Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-02-23 / 16. szám

16. szám. Sepsi-Szentgyörgy. Szerda, 1896. február 23.___________?VL évfolyam. Kiadó-hivatal: Po 11 a k M 1 5 r könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmen­tesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ede hirdetési ügynöksége BudapestenNEMERE: Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. Szerkesztőségi iroda: Főpiac­/,, Jak­óts Áron­féle ház, hová a lap szel­lemi részét illető közlemé­nyek küldendők. Megjelenik ezen lap heten­­kint kétsszer, szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben h­ázhozhordva vagy vidékre postán küldve: Egész év ... 6 ft. — kr. Fél év .... 3 ft. — kr. Negyed év . . 1 ft. öt­ kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyik­tór sora 15 kr. Budapest, február 15-én. „Önálló állam önálló vámterület nélkül nem kép­zelhető“ — igy nyilatkozott nagy hazánkfiának Deák Ferencznek helyét elfoglalandó Budapest belvárosi képviselő­jelölt kitűnő történészünk Horváth Mihály programmbeszédében. Veterán hazafi és tapasztalt ál­lamférfi ő. Kipróbált magyar s emellett nagy tudós. Tudománya széles a népek és nemzetek históriájában. Történeti ismeretei gazdagok és nyomatékosak arra, hogy ítélni és tanácsolni tudjon. Nekie van érzéke és van értelme megérteni és fölfogni, hogy egy szabad állam virágzásához mi szükséges. Adatokkal mutatja ki, hogy mi Magyarország nem nélkülözhetjük az ön­álló vámterületet, hogy közgazdasági életünket föl nem virágoztathatjuk, pénzügyeinket nem rendezhetjük anél­kül. És ő az ismeretgazdag történész a múltakba vis­­szamenve onnan hoz fel keserű hangzatú adatokat, melyekkel élénken bizonyítja, miszerint Ausztria min­dig kizsákmányolta hazánkat, fogva tartotta szabad fejlődésünket, bilincsekbe verte közgazdasági életünket mert nem engedte, hogy iparunk és kereskedelmünk lábra kaphasson. Valóban a múltból merített példák Horváth Mi­hály szájából csak arra hivatvák, hogy fokozzák ben­nünk a gyűlölet érzetét, melyet Ausztria kapzsisága táplál és határozottabbá tegyék a meggyőződést, hogy a közgazdasági kérdésekben vele nem, s csak nélküle boldogulhatunk. Horváth Mihály nyilatkozata fontosnak fog fel­tűnni minden magyar érzelmű honfi előtt, nemcsak személyéért, hanem a helyért is, ahol az élénk tapsok közt elmondatott. Egy ily bátor és nyílt hangú nyi­latkozat, mely Deák Ferencz választó kerületében a nagy hazafi leghívebb és legrégibb barátja által, egy érdemekben megőszült tudós és politikus által mon­datik el — nem csekély jelentőséggel bir. Horváth Mihály tehát egy önálló állam elutasithatlan szüksé­gének tartja az önálló vámterületet — Magyarországra nézve pedig kétszeresen szükségesnek mondja Ettől függ közgazdasági életünk s igy állami lé­tünk megszilárdulása. Magyarország mikor visszakapta alkotmányát, annyira megörvendett ennek, hogy el­feledkezett anyagi tételének biztosítékait megszerezni.Elfeledte azokat a tényezőket, melyek a már ha­ladott korban minden állam existenciájának egyedül biztos garanciái. Az alkotmány ténye elhomályosította anyagi viszonyai rendezésének szükségét. És igy hagy­tuk magunkat osztrák testvéreinktől kizsákmányoltatni. Minél tovább gondolkodunk e tárgyról s minél részle­tesebben hatolunk be e kérdésbe, annál botrányosabb és vérlázitóbb adatokra bukkanunk, melyek mindan­nyian bizonyítják, hogy a naiv magyarok milyen busás áldozatokat hoztak Ausztria közgazdasági élete fölvi­rágzásának