Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-05-23 / 41. szám

BraSSó, 1872. május 22. Innep első napja óta valóságos izgalomban tartja városunk lakosait a Berzenczey Lászlóra éjfél utáni 2 órakor „Bukarest“ vendéglőbeli szállásán intézett meg­­rohanás. Szerencsétlenebb gondolatjuk nem lehetett volna az illető „N. Fr. Presse“ híveknek, mint feleleveníteni a 48-iki viszályokat és utat nyitni a nemtelenül és va­kon működő boszunak. Ha ők kezdik, az ország min­den lakója folytathatja, mert méltatlanságot legalább nemzeti érzületében, mindenik szenvedett. Ettől mentse meg az isten hazánkat! Előttünk a közönséges bűnesetnél még sokkal ne­vezetesebb ezen politikai szempont. Azért nem tudjuk eléggé ajánlani a hatóságoknak, hogy derítsék ki és büntessék kellőleg a tetteseket, mert nem szabad fel­ébreszteni a boszú és gyűlölet elaltatott szenvedélyeit. Kideríteni nagyon könnyű, midőn annyi jó­l nyom­ra vezethet. Ha még­sem lesz kiderítve, a közvéle­mény gyanúja olyanok ellen fordul, a kiknek minden gyanun fölül kellene állani törvényes helyzetöknél fogva. A tényt magát Berzenczey úr irta egy hozzánk intézett levélben, mely itt következik: Brassó, 1872 május 20. Tisztelt Szerkesztő ur! A maros­vásárhelyi május 12-iki kravat után több barátom unszolására eltávozom a városból. Még a múlt évben vissza­vonulva a politikai­ tér­ről, melyre ez­úttal is csak Tisza László ur provoká­­cziói sodranak be, — helyreállítandó hosszas száműze­tésem folytán történt káraimat, üzletre adom magam, főként a maros-vásárhelyi vasút megnyitásával sietek személyszálltó vonatokat állítani Maros-Vásárhely, Sz.­­Régen és Segesvár közt. Ezen üzlet érdekében járok itten Brassóban február hóban is, hol Ludwig úrtól ve­­rek üzletemhez három gyorskocsit. A Brassó Segesvár közti vasútvonal elkészítésére jónak látom gyorskocsizási intézetem folytatását Se­gesvártól Brassóig megnyitni. Ez okból jövök mostan épen Brassóba. A hírlapok sokat össze-vissza írva a maros­vásár­helyi eseményekről, mikkel én nem sokat gondolok, — tudva azt, hogy az igazság kiderül, én nem valók­a a támadó. — Felelősök tehát azok, kik engem és tár­saimat megtámadának — és ez köztünk magyarok közti pártküzdelem lévén, legkevésbé hivém, hogy a bras­sói szász polgárok sokat érdeklődnének iránta. 19-ikén délután egy magyar barátom beszélt, hogy a bécsi „III. Fr. Presse“ dühösen nekem rontott, a 48-iki eseményekre visszatérve, engem a szászok gyilkolójának nevez. A kínzások nemei közt, a­me­lyekkel én a szász atyafiakat kivégeztetem, a többi közt azt hozza fel, miszerint én a szászokat füleiknél fogva ajtaikra szegeztetem mint valamely denevéreket stb. stb. Erre az volt megjegyzésem, hogy ez engem leg­kevésbé sem lep meg, miután Pécsben vannak az én jó akaróim: Smidt Conrad & Comp. Hasonló módon méltatott a „N. Fr. Presse“ figyelmére engem a múlt porosz-franczia háború folyta alkalmával, midőn a pesti képviselőházban vagy kétszer felszóllalék a balközép oly annyira ösmert — franczia gyűlöletes kifakadásai­­ ellen. — No de­­. Szerkesztő ur a brassói szász polgárok közül egy nehánynak, kiknek Poroszhan a Mutterland és ezen magyar királyföld Vaterland — eszükbe