Nemere, 1880 (10. évfolyam, 1-104. szám)

1880-01-22 / 7. szám

7. szám. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csíki-utcza, Matheovics-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők­ Kiadó hivatal:­­BeFENSTEIN p­ÁRK könyvnyomdája hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. Sepsi-Szentgyörgy, 1880. Csütörtök, január 22. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati A „Háromszék­ háztípar­( lap. X. évfolyam Megjelenik ezen lapheten­­kint kétszer: csütörtökön és vasárnap.­­ ELŐFIZETÉSI KELTÉTEK Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre ... 3 frt — kr. Negyedévre . . 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyilt tér sora 15 kr. A háromszéki vasút ügyében. i­. Ezúttal még csak arra kívánok reflektálni, hogy igenis m­eg kell m­ár eleve vitatni, h­­o­g­y h­o­l, 111 ily i­r­á­n­y­b­a v­e­z­e­t­tess­e le a vas­ú­t ? Midőn mi ezen vasutat ki akarjuk építeni, nem építészeti remeket akarunk előállítani, hanem egy fontos nemzetgazdasági (sőt hozzátehetjük: ha­dászati) tényezőt kivárniuk életre hozni Ennek megítélésére pedig nem szükséges — vagy legalább csak másodsorban az — technikai ismeret. Ezek két külön kategóriába tartoznak. A fő dolog az, hogy a vonal kiépítése minél kevesebbe kerüljön , mert minél kevesebbe kerül, annál jövedelmezőbb teend az. Ezen czél elérésére pedig két tényező foly be: a lehető legrövidebb irányt választani s magát az építést a lehető leg­takarékosabban eszközölni. Ha ezek kellőleg figyelembe vétetnek, ezen vasútnak már eleve is határozottan biztos és fé­nyes jövőt lehet jósolni: a bele fektetett tőke dús kamatot h­ozand. Ennek fényes bizonysága a k­ö­­r­ö­s­v­ö­l­g­y­i v­a­s it­t. De különben is a másnemű tényezők is e mellett szólnak. Én a keleti vasútnak 1878. és 1879. évek­ről (a melyek pedig ezen vasútra nézve nagyon rosz évek voltak) a január—novemberi (tehát 11 havi) bevételeit (a hivatalos kimutatás szerint) vettem alapul s ezek átlagából kilométerére évi bevételül kerek számban 4248 forintot kaptam ki. Természetesen ily jövedelmet ezen vasút egyik — hogy úgy ne mondjam, szárnyvonalára, a­mely a mellett még másodrangú vasút — nem számítha­tunk ; de én azt hiszem, hogy a háromszéki vas­út legalább is a féljö­vedel­m­­e­t adni fog­ja. Én azonban még annyit sem vettem föl: én csak egy li­a­rínád bevétel­t, tehát kilométe­­renként csak 1350 forint nyers bevételt vettem föl. És még ezen roppant csekély bevétel mellett is a Földvár-Sepsiszentgyörgy-Márkosfalva-Bereczki egész vonal, a­mely az én számításom szerint 63 kilométert fogna kitenni, 85,050 forint évi nyers bevételt fogna eredményezni És ha ebből forgalmi és kezelési költségekül 20 százalékot ütünk le (ez pedig azt hiszem, több, mint a­mennyi valósággal kelleni fog), tiszta jövedelemül 68,040 forint mégis maradni fog. Ez pedig 1.100.000 forintnak (a­mit maximális építési költségekül veszek föl) csaknem 5710 százalékos kamatait képezi. Íme, még a legroszabb esetben is ily jövedel-­l met fog az ezen vasútba belefektetett tőke hozni. A valóságban pedig ez aligha meg nem fog kétsze­reződni vagy háromszorozódni, nem számítva azon másnemű tetemes előnyöket, a­melyeket ezen vas­út által nyerendünk. Én azt hiszem, hogy ezt népünkkel is meg lehet értetni, csakhogy ennek tisztét oly értelmes egyénekre kell bízni, a­kik népszerűséggel bírnak s a­kikben népünk megbizhatik és megbízik A pénzkérdés bizalomkérdés. Főleg városaink azonban feküdjenek neki s állítsák össze forgalmi statisztikájukat. Nem a hi­vatalos statisztikát értem­. Ez nem elég, nem pon­tos. Az összeíró bizottság házról házra