Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-01-03 / 1. szám
A szász nemzeti egyetem gyűlése. A szász nemzeti grófnak folyó év Nov. 30-ikáról szóló, a szász székekhez és vidékekhez intézett körlevele elrendeli a követek választását és az egyetem gyűlés megnyitását a jövő év Januarius hava 10-ikére tűzi ki. A tanácskozások tárgyait a kerületeknek véleményadás végett kiadott ügyek u. m. az erdők kezelése, az ipari képzettség emelése, a hivatalnokok fizetésének rendezése, több hivatalnok nyugdíjazása, a megürült hivatali állomások betöltése, a Nagy Szebenben 189 szám alatt fekvő háznak eladása, számadások megvisgálása,az 1871-iki budget, kölcsönök kiadása, a fogarasi dominium visszabocsátása, földmivelési oskolák felállítása, a földmivelési viszonyok és más nevezetes ügyek rendezése, de főképen és elsősorban a Királyföld közigazgatási rendezésének az 1870—XLII. t. sz. 88 §-a értelmében történendő megvitatása fogja képezni. A szász nemzeti egyetemnek ez alkalommal tartandó ülései minden esetre nagyon érdekesek lesznek. Hir szerint lesz egy olyan párt is, amely az egyetemet törvényellenesnek és ennek folytán határozatképtelennek fogja nyilvánítani azon okból, hogy a választások nem a régi jogalapon, hanem az 1869 Mártius 22-ikén kelt ideiglenes szabályok szerint történtek. Az ószász párt minden látszat szerint nagy tusára készül; megtámadni szándékozik egyátalában mindent, ami a mostani kormánytól és rendszertől származik, és ezzel szemben utolsóig védeni minden ósdiságot, a szászföld összes kiváltságait. Ezen párt törekvései eléggé ismeretesek; férfiait is ismerjük nagyából. Vezetőjüknek, bizalmas körben legalább, Teutsch superintended mondatik. Ezen urakkal az új szászok pártja csak egy pontban találkozhatik: az Erdély felett kormányzó szabad kéz megszüntetésének sürgetésében. Csakhogy a két fél indokai nagyon különbözők lesznek egymástól. Az a párt azért haragszik a szabad kézre, mert régi állapotokra szeretne visszatérni. Az ifjak ellenben az unió teljes életbe léptetése czéljából sürgetik megszüntetését. Mintegy két év óta nagyon kevés életjelt tapasztaltunk az ifjú szászok részéről, most azonban örömmel üdvözöljük ébredésüket. Olyan nyilatkozatokat, amineket Brassóvidék egyik választott képviselője, Zammer Eduárd úrtól hallottunk, hogy ő a lehető szélső határig kíván menni a Királyföld szervezetének az ország egyéb részeihez szabott átalakításában, csak örömmel vehetünk tudomásul. Ideje is mind az ország egyetemes érdekéből, mind a Királyföldön lakó magyar és román polgárokra való tekintetből, hogy a különlegességek valahára megszűnjenek és életbe lépjen tényleg itt is az egyenjogúság. A szász egyetem tárgyalásait éber figyelemmel fogjuk kisérni;gondoskodtunk már kitűnő tudósítóról. Brassói választások. Az 1869 Március 22-én kelt ideiglenes szabályok alapján a brassói városi képviselet választ három és a vidéki képviselet hasonló képen három követet az egyetemre. A városi képviselet múlt év December 27-én tartotta meg a választást, és megválasztottak városi tanácsos és országgyűlési képviselő Wächter Frigyes, városi tanácsos Brennerberg Ferencz, és hites ügyvéd Klockner Móricz. A vidéki képviselet December 29-én választotta meg követeit, és szavazattöbbséget nyertek: erdészmérnök Zammer Eduard, Brennerberg Gyula és Artzt Mihály tanácsi titkárok. A választások kitűnő jól ütöttek ki: a megválasztottak mindnyájan a fiatal szász párthoz tartoznak, és azoknak nevei jobb részint eddigi nyilvános életükből, mint országgyűlési, és egyetemi képviselőkéismeretesek. Klockner, Artzt és Zammer most nyertek először nyilvános küldetést. Zaminer megválasztása annál nagyobb örömünkre szolgál, mert ő nyíltan vallotta magát folyvást a mostani alkotmány hívének, még oly időben is, amidőn "az ifjú szász"párt egészen beolvadni látszott az öregek táborába. Ismerve nyilvános életét meg vagyunk győződve a felöl, hogy a politikai téren józan és valódi hazafias nézeteivel, a gazdasági szakmákban pediglen erdészeti és nemzetgazdászati kitűnő képzettsége által, az egyetemnek díszére fog válni. Legyen sikeres mindnyájok működése! Hétfalu Jan. 1. 