Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-04-08 / 28. szám

Visszapillantások a Barcza múltjára. (Feleletül annak, a ki nem fér a bőrében.) Az 1459. évi összeszövet­kezés felhozására csak azt jegyezzük meg, hogy azt hiában való most emle­getni. Annak felujitása vagy fenntartása a hasztalan álmodozások közzé tartozik. Jobb azok után nem is sóhajtozni. Ma egészen mások a viszonyok. Akkor három rend volt a hazában: nemesek, a székelyek és szászok—mások nem jöttek számításba, s a jog­határain kívül estek. És ebben nincs is semmi szégye­­nítő, miután akkor, más államokban is hasonló elvek állottak érvényben. Most azonban minden csak vala­mennyire el­haladt államban utat tört magának a jog­­egyenlőség elve, a­minek sérelmére számított, minden egyoldalú szövetkezések nem egyebek, mint a koi szelleméből elmaradott önzés huhogó madarainak áb­rándos óhajtásai. Miután most a románok az alkot­mányos közös hazának egy épen oly egyenjogú pol­gárai mint a hajdani nemesek, székelyek és szászok, az aféle 1459-beli összeszövetkezések lejárták magu­kat, azokat a régi károkat kár is pengetni többé, rég elhegedülte őket Szt. Dávid. Hanem hisz ott van helyette az 1871-beli szép és magasztos irányú bras­sói testvérisülési szövetkezés, mely nem ismer külömb­­séget a haza gyermekei között, hanem mindanyinnk ágegyenlősége s közös boldogságára igyekezik, midőn a szabadságot és testvériséget tűzte megvalósítandó föladatául körében. Miért ne lehetnének ennek szász polgártársaink épen úgy tagjai mint a magyarok, ro­mánok és németek?! H Hát ők nem érezhetik-e nyu­godtan magukat az egyenlőség és testvériség nagy és magasztos eszméi körében?! Avagy e vidék minden lakóinak jogegyenlősége és közös boldogsága, jólléte oly czélok-e, mik ellenségek az­ok czéljek és tö­­rekedésükkel?! Hagyja el a „Kr.“ a mult idők je­lenkor szabad szellemének keretében nem illeszthető avult szövetkezéseinek felemlegetését, s hirdesse e helyett a testvériesség és jogegyenlőség igazságos és emberi eszméjét, bátran biztosíthatván olvasóit, hogy testvériesült polgártársaik szövetségükbe várva várják őket, s mihelyt minden kiváltsági álmodozások és önző czélzatok nélkül, őszinte emberi érzelmekkel kö­zelítenek oda, valódi testvéri karokkel fognak fo­gadtatni. Végre nem tehetjük, hogy a „Kr.“ azon rágalmát, miszerint Pávai Vajna ügyvéd megkísértette volna a szászok drágán nyert, verejték és vérrel szerzett tu­­lajdonukat elrabolni (mit Schweisz und Blut erkauf­est Eigenthum zu rauben) kereken vissza ne utasítsuk. Köztudomású dolog ugyan az is, hogy Pávai ügyvéd úr a nemes szász nemzet egy tagját sem kisértette meg soha sem után sem erdőn megtámadva kirabolni, hanem a hajdúi törcsvári uradalomhoz tartozott köz­ségek szegény csángó és román, jogaikból kifosztott és mesterségesen elnyomott lakóinak, eltemetni szán­dékolt igazságokat oltalmazta az észjog dönthetetlen fegyvereivel, a hazai törvényes törvényszékek előtt a Brassó városi közönség ellen. Valamig azért ez ország nem rabló bandák helye, addig az ezek előtt törvényesen keresett jogorvoslás és igazság­kiszolgáltatás rablás­nak czímezése ellen, határozottan tiltakoznunk kell. Hogy Brassó egyéb­iránt magát Törcsvárát és az efe­­letti parancsnokságot mily után szerzette magához, erre nézve felvilágosítást nyújtanak a Pávai úr c­á­­folatai, a­hol már a második lapon mindjárt ezt ol­vassuk: „Az egész Approb. Const. 82. sz. III. r. csal­faságon alapszik. Hogy Brassó mi módon járt el az ennek alapul szolgált Bethlen u Gábor féle egyezmény létre hozásában, megérthetjük ha meggondoljuk, hogy midőn Bethlen Gábor nyomára jött, miszerint Törcs­­vár főura fiskalitás és igy Brassónál csak inscriptioban lehet, s ennek inscriptionalis leveleinek produkálására szólította, noha a város levéltárában egész serege van az inscriptionalis leveleknek, melyekből nyilván­való, hogy a város Törcsvárát II. Ulászlótól bírta 6300. m­­írtéri zálogban (titulo inscriptionis et insignorationis tenent) nem csak hogy a dolog nyilvánosságra jövé­­sének megakadályozása végett, ezen leveleket szorgal­matosan elrejtették, hanem az ország és fejedelem le­szedésének szándékával egyenesen azt állították: „Mi pedig tudván azt nyilván, hogy Törcsvára minekünk soha inscrictioba nem adatott semmi­nemű fejedelemtől, nem tudtuk elő hozni (az inspric­­tio levelet) mivel nem volt; és az országot s fejedel­met azzal ámították, hogy ők Törcsvárt nem inscripti­oban, hanem azon jogon bírják hogy azt magok épí­tették „abspue impedimento alipuali,“­s eleik „ennyi időtől fogva in tuto dominio possideálták.