Nemere, 1880 (10. évfolyam, 1-104. szám)
1880-01-22 / 7. szám
7. szám. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csíki-utcza, Matheovics-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kiadó hivatal:BeFENSTEIN pÁRK könyvnyomdája hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. Sepsi-Szentgyörgy, 1880. Csütörtök, január 22. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati A „Háromszék háztípar( lap. X. évfolyam Megjelenik ezen laphetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI KELTÉTEK Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre ... 3 frt — kr. Negyedévre . . 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyilt tér sora 15 kr. A háromszéki vasút ügyében. i. Ezúttal még csak arra kívánok reflektálni, hogy igenis meg kell már eleve vitatni, hogy hol, 111 ily irányba vezettesse le a vasút ? Midőn mi ezen vasutat ki akarjuk építeni, nem építészeti remeket akarunk előállítani, hanem egy fontos nemzetgazdasági (sőt hozzátehetjük: hadászati) tényezőt kivárniuk életre hozni Ennek megítélésére pedig nem szükséges — vagy legalább csak másodsorban az — technikai ismeret. Ezek két külön kategóriába tartoznak. A fő dolog az, hogy a vonal kiépítése minél kevesebbe kerüljön , mert minél kevesebbe kerül, annál jövedelmezőbb teend az. Ezen czél elérésére pedig két tényező foly be: a lehető legrövidebb irányt választani s magát az építést a lehető legtakarékosabban eszközölni. Ha ezek kellőleg figyelembe vétetnek, ezen vasútnak már eleve is határozottan biztos és fényes jövőt lehet jósolni: a bele fektetett tőke dús kamatot hozand. Ennek fényes bizonysága a körösvölgyi vas itt. De különben is a másnemű tényezők is e mellett szólnak. Én a keleti vasútnak 1878. és 1879. évekről (a melyek pedig ezen vasútra nézve nagyon rosz évek voltak) a január—novemberi (tehát 11 havi) bevételeit (a hivatalos kimutatás szerint) vettem alapul s ezek átlagából kilométerére évi bevételül kerek számban 4248 forintot kaptam ki. Természetesen ily jövedelmet ezen vasút egyik — hogy úgy ne mondjam, szárnyvonalára, amely a mellett még másodrangú vasút — nem számíthatunk ; de én azt hiszem, hogy a háromszéki vasút legalább is a féljövedelmet adni fogja. Én azonban még annyit sem vettem föl: én csak egy liarínád bevételt, tehát kilométerenként csak 1350 forint nyers bevételt vettem föl. És még ezen roppant csekély bevétel mellett is a Földvár-Sepsiszentgyörgy-Márkosfalva-Bereczki egész vonal, amely az én számításom szerint 63 kilométert fogna kitenni, 85,050 forint évi nyers bevételt fogna eredményezni És ha ebből forgalmi és kezelési költségekül 20 százalékot ütünk le (ez pedig azt hiszem, több, mint amennyi valósággal kelleni fog), tiszta jövedelemül 68,040 forint mégis maradni fog. Ez pedig 1.100.000 forintnak (amit maximális építési költségekül veszek föl) csaknem 5710 százalékos kamatait képezi. Íme, még a legroszabb esetben is ily jövedel-l met fog az ezen vasútba belefektetett tőke hozni. A valóságban pedig ez aligha meg nem fog kétszereződni vagy háromszorozódni, nem számítva azon másnemű tetemes előnyöket, amelyeket ezen vasút által nyerendünk. Én azt hiszem, hogy ezt népünkkel is meg lehet értetni, csakhogy ennek tisztét oly értelmes egyénekre kell bízni, akik népszerűséggel bírnak s akikben népünk megbizhatik és megbízik A pénzkérdés bizalomkérdés. Főleg városaink azonban feküdjenek neki s állítsák össze forgalmi statisztikájukat. Nem a hivatalos statisztikát értem. Ez nem elég, nem pontos. Az összeíró bizottság házról házra menve ejtse meg