oltárára csupán saját tudatlanságuk, ügyet­lenségük és közönyösségük miatt. Megértük most a tudatra ébredés óráját, fájda­lom, hogy pénzügyeink és közgazdasági életünk zilált­ságának árán jutottunk a tudatra. Tehát jó későn. De most érezzük, ha nem is mondjuk mindannyian, hogy nekünk szükségünk van a szabadulásra. A lidércz­­nyomástól föl kell szabadítanunk magunkat. Mikor ? Ez Horváth Mihály szerint az opportunitás kérdése. Igaz, de mert az osztrákok jó indulatában nem bízunk, mert minden perez hátráltatja szabad közgazdasági életünket — mi most akarjuk meghozni a nagy áldo­zatokat s azok árán megszerezni hazáknak az önálló közgazdasági élet fölvirágzását, és a répamunkánál mezőn és gyárban a női lakosság is bő foglalkozásra találna. A gazdasági nyersterm­ények feldolgozásával fog­lalkozó ipar lehető fejlesztését illetőleg ez alkalommal legyen szabad a következőkre utalnunk. A lentermelés Csíkszékben is nyereségesen űz­hető volna, mert a len kedveli a magasabban fekvő hegyi vidékeket, a lenipart azonban létre kellene hozni. Ezúttal tán nem lesz felesleges a csipkeipar fon­tosságát kiemelni, mert valamint a szász királyságban, úgy Csíkban és Gyergyóban is meg lehetne honosítani a belga és schweizi csipkekészítést. Nagy fontossággal bír továbbá a kenderipar, mely szintén hivatva van a lakosoknak foglalkozást és ke­resetet nyújtani. A len és kenderáru gyárak, ezekkel kapcsolatosan külön áztatók alapítása tehát mindenké­pen előmozdítandó, illetőleg a netáni vállalkozás le­hetőleg kedvezményezendő volna. Hogy a gyáripart emelni kell és lehet, kétséget sem szenved. A lehető takarmánytermelés és az abból eltartható állatállomány felszámításánál az eddigi juhállomány lett alapul véve és joggal fel lehet tenni, hogy azon esetben, ha a gyapjú némi finomítására hatunk, anél­kül, hogy a hústermeléssel felhagynánk, képesek le­szünk keleti szomszédaink, valamint hadseregünk szá­mára középfinomságú posztókat és gyapjuárukat elő­állítani. Gyönyörű szép keleti szőnyegmintákat lehet itt­­ott számos régi templomban találni s akarjuk remény­leni, hogy e pompás színekben ékeskedő minták nem fognak észrevétlenül maradni, hanem házi iparunk példányképéül szolgálni. Ezen szőnyegek művészi becse a legtöbb esetben felismerve sincsen, legalább nem tö­rődnek velük, pedig egy külön iparág alakulására adhatnának alkalmat. E soroknak nem lehet felada­tuk, hogy a gyapjúipar minden egyes ágát felsorolják, no a kelettel való majd­nem­ közvetlen érintkezésünk­nél fogva, különösen kell hangsúlyoznunk ez ipar fejlesztését. Hajdan virágzott a gyapjúipar, de az ide­gen verseny nyomása leszorította e térről, mert nálunk a concurrentia ahelyett, hogy fejlesztőleg hatott volna, a különben is csekély honiipart teljesen megsemmisí­tette. Anélkül, hogy a védvám érdekében szándékoz­nánk szót emelni, mégis figyelmeztetnünk kell arra, hogy a belföldi ipart minden lehető eszközzel megte­remteni, emelni, s versenyképessé tenni elodázhatlan szükség. Azért Erdély és különösen a Székelyföld nevezetesebb helységeiben az elemi s reál iskolákkal késedelem nélkül oly munkás és rajziskolákat kellene összekötni, melyek e serdülő ifjúságnak hasznára vál­nak. A rajziskola nemesíti az ízlést, a munkás iskola pedig azon nőkre és leányokra nézve lesz előnyös, kik arra vannak utalva, hogy kezük munkája után éljenek. És megint a most fennálló legelőgazdaság az, mely a népiskolai oktatás fejlesztését gátolja és min­den egyes, bár félig művelt