod előtt. De már most fel, és szárnyra kelve fel, Miként a lepkék tarkán, fényesen, Lengjük, mint egykor vidáman körül Jó barátnénkat, szépen, csendesen. És kezdődött a tarka vegyület, Az illatpára és virágfüzér, Egy-egy szellembe szállott mindenütt, Versengve nyúlva a virágokért. És kint és bent a szép tavasz virult, A madár csattogott, a nap sütött, Szép tarka sorban lejtett, szállt, repült A sok virágszellem fejem fölött. Oly boldog voltam, miként egykoron, A boldog álom, emlék visszatért, Gyermekkorom, a dús remények mind, Az ábránd, mely oly szép jövőt ígért.9 Február 26. 1871.

Next