az összeírást. Egymást ismerve s a czélt tudva, nem igen fog senki vonakodni az összes évi forgalmát lehetőleg pontosan bevallani. Erre szükség van, hogy idegen tőkét is minél nagyobb mennyiségben nyerhessünk meg. Mert ne ámítsuk magunkat: szegények vagyunk s idegen tőke nélkül bajosan fogjuk azt az egymillió kétszázezer forintot előállíthatni. Az idegen tőke pedig adatokat kíván ; nála a puszta hit, a puszta föltevés mit sem, vagy legalább is nagyon kevveset ér. Ismétlem : itt az ideje, lássunk erélyesen a munkához! Ekkor azon földnek a második másfélezred múlva is utódaink — székelyek — lesznek tulajdonosai. Ir. Cseh Károly: A „Nemere“ tárczája. Tessék ! — Kirez karcz. — Mindenekelőtt egy ismert adomát mondok el, a ki tudja, ne olvassa el. Valamelyik magyar városban történt. Egy csendes vérű német sógornak mindennap gyógyszert kellett készíttetnie s mikor utána ment, a gyógyszerész mindig ezen rövid szóval nyujtá át az orvosságot: „tessék!“ Az én németem, a ki magyarul egyetlen egy szót sem értett, annyiszor hallotta már ezen szót, hogy végre meg nem áll hátrá, hogy meg ne kérdezze egyik ismerősétől annak jelentőségét Ez aztán megmagyarázta neki: — Tessék — mondá ő — ist soviel, wie L u m p ! A gyógyszervásárló németet ez a magyarázat nagyon elkomolyitotta, s midőn másnap a gyógyszerész ismét ki ejé az orvosság átadása közben e végzetes szót , akkor a flandriai csendes vérű emberben kiforrt az indulat s mérgesen rivált a gyógyszerészre : — Bist selber ein Tessék, dein Vater ist ein Tessék und deine Familie sind alle Tesséken ! Aztán mérgesen becsapta az ajtót és soha többet nem ment orvosságért. Tehát ez a tessék megérdemli, hogy dissertáljunk róla. Sajátságos kifejezése a magyar nyelvjárásnak, melyet idegen nyelvre alig lehet kellőképen lefordítani, legalább németül ritkán sikerül. Értem : kevés alkalommal van rá kifejezése. Mert a tesséket, épen mint a tolvajt, az alkalom szüli. Mint ige, elég szerényen viseli magát, szépen meghúzódik az iles igék között s ha itt-ott az igeragozás rendes törvényei ellen rezonhoz is, soha még egy grammatikusnak sem jutott eszébe, hogy ellene keresetet indítson az „évadvad“ gyártó Szarvas Gábor legfelsőbb ítélőszéke bűnügyi osztálya előtt. Épen ezért Szarvas Gábor kegyelme velem, ha én ezt a szócskát sem az ikes, sem az iktelenes igék közé nem sorozom, hanem beleillesztem azon csoportba, ahol annak még eddig senki sem adott helyet: az indulatszók közé. S azt hiszem, nem követeli el a természet, akarom mondani Szarvas ellen való bűnt, ha azt mondom, hogy sokkal többet figurál itt, mint amott. Mennyivel szebben is hangzik a helyett: „lám, a Nanei kisasszonyt ott hagyta a vőlegénye !“ ha azt mondom: „Tessék ! a Nanei kisasszonyt ott hagyta a vőlegénye !“ Ha a felsütött üstökű dandy tüzesen rakván a szépet az imádottnak, csókot kér tőle s az imádott piezi tenyerével felel neki, milyen pompásan illik a csattanáshoz ez a szó : tessék! Értelem és kifejezés, gondolat és szó mindig harmóniában állanak egyik a másikkal, csak a tessék nem tűr semmi logikai rendszerességet. Egyik híres franczia művésznő — a nevére most nem emlékezem — csupán az „igen“ és „nem“ s száz meg százféle hangváltozataival lett híressé ; hiszem, ha a magyar tessék magyar művésznőink egyikénél ilyen méltánylásban részesülne, nem kevesebb sikere lenne. Mert a hangváltozata szerint különbözik, a mint azt a körülmény paranc csolja. A ki „huszonegyet“ játszik s ráteszi utolsó bankóját is az ászra s elfucscsol vele, busán oldalog el az asztal mellől s lehorgasztott