Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-10-25 / 89. szám

89. szám. Sepsi-Szentgyörgy, szerda, 1876. október, 25. VI. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Brassai utcza 60. sz. alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó-hivatal: Pollák Mór könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmen­tesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ede hirdetési ügynöksége BudapestenNEMERE Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászai lap, a háromszéki „Háziipar-egylet“ és a si­sztgyörgyi „önkéntes tűzoltó-egylet“ hivatalos közlönye. megjelenik ezen lap heten­­kint kétsizer: szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben lázb­nh­ordva vagy vidékre postán küldve: Egész év . . 6 ft. — kr. Fél év ... 3 ft. — kr. Negyed év . . 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petitorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyílttér sora 15 kr. A keleti háború. Sepsi-Szentgyörgy, oct. 24. A helyzet. A politikában ismét szélcsend állott be. A kard­­csörtetős elnémult, ismét a s­zó és toll emberei urai a helyzetnek. Az európai béke fenmaradása nem lehe­tetlen, de a valószínűség a háború mellett van. A diplomácia utolsó erőfeszítéssel a békés kiegyenlítésen működik, hihetőleg semmi eredménynyel. A háború elkerülhetetlen s félni lehet, hogy az Orosz-Törökország területére nem lokalizálható, hogy az egy helyen kiütött tűz lángba borítja egész Európát. A diplomácia mindent elkövet a békés kiegyen­­lítésre, de az érdekek, melyeket Törökország véd , Oroszország megtámad összeegyeztethetők nem lesznek s igy az orosz török háborúba Európa akarata ellenére be fog vonatni. A tények logikája előtt meg kell hajolni Európának s a küszöbön álló háborúban, melyek Európa érdekeit fenyegetik — Eu­rópa részt fog venni. . Ausztria-Magyarország és a háború. Európa minden állama egy bizonyos álláspontot elfoglalt a keleti háborúval szembe, egyedül monar­chiánk habozik, nem juthatott még állásponthoz. A monarchia összes lakosságát azon kérdés foglalkoztat­ja : az orosz vagy török részére fogja-e monarchiánk hatalmi súlyát mérlegbe venni, ha az események a háborúba vonják ? E kérdés felett két áramlat küzd egymással. A feudál katonai párt, a szláv főtisztek, az absolutizmus hívei, a kamarilla Oroszország felé hajlik, a magyar és osztrák nemzet a török, tehát Európa nagy része politikája felé. A közeljövő megmutatja, melyik áram­lat fog túlsúlyra jutni. Oroszország: Oroszország folytatja a megkezdett játékot. A porta fegyverszüneti javaslatára Livadinból a válasz megküldetett. Oroszország nem fogadja el a 6 havi fegyverszünetet, mert Nándorfehérvárit kijelentették, hogy ily hosszú fegyverszünet rosz hatással lenne a szerb hadseregre. Oroszország 6 heti fegyverszünetet követel Szerbia és Montenegro számára a kép, hogy abba Herczegovina, Bosznia és Bulgária is belefoglal­­tassék. Az orosz politika központja jelenleg Livadia, a czár, trónörökös, ennek fivérei, a kormány, neveze­tesebb politikai és katonai egyének ott időznek. Ignatieff tábornok Konstantinápolyba ment, kö­veteli a 6 heti fegyverszünetet, mely ultimátumnak is tekinthető. Ha a porta e kivonatának eleget is ten­ne , a háború ki nem kerülhető, mert Oroszország minden áron háborút akar. Oroszország folyton fegyverkezik. Szárazföldi haderejét Románia határán összpontosítja, hajóhada a Középtengeren van összpontosítva. Anglia. Minden jel arra mutat, hogy Anglia Oroszország rabló politikáját semlegesen fogja végig nézni, egye­dül Konstantinápolyra féltékeny, melyet nem enged orosz kézre jutni. Németország. Az orosz-német barátság annyira erős, hogy Orosz­ország Németország részéről is a semlegességre szá­míthat. Románia: « Románia fegyverkezik s bizton állíthatni, hogy a román hadsereg az orosz hadsereg tartaléka lesz. A muszkák még mindig tömegesen vonulnak át Románián, Bucurestbe nem mennek be, Kitilánál száll­nak át, és rendesen Pitesten halnak meg, honnan más­nap indulnak