1871. A brassói viharedzett magyar bárka — hála hazánk őrangyalának — nem sülyedt el! Ime most bocsátja világgá a harmadik galambot, létének, szilárdságának örömhírét. Isten hozott te új vendég hazánk délkeleti végpontján, isten hozott az emésztő némaság után ! Jövel te 1871-nek új hirnöke, légy szabadságszerető házainknak évek hosszú során át vigasztaló, ébresztő, bátorító angyala! Igaz, már két elődödet gyilkolta meg, közöny, mély álom, idegen szellem, mondhatnám Brassónak valami sajátos fojtó gőze, mely nem anyira talaja — mint inkább kifelé gravitáló iskoláiból fejlődik ki és csirájában öli meg a valódi hazafiság szent érzetét. Brassó talaja, rége, vize, kenyere, fája, bundája mind kitűnő jó, népe védve van a rakonczátlankodó székely Nemere ellen fellegvára által ; a muszka torony sem boszantja többé a búzát áruló székelynek a magas Czenk szadacsurcsán járó szemeit. Még is nincs fény árny nélkül. A Czenk alatt virágzó városban sokan jövevénynek tekintik a magyart és habozás száll lelkünkre, hogy vajon megfér - e három dudás: német, román és magyar lap, egy csárdában. — De ne félj „Nemerénk!“ mi ifjú bajnokunk, 1849 óta megszaporodtunk és fülnyilt szeme az addig aluvóknak. Azért csak bátran előre! Nehéz leend a küzdés, de dicső a győzelem. Előre csüggedetlenül „szabadság, egyenlőség, testvériség“ jelszavakkal a magyar hazában! Uraim, tanuljunk egy kis harmóniát: „itt élned, hullnod kell“ — s gazdag városunk három lapja élni és világolni fog a közhaza oltárán; az elsőség pedig azé leend, mely édes hazánknak legtöbb s legszilárdabb oszlopot nevel nemzete fiaiban. Hadd tekintsenek téged, ifjú Nemere, a Bachhuszárok mumusnak ; nekünk te vezérünk vagy a feltűnt új évben, s szövétneked világánál lelépve a felekkezetesség rideg ösvényéről, a hazaszeretetben egyesülve nagyobb sikerrel vethetünk gátat minden nemzetünk jólétét, virágzását, kifejlődését akadályozó idegenszem törekvéseknek. Örömmel nyitunk ajtót előtted, Brassónak harmadik magyar lapja, és ha valamely korcs magyar hátat fordítna neked, kérünk, ne rázd le a port lábadról, szászot kopogtass be ajtaján, mert a tékozló fiú még mindig visszatérhet édes atyjához! Midőn én markodba nyomom arczom verejtékének hat forintját, kérlek szépen, hozzá feltűnt 1871. évben mindig csak jó hirt az édes hazáról, innen pedig vidd hírül, hogy Brassó és vidéke magyar része nem halt meg, sra nem aludt, de most felébredt és eszmél. Ha n. végül a jövő nemzedék három hetében uj erőkkel újra kezdi akkor végtelenre nyúló pályafutását. Ezen reményhez saját törekvésünkön kívül egyéb alapunk is van: az a lelkesedés, melylyel fölkarolták ügyét környezetében palotától a kunyhóig. Ha Háromszék legfőbb polgári hivatalnoka nem tartotta méltósága alatt állónak addig hordozni a „Nemere“ gyűjtőivét míg tele telt, azokat a brassói egyszerű polgárokat sem szabad felednünk, akik olvasni sem tudnak (ilyen kettő van), mégis előfizettek, csakhogy a lap fennálljon. Ilyen előzmények után ha még eszébe is jutna laptársaink némelyikének — amit csak a szüklelkű irigyekről teszünk föl — elfűni a róka farkasverembeli nótáját, hogy: „a kinek neve legrútabb, együk meg ebédre,“ — nem félünk, hogy a „Nemerére“ essék a nóta vége, mert 1- ször a „Nemere“ neve nagyon szép, a mint fentebb bebizonyitatott; és 2- or a „Nemerének“ ereje is van, s ha épen arra kerül, ő nótázik másra. Egyébaránt éljünk kedvünkre mindnyájan és adjon isten boldog új esztendőt! Látogatás a moldovai csángóknál. A múlt tized egyik nyarán meg valók bízva, hogytegyek egy kis körutat moldovai csángó testvéreink között. Fölkerekedtem tehát nagy frissen a Dimbovicza partjáról és pár nap alatt Foksányban termettem. Ott lakó hazánkfiaival csakhamar megesmerkedve, tervemet föltártam előttük, kérvén tanácsukat s egyúttal hallgatásra intve őket, mert már akkor tudtam szomszédainknak azon gyönge oldalát, hogy senkit úgy nem gyűlölnek, mint az olyan