menve ejtse meg az összeírást. Egymást ismerve s a czélt tud­va, nem igen fog senki vonakodni az összes évi forgalmát lehetőleg pontosan bevallani. Erre szükség van, hogy idegen tőkét is mi­nél nagyobb mennyiségben nyerhessünk meg. Mert ne ámítsuk magunkat: szegények vagyunk s ide­gen tőke nélkül bajosan fogjuk azt az egymillió kétszázezer forintot előállíthatni. Az idegen tőke pedig adatokat kíván ; nála a puszta hit, a pusz­ta föltevés mit sem, vagy legalább is nagyon kev­­­veset ér. Ismétlem : itt az ideje, lássunk erélyesen a munkához! Ekkor azon földnek a második másfél­ezred múlva is utódaink — székelyek — lesz­nek tulajdonosai. I­r. Cseh Károly: A „Nemere“ tárczája. Tessék ! — Kirez karcz. — Mindenekelőtt egy ismert adomát mondok el, a ki tudja, ne olvassa el. Valamelyik magyar városban történt. Egy csendes vérű német sógornak mindennap gyógy­szert kellett készíttetnie s mikor utána ment, a gyógyszerész mindig­ ezen rövid szóval nyujtá át az orvosságot: „tessék!“ Az én németem, a ki magyarul egyetlen egy szót sem értett, annyiszor hallotta már ezen szót, hogy végre meg nem áll hátrá, hogy meg ne kérdezze egyik ismerősétől annak jelentőségét Ez aztán megmagyarázta neki: — Tessék — mondá ő — ist soviel, wie L u m p ! A gyógyszervásárló németet ez a magyarázat nagyon elkomolyitotta, s midőn másnap a gyógy­szerész­ ismét ki ej­é az orvosság átadása közben e végzetes szót , akkor a flandriai csendes vérű em­berben kiforrt az indulat s mérgesen rivált a gyógyszerészre : — Bist selber ein Tessék, dein Vater ist ein Tessék und deine Familie sind alle Tesséken ! Aztán mérgesen becsapta az ajtót és soha többet nem ment orvosságért. Tehát ez a tessék megérdemli, hogy disser­­táljunk róla. Sajátságos kifejezése a magyar nyelvjárásnak, melyet idegen nyelvre alig lehet kellőképen lefor­dítani, legalább németül ritkán sikerül. Értem : ke­vés alkalommal van rá kifejezése. Mert a tessék­­et, épen mint a tolvajt, az alkalom szüli. Mint ige, elég szerényen viseli magát, szépen meghúzódik az il­es igék között s ha itt-ott az­ igeragozás ren­des törvényei ellen rezonh­oz is, soha még egy grammatikusnak sem jutott eszébe, hogy ellene keresetet indítson az „évad­­vad“ gyártó Szarvas Gábor legfelsőbb ítélőszéke bűnügyi osztálya előtt. Épen ezért Szarvas Gábor kegyelme velem, ha én ezt a szócskát sem az ikes, sem az iktele­nes igék közé nem sorozom, hanem beleillesztem­­ azon csoportba, a­hol annak még eddig senki sem adott helyet: az indulatszók közé. S azt hi­szem, nem követeli el a természet, akarom mon­dani Szarvas ellen való bűnt, ha azt mondom, hogy sokkal többet figurál itt, mint amott. Mennyivel szebben is hangzik a helyett: „lám, a Nanei kisasszonyt ott hagyta a vőlegénye !“ ha azt mondom: „Tessék ! a Nanei kisasszonyt ott­­ hagyta a vőlegénye !“ Ha a felsütött üstökű dandy tüzesen rakván­­ a szépet az imádottnak, csókot kér tőle s az imá­dott piezi tenyerével felel neki, milyen pompásan illik a csattanáshoz ez a szó : tessék! Értelem­­ és kifejezés, gondolat és szó mindig harmóniában állanak egyik a másikkal, csak a tessék nem­­ tűr semmi logikai rendszerességet. Egyik híres franczia művésznő — a nevére most nem emlékezem — csupán az „igen“ és „nem“ s száz meg százféle hangváltozataival lett híressé ; hiszem, ha a magyar tessék magyar művésznő­­­ink egyikénél ilyen méltánylásban részesülne, nem kevesebb sikere lenne. Mert a hangváltozat­a sze­rint különbözik, a mint azt a körülmény paranc­­ csolja. A ki „huszonegyet“ játszik s ráteszi utolsó­­ bankóját is az ászra s elfucscsol vele, busán olda­log el az asztal mellől s