juta, hogy jó lennne Berzenczeyn — most egy 48-as magyaron ! — boszusokat állani, és eként történt a múlt 18—19-ke­n éjjelemi szobámban megtámadtatásom. Az eset röviden igy volt: Mély álomban lévén, ajtómon történt előbb csendes majd lármásabb kopogtatások ébresztenek föl. Kiáltás: ki az? Semmi felelet, újabb és erősebb kopogtatások, dön­­getések ajtómon. Azt hivem, hogy valami rész hír érkezett Marosvásárhelyről és siet valaki itt vélem tu­datni. Felugorva ágyamból kinyitom az ajtót, mely tömve vala egy rakás ismeretlen egyénnel és kérdek németül: ha én vagyok , Berzenczey? Mire igenlőleg felelvén, bebocsátást követelének. Én udvariasan utat mutatok nekik, bevezetem belső szobámba, hogy re­volverem közelébe legyek, azon esetre, ha csakugyan ü­tlegezni kezdenének, rablástól nem féltem, tárczámat oda adhattam volna. Előbb nagy zúgás közt vagy két nagyon részeg kezdé ordítani: Sie Mordbrenner. Der untersteht sich nach Kronstadt zu kommen, fei­t, hinaus mit ihm stb. De egy magasb férfi a csendet helyre­állítva eként szóllított meg: Ön legjobban tudja múltját, ön Berzenczey úr, önt kiűzték egy magyar városból és oly vakmerő, hogy mostan Brassóba ezen szász városba menekül — tud­ja ön, hogy miket követett el 48-ban a szász nemzet ellen (igen! igen!) kiáltanak többen — kivált egy kis barna ember, ki mint tigris akart többször rám szökni, de a többiek visszatarták. Ah ! Ah ! szegény szász polgárok kiket ön füleiknél fogva szegeztett az ajtóra, kiket akasztatott, süttetett stb. stb. A szónok újra meg újra helyre állítván a csendet, parancsold nekem, hogy rög­tön távoznám el a városból. Mondom röviden, hogy mindazon állí­tások, hogy én szászt ölettem volna csak egyet is, alaptalanok, nem igaz, — de egészen és félig részeg emberekkel vitat­kozni nem akarok. — Kérdem, kikhez van szerencsém, erre is kétszer is ki­mondá a szónok, hogy legyek tö­kéletesen meggyőződve arról, hogy ők az összes brassói szász polgárság küldöttjei, az összes szász polgárság kívánatát fejezik ki, hogy én távoznám szépen, mert ha nem kénytelenek lesznek oly eszközökhöz nyúlni, a­mi nekik kellemetlen, de főként kellemetlen lehet rám nézve. Erre újra zugás támadt, miközben a legdühösbet megfogták. Akarok felelni nekik, de látva hogy egészen vagy félig mind ittasok, egyszerűen megígérem, hogy ha ez így van, én holnap eltávozom. Erre újra zaj. A dühösebbeket előre lökve a jó­zanabbak félve, hogy több lesz mint ők kívánnák, és már elégé rám ijjesztve— hagyák el szobámat. Viradat után készülök eltávozni, de a, mint ön is tudja Szerkesztő úr, itten magyar, román s vagy két szász úr, mint maga Duck törvényszéki elnök kívánatéra meg itten maradék egy pár napra, elvárva, hogy a törvényszék ki fogja deríteni éjjeli támadóim kiléteket. Ezt várom már két napja; még várok két napot hadd lássam hogy „ce scie satulu, nu scie barbatulu“ román szójárás szerént, azon egyénekre csakugyan nem találna Neugeboren vizsgáló biró, a­kiket itt az utczán mint megtárandóim egyikét vagy másikát nyilván mutat. Tisztelettel maradván a t. Szerkesztő urnak őszinte barátja Berzenczey László, tudósítónk szerint — agyon akarták venni. Természe­tes azonban, hogy ezt