Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-01-13 / 4. szám

lényegtelenebbet, melyre nézve legkönnyebben en­gedhettek volna, már csak azért is, mivel a kineve­zett Comes is fiatal szász, — mellőzték, pártjuk szá­mos, szabadelvűségben gyenge tagjaira való tekin­tetből. A nemzeti vagyont illető, tulajdonképen magá­tól érthető 3-dik pont, mely ellen nehezen lehetne valamit felhozni, ezen urak szabadelvűsége előtt oly veszedelmes szirtnek mutatkozott, hogy még négy­szem­közt is alig lehetett vagy egyet arra a vallo­másra birni, miszerint jóllehet ezen vagyon jogilag a szászoknak magántulajdona, gyakorlatilag lehetetlen leend a királyföld összes lakossait abban nem ré­szeltetni. Hogy mennyiben javultak az 1-ső s 2-dik pontra való kilátásaink, arra nézve mit sem hallottunk, ha netalán azon idő alatt, míg a pártvezér Wachter Frigyes, Dietrich úr által volt képviselve, nem tár­gyaltatott holmi. Úgy vélem, hogy a mondottakból elegendőleg kitetszik az, hogy ha ezen öt követ ur a­bb­i re­ménységeinknek netalán megfelel, nézeteik­nek, mió­ta azon helyzetben valánk, hogy azokról értesüljünk, lényegesen meg kellett változniok.­­ Egyébiránt a szabadelvűségnek minden haladását ál­landókig örömmel üdvözöljük. .. A fennebbi levél a szerkesztőséghez német nyelven jött be; írója nem a magya­rokhoz, hanem azok brassói elvbarátaihoz tartozik. Szívesen közöljük elvbarátunknak fen­nebbi sorait. A múltra ugyan sok igaza le­het, de meg kívánjuk jegyezni, hogy jelen egyetemi követeink mindnyájan a fiatalszász párthoz tartoznak és tudjuk, hogy nekik is volt kivel harczolniuk. Nézetünk szerint jó lesz a múltat feledni és inkább a jövőn mun­kálkodni. A­mint tökéletes jó forrásból ér­tesültünk, választott követeink kifejtett né­zeteinket mindenben osztják, a miért is mi meg vagyunk győződve, hogy azok egyi­kében is szabadelvűség tekintetéből csalódni nem fogunk. Szerk. Brassó város népiskoláiról. (Folytatás). Egy kis história és polémia. Brassó város közönsége 1869ben 634 sz. alatt a tanácshoz intézett jelentésében megtagadja iskola­tanácsi tagok választását, indokolván eljárását azzal, hogy kebelében nincs és nem is lesz községi iskola. Mellékesen azt is állítja, hogy az 1868 XXXVIII. t. sz. Erdélyt nem kötelezi, erősségül hozván föl erre az 1868 XLIII. t. czikket és a Leopoldi ok­levelet, hasznát veszik. Jobb ha egy könyvet veszsz elé és tanulsz valamit. A mió­ta beállottál a szomszédok bolondjának, örökké keringőbe vagy, mintha ezt a sok komédiát mind a te kedvedért csinálnák. Az ok­tatás, megvallom, nagyon szép volt, de hel ki tudott volna akkor tanulni ! Épen le kellett menni a Hid­­elvére, hogy tudassuk a néppel, hogy a kormányzó egy csomó fegyvert eldugott, és nem akarja kiadni a népnek. Természetes, hogy rögtön mindenik kita­lálta, hogy a kormányzó áruló, Orbánnal egyetértett. Máig se tudom, ki dugta ezt a bolond tücsköt az emberek fülébe , elég az hozzá, ennek a hírnek va­lódiságán kevés ember kétkedett az­nap Kolozsvárit. Hozni kellett tehát a népet, hogy követelje az őt il­lető fegyvereket. Mentünk hatalmasan, Musz­ai Károly vitte a nagy zászlót. (A­mint hallottam, fogság ideje alatt a fejérvári kórházban egy kramfuter agyonütötte a seprő­nyelével), boldog voltam, hogy atillása szélét foghat­tam. Össze­gyűlt a