Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)
1876-02-23 / 16. szám
16. szám. Sepsi-Szentgyörgy. Szerda, 1896. február 23.___________?VL évfolyam. Kiadó-hivatal: Po 11 a k M 1 5 r könyvnyomdája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ede hirdetési ügynöksége BudapestenNEMERE: Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. Szerkesztőségi iroda: Főpiac/,, Jakóts Áronféle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik ezen lap hetenkint kétsszer, szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve: Egész év ... 6 ft. — kr. Fél év .... 3 ft. — kr. Negyed év . . 1 ft. öt kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyiktór sora 15 kr. Budapest, február 15-én. „Önálló állam önálló vámterület nélkül nem képzelhető“ — igy nyilatkozott nagy hazánkfiának Deák Ferencznek helyét elfoglalandó Budapest belvárosi képviselőjelölt kitűnő történészünk Horváth Mihály programmbeszédében. Veterán hazafi és tapasztalt államférfi ő. Kipróbált magyar s emellett nagy tudós. Tudománya széles a népek és nemzetek históriájában. Történeti ismeretei gazdagok és nyomatékosak arra, hogy ítélni és tanácsolni tudjon. Nekie van érzéke és van értelme megérteni és fölfogni, hogy egy szabad állam virágzásához mi szükséges. Adatokkal mutatja ki, hogy mi Magyarország nem nélkülözhetjük az önálló vámterületet, hogy közgazdasági életünket föl nem virágoztathatjuk, pénzügyeinket nem rendezhetjük anélkül. És ő az ismeretgazdag történész a múltakba visszamenve onnan hoz fel keserű hangzatú adatokat, melyekkel élénken bizonyítja, miszerint Ausztria mindig kizsákmányolta hazánkat, fogva tartotta szabad fejlődésünket, bilincsekbe verte közgazdasági életünket mert nem engedte, hogy iparunk és kereskedelmünk lábra kaphasson. Valóban a múltból merített példák Horváth Mihály szájából csak arra hivatvák, hogy fokozzák bennünk a gyűlölet érzetét, melyet Ausztria kapzsisága táplál és határozottabbá tegyék a meggyőződést, hogy a közgazdasági kérdésekben vele nem, s csak nélküle boldogulhatunk. Horváth Mihály nyilatkozata fontosnak fog feltűnni minden magyar érzelmű honfi előtt, nemcsak személyéért, hanem a helyért is, ahol az élénk tapsok közt elmondatott. Egy ily bátor és nyílt hangú nyilatkozat, mely Deák Ferencz választó kerületében a nagy hazafi leghívebb és legrégibb barátja által, egy érdemekben megőszült tudós és politikus által mondatik el — nem csekély jelentőséggel bir. Horváth Mihály tehát egy önálló állam elutasithatlan szükségének tartja az önálló vámterületet — Magyarországra nézve pedig kétszeresen szükségesnek mondja Ettől függ közgazdasági életünk s igy állami létünk megszilárdulása. Magyarország mikor visszakapta alkotmányát, annyira megörvendett ennek, hogy elfeledkezett anyagi tételének biztosítékait megszerezni.Elfeledte azokat a tényezőket, melyek a már haladott korban minden állam existenciájának egyedül biztos garanciái. Az alkotmány ténye elhomályosította anyagi viszonyai rendezésének szükségét. És igy hagytuk magunkat osztrák testvéreinktől kizsákmányoltatni. Minél tovább gondolkodunk e tárgyról s minél részletesebben hatolunk be e kérdésbe, annál botrányosabb és vérlázitóbb adatokra bukkanunk, melyek mindannyian bizonyítják, hogy a naiv magyarok milyen busás áldozatokat hoztak Ausztria közgazdasági élete fölvirágzásának oltárára csupán saját tudatlanságuk, ügyetlenségük és közönyösségük miatt. Megértük