“ „Lásd a brassói közönség röpirata XII. okm.“ Hogy ha azért a „Kr.“ az ilyetén szerzésmódot nevezi verejtékkel és vérrel szerzésnek szeretnék, ha legalább tudatná, hogy a hazugság és csalfaság közül melyik már a verejték, melyik a vér, s pedig ez még hagyján. Törcsvárát és a felettes parancsnokságot legalább, ha ily után is, de csak ugyan szerezte Brassó. Ezekről, ha bár dicstelen módon nyert, de legalább olyan a milyen levelei vannak. Azonban a per alatt levő tár­gyakat, a hajdani törcsvári uradalom várnépeinek er­deit,legelőit, királyi haszon­vételeit mi jogon tartja magá­énak? Hisz azoknak eltulajdonításukat, még ily szeny­­nyes bölcsőjű levelekkel sem lehet igazolni, s csak annyit lehet bizonyosan tudni, hogy ezen várnépek egykor szabad vár és határőrök voltak, a kérdés alatti tárgyakat Brassónak nem adta; s most még is Brassó utánuk úrbéri kárpótlást vett el, s a per alatti tár­gyakat Brassónak nem adta; s most még is Brassó utánuk úrbéri kárpótlást vett el, s a per alatti tárgyakat birtokában tartja. Valóban jellemző azért, midőn a „Kr.“ Pávai ügyvéd urat, s illetőleg a törcsvári köz­ségek lakosait vádolja rablással. (Folytatása következik.) Ol — 110 — Galgóczi Károly értekezése a m. kir. tudományos akadémiában a ,,Székely kérdésről.“ (Vége.) Az értekezés második része azon kérdésre felel, mi az oka mégis a nem tömeges bár, de szórványosan csakugyan előforduló kivándorlásnak, a folytonos túl­­népesedettségi panasznak és a szegénységnek? Ennek indokát értekező úr több összevágó körülményben keresi. Ilyen a székely nép némileg kalandos termé­szete, — országunknak, kivált az anya­székelyföldnek pénzviszonya, a birtokviszony, kapcsolatban a szegény­séggel, mely ismét sok összeható ok származéka. A kezén levő birtok igen elaprózott. De azért a nép nép nagyon ragaszkodik ahoz. Birtokot venni s igy szaporitni a tulajdont, igen nehéz és drága. Nagyobb birtokosok nincsenek. A nagyobb terület közös birtok Az elaprózottság miatt a tulajdonos birtokát többnyire saját erejével miveli. Napszámosra igen kevés szükség- Más kereset szintén ritka. A kézműipar csekély. Gyá­rak nincsenek. A munkás nép készpénzt keveset lát­­a mit lát, most az is csak papiros. Ez okból ország, világlátási és pénzszerzési vágyától vezetve, kijár a napszámos nép Oláhországba. Ott papírpénz helyett m­érezpénzt kap, sokszor fénylő aranyat is. A ki tehá elsőbb ismerőse néhány aranyától indíttatva és ország, világlátási vágyától ösztönöztetve, csak egyszer akar kimenni, az megszokja az évenkint kijárást, sőt némelyi­ken minden honszeretete mellett végre megtörténik hogy végkép künn is marad. A birtokviszonyt illetőleg a székelyföld átalános­­ságban birtokjogilag négyfélére különböztethető: u. m. testületileg közös birtok, közbirtokossági közös birtok, magántulajdon használat alatt lévő, és végre volt úr­béres birtok. A három első eredeti székely jog. Az urbéresség különböző viszonyok közt, különböző idők szüleménye, mely után a nagyobb birtokosok, a bir­tokából kipusztult és elszegényedett székelységnek is osztottak ugyan ki több helyen földet, de túlnyomó részben ugyanez a tősgyökeres székelyföldre is beszi­várgott oláh települések magvát képezi. A testületi közös birtokban több község, sokszor különböző szé­kekből, néhol egész szék összes községei közösen bir­tokolnak nagy területeket, a­nélkül, hogy ezek csak legkisebb határjelekkel is el volnának különítve a bir­tokló községek szerint. A legnagyobb erdőségek és havasok nevezetes része ily testületi közös birtok. A közbirtokossági közösség a nagy- és kis­­birtokosok, úgy egyéb lakosok közt egy ugyanazon határban levő főkép erdő, erdei legelő, erdei kaszáló, — úgynevezet­­tzénafa, — sőt fátlan tiszta legelő használatára nézve is fordul elő, csaknem kivétel nélkül minden