nem tették, mert tudták azt, hogy nekik is milyen sokat ígért a leendő honatya és abból milyen kevés fog valósulni, h úgy ők is ígérhettek, de azért még sem tettek, talált Fitzmoor lényében, melyek rideg és szigorú kül­sejéből ítélve,­ nem voltak találhatók. A nap hátralevő része mint álom tűnt tova, így múlt a következő nap is el, melyet előre haladva háborútlan fecsegéssel töltöt­tek el. Volloreba való megérkezésük előtt két nappal a kapitány ismét bús­komor lett. A il­na iránt nyájas és megelőző maradt ugyan, de többé nem nevetett. Szemei gyakran félelem kifejezésével bámultak a távolba. Arra gondolt, hogy néhány óra múlva talán örökre el fogja hagyni szíve szerelmének tárgyát, Vilmát, ki nem kép­­zelhető el, mi verte őt le annyira,­­ mert bár a leg­nagyobb figyelemmel viseltetett a hölgy iránt, keble titkát egy szóval sem árulta el. A szállítmánynak V­el­­loreba érkezte előtti éjjel tolvajok lopózkodtak a tá­borba és néhány jelentéktelen lopást vittek véghez. Egy közülök elfogatott, a többiek megmenekültek. Fitzmoor üldözésükre indult, honnan csak más­nap reggeli 9 órakor tért vissza. S­ilma — ki ez idő alatt a legna­gyobb nyugtalanságban élt — gondatlanságáért megpi­­rongatta őt. A kapitány elérzékenyült e figyelemre, szé­pen megköszönte azt és hozzá téve mély megindulás­sal : „Kötelességem teljesíteni, néhány óra múlva nénje és barátjai körében lesz ön. Mit bántam volna én, ha agyonlőttek volna is! (Folytatásul kö­­vetkezik.) 162 Apróság1. A s­áromszéki balpárt előtt tegnapelőtt tartó Bak­­csi Ferencz programra beszédét. Mint bennünket tudó­sítanak , nagy számmal gyűlt össze a balpárt, a so­kat ígérő beszédet meghallgatandó. Künnle ügyvéd ud­varán összegyűlve Vitályos ref. pap mutatta be a kö­zönségnek Bakcsi Ferenczet. Erre Bakcsi mondá el po­litikai hitelvét, mit a közönség többszörösen kitörő él­jenzése kísért mindvégig. Utána Thury György beszélt, ki — mint értesülünk — bekötött szemmel rontott neki a „hivatal­seregnek“ és annak létezését kiválóan ítélte el egy­ebek mellett. Ezen összejövetel sem történhetett meg legalább egy kis bravat nélkül. A fel­lelkesített balpárti nép — a sok ígéret után arany hegyekről ál­­modozva, kötekedni kívánt mindazokkal szembe, kik velök együtt nem kívánkoznak a megigért Kánaánba. E miatt történt, hogy Ilyefalván ц jobboldaliakat — Kolozsvári levelek. I. Jó napot kívánok a „Nemere“ t. olvasóinak! Il­letőleg nem is jó tónusból indultam ki. — A bocsánat­kéréssel kellett volna kezdenem, hogy e „Kolozsvári levelek “-kel alkalmatlankodni bátorkodom. — De ilyen a tolakodó ember. Nem igen szokta megválasztani a han­got, melylyel valamit fel akar tálalni olvasói elébe. „ J­ó napot“ kívánással csak régi ismerősök szokták egymást üdvözölni. Midőn addig egészen ismeretlen felek találkoz­nak egymással,­­ „bocsánatot kérek, örvendek a rendkívüli szerencsén“, féle kifejezésekkel traktálják egymást. Hja ! ilyen a világ. Ezt megkí­vánja a korszellem. A ki ezzel akar haladni alkalmazza magát kívánalmaihoz. Ellenkező esetben álljon ki a sorból, helyet en­gedve annak, ki parancs szavának alatvalói hűséggel engedelmeskedik. Beismerve tehát én is tévedésemet, s ezzel