Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)
1874-11-21 / 92. szám
Úgy tünteti föl ezen törvényhatóságot, mint ahol a pártok élesen elkülönítve állnak szemben egymással, s hol élesztik az egyetértést és a közjóllétre irányult együres törekvést fölemésztő párttüzet egyes kortesek. Holott Háromszék törvényhatósága magán és közéletében jelenleg a pártoskodásnak nyoma sincs. A közgyűlésekben az egyes határozatoknál sőt azok előzetes vitáiban is mellőzve van minden pártérdek — egyedül a törvényhatóság érdeke irányadó. Erről meggyőződhetett volna levelező úr közvetlen a legközelebbi közgyűlésen is midőn több nevezetes kérdést jobb és baloldal mellőzve a pártérdeket vitatott meg és döntött el, jelesen épen a fölhozott lóbeszerzési alapból kért kölcsön kérdését is, midőn határozottan ki lett mondva, hogy törvényhatóságunk elismerve a huszár családok tulajdonjogát a lóbeszerzési alaphoz, nem érzi magát — annak pusztán letéteményesse lévén — hivatva arra, hogy afelett rendelkezzék — s megtagadta a kért kölcsönt, sőt még azon alkalommal úgy mint több más előzetes esetben feliratot intézett a kormányhoz a jogos igénylők érdekében, s ime még is akad egyén ki elég merész egy egész törvényhatóság jogos és méltányos eljárásával szembe koholmányait szellőztetni. Igaza van levelezőnek — abban a jóhiszemben élek én is, hogy ezen törvényhatóság területén az aljas fogásokkal korteskedésnek esze lett, mert belátta e nép, hogy a puszta phrázisok nem megtestesíthetők s a’haza sorsa agyrémekkel s dictiókkal jobbra nem forditható s ép azért levelező ur irka-firkája is pusztában elhangzó szó. Ami a beperesités, illetőleg a künn levő követelések behajtására vonatkozó részét illeti levelező közleményének megjegyzem, hogy a magas kormány még 1872-ben elrendelte a pénzügyi ügyészség által folyamatba tett perek fölvételét s ha e tekintetben a törvényhatóság közegei által az elévülést megakadályozandó lépéseket tétel hibáztatható-e?! Meg vagyok győződve, hogy azon esetben ha a szükséges lépések elhanyagoltaténak s az állítólagos 30.000 forint egy pár év alatt 3000 írtra vagy még kisebb összegre devalválódnék, akkor épen levelező úr lenne első ki kérdőre volna minden tisztviselőt, miért nem teljesítette kötelmét is jogosan. Hogy mennyire estek neki a levelező által védett népnek és teszik tönkre váratlan végrehajtásokkal — legyen elég ennyi. A lóbeszerzési alapnak perei az ötvenes és a hatvanas években tehát 2 évtizeden át folyamatban voltak — a fizetésre ij meg új határnapok engedtettek, de nagyon örovos egyén tett eleget kötelezettségének. — Ezen rendszer beállta óta is már három éve, hogy utj meg uj fölhívások küldettek szét s az eredmény az, hogy 6 egyén törlesztett részletenkint összesen 225 frtot — daczára ennek a mai napig egyetlen egyén ellen sem foganatositatott végrehajtás. Ebből láthatja az olvasóközönség, hogy mekkora hitelt érdemel levelező előadása, ha 30,000 írtból 3 év alatt 225 frt. hajtatott be 301 adóstól, akkor bizony kegyetlen nekiesésről lehet mesélni. K. E. A szegény és munkaképtelen öregek ápolására hivatott „Stephánie-mellház“ ünnepélyes megnyitása Kézdi-Vásárhelyit, 1874. nov. 8. (Vége.) Ezen értekezleten fogamzott meg azon gondolat hogy miután azon szerencsétleneknek, kiknek nyomorán enyhíteni intézetünk hivatva lesz, télen van segélybe legnagyobb szükségük, az intézet, még a közelgő tél beállta előtt nyittassák meg. Merész volt a gondolat, de