falusi lelkész és tanító is bizonyíthatja, mennyire haszontalan mindazon törek­vés, mely a jelenlegi gazdasági rendszer uralkodása alatt az ifjúságot magasabb culturális fokra akarja emelni. A jelenleg fennálló gazdálkodási rendszer nem csak a cultúra általános fejlődése tekintetéből hátrá­nyos, hanem az értékek te­melését is gátolja, pedig az ipar csak ott virágozhatik kellően, hol földmivelés szülte jólétet találunk. Erdély s különösen a Székelyföld közgazdasági jelene és jövője. (Folytatása.) VI. Ha Morvaországban egy kis gazda egy holdon 150 m­étermázsa répát termel, azért 150—180 irtot kap, a munka stb. 50 frtba jön, mely összeget a gyár részletenként előlegezi, marad egy hold után 90—120 frt jövedelem. De az illető meg is veszi a répatörkölyt, vagy a gyártól díjtalanul visszakapja s feltakarmányoz­­za, emellett felétet 10—11 m­étermázsa répalevelet és annyi istálótrágyát állít elő, hogy holdanként 15, sőt 2—250 métermázsa répát is termelhet ezen trágya se­gélyével. Háromszék az erdélyi nagy sótömbön kívül fek­szik, répát lehetne termelni, migyen elegendő szenet az Erdővidéke szolgáltatna. De jelen közigazgatási és törvénykezési viszonyaink mellett, valamint mostani gazdálkodási rendszerünk alapján egy gyáros sem lesz hajlandó itt gyárat alapítani, daczára annak, hogy Románia szomszédsága s nemsokára a tengernek is közelsége a czukorgyártási ipart nyereségessé tenné, mert Háromszéken a munkáskéz épen nem hiányzik (Folyt, követk.) * * * A kézyi-vásárhelyi közművelődési egye­sület vitás ügyéhez. Ungvárról, 1876. feb. 22. Hogy elperlekednek­­ — hogy elvitatkoznak! — Cymbellini kapja magát s a „Nemerédben „megber­­geti“ egy kevéskét. A primipilusok felriadnak, nagy zajt ütnek és elmondják egy szuszra mind azt a sok szépet és jót, amit már oly rövid idő alatt is tettek és kilátásba helyeznek igen sok szép, jó, nemes és közhasznú cselekedetet..................Hisz ennél többet egyelőre talán Cymbellini uram sem akart! ... És hogy ennnyi sikerült: övé az érdem. Köszönettel pe­­dig azoknak tartozunk, kik oly lelkiismeretes önérzet­tel és tettekre hivatkozó férfias büszkeséggel szálltak védelmére már a legcsekélyebb meglegyintés alkalmá­ból is a közművelődési egyesületnek ! A közönségnek se volt egyelőre talán egyéb óhaj­tani valója, hogy ha már Cambellini úrtól emleget­­tetni hallotta azt a valamifélét és meg hozzá egész odaadó érdeklődéssel, megtudni már hitelesen elölről­végig a dolgot, mi fán terem az egész ? és váljon, csakugyan „nem rothad-e holmi Dániában“ ? És az egész — úgy hiszem ! S ezért nincs is — szerény nézetem szerint — miért kétségbeesni annyira. Sőt részemről még azt is utalanám mondani, hogy ha valami okos mondani és tanácsolni valója van va­lakinek, azzal tessék egyenesen az igazgató bizott­mányhoz fordulni. Hát akkor aztán mire való a sajtó ? Mire a nyil­vánosság tere ? Mire a szabad véleménynyilvánítgatási jog? És mire való maga a közművelődési egyesület szent ügye, amely mindenekfelett azt óhajtja, hogy minél többen érdeklődjenek és teljes bizalommal s megnyugvással viseltessenek iránta ? ! Már pedig ez máskép nem esik meg, mint ha egyszer másszor „szók vannak“ róla az újságban. Soha se bántsa tehát az illetőket az, hogy m­eg­­támadtatik ez egyesület ügye nyilvánosan, ha talán méltatlanul is néha ! Ez nem baj ! Csak akkor lenne az, ha nem tudnák megvédeni az ügyet, mert —nincs mivel . . . „quod Deus avertat“ azonban! . . . Különben sem lenne valami nagyra