község­ben, hol e használati tárgyak megvannak, és pedig többnyire minden jogarányosítás nélkül. Sőt legtöbb helyen még a tarló és rézszabadulási legelő is a közös­­ség terhe alatt nyög, úgy hogy ha az aránylag csekély számú kisebb-nagyobb kikerekített telkein kívül tulaj­ * * * Női boszu. Orosz udvari történet. Sacher Masoch után: Körösi László. II. Sagarin herczegnő e szomorú napjától már öt év folyt le. A szerencsétlen leány ez idő közt, az udvar és a világtól távol, családi birtokán Peruson-ban tölté. Leginkább korának tudományával volt elfoglalva ezt tanulmányozta kitartó szorgalommal. Rövid idő múlva e czimet kapta: ph­ilosophusné. Ekkor egy napon azt a hirt vette, hogy Strogo­­noff gróf meghalt. Most a herczegnő újra az udvarba ment vissz és itt a czárné által a legszivélyesebben fogadtat. Ugy látszik, hogy ama férfiú, sírjába vitte összi bánatát és keservét, mert ő oly vidám volt, mint az­előtt, és a czárnő is rábírhatta őt arra, hogy további is udvarában marad. Nadejda az özvegy, gyászoló éveit utazásba tölt Bejárta Németországot, Francziaországot, Olaszországi­­és Magyarhont, és azután újra az udvarba tért vissz Nem kevéssé érdeklődtek a két vetélytársi viszontlátása fölött, de minden egészen másként ütő ki, mint azt várták. A herczegnő, úgy látszék szakított a bánattá sőt azt egészen elfeledő, most Nadesda megérkeztet, először sietett hozzája, gyöngéden karjai közé zárt át és megcsókolt. A grófnő, ki nagyon meg volt lepve az ilyen fogadtatás fölött, mindent viszonzott. Kevés hét elfolyása után a legkeseredettebb el­­ellenek, legbizalmasabb barátokká lőnek, és egyet­értésük olyan erős volt, hogy elhatározták, miszerint a (k.) czárnő udvarában elviselhetlen forró nyári napokat, közösen a herczegnő birtokán fogják eltölteni A herczegnő nagy hintója mind a két hölgygyel Perusonba érkezik. Későn este érkezének meg. A barátnők, még közösen megitták theájukat, azután Nadesda, a szép grófnő, egy terembe vonult, mig a herczegnő is alvószobájába távozók, mely a kastély egyik végében feküdt. Midőn meggyőződik arról, hogy a grófnő már nyugodni tért. — Katinka herczegnő egy fiatal ember meglátogatására indult, kivel hosszú ideig beszélt. Midőn el akart távozni — az ajtó előtt még meg­állották kevéssé. -- Ne feledd azt, a mivel meg biztatlak — mondá a herczegnő — ne feledd el Sergius, hogy én vagyok az, kinek mindent köszönhetsz, mindent a mivel csak­­bírsz, műveltségedet, szerencsés helyzetedet, és ne feledd el azt sem, hogy gazdagon megjutalmazhatlak, ha engedelmes lesz, és megbüntethetlek, széttiporhatlak mint egy férget, ha ellenem mersz fordulni. Sergius mélyen meghajtotta magát, megcsókolá a herczegnő kezét és azután szobájába vonult. Más­nap midőn a két hölgy épen reggelizett, sietett hozzájuk. Bemutatom egyik távoli rokonomat !— mondá a herczegnő Nadesdához fordulva neve „Ivanovics Ser­gius Pauloff,a­ki ép olyan műveit, mind jól műveit fiata ember. Nem is kellett volna e bemutatás, a grófnő figye­lemmel tekinte a fiatal emberre. Olyan szép volt, és olyan déli viselete volt, és olyan kedvesen beszélt francziául mint csak azon kor hölgyeinek ideálja. A herczegnő azon kivánata, hogy lovagolni menjenek, a grófnő részéről szívesen fogadtatott. Midőn a lovakat elővezették, Sergius kezét nyújtá a grófnőnek, hogy a nyeregbe segítse. Nadesda elpirult, midőn érintkeztek egymással Midőn visszatértek a kastélyba, a grófnő tüzes szive a fiatal ember érdekeiért dobogott, és ezt nem is ta­lálta szükségesnek arra hogy a herczegnővel közölje. Mindenféleképen tekintett az ifjúra, hogy meg­­bűvölje őt, a mi sikerült is. Még az nap este Le­gius gitárjával, a grófnő ablaka alatt állott és édes szerelmi dalt zengett a spanyolok módjára. És a szép grófnő megjelenvén az ablaknál, a holdvilágos éjben, bájosan mosolyga és barátságosan intett le az ifjúnak. Másnap a herczegnő, nem minden tekintet nél­kül magára hagya a szerelmes párt, azzal mente ma­gát ugyanis, hogy reggel munkájával van elfoglalva, melyek az íróasztalon feküdtek, délután pedig azzal, hogy szomszédnőjét megy meglátogatni. Nadejda és Serigius pedig ez alatt, gyermekek módjára futkostak és játszadoztak a kastély tág kertjében.

Next