a lelkesedés és íigybuzgóság kivitte azt. Ugyanis az első főbajon a szállás ügyön úgy jön segítve, miszerint a téltóságos bárónő, mint a szintén általa csak most létesített, de már virágzó állapotba levő háromszéki Erzsébet leányárvasváz elnöke, felajánlotta az intézet földszinti osztályában lévő Szt.György napig nélkülözhető 2 szobát, 1 konyhát, 1 kamarát és biztosította az ideiglenes választmányt, hogy ez idő alatt egyszersmind a beveendő szegények feletti felügyeletet is, Potyó Ferenczné árvaanya elválalja. Az alap kiteremtése tekintetéből, a választmány kebeléből, 5 pár tagot küldött ki, akik a városnak 15 tizéből hármat-hármat eljárva forduljanak K.Vásárhely városának nemes czélok pártolása tekintetében oly előnyösen ismert lelkes polgáraihoz. Ezen gyűlésben írták alá B. Szentkereszty Stephánie 500, — Pap András és neje 100 frt. o. é. alapítványokat. A második értekezlet 1. év September 14 én tartszott, mikor is a tiszteletes Székely Iván ref. lelkész ur által készített alapszabály tervezet felolvastatván, az megjegyzésre nem méltó csekély módosítással egyhangúlag és méltó köszönettel elfogadtatott s a közelebb tartandó városi képviselő bizottság eleibe terjesztetni határoztatok. Ekkor már folytak a szép sikerrel kecsegtető aláírások, de tájékozást szerezni még nem lehetett. A 3-ik értekezlet sept. 25-én volt; ekkora már a városi képviselő bizottság is ismeretet szerezett az alapszabályokról s azokhoz a maga részéről is hozzájárulván, ismételten ígéretet tett pártolásáról. Ezen értekezlet alkalmával, az aláírások eredménye is számba vétetvén, örömmel győződött meg a választmány, hogy az a pár ezeret felül haladja. Nem feledte azonban egyszersmind azt is, hogy az eddigi s egyátalán a most közelebbről gyűlhető tőkének kamatja sehogy sem leen, elégséges egy oly intézet szükségeire, amely környezetén, legalább érezhetőleg segitni akar, azért a második főszükségletnek, az ételnek valamiképeni kiteremtéséről kellett gondoskodni, mely okból, bízva erejében s a nemes ügyet mindig megsegítő jó Isten segedelmében, nem kételkedett e tekintetben is a polgárok áldozatkészségére támaszkodni, kimondván határozatképen, hogy a választmány mindent elkövetene, miszerint az 1876 ik év kezdetéig étkezésre a tőkéből egy krajczár se adassék s hogy nem csalódott, bizonyítja. A f. év október 11 -én tartott negyedik értekezleten előterjesztett azon körülmény, miszerint már addig, több mint 100 nap volt egyes ajánlkozók által biztosítva, hogy t. i. ha azon idő alatt egyszerre 12-nél több nem lesz az intézetben, azoknak részére szükséges élelem adatni fog. Voltak kik egész hétig ajánlkoztak ételadásra, többen kik 3—4 napig, de mindent szívesen, jó lélekkel s reményt ébresztőleg arra, hogy még többen vannak, kikre az intézet bizton számithat s a kik méltán megérdemlik, a felkarolt gyámoltak, nők nevében a lapok terén is nyilvánítandó hálás köjszünetet. Ugyanezen értekezlet tagjainak okozott örönet azon körülmény is, miszerint egy harmadik foszkkséglet a ruha is az alap terheltetése nélkül fedeztetik mert derék jó lelkű nőink szintén szívesek voltak azt is már viselt ugyan, de azért tisztességes és tiszta ágyneműs öltönydarabokból összeállítani úgy, hogy lujuden egyes bevett tag, szükséges ágyneműt és legalább is 2 rend öltöző ruhát bir. Nem különben az egyről apróbb háztartási czikkek bútordarabok mind mind egyes tanúbizonyságai polgáraink és derék nőink nemes