Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-10-09 / 81. szám

81. szám. Szerkesztőségi iroda: Flópinez, Jak­o­­s Áron féle a hoz, hová a lap szel­lemi részét illető közlemé­nyek küldendők. Kiadó­hivatal: P­o­ll­á­k Mór könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmen­tesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ede hirdetési ügynöksége Budapesten Sepsi-Szentgyörgy, Szombat, 1875. október 9. Ötödik évfolyam. NEMERE Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászai lap. Megjelenik ezen lap h­eten­­kint kétszer, szerdán és szombaton. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hord­va vagy vidékre postán küldve Egész év . 6 ft. — kr. Félévre . 3 ft. — kr Negyedévre 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr.° Bélyegdij külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. VIDA DAm I « ■■■■mi 1848—49-ben honvédőmrigy, később Három­szék árvaszékének elnöke, több havi szenvedés után e hó 8­kán 60 éves korában jobb létre szenderült. Felejthetetlen öreg barátunk porai, ki ha­záját forrón és önzetlenül szereté, ki életében a jellem, becsületesség, a polgári erények legtisz­tább példányképe volt — nyugodjanak békében Öt, ki önzetlen hazaszeretetének hozta egész életét áldozatul, nem barátai, nem a székelység, de a nemzet gyásza illeti meg. Nyugodjál csendesen veterán bajnok — emléked, tetteidet megörökíti és híven fogja megőrizni a történelem — s barátaid mindig kegyelettel említik neved ! Hátfal­u­, október 5-kén 1875. A hétfalusi küldöttség Budapestről szerencsé­sen haza érkezett. Nem érte semmi baj, mert az ur angyala vele volt; itthon pedig mindenki imád­kozott, hogy ezen 1870 től kezdve már ötödik küldöttség Brassó ármányait legyőzve, diadallal térhessen vissza századokon által zaklatott ma­gyar tűzhelyéhez. Embereink a fővárosban so­kat tanultak, hallottak, tapasztaltak. Épebb szel­lemmel tértek az övéikhez, mint minő­vel felrán­­dultak, mert belátták, hogy az a nagyszájú Brassó csak annyi Budapesthez képest, mint a muzsikus kalap (cilinder) a hosszúfalusi felső­­népiskola udvarán hagyott magas gyári kémény­hez képest. Hová lettél százados tekintély­ű sima szó és elaltató kézszorítás? Hétfalu emel­kedő magyaros szelleme elfútta, nincs többé. Pihenjen csendesen sírjában! De hát hol maradt Zajzon követe, az a szép, magas, barna ember; talán Budavárában visszatartották, hogy egy nehány hét múlva Hétfalu kivívott szabadságának aranybulláját hozza magával? Dehogy! Más a baj! A homo­­ródi állomásnál leszállt szegény a kőszénfüs­töt lemosni arczáról, nehogy felesége igen bar­nának találja, s ime a vonat tovább robogott s ő ott maradt; eleget kiáltoztak a többiek a vo­natvezetőnek, de az a szivtelen ment, mintha a szemét kivették volna. Szegény felesége sirva, üres szekérrel ment haza Zajzonba a brassói állomástól s fűnek fá­nak panaszolta, hogy ennek a sok keserűségnek, a férje fáradságos hosszú gyalogolásának mind Brassó az oka, hogy apadjon el Zajzonban a borviz és több szászt akár ne lásson! Ha boszankodott a zajzoni asszony, de bi­zony még inkább fel­mérgelődött Gött János bácsika, midőn megpillantotta a ,.Nemerédben Hétfalu kérelmét, melyet a küldöttség a keres­kedelmi miniszternek a kivándorlás ügyében be­nyújtott. Mert négy szem­közt legyen mondva, ez a „Kronstädter Zeitung“ olyan, mint az a volkányi vén szász asszony, ki férjének minden szavára azt felelte: „dáz nety­e zu“! (Nem úgy van.) A szász újság mint valami hires bé­csi kofa neki esik Hétfalunak, papjainak, Bitai­­nak s ugyan lehordja uttóbbi iskolamesterségét — no ezer szerencse, hogy Bitai akkor nem került Gött bácsika szemei, azaz okulája elé, mert azok az elvásott kulucsnik ő iskolamesterségének a hátára tapadtak volna. Hogy ez a hires kofa miket fut el kukliné prédikáczióiban, nem irom meg a „Nem erédnek, hisz az a szegény becsü­letes magyar lapocska csak szánakozni tud e vén szász lap Őrjöngésén, mert jól tudja, hogy közel van már a várva-várt óra, midőn Bolond Miska ezt dudálhatja a megszorult „Kronst­äd­­ter“ nek: Megértem már azt az időt: Sirva mész el kapum előtt! Megöleled kapufáját!