lehorgasztott fővel csak ennyit mond : tessék! Mennyire különbözik ez a tessék attól a m­á- s síktól, mikor Iczik gazda az­ 500 forintos váltóra, s lehúzván előre a becsületes kamatot, vigyorgó sze­mekkel, nyájas tekintettel adja át a szegény meg­szorult firtlinek a 300 forintot s azt mondja neki: t h e s s i k ! Mikor az asszonyság már harmadikszor csen­get szobalányának, ki a szomszéd szobában a port törüli a „nachtkasztliról“, „sifonerről“, vagy manó tudja miféle idegen névről, míg végre nagy késő­re belép egy „t­e­s s­ék“ kel, ő nagysága ilyenkor­, szeretné a szobaleány képét lesöpörni a „portvis­­s sei“, el lévén ragadtatva attól az egyetlen t­e­s­­s s­é­k szócskától. Az úr a vendéglőbe lép, rögtön rárohan a­­ szolgálatkész pinczér, letépi felső kabátját, elébe csapja az étlapot: tessék! A vendég bizalmasan tudakolja a frakkos ganimédtól, hogy melyik pe­csenyét ajánlja. Az odabök ujjával, hogy ez tes­sék! Míg a pecsenye jó „zaftosan“ kisül, van ideje a vendégnek elszívni egy szivart, a pinczér majd leperzseli szakállát az égő gyufával : tessék ! — Az úr már elunta a füstgomolyokba való meren­gést, lapot kér. Tessék! csosszan elébe a „Neu­es Pester Journal“. Az éhség a vendéget gyötörni kezdi, mikor eljutott a „verantwortlicher Redac­­teur“-ig ; azonban a pinczér megnyugtatja : mind­járt kész van, csak egy perczig várni tessék! És igy addig foly a tessék, mig az elkinzott ven­dég jóllakott epével és tessék k,el s szeretné a a filét, mely meg van pörkölve, a pinczérrel megétetni. Kopogtatnak az ajtón. — Tessék! A szabóinas (pardon ! a szabászat! tanoncz) hozza a számlát. — A maiszter úr tisztelte a nagyságos urat és kéri, hogy csekély tartozását kvittetni tessék. — Jól van jól! mondd meg a gazdádnak, majd személyesen átadom ; addig tessék várni. A fiatal embernek, t. i. a nagyságos urnak ugyanis tíz kézzel sem lehetne egy árva garast felfedezni a tizenegy zsebében. De ismét kopogtatnak. Ismét tessék! Ah, a levélhordó, — még pedig a pénzes! Victoria ! — Tessék ide aláírni nevét a kézbesítő könyvbe. Ez már tetszik. Örömében meg se nézi a le­velet az úr, csak a levélhordót tuszkolja kifelé : a jövőkor majd kap egy hatost, most nincs apró­p­énze. A budapesti zavargásokhoz. Sepsi Szentgyörgy, január 2­1. (?) Ne tovább! Vannak az elégtételnek is határai, a­melye­ket átlépni egy jelentőségű a hazafiatlansággal. Az ellenzéki és különösen a szélbali sajtó kö­zel áll ah­oz, hogy ezt a lesújtó vádat nemcsak a magyar, hanem az összes európai műveit világ szeme közé fogja vágni neki. Elégtételt követeltünk a sajtó megtámadott tekintélye nevében. És a közvéleménytől megkap­tuk ezt. Elég. Ne tovább ! A nyers tömeg, mely talán alig ítél helyesen egy ily általános érdekű kérdésben,­­ tetteivel, fékezhetlen, rakonczátlan dühével elrontja azt a solidaritást, melyet a közös szerencsétlenségben kö­zös akarattal kötöttünk egymás közt. Ne vegyítsétek bele e szent harmóniába a bűzös, pátinkaszagi­ dologkerülő csőcselék rekedt orditozásait ! Mikor a sajtó szemet huny a csőcse­lék garázdálkodásai előtt, kárhozatra érdemes ; de mikor pláne dicsőséget lát a bezúzott ablaktányé­rok romjaiban ; midőn a rendőrség és katonaság szuronyai szükségesek arra, hogy a sajtó által ne­­kibátorított ronda népség lármás hetvenkedéseit, rendzavaró tettlegességeit megfékezzék, akkor a sajtó közvetlen viszonyban áll a za­vargókkal. Hogy minő érdekközösség fű­zi a szélbalt a csőcselékhez, melyet ő nagy büszkén „polgárok” - nak nevez, nem kutatjuk. Azon szerencsétlen ál­dozatok, kik ma a kerepesi temető csendes lakói lettek, a számos sebesült, kiknek nagy része csak

Next