áldozatkészségének — szóval: a f. hó 6 án tartott ötödik értekezlet gondjai közé mondhatni csakis a kész anyagok elrendezése jutott s a tőke terhéül a fűtés — világítás látszott maradni, indőn e tekintetben is akadtak áldozatrikész nemeskeblti pártolók — (még városunk kebelén kivül is) mint a szabolai gróf Mikes Benedek ur ő méltósága a ki szintén 10 öl tűzifát volt szíves ajándékozni úgy, hogy azt az intézetnek csak haza kell szállíttatni; nemkülönben a világítás és más szükségletek tekintetében megnyugtató kilátások vannak úgy, hogy az intézet, a működők méltó lelki örömére, városunk díszére, polgáraink becsületére, mai napon ünnepélyesen megnyittatván, menhelyet nyújthat a becsületes de szerencsétlen teremtésnek. Ezek pedig a következők: Füstös Antalné, Turóczi Ferenczné, Nagy Éva Jancsó Dánielné, Szotyori Rebeka, Dezső Istvánné Tóth Andrásné és Tóth András Ez a mélyen tisztelt hallgatóság rövid, de valóban szép s nagyszerű története a Stephanie menház alakulásának s ezek azon szerencsés szerencsétlenek, a kik annak jótékonyságát legelőször érezve, tanúbizonyságot tesznek a k.vásárhelyi polgárság nemesen felemelkedett lelki életéről és mondanak hálát az örök Isten trónja előtt városunk s vidékünk védangyala méltóságos báró Szentkereszty Stephánie ő nagyságának soha eléggé meg nem hálálható szavakban ki nem fejezhető fáradhatatlan munkálkodásaiért, a ki hogy üdvös művei szép gyümölcsét nemes lelke méltó jutalmára mentőt tovább élvezhesse, adjunk kifejezést a bizonyára mindnyájunk szivében őszitén érzett azon óhajtásnak, hogy a mélyen tisztelt méltóságos bárónő soká soká boldogul éljen!!! Az ünnepélyt — a helybeli egyletek s jótékony intézetek iránt mindig nemes és köszönetre méltó érdekkel viseltető dalárda rekesztette be egy dallal, melynek elzengése után a közönség élénk érdeklődéssel szemlélte meg a helyiséget s érzett örömet a boldogított szerencsétlenek hálatelt arczaik látásán, midőn azok a bizonyára régóta első jeszü ebédet a holnap gondjaitól való aggodalom nélkül elköltötték. A létesítésen működő bizottmány, részint e nagy fontosságú napnak jelentőségét még inkább kiemelni akarva, részint a még zsenge intézet alapvagyona ne- Fővárosi tárcza. Budapest, 1874. nov. hó 9-én.*) A derék „háromszéki leányokéról egyet mást elmondani — főleg ha amit róluk elmondunk, csupán dicséretes dolog — sohasem késő. Csak az a bökkenő hogy nem a most élő háromszéki szépségekről szól a dicsénet, s nem is csupán dicséretről lesz itt szó, hanem elegyesen jót és rosszat fogunk róluk elmondani amint azt máskép egy hívatlan kritikustól már várni sem lehet. — Azok a „háromszéki leányok“ akikről szólni kivánunk, azok már rég pihennek a föld mélyében s egyszázadnál régibb és sötété fedi hamvaikat. Szgligetié az érdem, hogy emléküknek a fővárosi közönség épen ma harmadszor áldoz időt és pénzt, mennyiben a „háromszéki leányok“ czímű új népszimüvét ma adják harmadszor a nemzeti színpadon. Az ötvenes évek derekán, kitűnő regényírónk Jókai általános feltűnést okozott egy kedves néprajzával, illetőleg elbeszélésével, amely „háromszéki hányok czim alatt jelent meg. Az esemény színhelye, a tatárok által elpusztított Uzonfalva volt. Amit Jókai itt Uzonfalváról elmondott, az, az egész hazára ráillet, a nyomor s kétségbeesés szava hangzott mindenfelé. A költő buzdítása, melyet a székely leányok és férfiakhoz intézett, az az ötvenes években mindnyájunk szivében viszhangra talált; jól