­S megbecsülöd ezt a­­ hazát! Persze ezt a „Kronstädter“ nem akarja el­hinni s ezek a brassói urak még mindig szeretné­nek Hétfalu zsirján elődni. Minap egy bácsfalusi ember fát hozván a két ítélet folytán felszaba­dult Száraz-tömös erdőből, egy szász által meg­­támadtatott s kényszerült a bácsfalusi elöljáró­ság által adott erdőlési jegyet elő mutatni. A szász elvette a jegyet s nem akarta visszaadni. A csángó sem rest, lekapja a szász kalapját s egy­két pofadás közt kicsikarja kezéből a jegyet s a hivatlan erdőszködőt, ki tán nagyot hür­­pentett volt, belökte az ut melletti árokba. Az ingerkedés a város részéről napi­renden van. Egy szász hivatalnok elkáromkodta magát: egy rongyos székely összezavarta egész Hétfalut és Barczaságot. Vájjon Pávai volna-e azon személy, ki jogainkat védve magyarnak neveztetik? De hagyjuk e csekélységeket! Ítélje meg mindenki: keresztyénhez illő eljárás-e az, hogy Brassó városa négy juhnyájjal leetette a hétfalusiak ál­tal örök áron birt brassói határrészen az éretlen törökbuzát, haricskát, kölest, paszulyt akkor, midőn a mostoha időjárás folytán egész Hátfalú­ban a csűrök ugyszólva üresen maradtak, a széna elrothadt s­zósz hiányában sokan kény­szerültek marháikat eladni vagy nagy drágán beszerezni szász vagy székely falvakról a szük­séges táplálékot? Egy hetfalusi ember meg akarta zálogolni a csobánt a kártételért s ez azzal válaszolt, hogy a károst összeverte. Meg­jegyzendő, hogy az a k­aricska és köles a két itbeni jégverés által elpusztult őszgabonák fel­szántott helyére volt későn elvetve és bőven termett. Minő intézkedéseket teend Bácsfalu és Türkös elöljárósága ez égbekiáltó gazság ellen, még nem tudni, annyi megtörtént, hogy egy türkösi ember nem nézhette tovább a pusztítást, 900 juhot felhajtatott Türkös községébe és szo­ros őrizet alá tette. Mindezek után kérdjük Brassó városa kép­viselőit: minő lélekkel mondhatták Budapesten azt, hogy Hétfalu meg van elégedve Brassó atyáskodásával? Vagy azt gondolják az urak, még mindig lehet ámítani, a kormányt félreve­zetni és a mi nevünkben szószólóskodni ?! A „Kronstädter Zeitung“-ot kérjük: kímélje pap és tanítóinkat s ne kárhoztassa egyedül Bitait, mert a fennemlitett kérelem egész Hétfalu műve, melyet csak 2 szász jegyző nem irt alá, mert féltek a brassói sógorok nyelvétől és rudjától. Tanítsa meg a „Kronstädter“ saját szász pap- és tanitóit, hogy működjenek ők is a szász nép hazafiasabb felvilágosításán és ne versengjenek azon, hogy kapcsos dolmányt viseljenek-e, vagy pedig frakkot, a papok fehér rakást, a kispa­­pok pedig veresest. Seperjetek kedves brúderek saját házaitok előtt! Hótfalusi. Háromszék évnegyedes közgyűlése októrber 7-én. Főkirálybiró úr a gyűlésterembe meghivatván a gyűlést következőleg nyitotta meg: Tekintetes bizottsági gyűlés ! Midőn a mai napra egybehívott őszi rendes köz­gyűlést megnyitani szerencsém van, őszinte örömöm­nek adok kifejezést azon buzgó érdeklődés felett, mely a tek. bizottság tagjait ily szép számmal egybehozta közügyeink tárgyalására. Fogadják uraim együttesen és egyenként szíves és tiszteletteljes hazafiús üdvözle­temet. Közelebbi közgyűlésünk óta politikai és közü­gyeinkben nagy horderejű események és a törvények végrehajtásában törvényhatóságunkat is közelről érintő fontos tények történtek. Mielőtt ezekre áttérnék, szabadjon e pillanatban ezen helyről is jeleznem egy szomorú eseményt, mely a nemzetnek a felséges uralkodó házhozi kegyeletes érzelmeit V. Ferdinánd apostoli királyunk ő felsége halála által közelről érinti. Alkotmányos életünk leg­fontosabb korszakában, az 1848-ik évi törvények al­­kotása fűződik a dicsőült királynak örökemlékü ural­kodásához. A mily fényes és dicső volt uralkodása Magyarországra nézt, és annyira híven őrzi a nemzet a hűséges ragaszkodásnak kegyeletes és hálás érzel­meivel az idvezült királynak halhatatatlan emlékezetét. Amint a szomorú esetnek hite hozzánk elhatott, köte­lességemnek ismertem a törvényhatóság és a területén lévő tiszti karok nevében hódolatteljes mély részvét­­nyilatkozatunkat apostoli királyunk és urunk ő felsé­gének legmagasabb trónja zsámolyához eljuttatni. S meg vagyok győződve, hogy e kegyeleteket és hűség­­teljes érzelmekhez önnek is szive egész mélyéből csat­lakozik ez által is az ősöktől öröklött hűségnek ragyo­gó példáját követik. Áttérve közügyeinkre, ezek közt első helyen kell érintenem, az 1875. 