nép a kormányzó palotája előtt és hatalmasan követelte a fegyverek kiadását. A kor­mányzó pedig, istenben boldogult gróf Teleki József, kijött az erkélyre, s azt mondotta, hogy bolondok va­gyunk, de még annak se volt egy garasára esze, a ki ilyen fületlen-farkatlan dolgott elhittetett velünk. Éljen a kormányzó kiáltottunk mindnyájan s haza mentünk, mert a sok járkálásban és kiabálásban épen megéheztünk volt. Most jut eszembe, hogy egészen egyebet kellett volna írnom, de bocsánat a régi jó huszárok jártak az eszemben, s engem bizony elragadott a ló. No de jövő alkalommal helyre hozom hibámat. B. Természetes, hogy ilyen törvénymagyarázat nem tüzetett el és a nemes város újabb miniszteri ren­delettel kényszerittetett iskolatanácsosait megválasz­tani. E közben, 1869 okt. 22-én, értesülvén alulírott a beküldött táblás kimutatásból a felől, hogy Brassóban 5387 iskolaköteles közül csak is 2175 jár iskolába, már 24-ikén arra szólítottam fel a város tanácsát 53 szám alatt, válaszszon egy ideiglenes bizottságot a ke­beléből, a­melylyel tanácskozhassam a teendők iránt, hogy a törvénynek is elég­tétessék, a város ér­dekei is kellő figyelemben részesüljenek. Ki­emeltem, hogy ezen bizottság megállapodásai a város részéről csak a tanács vagy képviselet helyben hagyása után válnak érvényessé. Amíg ezen felszólításom iránti válaszra vártam, október 28-ikán folyamodás érkezett hozzám Kászoni István és társai, összesen 166 Brassó városi polgár részéről, melyben kérik, hogy miután Brassó Bolonya nevű külvárosában, több mint 2000 lélek lakhelyén elégséges népiskola nincs, állítassék egy felekezet nélküli. Ez iránt nem intézkedtem egészen Nov. 14-ikéig. De a bizottság választása iránti felszólításomra akkor sem érkezvén semmi válasz, kötelességemnek tartottam felszólítani Brassó város tanácsát, a törvény 44 §-a, a községek számára kiadott miniszteri utasítás 7 §-a, 8 §-nak 4-ik pontja és 13 §-ának 2. pontja értelmé­ben, hogy tartsa köteleségének felekezet nélküli iskolát állítani a Bolonya városrész számára. Ezzel összefüg­­gőleg felhívtam, hogy a törvény 117 §-a értelmében válasszon iskolaszéket, még­pedig 14 nap alatt a törvény 119 §-a szerint. Erre a tanács azt válaszolta, hogy nincs kötelezve, tőlem ,határidőtűzéseket fogadni el. Én rögtön visszaírtam, hogy mind a rendeletet, mind a h­atáridőtűzést fenn kell tartanom, mert mind­azok felől nem én, hanem a törvény rendelkezik ha­tározott szavakkal. És minekutána említette a tanács válaszában azt is, hogy ha Kászoniéknak oskola kell, folyamodjanak a tanácshoz, az majd határoz, a­mint jónak látja, én erre visszaírtam, hogy a­hol a törvény világosan rendelkezik, ott nincs helye határozásnak, csak végrehajtásnak. Több rendbeli idővesztő feleselgetés után — mi­közben maga a vidéki iskolatanács is felszólította Brassó várost iskolaszék választására —­­, évi május 8-án a felől értesültem a Tekintetes Tanács hiva­talos közleményéből, hogy az egész iskolaügyet a magy. kir. vallás és közoktatási miniszter ő nagy­méltóságához fellebbezte. A berendelt okmányok fölterjesztése után f. évi Okt. 6-án a nagym­. miniszter urnak Szept. 