tudtuk hogy hová czéloz ■Jókai. A „háromszéki leányok“ meséje csak álarcz *) Tárgyhalmaa miatt késett. (Szerkesütüség.) volt, mert tatárjárásról beszélt pedig az ötvenes évek nyomorát értette alatta. Különben, ha szorosan veszszük — ez is, az is tatárjárás volt. Szokás volt akkoriban nem oda ütni ahová czéloztunk. — E tárgyat használta fel Szigligeti egy uj népszinműbe, amely „háromszéki leányok“ czim alatt ma került harmadszor szinre, s amely valószinűleg ezután is kedvesen látott vendége lesz a fővárosi közönségnek. — Az átdolgozásban szorosan ragaszkodott Szigligeti az eredeti novellához. Hogy a népszínmű meg sem keltette azt a hatást, amelyet Jókai elbeszélése — az igen természetes. Egy beszély vagy regényíró ha nem is rendelkezik a drámai cselekvények és bonyodalmak halmazával, a hűt festés és jellemzés és szép forrással azokat kárpótolhatja; a drámaíró azonban drámai cselekvények és bonyodalmak hiányában sok nehézségekkel küzködik. Jókai novellája egy történeti eseménynek költői elbeszélését tűzte ki czélul, s e czélt el is érte, elragadó bensőség s hatalmas erővel festve a székely leányok hősiességét — a szirmairó Szigligeti azonban nem beszélhet maga, az ő művében az alakoknak kell beszélni és tenni — ezek körül fordul meg az egész esemény. — Mint említők, a mese cselekvénye igen szűk korlátok közt mozog, s Szigligetinek, ha a novellához hű akart maradni (pedig az maradt) a cselekvény szegény mesét e lényeges hiányt — egyébbel kellett pótolni. Szigligeti ért ahhoz, hogy a kevésből is hogyan lehet sokat teremteni. A tarka barka jelenetek, leleményes episodok, bohókás tréfák s főleg az eredeti alakok pótolják a drámai cselekvény hiányát, csak pótolják, mert a darabnak valami rendkívüli drámai becset nem kölcsönöznek. E hibák daczára a „háromszéki leányok“ mindig szívesen látott vendégek leszek a nemzeti színpadon. Erkel Gyula egy pár székely dallamot valóban gyönyörű kísérettel látott el. A Bercik Árpád által írt s e lapok hasábjain is ismertetett „Székelyföldön“ben alkalmazott székely jelmezek most jó szolgálatot tettek. „Szigligeti nemcsak tevékeny, hanem takarékos igazgató is“ jegyzé meg egy székely képviselő, „mert hogy a székely jelmezekbe amoly bele ne essék, sietett egy darabot írni azokhoz.“ — S most ismerkedjünk meg bővebben a „háromszéki leányok“ meséjével. A mait század elején a tatárok irgalmatlanul elpusztították Uzonfalvát és környékét. Midőn az elmenekült lakosok visszatérnek, csak romokat, puszta falakat s letarolt mezőket látnak. E pusztulás felett nagy a bánat és két égbeesés. A jó székelyek Dankos András lófőszékely tanácsára más hazát akarnak keresni, de ebi áhámfalvy derék uzoni pap vetőt mond. Szivrehatóan festi le előttük a szülőföld édes varázsát. A jó szó nem téveszti hatását. A székelyek ismét munkához kezdenek. A leányok sem akarnak a férfiak mellett hátra maradni s a pergő nyelvű, de nemesen gondolkozó Katicza tanácsára elhatározzák, hogy egytől egyik Brassóba mennek szolgálni, pénzt keresni. Egy opera keretébe is beillő szép zsolozsma fejezi be e szép képet. Kár hogy e megható jelenet záradékát három új alak megjelenése zavarja. De miután a cselekvény ezek nélkül meg nem indulhat, akarva, nem akarva meg kell velük ismerkednünk. Weimuth — egy minden izében eredeti brassói nyárspolgár — kinek felesége egyetlen szavára is inába száll minden bátorsága, fia Pepi — alias József — egy „wittenbergi egyet«* — MI —