Nefelejts, 1875. január-február (17. évfolyam, 1-9. szám) - Divat-Nefelejts, 1875. március-december (1. évfolyam, 1-43. szám)
1875-11-21 / 38. szám
47. sz. NEKELEJTS XVII. évfolyam Megyeren minden vasárnap. A DIVAT DIVAT-NEFELEJTS. I. évfolyam. 38. szám. Budapest, 1875. nov. 21. Egyesült szépirodalmi és divatközlöny. A megváltóról. Későn jövel, vagy tán korán: elévült, Vagy még nem ért meg a te szent igéd ; Im burján kél a legtisztább vetésbül, S hol nincs igazság, ott váljon mi véd ? Igaz, hogy minden elmúl itt s sebünkre Mint orvost várjuk a halált s időt. . . . Csak egy nem hal meg s e seb ég örökkön, Mit hű s szeretett emberkéz ütött_ Későn jövél, vagy tán korán. Szivednek Nagy álma most is — szép álom csupán: Te szerethetsz, de téged nem szeretnek, S az „öt kenyériből soknak nem jut ám ! De aki ,tűr“, azt bár akármi sújtsa, Feledni tud s mosolyg minden fölött . . . Csak egy emlék van, egy seb ég örökkön, Mit ha s szeretett emberkéz ütött ! Későn jövél, vagy tán korán. Hiába Volt a kereszt s a töviskorona ! Ma is dölyf jár a szelidség nyomába, S csak gyarapult a Júdások sora. Ám aki, mint te, sérelmet malaszttal Viszont, megél e sérelmek között . . . Csak egy sérelem, egy seb ég örökkön, Mit hü s szeretett emberkéz ütött! Későn jövél, vagy tán korán . . . s lehet, hogy Bármikor jőnél s jöttél volna te: A szeretlenség magva itt ki nem fogy, Sőt ott kel ki keresztfád tövibe'. De legalább azok, akik szerettek, Ne keltek volna föl, mint pártütők ! . . . Mert egy seb van csak, amely ég örökkön, Mit hű s szeretett emberkéz ütött ! Későn jövél, vagy tán korán ... Ne feddj meg, Ha szent igédben percig kétkedem ! Hisz bennem is van isten-rész, amelynek Dicsőért mindent elszenvedtem én. Ám van bennem, mi följajdul, mi kér és Bevádol embert, istent és szülőt ! S te tudod, mint fáj a seb, mit szivünkbe Hű és szeretett emberkéz ütött ! Későn jövél, vagy tán korán! — „Legyen meg Akarata“, kiért te meghálál! Meghalok én is, és szeretetemnek Sugára szintén meghal, sírba száll. De nem hal meg a fájdalom, mit értted Szenvedtem! mert ha én meg is szűnök: Ezrediziglen égni fog a seb, mit Hű és szeretett emberkéz ütött ! Benedek Aladár. Fenn és lenn. (Beszély.) Irta : Lauka Gusztáv. (Folytatás.) — Kedves leányom! szólt Ehrlichné fejét magasra emelve, te lesz a legboldogabb teremtés ezen a vidéken! — Hogy-hogy?! Anyácskám, nem értelek! kérdezé a leányka, inkább anyja nyilatkozatának jelentésénél fogva, mint kiváncsiságból. — El kell ismerned, hogy Albert szép, kedves, gazdag és szeretetreméltó? — Mert anyácskám mondja, hát elismerem. — Szülei közös és jól átgondolt megjegyzésünknél fogva, Albert és te nő és férj lesztek. Sophie hirtelen elhalványodott, de egyetlen szót se válaszolt. Úgy érezte, mintha szíve hirtelen elröpült vagy eltűnt volna kebeléből, és ő érzésben koldussá lett volna. •— Leányom ! én korobban még tudtam örülni! — jegyzi meg az anya némi szemrehányással. — Minek örüljek annak, amit még a jövő titokteljes szárnyai takarnak ? A fájdalom különben is mindig jókorább jő mint kellene, s akkor jól esik, ha rejtett, vagy megőrzött örömünk fogadhatja. — De ugye, ha szeretni fog, boldog lesz Albertnél ?! — Jobban kellene őt ismernem, hogy válaszomban magam is megbízzam. — De naptól fogva többször el fog látogatni házunkhoz. — Igyekezni fogok kellemessé tenni óráit! — Így, így, kedves gyermekem .A szerencsét, ha módunkban áll, le kell láncolnunk ; ha egyszer elszalasztottuk, nagyon kell hogy szeressen, hogy másodszor vagy harmadszor is visszatérjen. Az anya után az atya nyitott be gyermekéhez. — Jó atyám ! lányotokat meg se kérdeztétek ! ? szólt Sophie inkább szomorún, mint keserűn. — Gyermekem ! Minket se kérdeztek, s mégis én és anyád, nem vagyunk-e boldogok?! A szülők az ész és szív világánál néznek a jövőbe és bírálják a jelent, mielőtt határoznának, —ti — legtöbbször feleditek, az ész világát fölgyujtani; már pedig kedves gyermekem, hidd meg nekem, két gyertyánál jobban lát az ember! A szülők leányuk vonakodó határozatlanságában mindössze is a szív azon szabadalmaira következtettek, melyeknél fogva az a rokonszenvezés vagy szeretet dolgában minden hatalmi, vagy erkölcsi nyomástól menten, önkényesen és szabadon szeret és akar intézkedni, mert még maga Ehrlichné se tekinté egyébnek a szent Domonkos búcsúja alkalmával tett mézeskalács szív-féle ajándékozást, mint két fiatal egyéniségnek oly tréfáját, mely idegenek előtt kellemetlen és boszantó föltevésekre