28-án kelt 11942 sz. leiratát kaptam, melyben értesít, hogy Brassóvárosnak megrendelte annyi községi iskolát állítani, a mennyi szükséges; e czélból azonnal isko­laszéket választani, mit ha nem tenne, neveztessem ki azt az iskolatanácsosal. A nemes városi közönség intézkedéseire vártam egészen október 29-ig, akkor sem kapván semmi értesülést a Tekintetes Tanácshoz kérdést intéztem 519 sz. alatt Erre Okt. 31-kétől azt a választ kaptam a Te­kintetes Tanácstól, hogy a képviseletet fölhívta a miniszteri rendelet végrehajtására, s mihelyt jelentést kap, közülni fogja azt velem sat.“ A tanfelügyelő ezután a felett panaszkodik, hogy a miniszteri rendelet végrehajtásában a tanács na­gyon késedelmes. Egész emlékiratát így végzi. „Én a Tekintetes Tanácsot semmi­nemű intéz­kedésre nem szólítom föl ez alkalommal. Ha előter­jesztéseim való adatokon nyugszanak, akkor úgy is gyökeres reform alá kell venni Brassó város összes népnevelés ügyét. Ha a Tekintetes Tanácsnak ellen­kező adatok állanak rendelkezésére, akkor bizonyosan sietni fog az egyénieket megdönteni és sajátjainak hitelességét bebizonyítani. Mihelyt a népnevelésügy emelésére történik va­lami, rám kötelességből is, azon kívül is teljesen számíth­at a Tekintetes Tanács. Tudatom egyszersmind, hogy ugyanezen dol­gozatot a magy. kir. vallás és közoktatási miniszter ő nagyméltóságához is fölterjesztettem. Iá minekutána a községi iskola és a kormány hivatalos eljárása ellen itt nyilvánosan történik az izgatás, ezen előterjesztést a nyilvánosság elébe bo­csátom. (Aláírva a tanfelügyelő.) terheket hordozni nem akarnak, s azt mondja, majd meg fogja ő azokat tanítani keztyübe fütyülni. Elmondja, hogy a szász nemzet bevándorlása óta saját házában a más nemzetek iránti szabadelvű­jében ritkította párját.­­ (Már mondja meg nekünk akárki, nem víg fráter, a­ki ilyeneket ir.) Továbbra is számolni kíván a teljes egyenjogú­sággal, csak aval ne kecsegtesse magát senki, hogy mindenüket ide adják, hogy nekik ne maradjon sem­mijük, és hogy az ők házukban más szabja a rendet. Végül még azt kívánja, hogy a követek ebben az ér­telemben járjanak el. Szegény követek, de meggyűl nekik a bajuk, ha az itt világos és kézzel fogható utasítás szerint kell eljárniok. Ki kell hogy vigyék ők a teljes egyen­­jogúságot, a­nélkül, hogy a szász privilégiumok egy cseppet megperzselődnének. Ő az ő úgynevezett jo­gaiból másnak nem ad semmit, tehát saját jogainak részességé nem teszen senkit, és mégis szereti az egyenjogúságot. Ez annyit teszen magyarul, hogy a többi nemzetiség legyen egymás közt, de vele ne­ le­gyen egyenjogú. Ez a jó úr közelebbről megcsinálja fából a vaskarikát. Seretnék azt is tudni, hogy mi az a saját ház, melyben nem engedi ez a jó úr, hogy a szászon kí­vül más dirigáljon. Ha a saját lakó­házát érti, ak­kor csak legyen nyugodt, mert Magyarország alkot­mánya minden polgárt megvéd jogaiban. De ha az úgynevezett királyföldet veszi a szász házának — pedig itt jár az esze akkoriél kell világosítanunk, hogy valamint szász uraiméknak jogukban áll !o­zsonyig akar hol házat szerezni, s a polgár minden jogait gyakorolni, úgy mi is, nem szász nemzetiségű polgárai a szász földnek, semmi tekintetben sem tart­juk magunkat jövevényeknek, vagy vendégeknek, és igénybe vesszük mindazon jogokat, melyeket az or­szág területén akárhol gyakorolnánk. — Nem akar­tunk kötekedni a mi udvarias „Kronstädter“ kollé­gánkkal, de ennek a czikknek ósdi bűzétől elfogott a prüszkölés. 