Szerbiába. A bukaresti félhivatalos „Romanul“ a magyarokról. A magyar lapok már a törökországi zavarok kezdetén nagy rokonszenvet tanúsítottak a törökök iránt a keresztyén népekkel szemben. Még az ily ro­­konszenv javára csak a helyfekvés­i nyelvviszonyok­ból eredő érzelmek nyilvánultak, addig ezen édes szó­váltásokat senki sem vette komolyan, melyek vala­mely illuziórius érzelmeknek adhattak kifejezést, min­den tényleges alap s gyakorlati czél nélkül. A magyarok és törökök közti eme rokonszenv és egyetértés azon pillanatban, melyben közös érde­keknek szolgál alapul — veszélyessé válik s megér­demli, hogy avval kissé foglalkozzunk. Hogyan ? a magyarok feledik, hogy latin, ger­mán és szláv népek közé telepedhetésüket s e népek által történt legális fogadtatásu­kat nem a hódítási jognak köszönhetik, hanem azon dicséretes tettüknek, mely szerint felkarolták a czivilizatió ügyét, melyet régebben keresztyénség ügyének hívtak, ma pedig „szabadság“ és „nemzetiségi“ ügynek hívnak. A magyarok még akkor is, midőn sz. István kardjával oltalmazták nyugatot a török ellen, a más fajvak iránt ellenállhatlan gyűlöletet tanúsítot­tak. De azóta a világ el­haladt, a társadalmi jog mél­tóbb helyet vívott ki magának s az európai népek mindegyike erélyesen nyilvánítja, hogy élni akar és pedig önmaga által ! S csak a magyarok térnének vissza régi ázsiai ösztöneikre, melyekből oly dicséretesen kivetkőztek volt, csak a magyarok követnének még tovább is — helyesen felfogott érdekeik s talán európai állami té­­telek hátrányára, ily magatartást? A magyarok nem haladhatnak tovább e téves után, ha csak az európai államok sorában szerzett állásukat s állami méltóságukat veszélyeztetni nem akarják ! A magyar nem a török kegyetlenkedések s elnyo­mások pártolása által nyerheti meg Európa rokonszen­­vét és saját biztonságát, hanem az őszinte szabadelvű­­ség s valódi jogosság terére lépése által ! A harcztér. A h­arcztéren döntő ütközet nem történt. A Mo­­ravánál véres barcz volt, Ejub és Sahib pasa Horva­­tovics hadtestét visszanyomták. Osman basa a s­mok­­vonalon szerbeket k verte sánczaiból. Nézzünk Budapestbe! Több alkalommal hallottam elítélni a mai fiatalságot, hogy az az 1848 iki fiatalsághoz ké­pest nem elég hazafias, hogy nem tud lelke­sülni, hogy ha a 48-ikh­oz hasonló catastropha következnék be, nem lehetne számítani reá, egy szóval : olyannak van feltüntetve fiatalságunk, milyennek Rákóczi Ferenczet tünteti fel Josik­ Miklós a jezsuiták ’zárdájában a Bercsényivé történt találkozás alkalmával. Nem volt és nincs igazuk azoknak, kik ily kétségbeejtő ítéletet hoztak fiatalságunk fe­lett. Nézzünk csak Budapestre, ott az esemé­nyek igazolják állításunkat. A keleti események naponként, sőt órán­ként más-más alakban jelennek meg a láthatá­ron. Ma az egész világ hiszi, hogy kész az oroszszali véd- és daczszövetség, holnap, hogy a hadsereg mozgósittatik orosz-ellenes czélra Ma megtámadtatik Andrássy gróf a napi­lapok által azért, mert az oroszszal karöltve jár; hol­nap bukását jövendölik, mert az orosz interven­­tiót ellenzi. Azok, kik Andrássy gróf diplomatiai mű­ködését kezdettől figyelemmel kisérték , nem engedik magukat hasonló hírek által tévútra vezettetni. Nem! mert Andrássy először ma­gyar, másodszor becsületes ember s nem sza­bad perczekre is kétségbe vonni, hogy ő bár­honnan jövő kegyért, múlékony dicsőségért Ma­gyarország jövőjét koczkára tenné. Már­pedig, ha az Oroszország által initiált politikához, hó­dítási törekvésekhez csatlakozik , Magyarország önállóságát, cultur-missioját keleten semmisíti meg. Andrássy ezt jól tudja, tudja főkép, hogy Ma­gyarország egy török elleni invasióhoz soha beleegyezését nem adja; tudja, hogy Magyar­­ország, a magyar nemzet a vendégszerető török­höz háládatlan nem lehet, hogy őt egy esetleges orosz-osztrák-magyar invasióért Magyarország nemcsak felelőssé fogja tenni, de el is ítélni. Nincs hatalom, mely képes lenne Magyar­­ország fiait egy orosz-osztrák-magyar invasiónak, egy