Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-05-30 / 43. szám
A Deákpárt tehát nem tűrheti, sem a közjogi alap megtámadását, sem a tespedés vagy visszaesés szellemét. Egyik úgy ellenkeznék a Deákpárt czéljával, hivatásával, mint a másik. A közjogi alap feladása lehetetlenné tenné a czélt, amelynek kedvéért a közjogi kiegyezés létrejött; a belreformok elejtése pedig kompromittálná a közjogi kiegyezést, amidőn azt eredeti czéljától eltérő, sőt merőben ellenkező célzatok eszközeéül használná fel. Akár egyik, akár másik irányzatot becsempészni akarni a Deákpárt táborába, a legnagyobb hűtlenség volna e párt zászlója ellen, s legnagyobb tiszteletlenség és hálátlanság azon férfiú ellen, a ki apárt élén áll, s a ki bizonyosan nem ezért töltötte hosszú áldásteljes életét a békés és biztos haladás s a szabadelvű eszmék szolgálatában, hogy nevét most élte végnapjaiban, akár a politikai koczkajáték, akár pedig a reakczió köpenyéül vesse oda. E férfiú csak nem rég jelezte újra az irányt, melyet a belreformok terén kitűzött. Jelszava: „a szabadelvű demokráczia.“ A teendők részleteiről, főként igazságügyünkre vonatkozólag, kimerítő programmot nyújt Horváth, de abból csakis a következő pontoknak tudunk helyet szorítani . Elsősorban áll a felsőház rendezése. A mai főrendiház sem határozatlan jogkörénél, sem egybeállításánál fogva nem maradhat továbbra fenn. A felsőház rendeltetése az , hogy a pártok felett állván, erkölcsi tekintélyével, tudományával, higgadságával ne legyen akadályozója az alsóház törekvéseinek, hanem csak mérséklője, akkor, ha azt netalán a pártszenvedély túlragadta volna a kellő korlátokon. E szerint a felsőház nem bírhat a korlátlan vétő jogával, mert ez meghiúsítása lenne a nemzet akaratának, amely képviselői által az alsóházban nyilatkozik. A felsőház rendezésénél tehát egyik lényeges szempont az, hogy annak viszonya az alsóház irányában szabatosan megállapittassék s visszavetési joga kellő korlátok közé szoríttassék. A másik irányadó szempont, amelyre a felsőház alakításánál figyelni kell, az , hogy ne vigyük be oda a kasztszellemet, hogy ne tegyük azt egyes privilegiált osztályok monopóliumává, vagy egyoldalú, önző érdekek személyesítőjévé; továbbá hogy tagjai, amennyiben a korona, kinevezése folytán foglalnának ott helyet, a törvényhozás függetlensége tekintetében elmozdíthat-lanok legyenek. Közlekedési ügyeinkben nemzetünknek egy nagy hibája van: az, hogy csak vasutakért lelkesedünk, ellenben közutainkat elhanyagoljuk. Ez orvosi nyelven szólva, annyi, mint megteremteni a test nagy artériáit, ellenben megfeledkezni a kapilláris idegekről , holott ez utóbbiak nélkül a nagy artériák jótékonysága elvész a testre nézve. E hibás felfogás, ezen egyoldalú irány oka annak hogy vasutaink majdnem kizárólag az átviteli kereskedeskedés számára vannak készítve s épen ezért jövedelmezőségük is csekélyebb, mint lennie kellene. A vasutak áldásait csak akkor fogjuk érezni teljes mérben, csak akkor válnak azok anyagi felvirágzásunk valódi emeltyűivé, ha helyes közúti rendszer segítségével kapcsolatba hozatnak az ország minden részeivel. Most a vasút sok helyütt Idában van azokra nézve, akiket csak egy pár órányi távolság választ el attól. Inában azért, mert az év némely részeiben sártengerben fútnának el, amíg a vasúthoz érnének. S e baj a mi viszonyaink közt annál nagyobb, minthogy kivitelre szánt czikkünk belértéke, azok súlyához képest aránytalanul csekély s ennélfogva eme czikkek a szállítási költségek terheit sokkal inkább megérzik, mint például azon behozatali czikkek, amelyek csekély súly mellett nagy értéket képviselnek. Ennélfogva fontosnak tartanám, ha a vasutak sporadikus megszavazása helyett, mindenekelőtt közlekedés rendszerünk egész összeségében, vasúti és közúti hálózatunk együttlegesen s összhangzatosan állapíttatnának meg. Egyik fő feladatunk gondoskodni az ország biztonságáról, a honvédelem eszközeiről. A közös hadsereg megszüntetése azonban, s egy külön magyar hadsereg alakítását nem tartom sem lehetőnek, sem czélszerűnek. Lehetőnek azért nem, mert alerálná a