nyújthat ugyan alkalmat, de igazságosan és jogosan megróható következései épen nem lehetnek. Ehrlich a két gyermeknek egymással való érintkezésében csak udvariasságot látott azon tisztelet igazolásául, melylyel a szülők egymás iránt viseltetnek. Hogy Sophie hogy és mit érzett Gyula irányában, azt ő maga tudta volna legkevésbbé megmagyarázni. Annyit azonban ő is tudott, hogy ezer év vallásfanatismusának előítéletei csaknem áthágyatlan szirtként feküsznek közöttük. De a valódi szerelem ismer-e gátat és akadályokat ? Néha igen, többször nem. Legalább a lélek világának leghíresebb búvárai azt állítják, hogy az igazán szeretők meg tudnak halni, de nem tudnak lemondani. Sophie szomorúan, gyötrő gondolatokba sülyedve tért szobájába. Előkereste egyik könyvének levelei közül a Gyulától kapott, most már hervadt virágot, és keserűen mosolyogva szólt magában: — Bohó én, hiszen azt se tudhatom szeret-é, vagy a kápolnánál történt találkozás óta gondolt-e reám! ? Mézeskalács szivet és virágot kedvtelésből is adnak a leányoknak és gyermekeknek. Az ilyen szív és virág ritkán ér többet benső értékénél és ritkán jelent többet annál, mint menynyit a helyzet, alkalom és idő, melyben és mely alatt adattak, elég érthetően megmagyaráznak. Megadni mégis könnyebb magát ily helyzetben az embernek, mint megnyugodni és feledni. Egyetlen találkozás sokszor elég arra, hogy az érzelem jobbot vessen, de olykor évek se elégségesek, hogy kihamvadjon. Szegény Sophie is elég erős volt magát megadni, de nem volt elég erős nyugodni és feledni. Albert majd minden héten eljött Pácafaluból Erdődre. Ez elkényeztetve nevelt, de egészen a szülői önkénytől függő fiatal ember, alkalmasint csak mint egy már kialkudott árut tekintvén a kedves gyermeket, mindenről örömestebb beszélt, mint a szerelemről. Sophie mindenről örömestebb hallgatta. Míg ő a számításokban és kombinatiókban gazdag való élet után bolyongott, addig a leányka az illusiók világában ringathatta magát és álmodozhatott. Albert inkább unalmára volt, mint terhére. A szülők Albert és Sophieról már mint férj és nőről beszélgettek. Ez idő alatt Gyula egyetlen egyszer utazott keresztül Erdődön. Eltekintett Ehrlichék lakása felé. Szive azt a fájdalmat érezte, mely vagy magától elmúlik, vagy megöl, aztán egy mélyet sóhajtott. Mi cím vagy ürügy alatt látogathatta volna ő meg Ehrlichéket! ? Lehet-e egy keresztény fiúnak egy izraelita lányt nőül venni ? ! Szabad-e szeretni ?! Igaz, hogy a szerelemnek csak erkölcsi törvényei vannak, de azok mellett se lehet szakítanunk a hit, vallás és hagyományok törvényeivel. Csendesen, lépést hajtatott a falun keresztül, azon édes reményben, hogy Sophieval találkozhatik. Egyetlen pillantás, egyetlen mozdulat, a kölcsönös köszöntés hangja elég sokszor a szeretőknek, hogy egymást megérthessék. Minek gyötörtetni, ha talán végképen feledtetünk! A fiatal lányok ajkaikhoz emelik a virágokat, számtalanszor anélkül, hogy az azokat adókról megemlékeznének. Az ismeretlenek irányában is hálát nyilvánítunk, ha rokonaink és szeretteink karjaiba vezetnek. — Ajkaihoz emelte a tőlem nyert virágot, talán anélkül, hogy reám gondolt volna. Gyula nem mondott le végképen. Az igazán szerető szívek ritkán szoktak egészen lemondani, de reményvesztetten, szomorúan hajtatott be szülői udvarába. Odahaza a szülői háznál se hallhatott mit se a leánykáról; atyja üzleti dologban néhányszor találkozott a szeszgyári felügyelővel anélkül, hogy az Sophiet látta volna. Épen egy nappal előbb, ahogy Gyulának szabadságideje letelt, és Soósról Szathmárra távoznia kellett, országos vásár tartatott Erdődön. Gyula azon reményben ment atyjával Erdődre, hogy talán láthatja legalább a leánykát, ha vele nem beszélhet is. Átok vagy áldás volt-e rájuk, hogy találkoztak ! ? Sophie atyjával látogatta meg a sokadalmat. Gyula se távozott atyja oldala mellől. Ehrlich és Bokor találkoztak. A gyermekekek elpirulva köszönték egymást. A szülők alkuikkal sokkal jobban el voltak foglalva, hogysem gyermekeikre figyeltek volna. Az ifjú és leányka közel a szülőkhöz, de egyedül maradtak. Remegve állottak egymás mellett. — Olyan régen nem volt szerencsém, hogy egészen idegen lettem a kisasszony előtt. — Igaz, hogy a domonkosi búcsú óta nem találkoztunk, de nekem maradt egy virágom, mely hervadtan rejtőzik ugyan legkedvesebb olvasmányom lapjai között, de mégis elég arra, hogy az ön emlékét megőrizzem. — Ez ünnep, amely ki tudja milyen hosszú X. évfolyam 42. sz.