magyar utazót a ki csángók sorsa, állapota felöl tudakozódik. — Csak is ezen óvatosságnak köszönhettem, hogy Bákó megye derék magyar falvait úgy szólva incognito bejárhattam s közöltek több napig háboritlanul időzhettem. Kihallgathattam a papok és tanítók észjárásait, a csángó nép iránt táplált véleményét és kihallgathattam a népnek legtitkosabb fájdalmait a miket olasz papjaiknak még a gyóntatószékben sem mondottak volna meg— Foksányból Acsádon át előbb Szászkutra, onnanügyeimet végezve — Klézse felé siettem. Az a szép országút, mely Acsádból Bakó felé vonul, gyümölcs fákkal volt szegélyezve, többször leszáltam és a legszebb körtékből almákból válogattam. Szekeresem azt mondá hogy ez szabad, ügy is volt, senki sem szólított meg, bár sokan látták, hogy mily busásan kertészkedtem. „Istenem minő szép gondolat volt ez, igy beültetni az országutat gyümölcsfákkal gondolám magamban s minő szép volna ha et túl a hegyeken a szép székelyföldön is úgy volna! Bizony ma is csak azt mondom, hogy szép és áldott dolog volna az a kincses Erdélyben: gyümölcsfák hűs árnyai alatt utazni a nyár forró napjaiban .... Feltűnt továbbá a sok gyöngyörű vetés, a Serét mindkét partján, a szép kinézésű udvarházak, az asztagokkal megrakott csűrös kertek. „Ez itt a Bals bojáré, az amott a Roznováné s igy tovább" magyarázgatja örmény kocsisom, aki úgy ismerte el vidéket, mint én szülőföldemet. De feltűnt főleg az, hogy több helyen az udvarházak mellett alig láthattam a lombosfák allatt a falusi szerényke házakat, melyeknek lakóit ismerni vágytam. Miféle nagy fák azok, mintha erdő volna mindenütt? kérdem kocsisomtól. „Azok is gyümölcsfák, dió, alma, körtefák-jön a válasz. Ki ülteti azokat? „Ki más mint a csángó.11 Hej uram, hiában mondják azt, hogy a csángó tolvaj, nem igaz az, hazudik a ki mondja. A csángó ügyes életrevaló nép, ők látják el még Jest is (Jászvásár) gyümölcscsel és veteménynyel; láthatja az ur csak e határokról is. Majd lát oláh falut is, aztán mondja, hogy hazudtam. Ily forma beszélgetés közt értünk egy mellékül tövéhez midőn ismét félbe szakitá kocsisom a csendet: „Itt befordulunk balra sidézsébe megyünk hálni, mert az ut melletti fogadóba zsidó lakik és igen hires tolvajfészek.“ „Amott egy csángó aszszony, mindjárt beérjük és felültetjük, ő osztán a tisztelendő úrhoz vezet.“ Be is értük. Kicsiny piciny teremtés volt, hátán átalvelő, öltözetéről nem mertem volna reá fogni hogy magyar, pedig az voltam éspedig milyen magyar! Soha sem látta a magyar földet s bizonyosan nem is látja és még sem tudott más nyelvet, mint a magyart. „Jó estét húgom! szólitam meg nyájasan, hogy hívják azt a falut amott? „Elézsének.“ Hát a Tdö urat? „Pater Jánosznak.“ Én is oda akarok menni, öjjön üljön fel s vezessen a Toó úrhoz. „Nem is bánom mert úgy szietnek (fájnak) a tagjaim hogy.“ Oh édesz Istenkém menynyit isz kell dolgozni s bojárnak — folytató a beszédes menyecske, mi alatt tocsis mellett helyet foglalt. Pajkos kocsisom azonnal hozzáfogott az ingerkeléshez s én alig bírtam hallgatni az ügyes pattogó magyar feleleteket. „Tudnak-e itt magyarul? szólok én is hozzá. ,Má hogy ne tudnának, mit isz tudnának mászt? A férfiak tudnak oláhul isz, de mi aszszonyok azt szem adjuk.“ Képzelheti a nyájas olvasó bámulatomat és özömömet. Alig vártam, hogy a faluba érhessek és a mondottak felöl személyesen győződjem meg. Jól be iszeledett midőn a papnak elibe értünk, de megtudva, hogy a derék lelkészt a hideg ép akkor lelte, nem lyittattam kaput, hanem szállás után kérdezősködtem. .Hiszen ha nem ajánlja ez ur, nálunk isz lesz szánsz, a gazda isz mint járászt haza jő, apám isz itthon van.“ Én a meghívást azonnal elfogadtam s nem is volt okom megbánni; de nem is feledem el soha e kedves estét. (Folytatása következik). Koos Fere1102 АГ/ Nemerecske. 1 -------------- - 1 V i (1 c k. Brassó város népiskoláiról. A vidéki tanfelügyelő egy emlékiratotintézett a városi tanácshoz, melyben terjedelmesen és adatokkal mutatja föl Brassó város összes népiskoláinak mostani helyzetét.