14 Lapszemle. A „Kronstädter Zeitung“ 5-ik számában egye­temi képviselőink elindulása alkalmából valami tréfás ember, miután megírta, hogy Geizától Karaffáig olyan nemzet mint a szász nem igen volt szé­les e világon, áttér az újkor nagyszerű eseményeire. Első sorban áll előtte a jelen szász nemzeti egye­temnek teendője, s miután azt mint valami hét országra szóló eseményt felemlítette, neki mordul valakiknek, a­kik az egyenjogúság alatt csak jogokat értenek, de Vidé­k. — Sepsi-Szent-Györgyé január 8-án. Hogy az olvasókör kisebb és nagyobb városokban mily hasz­nos és szükséges, és hogy a közműveltség s ismeret­­terjesztés egyik erős emeltyűje, azt mindenki tudja ; de hogy az olvasókör kaszinóra lefordítva mit tesz, azt engedje meg becses olvasó, hadd én mondjam el Sepsi-Szent-Györgyön szerzett tapasztalatom szerint: Január hó 7-kén délután 4 órára egy alakító­­gyűlést hirdetett az elnök N. N. s 6 óra után az ülést megnyitotta, a szokásos könyörgéses beköszönő beszéddel; a bizalmat és megtiszteltetést maga és hivataltársai nevében megköszönte, hanem az elnök úrnak elfeledték visszaadni a komplimentet, a­meny­nyiben nem köszönték meg erélyes és buzgó műkö­dését ; nem volt-e mit, vagy elfeledték? nem tudom! a gyűlés hallgat a kártyaasztalok körül ülve, egész buzgósággal, s tanácskoztak a teendő — a blattra teendő summa — felett; a jelenlevő 30 tag új vá­lasztást sürget, egy hiján, ki az elnököt meghagyan­­dónak vélte, s hihetőleg a többi hivatalnokokat is, gondolom csak azért, hogy a drága időt ne rabolja, s minél elébb szedhesse a blattot; egy erélyes hang felszóllal : „ha kasinó, legyen kasinó“, — úgy van, helyes mondják a kártyázók — tehát le a kártyával ha gyűlést akarunk tartani — de most már csak magukba mondták a kártyázó urak, hogy: helyes, súgás, búgás, s megállapodnak, hogy a kinek legna­gyobb bankja van, az legyen az elnök, — történe­tesen összeesett a város legérdemesebb tisztviselőjével, s azonnal kikiáltották, — s az szabadkozik, hogy számtalan és sürgős teendői miatt el nem fogadhatja, keressenek másat, nem kapnak ; végül szavazásra ke­rül a dolog, s elnök lett épen az, a kinek kellett, kitől az erélyes hang jött, Császár Bálint orsz. képv. ki a szülést megnyitja, s az újonnan választott bi­­zottmányi tagokat megbízza a múlt évi számadások megvizsgálásával; megemlítendő, hogy a szavazatok olvasásánál egy általános éljen is született, a midőn t. i. egy szavazó c­éduláról ezeket olvasták: elnök: Garibaldi, alelnök: Trochu, jegyző : Gambetta; a gyű­lés szétoszlott, a kártyázók együtt maradtak. Ha a megalakuló gyűlés lesz a kiindulási pontja s irányadója a szent-györgyi kasinó évi működésének, úgy mondhatom sok zseb és tárcza terhein könnyítve lesz. E nem épen legszebb szokás már régi ugyan, de csak nem lesz hosszabb életű, mint a német csá­szárság ? A bizottmányi gyűlésnek, ha el nem késtem, figyelmébe ajánlom a következőket: Minthogy a kártya legjövedelmezőbb kapitánya a kasinónak, gondoskodjék a bizottmány egy kinos kátyázó szobáról, a­milyet 6-70­0 frt. kártyapénz megérdemel; továbbá egy előszoba és egy f?/*-György s a Háromszék fővárosához méltó olvasó­szobáról s annak illő berendezéséről, — sőt még ha lehetséges lenne, egy billiárd-szoba sem lenne felesleges, sem

Next