36. t. sz. végrehajtását, melynek következményéül törvényhatóságunk területén létezett két kir. törvényszék közül az egyik eltöröltetett s en­nek területe egészben a másikhoz csatoltatván­ törvény­­hatóságunk területi önállósága igazságszolgáltatási te­kintetben épségben maradott. Politikai életünkben legfontosabb tény a folyó évi augustus 28-ra egybehívott országgyűlésre történt kép­viselő választások eredménye, melyben a nemzet rend­kívüli manifestatioja áll előttünk azon politika helyes­sége felett, melynek alapja a mult országgyűlésen február 3-án tétetett le. E politikához csatlakozott tör­vényhatóságunk is megválasztott képviselői által, kik a kormányzó párt kebelében foglalnak helyet. Az országgyűlést ő felsége Budapesten augusztus 31-én személyesen megnyitotta s midőn legkegyelme­sebb királyi trónbeszédében kifejezést adott azon kí­vánságának: „hogy atyai szivének forró óhajtása, mi­ként Magyarország a szellemi és anyagi jóllét azon magaslatára emelkedjék, melyre gazdag természeti forrásainál fogva „hivatva“; van ezen királyi forró óhajtás a nemzetnek ebbeli legbuzgóbb törekvésével talál­kozva — önbizalom és remény támadt a Csüggedés he­lyett hazánk komoly helyzetéből a szerencsés kibon­takozásra. «. I­smerjük az ország képviselőinek és a főrendek*3' nek ő felségéhez intézett válaszfeliratát. Ls uraim! lehetetlen fel nem ismernünk a bár rövid felirati vitából egy örvendetes és hazánk jövőjé­nek jobbrafordulta iránt biztató jelenséget, mely a politikai pártoknak legális magatartásában és hazafias eljárásaikban nyilvánult — kivéve azon alig számba vehető töredékét, mely törekvéseinek súlypontját nem e hazán belől keresi. Míg a mult országgyűlések felirati vitái alkalmá­val a legélesebb pártharczok vivattak, olykor az or­szág határozott kárával, a most megnyilt országgyűlé­sen a haza szent ügyéért buzgó és kiengesztelő szelle­met, a felséges trón iránti hűséget, bizalmat és ragasz­kodást szemléltünk; s amint a kormánynak válságba jutott pénzügyeink, hitelviszonyaink rendezésére vo­natkozó irányzatáról, közigazgatási és törvénykezési reformterveiről a fátyol lehullani kezd, mind több tért nyer a meggyőződés, hogy az öntudatos és czéljaival tisztában lévő kormányzásnak sikerülni fog Magyaror­szág hatalmi állását biztosítani. A múlt idők pártviszonyai folytán számos oly 'fényes természetű kérdések maradtak fenn megoldásra, hogy mást ne említsek, a tervhatóságok területi rende­zése, melyeket a magyar állam eszmének megfelelően s törvényhatósági életünknek biztosításával, alkotmányos úton megoldani, csak a maihoz hasonló hatalmas pártnak sikerülhet, mely a kebeléből való kormány­nak hazafias és erélyes irányát szilárd alapon bizto­síthatja. Az országgyűlésen nyilvánuló kiengesztelő szel­lemnek örvendetes nyomait látjuk a törvényhatóságok életében, társadalmi és családi viszonyainkban és én úgy vagyok lelkem mélyéből meggyőződve, hogy a párt és személyharczoktól feldúlt beteges közállapotok javulásának ez az első jele. Keblemnek forró óhajtása, hogy Háromszék virágzó törvényhatóságunknak alkot­mányos életét az eszmék és elvek feletti tárgyilagos küzdelemnek nemes szelleme lengje át mindenkoron, hogy higgadt szavának tekintélyével és súlyával szé­künk érdekeit minden irányban sikerrel érvényesít­hesse, a magyar államnak pedig erkölcsi erejéhez képest méltó támasza lehesssen. E szellemtől áthatva és vezéreltetve törvényha­tóságunkra istentől áldást, a felséges uralkodó párak ép erőt és tartós egésséget kérve — a tanácskozást ezennel megnyitottnak nyilvánítom. A megnyitó beszéd után Székely Gergely felhozza, hogy ő felsége uralkodása korszak­alkotó volt, mely alatt a magyar államiság eszméje nem vagy többé —­­de tényleg valósítva van. Ő felsége oldala mellett van

Next