hivatott sze­rep a gyarló hétköznapi életben minden kifogás, gáncs és akadály nélkül létezni és áttengeni egy pár földi évet. Nem, mert részint: nincs tökéletes alkotás semmi az ég alatt, tehát jó és szükséges a tökéletes felé ösztökélni mindent a világon ; másrészről pedig a szemlélő, érdeklődő és a megbírálásra egyaránt hiva­tott közönség sem oly tökéletes, hogy mindenben ki­érdemelni feltétlen, sőt hallgatólagos beleegyezését ne lenne gyanús arra nézve, hogy váljon a kifogás alá senki által nem vett ügy is „jobb-e a Deákné vász­nánál“ ? . . . . Csak rajta tehát, ne csak Cymbellini úr ! Szól­jon hozzá más is minél gyakrabban , de csak : ne bo­londul s gonosz indulattal ! Mert ez már fő dolog! . . Én is kívánok ezúttal is egyet-mást röviden érinteni a távolból,­­ minden részletesebb tájékozott­ság nélkül ugyan, de a lehető legjobb indulattal. Ha a már létező négy szakosztály kellőleg meg-­ szilárdult, ha biztos haladással gördül tova már min­­denik a maga útján, az egész műnek azért nem sza­bad megállnia. Ez annyi lenne, mintha a naprendszer megszűnne haladni — felhagyva útját a mindenség ölén át — amikor már pompásan forog a föld a ten­gelye, és a hold a föld körül. Amannak megállása emezek útját is megzavarná biztosan. Alkalmilag egy újabb szak­osztályt kell te­remteni. Schwarczban 100 évvel ezelőtt a baseli nótárius a nép és nemzet bajain tépelődve 6 jó barátjával 4 drb. Lajos aranyat tett össze egy ihletett perezben azon igaz elhatározással, hogy az kezdő alapját ké­pezi egy olyan társadalmi egyesületnek, melynek fel­adata minden közhasznú ügyet felkarolni, előre segí­teni. És ma már 1200-nál több tagot számlál. 60—70 ezer frankot fordít olyan közművelődési czélokra, a­melyeket ő valósított. És csupán csak tényeinek felsoro­lása 16 sűrűn nyomtatott ívet tesz ki, amit az évi közgyűlés alkalmával kiosztnak a tagok között. A baseli közhasznú egyletnek már 26 szakbizott­sága működik legalább is, mint pl. kórház és köz­egészségügyi, ismétlő iparoktatási; az ifjúsági, polgári és munkás könyvtárak terjesztésére: központi torna­csarnok bizottság; elbocsátott fegyenczek sorsáról gondoskodó bizottság, szeretet házakat alapító és fel­vigyázó bizottság, állatvéd-egyleti, vasárnapi leányis­kolázási­, szegény­ruházási, népszerű felolvasási bizott­ság , iparbank-, nyilvános fürdő- és mosóintézeti bi­zottság, népkonyhai bizottság, sat, sat. Tessék válogatni akár ezek, akár más — a kö­rülmények által indokolt közhasznú intézmények közül. Megállni nem szabad! Az egyértelmű lenne a kialvással, a tespedéssel. És ez a — halállal! Nézetem szerint egy ,,tornaszövetség“ létrehozása egyik elsőrendű szükséglet Háromszéken s általán ho­nunkban mindenütt. Hisz olyan okos és bölcs férfiak vagyunk mi mindannyian, csak egy hiányzik bennünk: a­­ tetterő. Ez pedig n­élltatlan szükséges az esz­mék megvalósításához, a dolgok „nyélbe ütéséhez“. Enélkül minden csak írott, vagy elmondott üres dictio, tanács kalács nélkül ! . . . Az felölelhetné aztán az „athleticai club“ név alatt ismert terjedező intézményt, a felnőttek és isko­lások tornászat­ ügyét, tűzoltó egyletek alakítását, lö­völdei ügyet sat. Minő lélekemelő jelenség lenne egy „háromszéki tornaünnepély“­t rendezni minden nyáron a szék valamely kies­és e czélra alkalmas pontján, hol nemesen vetekednének ifjaink a tetterőben, testi ügyességben , és mégis inkább egyeknek érzenék ma­gukat, mert megismerkednének személyesen egy­mással. Katrossay­­ Gyula.

Next