egy­szersmind megjobbulási szándékomét is kimutatva, bo­csánatot kérek a „Nemere“ t. olvasóitól, hogy oly bi­­zar kihívó modorban jelenek meg legelsőkben is. Hi­szem igy csak bolond Istók tett volt, midőn ereje biz­­tosan meglátogatta Debreczent. S mit nyert merészsé­gével. Mutatja a róla még máig is fennmaradt szójá­rás. — Ments meg uram isten attól, hogy róllam is ilyformán beszéljenek egykor . Betolakodott, mint a „Kolozsvári levelek“ írója a „Nem­eré“ - be. Hamut hintve tehát tejemre, most irom meg azt, mivel leve­lemet kezdenem kellett volna. Tehát bocsánatot kérek alkalmatlanságomért, s egyszersmind nem titkolhatom el a rendkívüli szerencse feletti örömömet, a­­Nemere“­t. olvasóival mint kolozsvári chronicás találkozhatni. Adja isten, hogy chronista pályám,­­ véges ter­mészetünk daczára is, legyen végtelen hosszú. Ez ter­mészetesen, a t. szerkesztő engedelme után, nagy mér­tékben tőllem függ. Kiki maga sorsának kovácsa. Ha a kolozsvári levelekkel minden igényeket kielégítek ; ha a kolozsvári társadalmi élet magyaros eseményeit a képen tüntetem fel, hogy azok iránt a szükségesség érzete mind általánosabbá váljék; ha azon tudatot le­szek képes felkelteni a „Nemere“ t. olvasóiban, hogy kolozsvári leveleimmel egy oly tért vettem mivelés alá, melynek eddig elrejtve volt kincsei napfényre hozata­luk után hasznos szolgálatot tesznek azoknak, kik a társadalom cultur eseményei iránt érdeklődéssel visel­tetnek : ez esetben azt hiszem a „Kolozsvári levelek“ pályafutása nem egy két napra fog terjedni. Minden attól függ, hogy vajon azon ügy diadalra jutásához, a­melyet a „Nemere“ maga elébe czélul tűzött, hozzá­já­rulhatok-e én is legalább egy porszemmel. Mindennek jogosultsága a létezésre, szükségessé­gének érzetétől függ. Én erőmtől kitelhetőleg igye­kezni fogok a kolozsvári levelek létezhetési jogosultsá­gát bebizonyítani. Leveleimnek tárgya, Kolozsvár tár­sadalmi élete, megragadó eseményekben oly gazdag és változatos s a mi fő minden mozzanata annyira magán hordja a tiszta magyar jelleget, hogy ezeknek megis­mertetése különösen Brassó város magyar polgáraival, kik idegen elemek között élnek, azt hiszem nem lesz ezért tévesztett feladata kitűzött feladatomban tiszta és nemes szándék vezérel. Nem feltüntetési vágy, nem nem irói viszketeg adta kezembe a tollat, hanem a ko­moly meggyőződés, a közmiveltség oltárának felépítésé­hez kár egy porszemmel járulni. Mert bizony a­míg össze­dugott kézzel tétlen ülünk, addig édes hazánknak felvirágzását szin ábránd képnek tartom. Ki a síkra apraja nagyja. Kinek isten hogy adta, hozzuk meg egyen legyen az áldozatot. E tiszta szándéktól áthatja, kérem a „Nemere“ t. olvasóit: ha olykor olykor az eredmény nem is felel meg a kitűzött czélnak, ne e szándék állandó tisztasá­gát, hanem egyéni erőm gyengeségét tegyék bírálatuk tárgyává. És most isten velünk a jövő hétig. Majd akkor lépésről-lépésre követi hét eseményeit H­u­n­fy. A honvédségi fölszerelése. A „Reform“ hiteles helyről a következő adatokat vette, melyek a honvédség fölszerelésére vonatkoznak. A folyó év végéig 150,000 gyalog és mintegy 9000 honvéd teljes fölszerelése és fölfegyverzése lesz beszerezve.

Next