most a tudatra ébredés óráját, fájdalom, hogy pénzügyeink és közgazdasági életünk ziláltságának árán jutottunk a tudatra. Tehát jó későn. De most érezzük, ha nem is mondjuk mindannyian, hogy nekünk szükségünk van a szabadulásra. A lidércznyomástól föl kell szabadítanunk magunkat. Mikor ? Ez Horváth Mihály szerint az opportunitás kérdése. Igaz, de mert az osztrákok jó indulatában nem bízunk, mert minden perez hátráltatja szabad közgazdasági életünket — mi most akarjuk meghozni a nagy áldozatokat s azok árán megszerezni hazáknak az önálló közgazdasági élet fölvirágzását, és a répamunkánál mezőn és gyárban a női lakosság is bő foglalkozásra találna. A gazdasági nyerstermények feldolgozásával foglalkozó ipar lehető fejlesztését illetőleg ez alkalommal legyen szabad a következőkre utalnunk. A lentermelés Csíkszékben is nyereségesen űzhető volna, mert a len kedveli a magasabban fekvő hegyi vidékeket, a lenipart azonban létre kellene hozni. Ezúttal tán nem lesz felesleges a csipkeipar fontosságát kiemelni, mert valamint a szász királyságban, úgy Csíkban és Gyergyóban is meg lehetne honosítani a belga és schweizi csipkekészítést. Nagy fontossággal bír továbbá a kenderipar, mely szintén hivatva van a lakosoknak foglalkozást és keresetet nyújtani. A len és kenderáru gyárak, ezekkel kapcsolatosan külön áztatók alapítása tehát mindenképen előmozdítandó, illetőleg a netáni vállalkozás lehetőleg kedvezményezendő volna. Hogy a gyáripart emelni kell és lehet, kétséget sem szenved. A lehető takarmánytermelés és az abból eltartható állatállomány felszámításánál az eddigi juhállomány lett alapul véve és joggal fel lehet tenni, hogy azon esetben, ha a gyapjú némi finomítására hatunk, anélkül, hogy a hústermeléssel felhagynánk, képesek leszünk keleti szomszédaink, valamint hadseregünk számára középfinomságú posztókat és gyapjuárukat előállítani. Gyönyörű szép keleti szőnyegmintákat lehet ittott számos régi templomban találni s akarjuk reményleni, hogy e pompás színekben ékeskedő minták nem fognak észrevétlenül maradni, hanem házi iparunk példányképéül szolgálni. Ezen szőnyegek művészi becse a legtöbb esetben felismerve sincsen, legalább nem törődnek velük, pedig egy külön iparág alakulására adhatnának alkalmat. E soroknak nem lehet feladatuk, hogy a gyapjúipar minden egyes ágát felsorolják, no a kelettel való majdnem közvetlen érintkezésünknél fogva, különösen kell hangsúlyoznunk ez ipar fejlesztését. Hajdan virágzott a gyapjúipar, de az idegen verseny nyomása leszorította e térről, mert nálunk a concurrentia ahelyett, hogy fejlesztőleg hatott volna, a különben is csekély honiipart teljesen megsemmisítette. Anélkül, hogy a védvám érdekében szándékoznánk szót emelni, mégis figyelmeztetnünk kell arra, hogy a belföldi ipart minden lehető eszközzel megteremteni, emelni, s versenyképessé tenni elodázhatlan szükség. Azért Erdély és különösen a Székelyföld nevezetesebb helységeiben az elemi s reál iskolákkal késedelem nélkül oly munkás és rajziskolákat kellene összekötni, melyek e serdülő ifjúságnak hasznára válnak. A rajziskola nemesíti az ízlést, a munkás iskola pedig azon nőkre és leányokra nézve lesz előnyös, kik arra vannak utalva, hogy kezük munkája után éljenek. És megint a most fennálló legelőgazdaság az, mely a népiskolai oktatás fejlesztését gátolja és minden egyes, bár félig művelt falusi lelkész és tanító is bizonyíthatja, mennyire