fővel csak ennyit mond : tessék! Mennyire különbözik ez a tessék attól a má- s síktól, mikor Iczik gazda az 500 forintos váltóra, s lehúzván előre a becsületes kamatot, vigyorgó szemekkel, nyájas tekintettel adja át a szegény megszorult firtlinek a 300 forintot s azt mondja neki: t h e s s i k ! Mikor az asszonyság már harmadikszor csenget szobalányának, ki a szomszéd szobában a port törüli a „nachtkasztliról“, „sifonerről“, vagy manó tudja miféle idegen névről, míg végre nagy későre belép egy „tes sék“ kel, ő nagysága ilyenkor, szeretné a szobaleány képét lesöpörni a „portviss sei“, el lévén ragadtatva attól az egyetlen tess sék szócskától. Az úr a vendéglőbe lép, rögtön rárohan a szolgálatkész pinczér, letépi felső kabátját, elébe csapja az étlapot: tessék! A vendég bizalmasan tudakolja a frakkos ganimédtól, hogy melyik pecsenyét ajánlja. Az odabök ujjával, hogy ez tessék! Míg a pecsenye jó „zaftosan“ kisül, van ideje a vendégnek elszívni egy szivart, a pinczér majd leperzseli szakállát az égő gyufával : tessék ! — Az úr már elunta a füstgomolyokba való merengést, lapot kér. Tessék! csosszan elébe a „Neues Pester Journal“. Az éhség a vendéget gyötörni kezdi, mikor eljutott a „verantwortlicher Redacteur“-ig ; azonban a pinczér megnyugtatja : mindjárt kész van, csak egy perczig várni tessék! És igy addig foly a tessék, mig az elkinzott vendég jóllakott epével és tessék k,el s szeretné a a filét, mely meg van pörkölve, a pinczérrel megétetni. Kopogtatnak az ajtón. — Tessék! A szabóinas (pardon ! a szabászat! tanoncz) hozza a számlát. — A maiszter úr tisztelte a nagyságos urat és kéri, hogy csekély tartozását kvittetni tessék. — Jól van jól! mondd meg a gazdádnak, majd személyesen átadom ; addig tessék várni. A fiatal embernek, t. i. a nagyságos urnak ugyanis tíz kézzel sem lehetne egy árva garast felfedezni a tizenegy zsebében. De ismét kopogtatnak. Ismét tessék! Ah, a levélhordó, — még pedig a pénzes! Victoria ! — Tessék ide aláírni nevét a kézbesítő könyvbe. Ez már tetszik. Örömében meg se nézi a levelet az úr, csak a levélhordót tuszkolja kifelé : a jövőkor majd kap egy hatost, most nincs aprópénze. A budapesti zavargásokhoz. Sepsi Szentgyörgy, január 21. (?) Ne tovább! Vannak az elégtételnek is határai, amelyeket átlépni egy jelentőségű a hazafiatlansággal. Az ellenzéki és különösen a szélbali sajtó közel áll ahoz, hogy ezt a lesújtó vádat nemcsak a magyar, hanem az összes európai műveit világ szeme közé fogja vágni neki. Elégtételt követeltünk a sajtó megtámadott tekintélye nevében. És a közvéleménytől megkaptuk ezt. Elég. Ne tovább ! A nyers tömeg, mely talán alig ítél helyesen egy ily általános érdekű kérdésben, tetteivel, fékezhetlen, rakonczátlan dühével elrontja azt a solidaritást, melyet a közös szerencsétlenségben közös akarattal kötöttünk egymás közt. Ne vegyítsétek bele e szent harmóniába a bűzös, pátinkaszagi dologkerülő csőcselék rekedt orditozásait ! Mikor a sajtó szemet huny a csőcselék garázdálkodásai előtt, kárhozatra érdemes ; de mikor pláne dicsőséget lát a bezúzott ablaktányérok romjaiban ; midőn a rendőrség és katonaság szuronyai szükségesek arra, hogy a sajtó által nekibátorított ronda népség lármás hetvenkedéseit, rendzavaró tettlegességeit megfékezzék, akkor a sajtó közvetlen viszonyban áll a zavargókkal. Hogy minő érdekközösség fűzi a szélbalt a csőcselékhez, melyet ő nagy büszkén „polgárok” - nak nevez, nem kutatjuk. Azon szerencsétlen áldozatok, kik ma a kerepesi temető csendes lakói lettek, a számos sebesült, kiknek nagy része csak