török elleni rabló-hadjáratnak megnyerni Ily értelemben nyilatkozik Magyarország népe, a hazai sajtó. igy érzünk mi székelyek s nekünk nem szabad Andrássy grófban csalat­koznunk. Ha a végzet határozata, hogy Magyaror­szág az orosz absolutismus vaskeze alatt hull­jon el, hulljunk el, mint a civilisatio bajnokai, de egy rabló hadjárat factorai ne legyünk s ne ízessünk a török iránt, mely 49-ben e szavak­kal fogadta emigránsainkat: „Inkább s­z­á­z­­ezer alattvalómnak feje­lttessék e... egyetlen hajaszála görbüljön meg vendégeimnek“ , hálatlanok. A budapesti egyetem polgárai tiltakoznak az orosz embertelen, méltánytalan Európa bé­kéjét felzavaró, Európát véres pusztítások szín­helyévé tenni tervezett tendentiák elen; osztja azt minden magyar, Magyarország minden hűt fia, osztjuk mi székelyek is. t­udja meg tehát Andrássy gróf: nekünk a muszkabarátság tetszik, m­ig az minden hódítási czéltól ment, de azon perezben, melyben e ba­rátság hódítási törekvéseket czéloz, ellenségei vagyunk és maradunk annak. Reánk székelyekre egy orosz-osztrák-ma­­gyar hódítási szövetség nem számíthat. Üdvözöljük a budapesti fiatalságot, mint a 48-iki méltó utódát, mert „ha a világ tör­tén dü­l össze, romjai bennök nem remeg­őket talál“. * Legyetek azért székelyek a jövőre elkészül­ve : mutassuk meg, ha kell, hogy élünk és élni akarunk, hogy a dic­ső ősök vére pezsg ereink­ben, hogy nem fajult el még a székely vér, mely­nek minden csöppje drága gyöngyöt ér! Egy lóf­ő. Jön az orosz! Budapest, october 20. 01. dicső politika ! Milyen nagyszerű tudomány vagy ! Megbámul minden, iskoládba járó valamennyi, gondolkozó feje Nagy-Magyarországnak , korcsmában­­hotelben, kunyhóban, falonban, pusztán, városon, min­denütt csak a te hódításodat csodálom Az utolsó bér­kocsis, az első pinczér, az utolsó pár, az első aristok­­rata elragadtatva isteni t­­éged. Tudós tanáraidnak hall­gatói nem is képzelnek nagyobb élvezetet, mint ha a te bonyodalmas paragraphusaidból idézhetnek egy ket­tőt Szerbiára, vagy nem bánom­, törökre, magyarra. Még ránk is ? Hogyne. Mi is csak olyan „u­n­­kul­túr fákig“ vagyunk, mint a török, csakhogy mi nem nyomunk senkit, de nem is nyomunk sokat a latban. Nem bántjuk a rajaht, de minket se bántson senki ! Pedig mindenki bánt. Ilyen gondolatokkal sétáltam egyedül a corson. Az esték hűvösebbek, a bírek még hűvösebbek, mert hiszen egész Oroszországból szállnak hozzánk. Keve­sen sétálnak a Duna partján, rendesen egyesek, azok is magukba mélyedve, mintha bizony kerül­nék a más társaságát. Egyszerre csak egy régi isme­rősömmel találkozom. Hozzám siet, karon ragad ; ar­­czáról látom, hogy iszonyú mondanivalója van — az­után rákezdi : — Olvasta barátom, a mai esti lapok még na­gyobb világot vetnek a rettenetes kérdésre. Oroszor­­szág készül, a török szervezkedik az egyik kezével­­a másikkal küzd, Bismark ellenünk, az orosz a po­­roszszal rsmer, Anglia szédül, nem mer, Ausztria-Ma­­gyarország nem maradhat semleges. . . . — Sohase fáraszsza magát annyira édes barátom — szakasztom félbe a gyors pergésű neki tüzesedett politikust, — az egész zűrzavar csak a napi sajtónak hajt a malmára, mert most nem oly néma, úgy mint árvíz alkalmával, nem oly száraz, mint rendesen. — Higgye el, az egészből mindig csak a felét kell ma hinnünk. De a jövő hónap elejére a katastrópha már kitör. Észak szörnye a Keletet benépesíti xerxesi hadával, úgy látszik, ön akkor fog csak hinni, ha a háza ég. Ezzel elbúcsúzott és nyomban egy más sétáló karjába ragadt, kit valószínűleg könnyebben meggyőzhet és rémíthet, mint engem. Alig haladok valamit, egy másik czimborámmal akadok össze, ki egész leverten üdvözöl , valóságos bús magyar, meg se szólít, hanem csatlakozik és a felhős égre tekint. Ha meg nem szólítom, még a sza­­vát se hallom az este. Tudja a jó ég, mi bajok van , az egyik beszédével, a másik hallgatásával akar ré-’ míteni. — Hát téged mi bánt ? — kérdezem az ábrán­­­dokba mindinkább elmerülő fiatal­embert. Semmi válasz.

Next