Nefelejts, 1871. január-december (13. évfolyam, 1-53. szám)
1871-03-26 / 13. szám
XIII. ÉVFOLYAM NEFELEJTS leans herczeg, kinek e forradalom trónt adott, ide sietett. Lovon jött segédével Kaincyig, s az aubervilliersi síkon át haladva, egy pár megszólitá, mondva : — Nemde önök „le petit bonhomme“-t keresik? Fogadni merek, hogy II. Napoleon, s a háromszinü kokárda mellett vannak. — Igen, e kokárda tetszik nekem, — válaszold a jövendő polgár király, de nagy bölcsen hallgatott a le petit bonhomme felől. Két év múlva, midőn Lajos Fülöp az 1832. évi lázongás elnyomása után Párisba Saint-Cloudba visszatért, egész megelégedéssel mondá: — A forradalom és az ellenforradalom legyőzetett. 1848. február 24-én megczáfolá e mondatot. Magától érthető, hogy Lajos Fülöp ismert építkezési szenvedélyét Saint- Cloudon is gyakorial. Többi közt uralkodása utóbbi éveiben egy ízléstelen tornáczczal egybekötteté az éttermet a tálaló helyiséggel. Ez építés nevetséges jelenetet idézett elő közte és Fontaine építész közt. A polgár király gyűlölte az ellenmondást, építésze hasonlóan, s így, a természetek e hasonlatánál igen megfogható, hogy gyakran vitáztak együtt. Mindkettő koros volt és makacs, s nem könnyen mulaszták el az alkalmat a súrlódásra, bár e mellett mindig barátok maradtak. A király minden indítványára ez egyet felelte Fontaine : — Ez lehetetlen! — Ej, semmi sem lehetetlen, — válaszolt rendesen Lajos Fülöp. — Talán a politikában meglehet, — viszonzá az építész, — de az építészetben ez egészen más. Igen, igen fönség, ön nagy király, de... — De szánandó építész, akarja ön mondani, nemde? Ne tartóztassa magát, mondjon mit akar, de valósítsa terveimet. — Nem, fönség, kívánjon tőlem bármi mást, csak ezt ne, különben kénytelen leszek engedetlenkedni. A király végre megsokalta a sok vitát és ellenvetést, s egyszerűen megparancsold terve kivitelét. — Fönség! — szólt kétségbeesve az építész. — Az építészet valódi szörnyét kívánja tőlem. Parancsára egy alkalommal már én és Percier vandalismust követtünk el a Tuilleriakertben. Még ma érzem az önvád súlyát, s esküszöm, ilyesmit többé nem teendek. — Ej, ön túloz, — szólt a király. — A szúnyogból egész elefántot csinál. Lesz ön oly szíves, Saint-Cloudban a kívánt tornáczot elkészítni, miként elkészíté a kellemes Tuleria-kert árkát ? Fontaine két kezét ég felé emelte, mintha valami borzasztó káromlást hallott volna. — Soha, fönség, inkább benyújtom lemondásomat. Gondolja meg fönség, e tornácz szégyent hozna fejemre. — Jól van, — szólt a király oly elégült arczcal, mint ki egy mentő eszmére bukkant. — Építse ön e tornáczot, s mi közhírré teendjük, hogy azt én tevém. — Legyen, fönség, — válaszolt a mélyen sértett művész, — de fenséged cserében üzenjen hadat Angliának, s hogy hírneve csorbát ne szenvedjen, tegyük közhírré, hogy ezt én tevém. Lajos Fülöp mosolygott, de nem engedő magát lefegyverezni. Ragaszkodott a tornácz építéséhez s valóban létesült is, és III. Napóleon idejében is megmaradt. Nem tudjuk azonban, hogy az építész visszautasíta-e ezen munkálatáért is a díjazást, miként azt határozottan téve a Tulleria-kert munkálatáért. A második császárság idejében Saint-Cloud többféle szépítésekben részesült. Bár III. Napóleon évenként időzött Compiegneben, Fontainebleauban, Plombiéresben és Biarritzban, de kedvencz helye Saint-Cloud valt, s uralkodásának sok fontos eseménye itt keletkezett. Midőn a köztársaság elnöke az amboisei erődben jogtalanul fogva tartott Abdelkadernek szabadságát visszaadta, a divatos Jugurta Saint-Cloudba sietett, hogy szabadítójának köszönetét nyilvánítsa. 1852-ben október 30-án lett fogadva az elnök által. Mindenkit meglepett nemes magatartása és illegmes modora. Midőn az elnök a kastélyban körül vezette vendégét, ez úgy nyilatkozott, hogy bár tagjai vének, de szelleme megifjult a sziveslátás által. Ugyanazon Apollo-teremben, hol negyvennyolcz év előtt az első konzul császárrá kiáltatott, fogadá a második köztársaság elnöke 1852-ben, november 7-én a senatust, mely az elsőhöz hasonló körülmények közt kinált meg a császári koronával, mely határozatot november 21- és 22-én a népszavazás megerősítette. Saint-Cloudban vette a társürgönyt III. Napoleon 1855- ben a Malakoff bevételéről. Két hó múlva akkori szövetségese Victor Emanuel látogató meg a saint-cloudi kastélyt és valószínű, hogy a későbbi olasz hadjárat titkos alapszálai ott szövettek. Az Apollo-terem melletti kápolnában lett 1856-ban ■ Eugenie császárnőnek a pápa követe által az arany rózsa átnyújtva. Saint-Cloudban kelt 1857. augusztus 12-én azon okmány, melylyel a St.-Helena-rend alapittatott. Az 1859-iki olasz hadjárat ideje alatt a császárné fiával szakadatlan itt lakott, s a béke aláírása után itt fogadta a Mars-teremben III. Napoleon julius 18-án az államtanács, senatus és törvényhozótestület üdvkivonatait. Az 1867-ik évi világtárlat alkalmával a porosz király és koronaherczeg voltak a császár vendégei, kik e kastélyban is időztek. Most e tündéri kastély, mely a Napóleonok hatalmának bölcsője volt, miként a császár munkaszobájában talált okmányokból kitűnik, sírja is, mert a szerencsétlen kimenetű háború S kezdeményezése itt származott. Közli: H. B. Szilárda. S S ’ ---------------s , . i a mmmmmus A — Nagyvilági életkép. — S Irta: Sollogub gróf. (Vége.) S VII. S . Tűnődések. A herczegnő reggeli harangozáskor tért haza. Az álmos Dunyjása hamar levetkőzteté őt. Kiküldvén szobaleányát, szófájába ült a kandalló elé,amelyben még szikrázott az égő parázs. Szórakozottan vett elő egy könyvet, hogy olvasni fog, de szemei csak a sorok közt tévedeztek a franczia regényben, fejében az álarczos bál forgott, fülében Csudin hangja zúgott. A fájdalom elfogta szivét. Már nem boszankodott, hanem valami .• kimondhatlan keserűség szállta meg... Végre ujjai közül 13* •147