haszontalan mindazon törekvés, mely a jelenlegi gazdasági rendszer uralkodása alatt az ifjúságot magasabb culturális fokra akarja emelni. A jelenleg fennálló gazdálkodási rendszer nem csak a cultúra általános fejlődése tekintetéből hátrányos, hanem az értékek temelését is gátolja, pedig az ipar csak ott virágozhatik kellően, hol földmivelés szülte jólétet találunk. Erdély s különösen a Székelyföld közgazdasági jelene és jövője. (Folytatása.) VI. Ha Morvaországban egy kis gazda egy holdon 150 métermázsa répát termel, azért 150—180 irtot kap, a munka stb. 50 frtba jön, mely összeget a gyár részletenként előlegezi, marad egy hold után 90—120 frt jövedelem. De az illető meg is veszi a répatörkölyt, vagy a gyártól díjtalanul visszakapja s feltakarmányozza, emellett felétet 10—11 métermázsa répalevelet és annyi istálótrágyát állít elő, hogy holdanként 15, sőt 2—250 métermázsa répát is termelhet ezen trágya segélyével. Háromszék az erdélyi nagy sótömbön kívül fekszik, répát lehetne termelni, migyen elegendő szenet az Erdővidéke szolgáltatna. De jelen közigazgatási és törvénykezési viszonyaink mellett, valamint mostani gazdálkodási rendszerünk alapján egy gyáros sem lesz hajlandó itt gyárat alapítani, daczára annak, hogy Románia szomszédsága s nemsokára a tengernek is közelsége a czukorgyártási ipart nyereségessé tenné, mert Háromszéken a munkáskéz épen nem hiányzik (Folyt, követk.) * * * A kézyi-vásárhelyi közművelődési egyesület vitás ügyéhez. Ungvárról, 1876. feb. 22. Hogy elperlekednek — hogy elvitatkoznak! — Cymbellini kapja magát s a „Nemerédben „megbergeti“ egy kevéskét. A primipilusok felriadnak, nagy zajt ütnek és elmondják egy szuszra mind azt a sok szépet és jót, amit már oly rövid idő alatt is tettek és kilátásba helyeznek igen sok szép, jó, nemes és közhasznú cselekedetet..................Hisz ennél többet egyelőre talán Cymbellini uram sem akart! ... És hogy ennnyi sikerült: övé az érdem. Köszönettel pedig azoknak tartozunk, kik oly lelkiismeretes önérzettel és tettekre hivatkozó férfias büszkeséggel szálltak védelmére már a legcsekélyebb meglegyintés alkalmából is a közművelődési egyesületnek ! A közönségnek se volt egyelőre talán egyéb óhajtani valója, hogy ha már Cambellini úrtól emlegettetni hallotta azt a valamifélét és meg hozzá egész odaadó érdeklődéssel, megtudni már hitelesen elölrőlvégig a dolgot, mi fán terem az egész ? és váljon, csakugyan „nem rothad-e holmi Dániában“ ? És az egész — úgy hiszem ! S ezért nincs is — szerény nézetem szerint — miért kétségbeesni annyira. Sőt részemről még azt is utalanám mondani, hogy ha valami okos mondani és tanácsolni valója van valakinek, azzal tessék egyenesen az igazgató bizottmányhoz fordulni. Hát akkor aztán mire való a sajtó ? Mire a nyilvánosság tere ? Mire a szabad véleménynyilvánítgatási jog? És mire való maga a közművelődési egyesület szent ügye, amely mindenekfelett azt óhajtja, hogy minél többen érdeklődjenek és teljes bizalommal s megnyugvással viseltessenek iránta ? ! Már pedig ez máskép nem esik meg, mint ha egyszer másszor „szók vannak“ róla az újságban. Soha se bántsa tehát az illetőket az, hogy megtámadtatik ez egyesület ügye nyilvánosan, ha talán méltatlanul is néha ! Ez nem baj ! Csak akkor lenne az, ha nem tudnák megvédeni az ügyet, mert —nincs mivel . . . „quod Deus avertat“ azonban! . . . Különben sem lenne valami nagyra hivatott szerep