kiegyezést , s czélszerűnek azért nem , mert elviselhetlen terheket rakna a nemzet vállaira. Ellenben semmi akadályt sem látok arra nézve, sőt kívánatosnak ismerem el, hogy honvédségünk, mint a közös haderő kiegészítő része, mielőbb műszaki csapatokkal is elláttassék. Ideje volna már adórendszerünk reformjára is kiterjeszteni figyelmünket. Igaz ugyan, hogy a reform e téren a legfőbb nehézségekkel és legnagyobb aggályokkal találkozik. Nem apaszthatjuk el az államháztartás Egy csepűrágó Kőhalomban. Reszkess Magyarország ! Guidó v. Bausznern Kőhalomban e hó 21-kén beszámoló beszédében mondá, hogy egyesíti a különböző szász pártokat és akkor megtanít minden más nemzetet — de különösen a magyart, kesztyűbe dudálni. Nincs kétség benne — mondja a nagy hazafi, — hogy a szászok egyetemes nemzeti működésre készen fognak állni. (Mintha nem tudná az egész világ, hogy mind egy húron pendlilnek.) — és ifjú szász mind csak azt nézte, miként lehetne jó hivatalokra s a natió számára mentől kedvezőbb concessiokra szert tenni. Ez volt köztük a hazafiság jelszava, s ha nem sikerült, — most a’la Miletics tesznek kísérleteket. Áldja a sorsot Guidó barátunk, hogy az egyesülés napja felderült, és hogy azt épen a magyarok barbársága hozta fel, — mert különben szétszakadozva marczangolták volna egymást és tönkre tették volna saját magukat. Oh vérengző — egymást felfaló nép ! .Lássuk mit tettek ők, mi által amaz emlékezetes — kár hogy nem 750 esztendős — baráti csókokat egymás ajkaira nyomták a „Frohnerben,a minek a medgyesi nagy nemzeti conferentia teendi fel koronáját. Bizony az nem csekélység! Horváth Boldizsár, volt igazságügy miniszter az 1870-ben hozott úrbéri maradványokat tárgyaló törvényben a 82-ik §-t is javaslatba hozta, mely által a szász úrbéri vagyon kérdés alá hozatik. Átkozott dolog volt attól a Horváthtól, hogy ő a Bausznern úr kedvéért épen most nem csinált oda urbériséget a hol soha sem volt; pedig megtehette volna azért, hogy olyan szépen szavaztak, — a szavazás előtt mindig elmenvén egy kis concessionért vagy kivételes kedvezményért. Ezt az égre kiáltó igazságtalanságot Bittó miniszter még azzal tetőzte, hogy azt a jogtipró szakaszt a touron kivil csupán a Bausznern úr kedvéért nem akarta megsemmisítni , sőt ellenkezőleg ezen úrbériségi kérdés eldöntésére egy articuláris törvényszéket akart összeültetni. Ez már aztán merénylet volt, melyet a szász követek egyetemleges föllépése — mi a minisztert csakhogy kétségbe nem ejtette — gátolta meg. Ez az eredmény már akkor megérlelte Bausznem urban az egyesülés nagy tervét , de a könyörtelen sors még más csapásokat is mért rá, melyek mindez ideig nagy tervében megakadályozták. A második csapás, a törvényszéki nyelvkérdés volt. Bausznern ugyanis — logikája szerint — úgy magyarázta a törvényt, hogy az általa úgynevezett „szász földön“ a törvénykezési nyelv német kell hogy legyen, indokolván azzal, mert ő úgy kívánja. Ez már aztán a Bausznern szerinti igazság, ki úgy látszik úgy ért ahhoz, mint Pilatus. Ezen a területen ugyanis mintegy 140.000 szász lakik, kik közül 100.000 a német nyelvet és úgy érti mint a chinait , s ezenkívül még amainál sokkal tekintélyesebb száma azoknak, kik sem szászul, sem németül nem tudnak, és most csupán a Bausznern ur pilátusi igazságszeretetéért erőszakoltassék rá azokra a német nyelv. Uram! az ilyen egyenjogúságot keresse ön a holdba! Bausznern úr számoló beszédében a jellemdomborításhoz igen eklatáns példát nyújt; azon rész, hol elbeszéli, hogy ők (t. i. a szászok) miként akarták rászedni az igazságügyért egy törvénytelen rendelet kiadására. De fájdalom, a miniszter tapintatossága és igazságszeretete ama 11 jó urnák ezen nemes hazafi törekvését is megbuktatta. A miniszter ígéretét, hogy amennyiben a királyi tábla elnöke törvényellenesen járt volna el desaviározni fogja és törvényes állapotot hoz létre, kibocsájtott rendeletében teljesítette is pontosan. Hogy a táblai elnök tapintatosan és a törvény értelmében járt el, annak a miniszter nem oka, valamint annak sem, hogy Bausznern úrnak a törvény nem tetszik. Miért nem igyekezett a nagy hazafi a törvény hozatala előtt képviselő lenni? hátha sikerült volna az egész országgyűlést megbolondítani (?) mert látja uram, most csak a kőhalmiakra vagy a szász nemzetre van bolondítási missiójában utalva. A harmadik csapást az összes minisztérium követi el a brassói vasút ügyében. Ezen csapás abban van, hogy mint a Bausznern-féle urak kívánták, miért nem hozták a vonalt árkonbokron úgy, hogy mindenütt szász helységet érintsen, és úgy vigyék be Oláhországba. De oh Bausz nemféle igazságtalanság! még azoknak a lófejű székelyeknek is akarnak egy darabocskát adni ! Pedig ugye jó uram, azoknak — ön szerint legalább — kőhalmi kötél kellene, melynek most úgy sincs keletje. Csodálatos, hogy Brassónak a 30.000 et meghaladó lakosai közül csak az a 7500 szász nem akar a székelyeknek vasutat adni, a többi meg igen, holott Brassóban is, sem a kereskedés, sem az ipar épen nincsen az ők kezökben. A negyedik, és legnagyobb csapás: a „Nemere.“ Ez az istennélküli lap nem átalja tisztán kimondani, hogy az a hirhedett jó hazafiság csak jó hazugság, az a nagyszerű cultura meg oroszlánbőr. Bizony baj az! mert hisz eddig azt vélte a világ, hogy isten tudja minő magasztalás és bámulásra méltó dolgok vannak a ma chinai fal mögött, de most érzi, hogy az oroszlán bőr alatt mi van! Nem érdektelen az is, hogy az új Mózes miként akarja a választott népet az Ígéret földére bevezetni, ama nagy egyesülés után. Azt véli ő, hogy valami újat talált ki, pedig ez már régibb a Frehnerféle epochalis esetnél, mert ez 750 esztendős taktika. Azt mondja Bausznern úr, hogy ahhoz a párthoz csatlakoznak, melyik többet ád. (Még tán ahhoz is, melyik a csatlakozás mellett semmit sem ad.) Ugyan jó uram, ne tréfáljon, mert megijjeszt bennünket. Bausznern úr szeretné, hogy a szászok Magyarország testén egy fekélyt, egy tyúkszemet képezzenek, de azt nem gondolja meg, hogy most olyan műtők vannak, kik a tyúkszemet úgy kivágják, hogy a patiens észre sem veszi. Meg arra a „Siebenbürgische Blätter “re vicsorítja fogát Bausznern úr oly keményen. Vigyázzon az, mert még megeszi, aztán tüzes csepűt köpdös és végül rózsaszín szalagot húz ki szájából! Jöh boldog Kőhalom!!! . . . 170 egy vagy más jövedelmi forrását, még mielőtt annak pótlására egy uj czélszerűbb forrást nem nyújtottunk volna. Itt semminemű kombinácziót nem tanácsos puszta theóriára, hanem számokra s a gyakorlat adataira kell fektetnünk. Mindemellett úgy hiszem, hogy az alkot-mányos kormányzat óta gyűjtött öt évi adatok a kormánynak elégséges tájékozásul szolgálhatnak arra nézve, hogy az általa követendő rendszer iránt magát elhatározhassa s azt a törvényhozás bírálata alá terjeszsze. Nem is kételkedem arról, hogy a jövő országgyűlés egyik legfontosabb tárgyát a kormánynak ide vonatkozó javaslatai fogják képezni. Pénzügyekben egyébiránt azon elvet vallom , hogy a fukarság nemcsak nem egyértelmű a takarékossággal, hanem ennek gyakran épen ellenkezője. Hasznos befektetésektől a pénzt megvonni nem egyéb, mint megtakarítani a filléreket a réven, de később aztán forintokat dobni ki a vámon. Azért nem pártolhatnám soha az olyan szűkkeblű pénzügyi politikát, amely egy, habár jelentékenyebb kiadást is meg akarna tagadni, amidőn azzal közvetve a nemzet szellemi vagy anyagijének kétségtelen lendületet nyújtanánk. Választási mozgalmak. Kézdi-orbai székből írják lapunknak, hogy az ottani baloldal f. hó 27-ikén értekezletet tartott, melyen megjelentek egyebek közt Papp Lajos, Bakcsi Ferencz, Kühnle N. , a háromszéki baloldal ismeretes tényezői. Ez értekezlet elhatározta kézdi-orbai székben , a Deákpárt által felléptetett Tissza Lajos miniszterrel szemben ellenzéki jelöltet állítani. A jelölést egy küldöttségre bízván, az dr. Cseh Károlyt ajánlotta, aki mindjárt beszélett is politikai álláspontjáról. F.Fejér megye belkerületében több lap szerint gr. Nemes János volt képviselőjelöltnek hirdetve. Biztos forrásból vett értesülésünk szerint azonban gr. Nemes határozottan nem fog fellépni. Hogy kit léptetnek fel még nem tudhatni, közelebbről leend értekezlet jelölés végett.