a gyarló hétköznapi életben minden kifogás, gáncs és akadály nélkül létezni és áttengeni egy pár földi évet. Nem, mert részint: nincs tökéletes alkotás semmi az ég alatt, tehát jó és szükséges a tökéletes felé ösztökélni mindent a világon ; másrészről pedig a szemlélő, érdeklődő és a megbírálásra egyaránt hivatott közönség sem oly tökéletes, hogy mindenben kiérdemelni feltétlen, sőt hallgatólagos beleegyezését ne lenne gyanús arra nézve, hogy váljon a kifogás alá senki által nem vett ügy is „jobb-e a Deákné vásznánál“ ? . . . . Csak rajta tehát, ne csak Cymbellini úr ! Szóljon hozzá más is minél gyakrabban , de csak : ne bolondul s gonosz indulattal ! Mert ez már fő dolog! . . Én is kívánok ezúttal is egyet-mást röviden érinteni a távolból, minden részletesebb tájékozottság nélkül ugyan, de a lehető legjobb indulattal. Ha a már létező négy szakosztály kellőleg meg- szilárdult, ha biztos haladással gördül tova már mindenik a maga útján, az egész műnek azért nem szabad megállnia. Ez annyi lenne, mintha a naprendszer megszűnne haladni — felhagyva útját a mindenség ölén át — amikor már pompásan forog a föld a tengelye, és a hold a föld körül. Amannak megállása emezek útját is megzavarná biztosan. Alkalmilag egy újabb szakosztályt kell teremteni. Schwarczban 100 évvel ezelőtt a baseli nótárius a nép és nemzet bajain tépelődve 6 jó barátjával 4 drb. Lajos aranyat tett össze egy ihletett perezben azon igaz elhatározással, hogy az kezdő alapját képezi egy olyan társadalmi egyesületnek, melynek feladata minden közhasznú ügyet felkarolni, előre segíteni. És ma már 1200-nál több tagot számlál. 60—70 ezer frankot fordít olyan közművelődési czélokra, amelyeket ő valósított. És csupán csak tényeinek felsorolása 16 sűrűn nyomtatott ívet tesz ki, amit az évi közgyűlés alkalmával kiosztnak a tagok között. A baseli közhasznú egyletnek már 26 szakbizottsága működik legalább is, mint pl. kórház és közegészségügyi, ismétlő iparoktatási; az ifjúsági, polgári és munkás könyvtárak terjesztésére: központi tornacsarnok bizottság; elbocsátott fegyenczek sorsáról gondoskodó bizottság, szeretet házakat alapító és felvigyázó bizottság, állatvéd-egyleti, vasárnapi leányiskolázási, szegényruházási, népszerű felolvasási bizottság , iparbank-, nyilvános fürdő- és mosóintézeti bizottság, népkonyhai bizottság, sat, sat. Tessék válogatni akár ezek, akár más — a körülmények által indokolt közhasznú intézmények közül. Megállni nem szabad! Az egyértelmű lenne a kialvással, a tespedéssel. És ez a — halállal! Nézetem szerint egy ,,tornaszövetség“ létrehozása egyik elsőrendű szükséglet Háromszéken s általán honunkban mindenütt. Hisz olyan okos és bölcs férfiak vagyunk mi mindannyian, csak egy hiányzik bennünk: a tetterő. Ez pedig nélltatlan szükséges az eszmék megvalósításához, a dolgok „nyélbe ütéséhez“. Enélkül minden csak írott, vagy elmondott üres dictio, tanács kalács nélkül ! . . . Az felölelhetné aztán az „athleticai club“ név alatt ismert terjedező intézményt, a felnőttek és iskolások tornászat ügyét, tűzoltó egyletek alakítását, lövöldei ügyet sat. Minő lélekemelő jelenség lenne egy „háromszéki tornaünnepély“t rendezni minden nyáron a szék valamely kiesés e czélra alkalmas pontján, hol nemesen vetekednének ifjaink a tetterőben, testi ügyességben , és mégis inkább egyeknek érzenék magukat, mert megismerkednének személyesen egymással. Katrossay Gyula.